Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


D. H. Kawrence: Lady Chatterley és a kedvese_EPUB

D. H. Kawrence: Lady Chatterley és a kedvese_EPUB
540 Ft

Clifford Chaterley és Constantia Reidet csak egy hónapig házasok, amikor a férj visszakerült a frontra, ahonnan rokkantan, két lábára bénán és a szerelemre örökre képtelenül szállították haza. Így éltek két évig, Clifford sebzett vad volt, Connie szenvedélyesen ragaszkodott hozzá. Egy napon Connie megismerkedett, majd közelebbi kapcsolatba került az amúgy civilizációellenes erdészükkel, Mellors-szal...
Az író szakít a vezérség eszméjével, s helyébe a férfi-nő viszony gyöngédségét ülteti. A könyv merész szóhasználatával meghökkentést kelthet, de valójában jeles alkotás; az ösztönök szavára hallgató s a társadalom korlátain felülemelkedő szerelem története, ugyanakkor az első világháború utáni helyzet egyik legjobb rajza az angol irodalomban.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    VII. fejezet

    Amikor Connie felment hálószobájába, azt tette, amit már régóta nem tett: egészen levetkőzött és meztelenül megnézte magát a hatalmas tükörben. Nem tudta pontosan, hogy mit keres, vagy mit néz; de beállította a lámpát, mig fénye teljesen rá nem esett.
    És azt gondolta, amit oly gyakran gondolt... hogy milyen törékeny, könnyen sebezhető és szinte megható valami egy emberi test, meztelenül; bizonyos mértékben befejezetlen, tökéletlen!
    Azt tartották róla, hogy meglehetősen jó alakja van, de már nem divatos: kissé túlságosan nőies, nem eléggé kamaszos. Nem volt nagyon magas, inkább kissé skót tipus és zömök; de volt rajta bizonyos elomló, lesikló báj, amely szépség számba mehetett. Bőre kissé barnás volt, tagjai nyugodt vonalúak, teste buján telt, de hiányzott belőle valami.
    Ahelyett, hogy megérlelte volna szilárd, lesikló vonalait, a test ellaposodott és kissé megdurvult. Olyan volt, mintha nem kapott volna elég napot és meleget; kissé szürke és szikkadt.
    Az igazi nőiességtől elmaradva, e testnek nem sikerült fiússá és anyagtalanná és légiessé sem válnia; ehelyett vaskos lett.
    Melle meglehetősen kicsi volt és csüngő körte alakú. De e körték éretlenek voltak, kissé fanyarak és jelentéktelenek. És hasa is elvesztette friss, gömbölyű csillogását, amilyen fiatal korában volt, német kedvese idejében, aki igazán szerette. Akkoriban ez a has fiatal volt és várakozásteljes és igazán formás. Most petyhűdtté és kissé lapossá vált; karcsúbbá is, de petyhűdt karcsúsággal. Combjai is, amelyek oly fürgének és villogónak látszottak nőies gömbölyűségükben, valahogy ellaposodtak, elpetyhűdtek, jelentéktelenné váltak.
    Connie teste jelentéktelenné vált, fénytelenné és vaskossá; egy darab semmit-mondó hús. Ez végtelenül leverte és reményvesztetté tette. Mit remélhetett? Öreg volt, öreg huszonhét évével, minden fény és csillogás nélkül húsában. Öreg, az elhanyagoltság és lemondás, következtében. Divatos nők gondozás révén oly ragyogó állapotban tartják meg testüket, mint a finom porcellán. A porcellán belsejében semmi sincs; de Connie mégcsak nem is ragyogott úgy, mint a porcellán. A szellemi élet! Connie hirtelen feltámadó dühvel gyűlölte ezt a szélhámosságot.
    Hálóingébe bújt és lefeküdt és keservesen zokogott. És keservében hideg méltatlankodás lángolt Clifford és firkálása és fecsegése ellen: valamennyi, hozzá hasonló férfi ellen, akik még saját testével is rászednek egy asszonyt.
    Igazságtalanság! Igazságtalanság! Mély testi igazságtalanság érzése égette lelke legmélyén.
    Reggel azonban már hét órakor felkelt és lement Cliffordhoz. Segítenie kellett neki öltözködésében, mert inasa nem volt, nőcselédet pedig nem akart tűrni maga körül. A házvezetőnő férje, aki még mint fiút ismerte, elvégezte a nehéz emelést; de a meghittebb teendőket Connie látta el és szívesen látta el. Itt szükség volt rá és Connie megakart tenni mindent, amit csak tehetett.
    Igy jóformán sohasem távozott el Wragbyből és sohasem többre, mint egy-két napra; mikoris Mrs. Betts, a házvezetőnő gondoskodott Cliffordról. Clifford, amint az idők folyamán elkerülhetetlenné vált magától értetődőnek tartotta, hogy kiszolgálják. Természetes volt, hogy ilyennek tartsa.
    És mégis, lelke bensejében az az érzés kezdte égetni Conniet, hogy igazságtalanság történik vele és megcsalják. Az igazságtalanság testi érzése veszedelmes érzés, ha felébred. Kivezető utat kell találnia, vagy felemészti azt, akiben felébred. Cliffordot, a szegényt, nem lehetett hibáztatni. Az ő balsorsa nagyobb volt. Az egész csak része volt az általános katasztrófának.
    De nem kellett-e egy tekintetben mégis hibáztatni? Nem kellett-e hibáztatni a melegség e hiányáért, az egyszerű meleg testi kapcsolat e hiányáért? Clifford sohasem volt igazán meleg, sőt még barátságos sem, hanem mindig csak figyelmes és jólnevelt hűvösséggel tapintatos! De sohasem olyan meleg, mint egy férfi lehet egy nőhöz, mint amilyen meleg még az apja is tudott lenni Conniehoz, annak a férfinek a melegségével, aki mindenben a maga kedvtelését kereste ugyan, de azért csipetnyi férfihevével még mindig meg tudott egy nőt vígasztalni.
    Clifford azonban nem ilyen volt. Egész fajtája nem ilyen volt. Belül mindnyájan kemények és zárkózottak voltak, akik szerint a melegség rosszízlésre vallott. Az embernek meg kellett lennie és meg kellett állnia a helyét enélkül is, ami nagyon rendjén volt, ha az ember ugyanahhoz az osztályhoz és fajhoz tartozott. Akkor hűvösen viselkedhetett és nagyon tiszteletre méltó lehetett és meg tudta állni a helyét és élvezhette a helytállása fölött érzett elégtételt. De ha az ember más osztályhoz és más fajhoz tartozott, a helyzet egészen más volt; ahhoz igazán nem kell művészet, hogy valaki csupán megállja a helyét és érezze, hogy az uralkodó osztályhoz tartozik. Mi ebben a művészet, ha még a legelőkelőbb osztálynak sem volt semmi pozitív sajátja, amit meg kellett védelmeznie, uralkodása pedig alapjában véve bohózat volt és egyáltalán nem uralkodás? Mi értelme volt ennek? Hideg badarság az egész.
    Lázadás érzése dagadt Connieban. Mi haszna volt mindebből? Mi haszna volt abból az áldozatából, hogy Cliffordnak szentelte életét? Végtére is kit szolgált ezzel? A hiúság hideg szellemét, aki semmi meleg emberi kapcsolatot nem ismert és olyan romlott volt, mint egy hitvány zsidó, mikor a szuka-istennőhöz, a sikerhez áhitozott lealacsonyodni. Még Clifford hűvös és öntelt biztonsága, hogy az uralkodó osztályhoz tartozik, sem akadályozta meg, hogy ki ne lógjon a nyelve a szájából, amikor a szuka-istennő után loholt. Mindent tekintetbe véve, Michaelis valóban méltóságteljesebb volt és sokkal-sokkal sikeresebb. Ha az ember jól megnézte Cliffordot, bohócnak kellett, hogy tartsa és bohócnak lenni lealázóbb, mint törtetőnek.
    A két férfi közül Michaelis igazán sokkal jobban fel tudta volna használni, mint Clifford. Nagyobb szüksége is lett volna rá. Bármelyik jó ápolónő gondját viselheti egy nyomorék lábainak! Ami pedig a hősies erőfeszítést illeti, Michaelis hősies patkány volt, Clifford pedig sokkal inkább uszkár, aki tetszeleg magának.
    Vendégek voltak náluk, köztük Clifford nagynénje, Eva, lady Bennerley. Sovány, hatvanéves asszony volt, vörös orral, özvegy, aki még mindíg megőrzött valamit a grande dame-ból. A legjobb családok egyikéhez tartozott és megvolt hozzá a képessége, hogy ezt érvényre is juttassa. Connie kedvelte: tökéletesen egyszerű és nyilt volt, már amennyire nyilt akart lenni és felületesen jóságos. Belül igazi művésznő volt abban, hogy megállja a helyét és lenyomjon egy kissé másokat. Egyáltalán nem volt sznob: ehhez túlságosan bízott önmagában. Tökéletesen értett ahhoz a társadalmi sporthoz, hogy hidegvérűen felül maradjon és másokat maga alá kényszerítsen.
    Jóindulattal viseltetett Connie iránt és előkelő megfigyelései éles fúrójával behatolni igyekezett asszonyi lelkébe.
    - Véleményem szerint igazán csodálatos vagy, - mondta Connienak. - Csodákat tettél Cliffordért. Sohasem sejtettem benne a bimbózó lángelmét s most általános lelkesedés veszi körül. - Eva néni öntelten büszke volt Clifford sikerére. Egy másik toll a családi fövegen. Körömfeketényit sem törődött a könyveivel, de miért is törődött volna?
    - Aligha az én érdemem, - felelte Connie.
    - Dehogy nem! Nem is lehet másé. És úgy látom, hogy neked magadnak nem sok hasznod van belőle.
    - Mennyiben?
    - Nézd csak, hogy be vagy itt zárva. Megmondtam Cliffordnak: »Ha a gyerek egy szép napon fellázad, magadnak fogod köszönhetni!«
    - De Clifford sohasem tagad meg tőlem semmit, - mondta Connie.
    - Ide nézz, kedves gyermekem - és lady Bennerley Connie karjára tette keskeny kezét. - Egy nőnek a maga életét kell élnie, vagy bánatot él meg, hogy nem élte. Higyj nekem! - és megivott még egy korty konyakot, amivel talán a maga bánatát juttatta kifejezésre.
    - De hiszen én a magam életét élem, vagy nem?
    - Szerintem nem! Clifford vigyen el Londonba és járasson társaságba. Barátjai jók lehetnek neki, de mit jelentenek a te számodra? Ha a te helyedben volnék, nem elégednék meg ezzel az élettel. Elszalasztod ifjúságodat és azzal töltöd majd öregségedet és közbülső éveidet is, hogy megbánod.
    A konyaktól lecsillapítva, a lady mélázó hallgatásba merült.
    Connienak azonban nem volt nagy kedve, hogy Londonba menjen s ott lady Bennerley révén az előkelő társaságba kerüljön. Nem tartotta e társaságot igazán előkelőnek, sem eléggé érdekesnek. És érezte alatta a sajátos, dermesztő hideget, mint Labrádor földje, amely vidám kis virágokat hord a felszínén és egy láb mélységben fagyott.
    Tommy Dukes Wragbyben volt és kivüle egy másik vendég, Harry Winterslow és Jack Strangeways feleségével, Olive-val. A társalgás felületesebb volt, mint mikor csak a cimborák voltak náluk és mindenki unatkozott egy kissé, mert rossz idők jártak és csak billiárd volt meg a pianola, ha valaki táncolni akart.
    Olive egy könyvet olvasott a jövőről, amikor a csecsemőket palackokban fogják tenyészteni s a nőket immunissá teszik.
    - Nem volna rossz! - mondta. - A nő akkor a maga életét élhetné. - Strangeways gyermekeket akart, ő pedig nem.
    - Szeretné, ha immunissá tennék? - kérdezte tőle Winterslow, rút mosollyal.
    - Remélem, hogy az is vagyok, természettől fogva. - mondta. - Mindenesetre több értelme lesz a jövőnek s a nőt nem fogják a »funkciói« lekötni.
    - Talán majd el is repül a világürbe, - mondta Dukes.
    - Azt hiszem, hogy a civilizáció megfelelő foka sok testi fogyatékosságot kiküszöbölne, - vélte Clifford. - Például az egész szerelmeskedési ügyet; egész bátran megszünhetnék. Bizonyára tényleg meg is szünnék, ha palackokban tudnánk gyermekeket tenyészteni.
    - Nem! - kiáltotta Olive. - Ez csak annál több időt adna az enyelgésre.
    - Ha a szerelmeskedés megszűnnék, valami más jönne szerintem a helyébe, - mondta lady Bennerley elgondolkodva. - Talán morfium. Kis morfium a levegőben mindenütt. Csodásan felüdítené az embert.
    - A kormány szombatonként étert fecskendezne a levegőbe, hogy kellemes vikendről gondoskodjék! - mondta Jack. - Nagyon jól hangzik, de hol lennénk szerdán?
    - Az ember addig boldog, amig meg tud feledkezni testéről, - vélte lady Bennerley. - És abban a pillanatban, mikor tudomást szerzünk testünkről, már boldogtalanok is vagyunk. Amennyiben tehát a civilizáció jótétemény, segítségünkre kell lennie abban, hogy elfelejtsük testünket s akkor az idő boldogan telik el anélkül, hogy tudnók.
    - Abban kell segítségünkre lennie, hogy egyáltalán megszabaduljunk testünktől, - mondta Winterslow. - Itt az ideje, hogy az ember elkezdje javítani saját természetét, kivált annak testi oldalát.
    - Képzeljék el, hogy úgy lebegnénk, mint a dohányfüst, - vetette közbe Connie.
    - Nem fog bekövetkezni, - vélte Dukes. - Egész öreg cirkuszunk tönkremegy; civilizációnk már omladozik. Lezuhan a feneketlen mélységbe, a szakadékba. És higyjék meg nekem, hogy az egyetlen híd a szakadékon keresztül az emberi szerelem lesz.
    - Oh! Ne izetlenkedjék, tábornok! - kiáltotta Olive.
    - Én is azt hiszem, hogy civilizációnk összeomlóban van, - mondta Eva néni.
    - És mi fog jönni utána? - kérdezte Clifford.
    - Halvány fogalmam sincs róla; de biztos, hogy valami jönni fog, - mondta az idős hölgy.
    - Connie szerint emberek, mint füstkarikák és Olive szerint immunissá tett nők és palackokba zárt csecsemők, mig Dukes azt mondja, hogy a szerelem a híd a legközelebbi jövő felé. Szeretném tudni, hogy kinek lesz igaza? - mondta Clifford.
    - Oh, ne törődjenek vele! Nézzük inkább, hogy készülünk el a mával, - vélte Olive. - Csak siessenek a tenyésztő palackkal és hagyjanak ki bennünket, szegény asszonyokat a játékból.
    - Talán még igazi férfiak is lesznek a legközelebbi időszakban, - mondta Tommy. - Igazi, okos, makkegészséges férfiak és makkegészséges, szép nők! Nem lenne ez változás, óriási változás a mához képest? Mi nem vagyunk férfiak és a nők nem nők. Csak agyvelővel dolgozó hézagpótlók, mechanikus és intellektuális kisérletek vagyunk. Talán be fog következni az igazi férfiak és nők civilizációja is, ami hétéves értelmiségű, Okos Jancsiaink helyett. Ez még bámulatosabb lenne, mint a füstemberek, vagy a palackokba zárt csecsemők.
    - Mikor az igazi nőkről kezdenek el beszélni, én elállok a szótól, - mondta Olive.
    - Bizonyos, hogy a szellemiségtől eltekintve, semmi értékesebb sincs bennünk, - mondta Winterslow.
    - Szellemiség! - kiáltotta Jack és kiitta szódavizes whiskyjét.
    - Azt hiszed? Add meg nekem a test feltámadását! - mondta Dukes. - De ez is meg fog jönni idejében, mikor kissé félrehengerítjük agyunkról a követ, a pénzt és minden egyebet. Akkor eljutunk az emberi kapcsolat demokráciájához, a zsebek demokráciája helyett.
    Valami visszhangozta Connieban: - Add meg az emberi kapcsolat demokráciáját, a test feltámadását! - Egyáltalán nem értette, mit jelent ez, de ugyanúgy megvígasztalta, mint ahogy érthetetlenségek megvígasztalhatnak.
    Bármiként legyen is, minden szörnyen ostoba volt és kétségbeejtőn untatta minden, Clifford, Eva néni, Olive és Jack, és Winterslow, sőt még Dukes is. Fecsegés, fecsegés, fecsegés! Micsoda pokol volt ez, ez a folytonos locsogás!
    Akkor sem lett jobb, mikor a vendégsereg elment. Tovább küzködött, de a csüggedés és az ingerlékenység erőt vett testén, nem tudott megszabadulni tőlük. A napok kínos lassúsággal teltek, de semmi sem történt. Mindössze soványabb lett; még a házvezetőnő is észrevette és érdeklődött hogylétéről. Tommy Dukes is váltig erősítette, hogy nem lehet egészséges, noha Connie azt mondta, hogy egészen jól érzi magát. Csak félni kezdett a kísértetiesen fehér sírkövektől, a karrarai márvány ellenszenves, hamis fogként utálatos fehérségétől, melyek a domboldalból meredtek ki a tevershalli templom alatt s amelyeket oly bosszantóan tisztán láthatott a parkból. E tüskésen meredő csúf, hamisfog-sírkövek a dombon rémes borzadást váltottak ki belőle. Úgy érezte, hogy nincs már messze az idő, amikor őt is oda fogják temetni, eggyel megnövelve a sírkövek és fejfák alatt nyugvó irtózatos sereget, ebben a mocskos Középangliában.
    Segítségre volt szüksége s ezt tudta; így hát egy rövid cri de coeur-t írt nővérének, Hildának. - Az utóbbi időben nem érzem magam jól és nem tudom, hogy mi van velem.
    És Hilda sietve megérkezett Skóciából, ahol lakott. Márciusban jött, egyedül, maga vezetve egy gyors, kis kétülésest. Végigsiklott a felhajtón, tülkölt a lejtőn, aztán megkerülte az ovális pázsitot, ahol két, nagy vadbükkfa állt a ház előtti sík téren.
    Connie kiszaladt a lépcsőre. Hilda megállította a kocsit, kiszállt és megcsókolta nővérét.
    - De Connie! - kiáltotta. - Mi van veled?
    - Semmi! - felelte Connie, nagyon szégyenkezve: de tudta, hogy Hildával ellentétben mennyit szenvedett. Mindkét nővérnek egyforma, szinte aranyos, forró bőre és puha barna haja és természettől erőteljes és meleg testalkata volt. Most azonban Connie sovány volt és földszínű, vékony sárgás nyakával, amely kiállt a jumperből.
    - De hiszen te beteg vagy, gyermekem! - mondta Hilda lágy, kissé elfuló hangon, amely közös volt mindkét nővérnél. Hilda majdnem, de nem egészen két évvel volt idősebb, mint Connie.
    - Nem, nem vagyok beteg. Talán unatkozom, - felelte Connie, kissé patetikusan.
    Hilda arcában felizzott a harcvágy: bármilyen szelídnek és csendesnek is látszott, a régi amazonok fajtájából való nő volt, aki nem azért élt, hogy alkalmazkodjék a férfiakhoz.
    - Ez a nyomorúságos hely! - mondta szelíden, igazi gyűlölettel nézve a szegény, öreg, romokhoz hasonlító Wragbyre. Ő maga szeliden és melegen nézett, mint egy érett körte, de amazon volt, az igazi régi törzsből.
    Csendesen bement Cliffordhoz. Clifford arra gondolt, hogy milyen szép, de azért ő is visszahökkent tőle. Feleségének családjából hiányzott az ő családjának modora és etikettje. Betolakodottaknak tartotta őket, akik, ha egyszer bejutottak, alaposan megtáncoltatták.
    Elterpeszkedve és ápoltan ült karosszékében, haja puha és szőke, arca üde, kék szemei halványak és kissé előreállók, arckifejezése kifürkészhetetlen, de udvarias. Hilda bosszúságot és együgyüséget olvasott le róla, amint ott ült és várakozott. Volt benne valami, fenhéjázás, de Hilda nem törődött a külsejével; már magára öltötte fegyvereit és akkor sem tett volna különbséget, ha mindjárt a pápa vagy a császár lett volna előtte.
    - Connie szörnyen rossz színben van, - mondta lágy hangján, Cliffordba fúrva gyönyörű, izzó szürke szemeit. Egészen leányos megjelenés volt, akár Connie; de Clifford jól tudta, hogy a skót csökönyösség sziklatalaja van a külső máz alatt.
    - Kissé megsoványodott, - felelte.
    - Semmit sem tettetek ez ellen?
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633987117
Webáruház készítés