Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Cseke Gábor: A megtalált kulcs_MOBI

Cseke Gábor: A megtalált kulcs_MOBI
890 Ft890

TARTALOM

PÓTSZÜNIDŐ
Játékok
Winnetou búcsúzik
Pótszünidő
A lövésre várva

GYERMEKTÜKRÖK
A megtalált kulcs
Milyenek a barát fogai?

KIUGRANI VESZÉLYES!
Titkos birodalom
A titkos birodalom felfedezése
A vonat elindul
Mondjuk azt, hogy autóban ülünk
Éjszakai átszállás
Kövesmarti reggel
Terülj, asztalkám
Utazás egy gépkocsi-óriáson
Működik-e a vészfék?
Valaki pityereg
Fogságban
Erdei vendégek
Ment, mendegélt...
Meghitt beszélgetés
Sziklabércen
Városi hírek
Lábadozás
Látogatóban
A levél
A vakáció nem marad el!
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    Laci nem érti, hogy osztálytársnője miért nem szeret képzelődni. Ha most robogó autóban érezhetnék magukat, mennyivel könnyebb lenne elviselni a gondolatot, hogy egyre csak távolodunk otthonról!
    Már-már azt gondolta, fel se jut a mozgó vonatra. Kapaszkodó keze elzsibbadt, merev lett és reszketni kezdett a fájdalomtól.
    Hajnal nélkül a kórházba kerülhetett volna, ha egyáltalán életben marad a biztosnak látszó zuhanás után. Egy pillanatig a veszély jéghideg szelét érezte végigcikázni a hátgerincén.
    Végignéz Hajnal tréningruháján, tornacipőjén; az még hagyján, lehet bennük utazni, őrajta viszont csak egy kötött ing és egy rövidnadrág fityeg, inge alatt még trikó sincsen. Elég lesz-e éjszakára? Mert az most már több, mint valószínű, hogy itt ragadnak a szerelvényen, legalábbis egy darabig, amíg valahogy eligazodnak ebben az örökké mozgó, zakatoló világban.
    Mert meg kellene már állapítani, méghozzá pontosan, merre veszi útját a vonat. De hát ő nem ért a vasúthoz, neki a gépkocsi a szerelme: ha az országúton robognának, egy-kettő kiismerné magát. Valamennyi közúti jelzésről tudja, mi fán terem és mire való; apja addig nem adta oda a félverseny biciklijét, amíg szigorúan le nem vizsgáztatta a közlekedési szabályzatból; Laci hiába erősködött, hogy ő nem merészkedik ki az országútra, csak a ház körül karikázik, minek tömje hát a fejét annyiféle rajzzal és előírással; de az öreg makacs volt, s azt mondta, sose lehet tudni, hová vetődsz, fiam, s minek veszed hasznát! Ennyire előrelátó azért ő sem lehetett, különben a vasúti jelzéseket se felejtette volna ki a kötelező tananyagból...
    Pedig, ha ügyesen feláll az ajtóban, s a fogantyúba kapaszkodva kissé kihajol, hogy jól beláthassa elöl a pályát, szinte ugyanaz a látvány fogadja, mint a mozdonyvezetőt. Már el is képzeli, hogy ezt a vonatot ő vezeti, ingét jólesően lengedezteti a huzat. Kormánykerékkel ezúttal semmi gondja, csak egy pedált kellene le-fel járatnia, miközben a műszereket s a csillogó vas utat figyeli...
    De azért gondolatban a szabadulás útját is méregeti. Csakhogy ő nem földrajz leckéket idéz fel, nem távolságokat becsül és utakat pászít egymáshoz, amelyek hazavezetnek, mert az ilyesmi túl körülményes számára, inkább azt veszi sorra, hogy az általa olvasott kalandkönyvek kedvenc hősei milyen módszert alkalmaztak hasonló helyzetben... Elhessegeti magától azokat a jeleneteket, melyekben lovas vagy autós különítmények állították meg nyílt pályán a vágtató szerelvényt s vitték magukkal a póruljárt utasokat. Ezekre a fogásokra esetükben biztosan nem kerülhet sor; még ha szüleik meg is tudják, mi történt velük, nem valószínű, hogy taxiba vágnák magukat, hogy a vonat üldözésére induljanak. Annyi vonat fut szerteszét Újvárosból, minden irányba, egyáltalán melyik után is szegődjenek?
    Eszébe jut aztán néhány film is, amelyekben a bajba jutott hősök a szerelvény tetején az ütközőkig kúszva-egyensúlyozva kapcsoltak le egy-egy vagont a vonat többi részével együtt, s kéziféket használva, nagy kockázatok árán végül is sikerült megállítaniuk a tehetetlenül vágtató vasúti kocsikat. Ehhez viszont izmok kellenek, neki pedig... Nincsen hát szabadulás?
    - Fázom - mondja a lány a háta mögött, s ez felér egy segélykiáltással. - Mi lenne, ha becsuknánk az ajtót?
    - Úgy ülnénk itt, mint valami bezárt lovak - háborog Laci. Hajnal csodák csodája, most nem veszekedik vele, és reszket, mintha a hideg rázná.
    - Mi lesz itt éjszaka? - csóválta a fejét a fiú, s hirtelen arra gondol, hogy a didergés nála is akármelyik pillanatban beüthet.
    - Támasszuk egymásnak a hátunkat - javasolta a lány -, s kucorodjunk össze kicsire, az talán használ...
    Valóban, így hamar átmelegednek, mintha láthatatlan apró kályha fűtené őket. A meleggel együtt álmosság járja át a fejüket, a gondolatok pihenni térnek, a nyitott vagonajtóban elsuhanó, beszürkült esti táj egyetlen végtelen hullámzó mozgássá olvad össze. Laci már nem is tudja, álmodta-e az egész útnak indulást vagy csak most merül el az álom mélységeiben? Talán egyszer felébred, s otthoni ágyában találja magát...
    Jó ideje megcsendesedett már a robogás, s mintha nehézkesebben döcögnének. A kinti világ esti fényekkel pislákol befelé. Laciék gyorsan felébrednek, feltérdelnek a vagonban, s álomittasan próbálnak eligazodni.
    - Hallod, Hajnal?
    Odakint mintha távoli sípok harsannának, majd veszettül zakatolva elrobog mellettük egy kivilágított, vágtató fénycsóvára emlékeztető gyorsvonat; hangszórók recsegnek, dobálva kattognak a váltók, veszteglő tehervagonok sorai közé fúrja magát a csikorogva fékező szerelvény. Kivilágított állomásépület úszik be az ajtókeretbe, homlokzatát eltakarja egy magas gabonatároló vagon.
    - Nem látod a helységtáblát? - türelmetlenkedik a lány.
    - Csak annyi látszik ki belőle, hogy Virá... Ha egy kicsit még odébb gurulna a vonat!
    Laci fohászát netán a mozdonyvezető is meghallotta, mert az alig lefékezett vonat újra nekiindult, ezúttal tolatva, majd néhány méter után megállt...
    - Virágmező! - olvasták szinte egyszerre az állomás kivilágított névtáblájáról.
    - Száz kilométerre járunk otthontól - sóhajtozik Hajnal.
    - Honnan tudod? - kapja föl a fejét Laci. - Írja valahol?
    - A földrajzkönyvben...
    - Ha ilyen jól emlékszel a kilométerekre, talán azt is tudod, forgalmi állomás vagy sem?
    - Vasúti csomópont - vágja ki a lány, mintha órán felelne. Hirtelen beléjük fagyott a szó: óriási zseblámpáját lengetve vasutas közeledett a sínek között, s a szomszédos szerelvény kerekeit kopácsolta. Mikor elhaladt Laciék mellett, a két gyermek ijedten szorította meg egymás kezét.
    Mintha valami moccanna a sötétben. A szemközti vagon lódult arrébb? Vagy ők indulnának talán? Laci nem érzi a dübörgést a padozat alól. Egyre gyanúsabb neki, hogy a szomszédos sínen álló vonat gördülését látja.
    - Azt hiszem, Újváros felé megy. Átszállás! - rikoltja a lány, s már vonszolja is magával a botladozó Lacit.
    Egy pillanat múlva szűk fékezőfülkében kapkodják a levegőt.


    Kövesmarti reggel

    Megint csak döcögés, huzat, zakataka...
    Nagyon unalmas tud lenni egy éjszakai utazás. Hát még, ha az ember fogvacogva ébred, mint Hajnal, s azt sem tudja, mikor aludt el, hol van egyáltalán... Többször is megdörzsöli a szemét, amíg lassanként minden eszébe jut.
    Virágmező... A csodával határos átszállás... Laci mászóbravúrja... Bizony, úgy felpattant ezúttal a mozgó vagon lépcsőjére, mintha induláskor nem őt kellett volna felsegíteni... De mi ez a súly a vállán?
    Odanyúl a sötétben, biztosan Laci feje nehezedik rá. Csak nem aludt el? Hiszen azt ígérte, hogy amíg ő pihen, addig vállalja az őrködést...
    - Merre járunk?
    - Mi... miről van szó? - kapja fel a fejét a fiú. - Mire várunk?
    - Olyan, éber vagy, hogy még a szavakat is félrehallod...
    - Természetesen, még a hangyabálból maradt...
    - Te bezsongtál? Mit fecsegsz itt összevissza?
    Laci csak most ébred fel igazából.
    - Nem aludtam én - mentegetőzik -, csak egy kicsit lehunytam a szemem...
    - Akkor ki vele, merre járunk, mert én nem tudok eligazodni - szól rá erélyesen Hajnal, szándékosan utánozva a földrajztanárnőjük éles hangú, minden szót hangsúlyozó beszédmodorát.
    Laci behúzza a nyakát, mint feleléskor, amikor úgy tesz, mintha nem értené a kérdést, pedig csak az időt szeretné húzni, hátha a csengőszó megszabadítja a számonkérés kínjaitól.
    - Milyen állomások mellett haladtunk el? - hangzik a kisegítő kérdés.
    - Újváros... nem volt... becsületszavamra... Sose lássam anyukámat, ha hazudok!
    Volt, nem volt, Hajnalnak újra kell kezdenie a tájékozódást. Ami egykor még olyan világosnak tűnt előtte Virágmezőn, az most néhány órai szundítás miatt teljesen összezavarodott.
    - Te balra figyelj, én meg jobbra - utasította a szégyenkező fiút, aki most bármit elvállalna, csak Hajnal ne lövellné feléje azokat a vádló pillantásokat. - Ha véletlenül a te oldaladon látszik az első állomás, szólj, mielőtt még odaérünk...
    Meresztik a szemüket a koromsötét éjszakában. Hajnal mindinkább bevallja magának, hogy meglehetősen unalmas dolog ez a se vége, se hossza leskelődés. Kezdi megérteni Lacit, hogy belebóbiskolt a figyelésbe...
    - Állomás a láthatáron! - rikoltja Laci, ahogy a torkán kifér. Hajnal mellette terem, s szemük előtt ünnepélyesen úszik el halvány lámpafényben a fehérbetűs névtábla: „Hagymás”.
    Képzeletében kivetíti az ország vasúti térképét, s megkeresi rajta Hagymást. Sajnos, ez a nagyközség, mely ízletes, nagy fejű hagymájáról híres, olyan távol esik Újvárostól, akár csak Virágmező, ahol az éjszaka átszálltak, csak ezúttal nem északnyugati, hanem déli irányban. Előfordulhat, hogy át se utaztak Újvároson, hiszen amióta Kövesmarton és környékén öntözőcsatorna épül, Virágmező és Hagymás között közvetlen vasútvonalat létesítettek... Ha minden jól megy, nemsokára az építőtelep közelébe érnek...
    Laci szájtátva hallgatja a felnőttes, okoskodó magyarázatot, s olyan vidám arcot vág, mintha azt közölték volna vele, hogy hamarosan becsengethet lakásuk ajtaján.
    - Te jobban magyarázol, mint a tanárnő! Miért nem te tanítod nekünk a földrajzot?
    Hajnal megsértődik, azt hiszi, a fiú csúfolódik vele.
    - De én komolyan mondtam! - erősködik Laci, és olyan őszinte a hangja, hogy el kell hinni neki.
    Hajnal szereti, ha kedvesen bánnak vele. Fiúismerőseinek jó része azzal szórakozik, hogy a lányok haját húzza, elakasztja őket... Igaz, Laci sose volt közöttük.
    - Ha nem akarsz elveszni, mint egy tű a szénaboglyában, akkor rám hallgatsz - hadonászott lelkesen, korábbi sikerén felbuzdulva.
    - Sajnos, követtem a példádat, úgy kerültünk ide is...
    Hát ez igaz, ez ellen neki se lehet egy szava sem. Hajnalodik.
    Hatalmas, vörös napkorong bújik elő a végtelen kukoricásból, amely már embermagasságban lengeti kardra emlékeztető leveleit. Mintha már nem is fáznának annyira. Csak a gyomruk kordul olykor-olykor, hangosan követelve a magáét. Tegnap dél óta egy falat se járt a szájukban. Erről eszükbe jutott, hogy ráadásul szomjasak is.
    Hajnal átkutatja a tréningnadrág zsebeit, de 15 banin kívül semmit sem talál benne. Laci zsebében ott lapul az otthoni kenyérpénz; mielőtt „vonatra szállt”, el kellett volna mennie a sarki pékhez, de akkor még úgy ítélte, van rá ideje... Most legalább maradt valami pénzük. De mihez kezdenek öt lejjel?
    Közben a vonat bezörömböl Kövesmartra. Hajnalnak igaza volt, mert a cementes tartályok, amelyek egyikének fékezőfülkéjében meglapultak, az ország egyik legnagyobb építőtelepének a kapujáig, az öntözőcsatornához vitte őket. A szerteágazó sínek között nagy a lótás-futás: teherautók, utánfutós traktorok sürgölődnek a veszteglő szerelvények közelében, autódaruk forgolódnak jobbra-balra, forgalmisták botladoznak a sokféle anyag, gép és berendezés között, ládákat raknak és hordókat görgetnek, zsákokat dobálnak, s a zűrzavarban senkinek sincs ideje a potyautasokkal törődni.
    Hajnal fürgén átverekszi magát a sokféle akadályon, s tekintetével azt kutatja, merre találhatnának valami harapnivalót. Az állomás mögött bokrokkal szegélyezett kertvendéglőre bukkannak.
    - Lesz, ami lesz, elmondjuk, hogyan jártunk, csak legyen nyitva a kerthelyiség - szól Lacira ellentmondást nem tűrő hangon, s előretessékeli a kaviccsal behintett sétányon. - Te vagy a fiú, neked kell itt fellépned...
    A bokrok mélyén bádogasztalok és bádogszékek egymás hegyén-hátán, s közöttük a füvön az estéli falatozás áruló nyomai hevernek szanaszét. Itt egy kenyérvégen, ott egy félig sült kolbászdarabkán osztoznak a hangosan fecsegő verébrajok, s mit sem törődnek a feléjük lépkedő, kavicscsikorgató gyermeklábakkal.
    - Ide hozzám, futólépésben, hékáim, különben...
    Zsírosan vastag, bődülő hangú kapatos ember rikkant rájuk az egyik bokor mögül...
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633648759
Webáruház készítés