Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Csobánka Zsuzsa: Majdnem Auschwitz_EPUB

Csobánka Zsuzsa: Majdnem Auschwitz_EPUB
1 950 Ft

Csobánka Zsuzsa új könyve a túlélők regénye. Az Auschwitzot megjárt Jakob és a Duna-parti sortüzet túlélő Edit különös és fájdalmas szerelmi története áll a mű középpontjában - gyermekeik és unokáik visszatekintő távlatából elbeszélve.

  • Részlet az e-Könyvből:

    Rutin
    Edit ekkor éjjel a fákra riad Újlipótvárosban, megint látta bennük a keretre függesztett testeket. A fejek bután csuklanak oldalra, mint óriás madarak, ahogy a vizet szokták nézni. A legtöbb csuklónál megkötözve, a csomó vékony madzagból lesz, többük keze ökölbe szorul. Milyen Istent hisztek? Hazugság, hogy elernyednek az izmok. Hazugság, hogy a test elfeledkezik magáról, hogy kívül kerül, onnan szemléli önmagát, ahogy éppen felkötik.
    A férfi csizmája sáros, liebe Edit, ezt nem gondolja komolyan. És akkor már nem gondol semmit sem. Mesélték, hogy volt, aki a csorgó fekália szagára riadt éjjelente. Minden éjjel újra és újra a bőr cserzett szaga, nem győz parfümöt szórni, mert megül az orrban. Megtelepedik, míg végül idegenre fújja magát. Az nem lehet, hogy ez a pacsuli én legyek. Akkor indul a csaphoz, és kezdi el lemosni a kölnit, de csak hideg víz van, dörzsöli a bőrt. Az alkarja már vörös, a nyaka libabőrös, de olyan nincs, hogy ezt ne lehessen lemosni. Lemosom, ha beledöglök is. És persze nem sok kell, és bele. Mert másnap újra érzi, és fojtogatja a torkát, újra fújja, hiába szólongatna bárkit. Amíg egyedül van otthon, a kezét szaglászva járkál, hetek múlva inkább csak mászik, mint egy kisállat, a rettegéstől kövér szemekkel. Jákob, gyere haza, meséld el a gyerekeket, mondd, merre szöktek ki a barakkból, míg te újraálmodtad a Visztula vadkacsáit. A drótokon egy szalag feszül, a bámészkodók azt mustrálják, akkor hátha nem kérdez vissza senki. Deutsche Reichsbahn.
    Hogy örültek, ki tudták betűzni. Csak egy betűben bizonytalanodtak el, az
    s hasát még gyakorolni kellett volna otthon. Lóháton még nagyobbnak tűnt a háta. De csak a csizmára bírt nézni, a test többi részét füllel érzékelte. Hallotta, ahogy a homlokán megindul egy izzadságcsepp, súrlódott az ing, ahogy utánanyúlt, hogy letörölje. A bal kezén ott ragyogott az aranyóra, a kattogását tisztán hallotta az egész tábor. Jákobot és Editet ez kötötte össze, tudták, bárhol is legyen a másik, és tudták, valahol még lennie
    kell, ő is hallja a mutatókat. Edit, hallgasd, valahol számol ő is, Jákob, hallgatom, valamiből visszaszámol, Jákob, vajon mennyi van még. Edit így gondolta, de Jákob csak előredől. A fülei ívesre feszülnek, Edit, nincs olyan, hogy benned véget érjen a folyó, legyen az a Duna vagy a Visztula, a pocsolyák fellélegeznek, levegősödnek, lehet, hogy napok, aztán hetek telnek el, de végül vadkacsák ácsorognak a parton, és félrebillent fejjel figyelnek ránk.
    A kabátra azt mondták, elég meleg lesz, olyan sokáig úgysem maradunk. Jákob szeme összeszűkült, annyiszor tanították már hazudni, felismerte az övéit. Kérdeztem, mi legyen vele, legyinteni sem hagyták. A teknőst még évekkel ezelőtt vettük Londonban, a szeme miatt nem tudtam ott hagyni. Aztán egy reggel Jákob azt mondta, a szobor mellett elásta, nem bírta nézni az aggokat. A calais-i polgárokra gondolt, és akkor Rilkére gondoltam és Rodinra, hogy megint összeérnek a szálak. És hogy a kezek vajon emlékeznek-e, ahogy repítik azt a kulcsot, kipiszkálható-e a föld Jákob körme alól, és lesz-e szobor, ha egyáltalán valaha nem hallom azt a karórát. Nézze az aggokat a föld alól a teknős. Még csak dühös sem volt, ahogy ezt mondta. Helyettünk is, fejezte be. Másnap indultunk, az utca végéből még visszafordultam, eddig fel sem tűnt, hogy a falról lepergett a vakolat. A szomszéd gyerekei egy kupacban álltak, kiterelte őket az anyjuk, ne rájuk kelljen várni. Ott volt a korlát, a kicsit ferde falécekkel, keresztben rajta a másik, amelyre éveken át támaszkodtam, ha Jákobot vártam, és ha hazaért, ő is úgy dohányzott, hogy nekidőlt. Biztos ezért lazult ki. Pereg alulról is, futott át Editen, itt-ott kilógtak a vasrudak, de a csatorna csövei eltérítették. Megint azok az istenverte csövek. Még nedves volt a haja, később majd erre gondol, hogy elmosolyodjon. A hiúságra, amiből egy nagy halom szaru maradt. A körmömet inkább lerágom, mint a tied legyen. Tegezte a csizmásat, mikor a barakkban magában beszélt. Csupa fekete lett, máskor takargatta volna a kezét. A sarkon túl a villamos miatt meg kellett állni, a rutin most is megvolt, de rájött, teljesen felesleges. Hetek óta nem járt és nem csilingelt, a sínek mellett szanaszét hevertek a zsákok, cipők, kardigánok, látott egy tejesfl
    askát és egy monogramos zsebkendőt is. Akkor fordította el a fejét. Nem nézed meg, kié lehetett, nem betűzöd ki, és nem találgatsz. Jákobba karolj bele, emeld a lábaid. Belekarolna, ha tudná, majd évekig nem teszi. Addigra elkorhad a fa, pedig senki sem támaszkodik rajta. A falakból csak tégla marad és a kilógó habarcs, a vakolat mindent lemeztelenít, mint egy rossz kurva, úgy mutatja a ház a combjait. De ez még messze van, a háború éveinek számolásába belezavarodik az ember. Milyen hosszú az utca, Jákob, látod, a síneken túl nem hallani a kattogást, arrafelé átnevezik az utcákat is, a befalazott kapu mögött családok rejtőznek el. Hagyd a csudába azt a rongyot, ülj ide. Van még időnk.

  • Cikkszám
    Kalli9788081017186
Webáruház készítés