Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Csokonai Vitéz Mihály: Versek_MOBI

Csokonai Vitéz Mihály: Versek_MOBI
540 Ft540
  • Részlet az e-könyvből:

     

    MÉG EGYSZER LILLÁHOZ

    Én szenvedek, s pedig miattad,
    Miólta szívem elragadtad,
    Édes Kegyetlenem!
    El-elhalok, mihelyt te jutsz eszembe,
    S így kell talán e gyötrelembe
    Örökre sínlenem.
    Értted borong éltem tavassza,
    Mert nincs Nap, amelly elfogyassza
    A rám vonúltt ködöt.
    Sír tisztelőd, ha kél, ha fekszik,
    Miólta Azzal nem dicsekszik,
    Kiben gyönyörködött.
    Sír tisztelőd, kétségbe esvén,
    Miólta tőled távol esvén,
    Reményje füstbe szállt;
    Holt álom űl zsibbadtt ölében,
    S gyakran ijesztő képzetében
    LILIT, LILIT kiált.
    E szóra karjaim kinyúlnak,
    De csak sovány homályba húllnak.
    Nincs Lilla, nincs öröm!
    Már nyugtom éjjel sem találom,
    Mert ott is ébren tart az álom,
    S fejem LILIN töröm. -
    Ó, melly keserves annak élni,
    Kinek tovább nincs mit remélni,
    És mégis élni kell!
    Él az, de nincsen benne lélek.
    Az én tüdőm is, bátor élek,
    Lelketlenűl lehell.
    És tán te, szép szememvilága!
    Úgy élsz, hogy életed virága
    Virít, míg én halok. -
    Adná az Ég! Azon örűlnék.
    Könnyemnek azzal eltörűlnék
    Felét az angyalok.
    De tán, LILIM! te is kesergesz?
    Rab gerlicém, saskézbe hergesz
    S kéred segédemet?
    Hiába már, Kincsem, hiába!
    Csak a halál jégsátorába
    Ölelsz meg engemet.

     

    SZERETTEM...

    Szerettem! Szerettem!
    De ha elvesztettem.
    Ki lángom taplója vólt:
    Ámorok! fogjátok,
    Ihol a fáklyátok:
    Ennek lángja már elhólt.

     

    EGY VÉN FÁNAK ÁRNYÉKÁBAN
    RÉGEN SZENVEDŐ RÓZSAFA

    Gyenge rózsabokor kesereg búvában
    Egy podvas vén fának hideg árnyékában.
    Könnycseppek hullanak kinyílt bíbor száján,
    Mellyek leperegnek egypár bimbócskáján.
    Egek! még elején a kies tavasznak
    Fakadó leveli szomorúan asznak:
    A fa ráterítvén mohos vén gallyait,
    Nem ereszti hozzá a Nap súgárait.
    Egek! illy szép rózsát ide ki űltetett,
    Melly a kertekben is díszt érdemelhetett?
    Ott a több mosolygó virágoknak során
    Nem epedt volna el szegény illyen korán:
    De itten a bánat sűrű tövissei
    Lettek szépségének fúrdaló ívei.
    Súgár mogyorófák körűltte hevernek,
    De azok feléje fordúlni sem mernek;
    Reá lágy tavaszi szellő sem lengedez.
    Mert a vén fa tőle minden rést elfedez,
    Így fonnyad magános keserűségibe -
    Ah! e rózsaszálat ki ne szánná, ki ne?
    Magok az erdei fiatal istenek
    Kínjait fájlalják; de mit segítenek!
    Gyakran vígasztalják szegénkét a nimfák,
    Szánakoznak sorsán az érzékeny hím fák.
    Maga a szép rózsa, csüggesztvén ágait,
    Így ereszti égre bokros panasszait:
    “Mért nem emészt már el vagy hévség, vagy hideg?
    Illyen vadon helyen mit sínylek mint rideg?
    Vajha forgószelet támasztna valaki,
    Hogy tégedet, vén fa, tőből facsarna ki!”
    e-Könyv a Digi-Book Kiadü gondozásában

  • Cikkszám
    9789633982785
Webáruház készítés