Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Csehov: A párbaj_EPUB

Csehov: A párbaj_EPUB
640 Ft

Csehov A párbaj (1891) című regénye az orosz irodalomban Turgenyev óta ismert két életvitel, életeszmény összeütközésének története: Lajevszkij, az enervált, cselekvésre képtelen „fölösleges ember” és von Koren, az aktív, materialista tudós vitájából majd párbajából megszületik Lajevszkij felismerése: a menekülés az elrontott helyzetekből nem azonos a megváltással, s amikor ráébred arra az emberi felelősségre is, amivel élettársának, az elcsábított és megunt Nagyezsda Fjodorovnának tartozik, el tudja végre fogadni saját életét, s változtatni, alakítani is képes rajta. (moly.hu)

  • Részlet az e-könyvből:

    Lajevszkijnek Fjodorovna Nadezsda iránti ellenszenve leginkább abban mutatkozott, hogy minden, amit az mondott vagy tett, Lajevszkij előtt hazugságnak, vagy a hazugsághoz hasonlónak tetszett, s mindaz, amit Lajevszkij a nők és a szerelem ellen olvasott, úgy tünt föl neki, mint ami nagyon ráillett Fjodorovna Nadezsdára és ennek férjére. Mikor hazaért, Fjodorovna Nadezsda már föl volt öltözve, meg volt fésülködve, az ablaknál ült, és mintha igen fontos dolgot végzett volna, kávézott, közben egy folyóiratot lapozgatott, s Lajevszkij első gondolata az volt, hogy a kávéivás egyáltalán nem olyan nevezetes foglalkozás, hogy ahhoz fontos arcot kellene vágni, s hogy egészen hiábavaló volt neki a fésülködéssel az időt vesztegetni, mert itt ugyan senki sincs, akinek ő megtetszhetnék és nincs is miért megtetszenie. Lajevszkij még a folyóirat füzetében is hazugságot látott. Gondolta magában: ez az asszony azért öltözködik és fésülködik, hogy tessék, és azért olvas, hogy okosnak lássék.
    - Nem baj, ha én ma fürödni megyek? - kérdezte az asszony.
    - Bánom is én. Azt hiszem: akár elmégy, akár nem, attól nem lesz földindulás.
    - Azért kérdezem, nehogy majd az orvos megharagudjék.
    - Hát akkor kérdezd meg a doktortól. Én nem vagyok doktor.
    Ezúttal Lajevszkijnak különösen nem tetszett a Nadezsda meztelen, fehér nyaka és a nyakcsigáján felgöndöritett haj s eszébe jutott, hogy Karenina Annának, mikor a férjéből kiszeretett, a férje fülei nem tetszenek - s gondolta magában: mennyire igaz ez, mennyire igaz! Gyöngeséget s fejében ürességet érezve, bement a dolgozó-szobájába, lefeküdt a divánra s letakarta arcát zsebkendőjével, hogy a legyek ne háborgassák. A kellemetlen, lanyha gondolatok mind egy és ugyanazon tárgy körül forogtak agyában, mint egy hosszú, terhes szekérsor, őszi, ködös estén, s valami nyügös álmatagság vett rajta erőt. Úgy tetszett neki, hogy ő vétkes Fjodorovna Nadezsda és ennek férje irányában s hogy a férj éppen az ő vétke folytán halt meg. Úgy tetszett neki, hogy vétkes a saját élete irányában, a melyet elrontott, vétkes a magasabb eszmék, a tudás és munka irányában s ez a világ nem itt látszott előtte lehetségesnek, ahol éhes törökök és lusta abcházok csatangolnak, hanem ott, északon, ahol van operaház, színház, hirlap és szellemi munka minden képzelhető formája. Becsületes, tanult, emelkedett szellemü és tiszta csak ott lehet az ember, és nem itt.
    Hibáztatta magát abban, hogy nincsenek ideáljai s vezéreszméi az életben, jóllehet, maga sem értette egész világosan, hogy ezek mit jelentenek. Ezelőtt két évvel, mikor megszerette Fjodorovna Nadezsdát, úgy tetszett neki, hogy neki Fjodorovna Nadezsdával csak össze kell menni és elutazni vele a Kaukázusba és ezáltal megváltja magát az élet hitványságától és ürességétől; így most is meg volt győződve a felől, hogy csak el kell hagynia Fjodorovna Nadezsdát s elutazni Pétervárra, - és azzal mindent elér, amit óhajt.
    - Megszököm, - dörmögött magában, felülve és körmét rágva, - megszököm!
    Elképzelte: mint ül fel a gőzhajóra, azután megreggelizik, hideg bort iszik, a fedélzeten hölgyekkel beszélget, azután Szevasztopolban vasútra ül. Üdvözlégy, szabadság! Az állomások egymásután tünedeznek föl, a lég egyre hűvösebb és élesebb lesz; im, már föltűnnek a nyírfák és fenyők, ime: Kurszk, Moszkva... A vasúti vendéglőkben scsi, bárányhus kásával, szőlő, sör, egyszóval nem Ázsia, hanem Oroszország, igazi Oroszország. Az utasok a szakaszokban kereskedésről, új énekesnőkről, a francia-orosz rokonszenvezésről beszélnek; mindenütt kulturális, intelligens élet érezhető...
    Csak mentől hamarabb, tovább! Ime: végre a nyevszkij-prospekt, a balysájá morszkájá-utca, azután a kovenszkij-sikátor, ahol ő valamikor diákokkal lakott; ime: a kedves szürke ég, a szitáló eső, az ázott bérkocsisok...
    - Andrejevics Iván, - szólt valaki a szomszéd szobában; - itthon van ön?
    - Itt vagyok! - felelt Lajevszkij; - mi kell?
    - Az iratok.
    Lajevszkij renyhén, szédülő fejjel kelt föl és ásítva, papucsával slappogva ment a szomszéd szobába. Ott a nyitott ablak alatt állt egy fiatal hivatalnok-társa és az ablakpárkányon hivatalos iratokat rakosgatott.
    - Mindjárt, galambocskám, - szólt lágyan Lajevszkij s elment tintatartót keresni; visszatérve az ablakhoz, aláírta az aktákat, a nélkül, hogy elolvasta volna, csak azt mondta: „Meleg van.”
    - Az ám! Bejön ma?
    - Aligha. Valahogy nem jól érzem magamat. Mondja meg lelkem Seskovszkijnak, hogy ebéd után benézek hozzá.
    A hivatalnok elment. Lajevszkij megint lefeküdt a diványra és elgondolkozott:
    - Tehát meg kell fontolni és összeegyeztetni minden körülményt. Mielőtt innen elmegyek, ki kell fizetni adósságaimat. Van vagy kétezer rubelnyi adósságom. Pénzem... Ez persze nem fontos dolog; most kifizetek valahogy egy részt, a többit pedig megküldöm majd Szent Pétervárról... A legfőbb itt Fjodorovna Nadezsda... Mindenekelőtt ki kell magyarázni a mi helyzetünket... Igen...
    Erre az jutott eszébe, hogy nem kellene-e Szamojlenkóhoz elmenni egy kis tanácskozás végett?
    - Elmenni lehet, - gondolta aztán, - de mi hasznom lesz belőle? Megint minden apropos nélkül a boudoirról, a nőkről, és arról fogok neki beszélni, hogy mi tisztesség és mi nem tisztesség? Micsoda beszélgetés folyhatik pedig most a tisztességről és nem tisztességről, amikor nekem mentől előbb az életemet kell megmenteni, mikor én belehalhatok ebbe az átkozott hálóba. Végre is tisztába kell jönnöm az iránt, hogy olyan életet folytatni, mint az enyém: a valóság és vadság, ami mellett minden más csak aprólékosság, semmiség. Megszököm! - dörmögött leülve, - megszököm.
    A tenger puszta partja, a türhetetlen hőség s a füstölgő lilaszinü hegyek unalmas egyformasága nyomasztólag hatottak reá, s úgy tetszett neki, mintha azok őt megkárosították volna. Mert meglehet, ő akkor tehetséges és rendkivül becsületes; meglehet, hogy ha nem vennék körül mindenfelől a tenger és a hegyek, ő belőle rendkivül derék gazda, nagy államférfi, szónok, publicista lett volna. Ki tudja? S ha úgy van, akkor nem ostobaság-e arról okoskodni: tisztességes-e, vagy nem tisztességes az, ha a tehetséges ember, mint példának okáért a zenész, vagy festő, meg akarván szabadulni a fogságból, áttöri a falat és megcsalja a börtönőröket? Az ilyen ember helyzetében minden tisztességes.
    Két órakor Lajevszkij és Fjodorovna Nadezsda ebédhez ültek. A szakácsné rizslevest adott föl, mire Lajevszkij azt mondta:
    - Mindennap egy és ugyanaz. Miért ne lehetne már egyszer scsit főzetni?
    - Nincs hozzá káposzta.
    - Furcsa! Szamojlenkónál is, Konsztantinovna Máriánál is főznek scsit! csak nekem kell - tudja Isten miért, - ezt az émelygős kotyvasztékot ennem. Galambocskám, ez így nem mehet.
    Mint az a házasfelek legnagyobb részénél történni szokott, régebben sohasem mult el egy ebéd sem Lajevszkij és Fjodorovna Nadezsda közt szeszélyeskedések és jelenetek nélkül, de attól kezdve, mikor Lajevszkij elhatározta, hogy már nem szereti Fjodorovna Nadezsdát, igyekezett mindenben engedni Fjodorovna Nadezsdának, szeliden, gyöngéden beszélt vele, mosolygott, galambocskájának nevezte s ebéd után homlokon csókolta.
    - Ez a leves olyan, mintha labodából volna - folytatta Lajevszkij mosolyogva; erőt vett magán, hogy udvariasnak lássék, de nem birt magával s kifakadt: nálunk senki sem ügyel a háztartásra... Ha már te oly nagyon beteg vagy, vagy annyira el vagy foglalva az olvasással, hát jól van: majd én látok a konyha után.
    Régebben Fjodorovna Nadezsda azt felelte volna neki: „Tessék!” vagy: „Amint látom, te én belőlem szakácsnét akarsz csinálni,” - de most csak félénken nézett rá és elpirult.
    - Nos, hogyan érzed ma magadat? - kérdezte aztán gyöngéden Lajevszkij.
    - Ma jobban, csak egy kicsit gyenge vagyok.
    - Vigyázz magadra, galambocskám. Nagyon aggódom miattad.
    Fjodorovna Nadezsdának valami baja volt. Szamojlenko azt mondta, hogy váltakozó hideglelése van s kinát etetett vele; egy másik orvos, Usztimovics, egy magas, szikár, morózus ember, aki nappal otthon ült, este pedig hátratett kezekkel s kezében hátratartott bottal csöndesen sétálgatott a partokon s pöfékelt, - azt mondta, hogy Fjodorovna Nadezsdának női betegsége van és meleg borogatásokat rendelt neki. Régebben, amikor Lajevszkij még szerelmes volt, a Fjodorovna Nadezsda betegsége miatt szánalmat és félelmet érzett, most azonban a betegségben is tettetést látott. A sárgás arcszín, az álmosság, lanyha tekintet és ásitozás, ami mind jelentkezett Fjodorovna Nadezsdánál a lázas állapotok után, továbbá az, hogy a láz alatt Fjodorovna Nadezsda egy nagykendőbe burkolva, térdét összehuzva feküdt s inkább kis fiuhoz hasonlított, mint asszonyhoz, s hogy szobájában nehéz volt a lég és valami kellemetlen szag volt érezhető: - mindez az ő véleménye szerint szétoszlatta az illuziót s megölője volt a szerelemnek és házasságnak.
    Második tál ételül spenótot adtak föl keményre főtt tojással, Fjodorovna Nadezsdának pedig, mint betegnek, valami tejes ételt. Amikor az kanalával belenyúlt a tejbe, aztán kelletlenül enni kezdett, Lajevszkij pedig hallva a tej ivása közben a kortyanásokat, oly nagy gyűlöletet érzett, hogy még a feje is megviszketett tőle. Beismerte, hogy ilyen gyűlöletes érzés még egy kutya iránt is méltánytalan volna, de azért mégsem magára haragudott, hanem Fjodorovna Nadezsdára, azért, hogy ez fölébresztette benne ezt az érzést, és most már értette, hogy a szerelmesek miért ölik meg néha szeretőjüket. Ő maga, persze, ezt meg nem cselekedné, de ha esküdt lenne, ő fölmentené az ilyen gyilkost.
    - Merci, galambocskám, - mondá Lajevszkij az ebéd után és homlokon csókolta Fjodorovna Nadezsdát.
    Visszamenve szobájába, vagy öt percig járt egyik szögletből a másikba, kancsalul nézegetett csizmáira, aztán leült a divánra, kezébe vette a csizmát és dörmögött:
    - Szökni! Szökni! Megmagyarázni a helyzetet, aztán szökni.
    Lefeküdt a divánra s újra arra gondolt, hogy meglehet, a Fjodorovna Nadezsda férje az ő vétke miatt halt meg.
    - Vádolni valakit azért, hogy szerelmes lett vagy szerelme elmult, ostobaság, igyekezett magát megnyugtatni, miközben lábait rendbe hozta, hogy fölhuzza a csizmát; a szerelem és gyűlölet nem tőlünk függ. Ami pedig a férjet illeti, hát meglehet, hogy én közvetve egyik oka voltam az ő halálának, de mindazáltal hibás vagyok-e én abban, hogy megszerettem az ő feleségét s az ő felesége engem?
    Ezután fölállt s előkeresvén sapkáját, elindult hivatalnok-társához, Seskovszkijhoz, akinél mindennap összegyültek a hivatalnokok kártyázni és sört inni.
    - Az én határozatlanságommal egészen olyan vagyok, mint Hamlet, - gondolta utközben Lajevszkij, - mily igazán írta meg azt Shakespeare, óh, mily igazán!
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633980774
Webáruház készítés