Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Czike László: Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről_EPUB

Czike László: Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről_EPUB
990 Ft
  • Részlet az e-könyvből:

     

    5. Szegény gazdagok

    Egyszer összevitatkoztam egy levelezőtársammal.
    Azt állította, és ehhez az álláspontjához hevesen ragaszkodott, hogy vannak „jó” gazdag emberek, akik biztos, hogy üdvözülnek, mert mindenkivel csak csupa jót tesznek. Hozzáteszem, én magam is ismerek „hasonló gazdag embert”, aki szép, humánus célokat, rászoruló szegényeket, alapítványokat sok pénzzel támogat...
    Ámde felmerülnek kínos „keresztkérdések”...
    Például: honnan, miből is származik ez a bizonyos, tárgyi gazdagság, vagy az első 1 millió/milliárd? (Nem találkoztam még olyan gazdag emberrel, aki ne követelte volna meg szigorúan, tőlem is, elvitathatatlan nagyszerűségének azonnali és maradéktalan elismerését, hisz „teljesen természetes”, hogy az életét ő oldotta meg, „rendezte be” az egyedül üdvözítő, abszolút sikeres módon, mely sikereit nyilvánvalóan csakis kimagasló tudásának, stratégiai érzékének, s egyéb más kiváló adottságainak köszönheti. Van olyan gazdag barátom is, aki „páratlan szerencséről is” említést tesz meggazdagodása kapcsán, de természetes, hogy ez a szerencse is csak a különleges erényeinek egyike. Mindegyikük egyformán hittel vallja, hogy „megérdemelte”, rengeteget dolgozott érte „profi módon”; s mások is megpróbálhatták volna, de bennük nem volt elég tehetség és kitartás, stb.) Mert mégis: százmilliók, milliárdok egyetlen ember - maximum 15-20 év tőkés viszonyok közötti - munkájából egész biztosan nem származhattak.
    Akkor meg hát miből?!
    Mások munkájából…
    Mondják magyarázatul: kereskedelemből, részvényárfolyam-nyereségből, termelési profitból, tőzsde-spekulációból, üzleti vállalkozásból, ügyes tranzakciókból, osztalékból, jutalékból, valutaváltásból, csencselésből – „mit tudom én”: ugye hányféle-fajta lehet a munka, a valós teljesítmény nélküli meggazdagodás lehetősége, útja?!
    De a leggyakrabban csak ennyit mondanak: tőkejövedelemből...
    Friedrich Engels mondta: „A kereskedelem intézményesített csalás.”
    Mert a profit (a tőkejövedelem) minden esetben abból származik, hogy valamit többért adnak el, mint amennyi „a valódi” értéke. És ez még csak a legegyszerűbb, legklasszikusabb, viszonylag hétköznapi eset, illetve a kapitalizmus törvényes működési módja.
    Mert a tőkés jövedelemszerzés minősítettebb esetei színtiszta hazárdjátékok.
    A tőzsde például a milliárdosok „itt a piros, hol a piros?” szórakozása...
    A közös jövőnk önkényes, önző kisajátítása és exkluzív felélése.
    Hallgatom délelőtt a közszolgálati televíziót.
    Valami mindentudó a számvitelről tart tudományos igényű előadást, fiatal, leendő vállalkozóknak. Felteszi a költői kérdést: kit is tekinthetünk vállalkozónak; és mindjárt fel is sorolja hozzá azokat a „kötelező kritériumokat”, amelyek együttes megléte, teljesítése definiálja csak „a vállalkozót”. Van közöttük egy „kakukktojás”, illetve furcsa, kizárólagos megfogalmazás:
    „Vállalkozó, aki nyereségvágyból, profit- és vagyonszerzés céljából folytat üzleti tevékenységet.” És mi a helyzet azzal a szerencsétlennel (kényszervállalkozóval), aki egyáltalán nem akar üzletelni, nem akar profitra és vagyonra szert tenni, hanem egész egyszerűen csak meg szeretne élni (!) a saját két keze (esze) munkájából, mint a maga ura?! Aki csakis azért, csakis arra vállalkozik, hogy munkájának a gyümölcséből egyszerűen és szerényen, ám tisztességesen családjával együtt, megéljen? Lám, az ilyen vállalkozó(k) létezését a tudós már per definitionem, tehát eleve kizárja. Furcsa világban élünk; - mintha önkéntesen, vagy kényszer hatására, de két kasztra oszlana a világ népessége: profittermelő kamatrabszolgákra és profitelsajátító tőkésekre - szegényekre és gazdagokra...
    S valóban, mint már említettem: a hivatalos ENSZ-statisztikák szerint ma a Föld népességének 10%-a sajátítja el és ki az előállított javak, termékek, szolgáltatások (és a vagyon) 90%-át, míg a kilenctizednyi, meghatározó többséget kitevő 90 %-nak mindösszesen csak a javak 10%-a jut. Jó-e, humánus-e, gazdaságos-e, előremutató-e, igazságos-e mindez így? Jézus mondta: „Akinek ugyanis van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
    A gazdagság vonzza a pénzt.
    Most nézzünk, olvassunk egy másik idézetet az újszövetségi evangéliumból!
    A szegény asszony két fillérje. Leült a templompersellyel szemben, és figyelte, hogyan dob a nép pénzt a perselybe. Sok gazdag ember sokat dobott be. Jött egy szegény özvegyasszony is, és két fillért dobott be, ami épp egy krajcárt ér. Akkor Jézus odahívta tanítványait, és így szólt: „Bizony mondom nektek: ez a szegény özvegy többet dobott a perselybe, mint a többiek. Azok ugyanis mindnyájan a fölöslegükből adtak, ő azonban azt a keveset is odaadta, amire szüksége volt: az egész megélhetését.”
    Mert ez a lényeg: még a legjobb gazdag sem adakozik úgy és olyan mértékben, hogy emiatt a „fényűzési kellékei”, vagy „kedvenc időtöltései, játékai” akár legkisebb hányadáról le kellene mondania. A gazdag ember lényege, hogy nem ismeri az önkorlátozást. Luxus-igényei kielégítését mindennapos szükségletnek tekinti, és cseppet sem érdekli, hogy a Földön milliárdok éheznek, munka nélkül, önhibájukon kívül. A gazdag megnyugtatja a lelkiismeretét: a szegény azért az, mert lusta, trehány, buta, megbízhatatlan, szakképzetlen, magatehetetlen, nincs önbecsülése, igénytelen és persze - szerencsétlen is. Mert a szerencse is csak a magabiztosakhoz, az erősekhez szegődik, akik minden percben siker-orientáltak, mindig tudják, mit kell tenni, és hidegvérrel cselekszenek is. A csepűrágóknak nincs helyük - a gazdag szerint - ezen a Földön, az élhetetlenek haljanak éhen a tőkés „szabad verseny”-ben...
    A gazdagokkal tehát az a baj, hogy látványosan és ténylegesen gazdagok, mely (a többiektől megkülönböztető) gazdagságukat gyakorlatilag a fösvény, smucig, a filléreket is fogukhoz verő életmódjuknak, a profithajhász és élvezethajhász szenvedélyüknek köszönhetik. Éppen azon tulajdonságaiknak, amelyek gátlástalan érvényesítése, önkontroll nélküli kiélése homlokegyenest szemben áll, ellenkezik Isten, Krisztus parancsolataival. A gazdag embereknek - csak kisebb hányaduknak - persze „vannak rossz érzéseik is” a saját gazdagságukkal kapcsolatosan, amit nevezhetünk frusztrációnak vagy lelkiismeret-furdalásnak is; a lényeg az: nem biztosak benne, hogy megérdemlik a gazdagságot, hisz valahol a lelkük mélyén „tudják”, meg sem dolgoztak érte...
    Gondoljuk csak meg! Az egyik ember napi 16 órát gürcöl, látástól-vakulásig, de még a legelemibb fizetési kötelezettségeit (pl. közüzemi számlák, banktartozás, kamatok, hiteltörlesztés) sem képes kiegyenlíteni, nemhogy „ötről hatra” jutna... A másik, a milliárdos gyáros, aki valamilyen elvtársi privatizációs bank-trükkel egy egész vállalatot kaparintott meg a közös nemzeti tulajdonból, egyetlen saját fillérje kockáztatása (vagy pláne befektetése) nélkül: havi 7-8 millió forintot is keres, akár egy bankvezér, aki ugyancsak nem töri össze magát a munka frontján és szintén a világon semmit nem kockáztat. (Apropó: ki ne „szeretne” véletlenül, önhibáján kívül Tocsik Márta, Máté László, Kapolyi László, Princz Gábor, Kulcsár Attila, Kóka János vagy Gyurcsány Ferenc lenni? Azzá válni a megfelelő helyen és pillanatban?) Ezek a gazdagok tehát „rosszul érzik magukat a saját gazdag bőrükben”; főnek a saját levükben, vagy a zsírjukban, és igyekeznek képzelt vagy valós bűneiket naponta „jóvá tenni”. Ezt a pótcselekvési kényszert nevezzük „karitatív tevékenységnek”, vagy szponzorálásnak. Mindezeknek az a lényege, hogy ez a „jó érzésű” gazdag, tehetős ember „lelkiismereti kötelességének” tekinti szegény művészek, tudósok, feltalálók, írók, zenészek és gondolkodók anyagi támogatását, akkor és olyan körülmények között, ami egyrészt a számára semmilyen politikai kockázattal nem jár, másrészt feltűnő előnyt, erkölcsi elismerést, társadalmi tekintélyt is szerez, jelent; - azáltal, hogy a „jó hírnév”, a személyes image szerves része, ha a gazdag emberről „elterjed”, hogy szeretettel segít a rászorulókon, támogatja a tudást és a művészetet, vagy éppen „az igazság elővigyázatlan bajnokait”. Tehát a gazdag ember (1) nem önzetlenségből, (2) nem észrevétlenül, (3) a feleslegéből adakozik; vagyis látszólagos önzetlensége üzletemberi mivoltának jól felépített alkotóeleme. A karitatív adományokból így lesznek önző, kontraszelekciós célú pénzforrások. Amelyek nem enyhítik, csak tovább mélyítik a vagyoni szakadékot, a polarizációt, a szembenállást és a kontraszelekciót...
    Jézus mondta: „Ügyeljetek, hogy ne az emberek szemeláttára, és az ő kedvükért legyetek jók, különben nem lesz jutalmatok mennyei Atyátoknál... Te úgy adj alamizsnát, ne tudja a bal kezed, mit cselekszik a jobb, hogy alamizsnád rejtve maradjon. Atyád, ki a rejtekben is lát, megfizet neked.”
    Aztán meg ezt: „Ne gyűjtsetek kincset a Földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek kincset a Mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, tolvajok nem törnek be, és nem lopnak.”
    „Gyűjtsetek mennyei kincset!
    Ne félj, te kisded nyáj! Úgy tetszett Atyátoknak, hogy nektek adja az országot. Adjátok el, amitek van, és osszátok ki alamizsnaként. Készítsetek magatoknak ki nem merülő erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem fér hozzá és moly meg nem rágja. Ahol a kincsed, ott a szíved is.”
    „Ti keressétek elsősorban Isten országát és annak igazságát... Ne aggódjatok a holnap miatt, a holnapi nap majd gondoskodik magáról. Elég a mának a maga baja.”
    A gazdag ember fel sem fogja, mégis igaz: „Boldogok a szegények, mert övék a Mennyek országa.” Az őszintén hívő, bölcs ember nem is a Földön gyűjti „kincseit”, hanem az örökkévalóságnak. Nem gyűjt például földi vagyont, hisz jól tudja: a vagyon önálló életet él, a vagyon gondozása egész embert kíván, s aki evilági hívságoknak szenteli rövidke életét, annak nem jut ideje a lélekkel törődni. Egyébként is: a tárgyak (az ingatlanok, házak, gépek, stb.) önfeledt „gondozása” épp egyfajta „frusztrációs pótcselekvés”, amit a gazdag ember azért űz, mert az emberi (isteni) lelkekhez nincs affinitása. A hívő lélek hirtelen megkönnyebbülést érez, hogyha a „vagyonát” elveszíti, különösen, ha szétoszthatja jobban rászorulók közt. Nem aggódik, miből fog megélni holnap, mert egyrészt nem kerget élvezeteket, és nem is rabja semmilyen fogyasztási mániának, másrészt sokkal többre tartja a lelki gazdagságot, melynek élményei bőségesen „kárpótolják” az anyagi örömök hiányaiért.
    Aki igazi istenhívő, nem gyűjt be, nem spájzol magának „háborús tartalékokat”, mert tudja, hogy mindegyikünket csak Isten gondviselő kegyelme élteti. „Senkinek nincs megígérve a holnap.” - sem a szegény, sem a gazdag embernek nincs. A holnap majd gondoskodik magá-ról - magyarán: Isten a jókról -; a kevélyt meg esetleg más oldalról éri a baj, miközben a raktárai csordultig teltek. A hívő nem keresi az élet pí-vizét, nem keresi az élet-elixírt, nem keresi az összeköttetést a reiki démoni hatalmaival, hogy meghosszabbítsa vacak kis életét, mert tudja, csak a kicsinyhitűek, vagy a hitetlenek hisznek/bíznak a Sátán praktikáiban. Egyetlen perccel sem kíván tovább élni, mint amilyen élethosszat az Úr kimér a számára, mert hiszi, hogy az igazi élet a Mennyországban vár rá, s nem itt a Földön.
    „A szűk kapun lépjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a pusztulásba visz, - bizony sokan mennek be rajta. De milyen keskeny az út, amely az életre visz, bizony kevesen találják meg azt.” (Sokan vannak a meghívottak, kevesen a választottak.) Egyesek félremagyarázzák Krisztus misztikus szavait, és az esszénus (korabeli titkos társaság) beavatás gondolatát próbálják kiolvasni belőle, amelyen állítólag Jézus is átesett. Pedig egészen másról van szó. A széles autópálya, a madárszárnyú piros Ferrari, a gazdagság és az élvezetek nonstop hajszolása a pokolba, az örök kárhozatra; - a keskeny kis ösvény, a böjt, az önmegtartóztatás, a szegénység pedig a mennyországba visz. Aki a földi életében kicsi, a Mennyben nagy lesz; - aki pedig evilági nagyságra tör, a Mennyben lesz kicsi. Jézus szavai megjövendölik, a túlvilágon minden megfordul majd: a pokol keskeny ösvényeit túlzsúfoltság fenyegeti, míg a Mennyország széles makadám-útjain viszonylag csekély forgalomra számíthatunk...
    Egy fiatalember önvizsgálatában is bűntelennek találta magát, és megkérdezte az Urat, mitévő legyen. „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, és az árát oszd szét a szegények közt, így kincsed lesz a mennyben. Aztán jöjj, kövess engem!” - mondta Jézus. A férfi csalódottan távozott, hiszen meg szerette volna őrizni jelentős földi vagyonát is (amit nem tekintett bűnnek!); persze amellett, hogy üdvözülni is akart. Jézus erről így szólt: „Senki két úrnak nem szolgálhat: vagy gyűlöli az egyiket és szereti a másikat; - vagy egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok (egyszerre) Istennek s a mammonnak.”
    És végül Jézus kimondja a legsúlyosabb szentenciát a gazdagságról: „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak Isten országába jutni.” Erre a tanítványok megkérdezték: ”Hát akkor ki üdvözülhet?!” - Jézus ezt válaszolta: „Embernek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.” Vagyis nem maga a gazdagság a kárhozat forrása, hanem a gyarló emberi természet, mely az anyagi javak bódulatában megfeledkezik Istenről és a Mennyek országáról, és csak a földi élvezeteknek, ebül szerzett hatalmának él. A gazdag emberek azért és akkor kárhoznak el, mert (és amennyiben) nem képesek alárendelni földi szükségleteiket, hírnevüket az üdvözülés magasabb követelményeinek.
    Azért kárhoznak el, mert feláldozzák a perc öröméért az örökkévalóságot.
    Nem jó ember az, aki kevélységében Isten fölé helyezi önmagát...
    Jézus tettlegesen is kimutatta ellenérzését a gazdagság korabeli megtestesítőivel, a kufárokkal (ma a tőzsdecápákkal tenné ugyanezt) szemben. Bement az Atyaisten templomába, és kiűzte mindazokat, akik a templomban adtak-vettek, a pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait pedig felforgatta. „Írva van - kiáltotta -, az én házam az imádság háza, ti pedig rablóbarlanggá tettétek!”
    A római pápák szociális enciklikái - a Rerum Novarum (XIII. Leó; 1891.), a Centesimus Annus (1991.) és a Sollicitudo Rei Socialis (1998.) - így elítélik a kapitalizmust és a szocializmust is:
    „Az ember a rajta kívül álló dolgokat nem úgy birtokolja, mint sajátját, hanem mint közöset, mivel Jézus Krisztus törvénye és ítélete fölötte áll az emberek törvényeinek és ítéleteinek. (...) A II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint: Az ember, amikor ezeket a földi javakat használja, sohasem tekintheti azokat a dolgokat, melyeket törvényesen birtokol, kizárólag a sajátjának, hanem köteles úgy tekinteni, mint amelyek közösek; közösek abban az értelemben, hogy nemcsak neki magának, hanem másoknak is hasznára lehessenek.” (C. A., 46-47. old.)
    „A felek egyenlőségén alapuló kereskedelem logikáját és a hozzá kapcsolódó jogszerűség formáit megelőzi valami, ami az embernek csak azért jár, mert ember, azaz páratlan méltósága miatt. (...) A Rerum novarum által kifejtett alapelvek (...) az elérendő célt is jelentik; ezek arra irányulnak, hogy meggátolják, hogy magát az embert és munkáját pusztán áruként kezeljék: megfelelő bért kapjon a családja fenntartására, szociális biztosítékot öregkora és munkanélkülisége esetére, és a munkafeltételeket megfelelően szabályozzák. (...)
    Teljes joggal beszélhetünk a gazdasági rendszer ellen vívott harcról; - olyan módszert értve alatta, amely abszolút elsőbbséget biztosít a tőkének, a termelőeszközök és a föld birtoklásának az emberi munka szabad személyes jellegével szemben. Mikor e rendszer ellen küzdünk, nem tekinthetjük a szocialista rendszert alternatív modellnek, amely valójában államkapitalizmust jelent, hanem a szabad munka, a vállalkozás és az együttműködés társadalma jelent valódi alternatívát.” (C. A., 53.o.)
    Olyan társadalom képe ez a harmadik út, amelyet talán az Aranykor testesíthet meg, Jézus második eljövetele, az utolsó ítélet után. Amikor már nem lesznek a szó mai végletes értelmében vett szegények és gazdagok, és amikor már nem lesz sem kapitalizmus, sem kommunizmus, sem globalizáció, sem háború, csak béke és szorgalmas, értelmes, isteni erkölcsre alapozott építő munka, mert akkor már a Földön is Jézus Krisztus lesz a király, aki egyenlően oszt(at)ja el a Föld javait...
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633985663
Webáruház készítés