Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Csáth Géza: Horváték_MOBI

Csáth Géza: Horváték_MOBI
390 Ft390
  • Részlet az e-Könyvből:

    MÜLLER
    Mi hír az öreg Mánicsról?
    HORVÁTNÉ
    Semmi.
    Szünet.
    MÜLLER
    Tőle kellene pénzt kérni.
    HORVÁTNÉ
    Mondtam én már sokszor Kálmánnak. De azt válaszolta, hogy ezt az egyet nem teszi. Ha már olyan jó gyámapja volt neki, kitaníttatta, gondját viselte, nem fog neki alkalmatlankodni tovább. Hiába mondom én Kálmánnak, hogy biztosan adna, hiszen olyan gazdag ember, Kálmán azt mondja, hogy ez nem volna ízléses dolog, ez visszaélés lenne a gyámja jóságával. És igazat is adok Kálmánnak, mint mindig. Látja, tatuska, ő olyan okos, jó ember, annyira tudja, mi a jó és helyes, hogy szó sem lehet másról, mint amit ő mond.
    MÜLLER
    Ebben az egyben nincs igaza Kálmánnak. Sokszor megmondtam neki.
    HORVÁTNÉ
    Kálmán azt mondja, nem is tellene öröme olyan pénzben, amelyet nem ő szerzett. S én sem bánom, szívesen összehúzom magam, meg dolgoztatok házi varrónővel, és magam díszítem a kalapjaimat, csakhogy úgy legyen, ahogy Kálmán kívánja. Tudja, tatuska, nem képzeli, mennyire irigyelnek engem a barátnőim, hogy olyan jól élünk az urammal. A múltkor azt mondja nekem Patakiné: “Te Piri, ti ketten már közmondásossá lesztek a városban: úgy szeretik egymást, mint a Horváték.” És az igaz is, az uram nélkülem nem megy sehova, ha nincs órája, hazasiet, sétálni megyünk, elmond nekem mindent...
    MÜLLER
    Boldogult édesanyád is arról ábrándozott, hogy én ilyen férj legyek. Megpróbáltam, de nem ment. Kálmánnak a természetében van ez, neki nem kell erőltetnie a dolgot.
    HORVÁTNÉ
    Tudja, tatuska, éppen úgy szeretjük egymást, sőt még jobban, sokkal jobban, mint a mézeshetekben.
    MÜLLER
    No, ezt én nem tudom, fiam, megérteni. Hiába is mondod nekem. De hát isten éltessen benneteket, én örülök ennek legjobban. Csak már látnám az unokámat! (Szemét töröli.)
    MÁRI
    (bekiált): Tekintetes asszony, kérem!
    HORVÁTNÉ
    (kimegy): No, mi a bajod? (Félig csukva hagyja az ajtót.)
    Künn Horvátné és az iskolaszolga hangja.
    Zavaros szünet.
    HORVÁTNÉ
    No mi az, János bácsi?
    ISKOLASZOLGA
    A tekintetes úr azzal küldött, hogy mindjárt jön. Tessék csomagoltatni, mert utaznak. Meghalt a tanár úr gyámapja.
    HORVÁTNÉ
    Jézus Mária! (Félig rémült hang, de van benne örömsikoltás is.)
    MÜLLER
    Mi az, fiam? Mit mond? (Fölkel és lassan az ajtóhoz megy.)
    HORVÁTNÉ
    Mindjárt jön?
    ISKOLASZOLGA
    Igen.
    HORVÁTNÉ
    (bejön): Tatuska! (A vállára borul.)
    MÜLLER
    Mi lelt, fiam?
    HORVÁTNÉ
    Meghalt a Kálmán gyámapja. Most üzent az iskolaszolgával. Utazunk a temetésre. Istenem, mennyi pénzünk lesz! Mári, Mári, szedd ki a szekrényből a fekete ruhámat, és keféld ki!
    MÁRI
    Igenis!
    HORVÁTNÉ
    Jaj, tatuskám, ha nem szégyelleném magam, örülnék és táncolnék, mert gazdagok leszünk. Annyi pénzünk lesz!
    MÜLLER
    Hát ezt ne tedd, fiam, mert Kálmán rossz néven veheti.
    HORVÁTNÉ
    Igaza van, tatuska. Igaza van. Nem szabad semmi örömet mutatni.
    MÁRI
    (hoz egy fekete ruhát): Ez az, tekintetes asszony, kérem?
    HORVÁTNÉ
    Ez, ez. (Végigmustrálja.) Itten varrd föl a zsinórt (a szoknyaaljára mutat) - egy kis fekete cérnával.
    MÁRI
    Igen. (Kiviszi.)
    MÜLLER
    Mondd csak, mennyire is becsülték az öreg Mánics vagyonát?
    HORVÁTNÉ
    Nem tudom. Megérhet a földje háromszázezer forintot.
    MÜLLER
    Kérdés, hogy rátok hagyta-e. Az ilyen agglegényeknél sose lehet tudni. Kiderülhet, hogy egy régi gazdasszony a főörökös, a többit a kapucinus barátok és kórházak között osztja el, nektek pedig alig jut valamicske. Nem lehet azt sohase biztosan tudni. Várjátok meg szépen, míg minden kiderül.
    Szünet.
    HORVÁTNÉ
    Nohát én egészen biztos vagyok benne, hogy ránk hagyott mindent.
    HORVÁT
    (megjelenik az ajtóban. Pár pillanatnyi csönd. Fekete, magas, fátyolos cilinderben és fekete kesztyűben van. Ezek a ruhadarabok kirínak a többi közül. A színen levők nem tudják, hogyan viselkedjenek. Utána egy boltosinas jön dobozokkal): Szervusztok! Tegye csak ide. (Pénzt ad; a mozdulat nagyzoló.) Ez a magáé. Elmehet. (Az inas el.) Szervusz, tata! (Gyászos komolysággal fog kezet Müllerrel.)
    HORVÁTNÉ
    Nohát, mondd el, fiam!
    HORVÁT
    Hát, kérlek szépen, ugye itt volt János?
    HORVÁTNÉ
    Itt volt.
    HORVÁT
    Azt mondta, hogy szegény jó gyámapám meghalt?
    HORVÁTNÉ
    Igen, mondta.
    HORVÁT
    Amint bementem az iskolába, a közjegyző írnoka már várt engem, hogy a közjegyző haladéktalanul kéret az irodájába. Bejelentem az igazgatónak, helyettest küld az osztályomba, megyek a közjegyzőhöz: “Ön Horvát tanár?” “Igen, én vagyok.” “Kérem, foglaljon helyet.” És elmondta, hogy szegény jó gyámapám tegnap délután meghalt a militicsi tanyáján, és a zombori közjegyzőnél van a végrendelete, és ma délután temetik. Én vagyok az általános örökös. És most, fiam, készülj, mert Szabadka felé indulunk fél tizenkettőkor. Délután negyed négyre ott vagyunk. Már táviratoztam, hogy legyen kocsi a zombori állomáson. Azonkívül mindjárt hoznak egy bőröndöt, abba majd csomagolhatsz.
    MÁRI
    Kérem szépen, most hozta ezt egy inas. (Igen finom sárga bőrtáskát tesz az asztalra.)
    HORVÁT
    Tedd csak oda! (Hanyagul beszél.)
    HORVÁTNÉ
    Hitelbe vetted?
    HORVÁT
    Nem. A közjegyzőt megbíztam a hagyatéki ügy rendezésével. Véletlenül éppen ott volt Blau. Mindjárt fölajánlott ezer forint kölcsönt. Itt van! (Kiveszi a tárcáját. A piros terítős abroszon szétnyílik a kopott kis tárca sok bankóval.)
    HORVÁTNÉ
    Látja, tatuska, megmondtam. Az én előérzetem nem csal. Jön János, és mondja, hogy meghalt szegény jó gyámapád. Mindjárt mondom tatuskának, érzem, hogy mindenét ránk hagyta. Éppen ilyen bizonyos, hogy te fogod megnyerni az akadémiai díjat is.
    HORVÁT
    Jó, hogy szólsz. A munkámat elzárom. Elutazunk, ne heverjen itt az asztalon. (Az íróasztal legalsó fiókjába dobálja a papírokat.) Mi ez itt? (A váltóintést fölveszi.)
    HORVÁTNÉ
    A bankszolga hozta.
    HORVÁT
    No, ezt mindjárt rendbe hozzuk. Énnekem ne küldözgessenek a nyakamra ilyen cédulákat.
    ISKOLASZOLGA
    (belép): Alászolgája, kezét csókolom! (Gramofont hoz.)
    HORVÁT:
    Jó, hogy jön, János. Tegye csak azt oda. Úgy ni. Ide jöjjön. Hallgasson ide. Ezzel elmegy a bankba. Mondja, hogy Horvát tanár küldi. Azt a váltóját, amelyik ezen a papiroson fel van írva, adják oda magának. Maga pedig ad érte háromszáz forintot. A váltót pedig idehozza. Megértett?
    ISKOLASZOLGA
    Igenis, tanár úr kérem! (El.)
    HORVÁT
    Siessen!
    HORVÁTNÉ
    (a gramofont nézi): Most vetted ezt, fiam?
    HORVÁT
    Igen. Eszembe jutott, amint elmentem Reiner előtt, hogy múltkor, mikor megnéztük, mondtad, mennyire szeretnél egy gramofont. Hát én beszóltam, hogy küldjék haza. Persze, most nem muzsikálhatunk; majd ha a gyászhónap letelt. Addig tedd csak oda a varróasztalra.
    MÜLLER
    És ez mi? (A dobozra mutat.)
    HORVÁT
    Ez (bontogatja) Pirinek apróság, amit többször úgy mondott, hogy kellene. Egy aufzacc, egy cukortartó, egy japán morzsalapát morzsakefével. Ugye, fiam, ezeket mondtad?
    HORVÁTNÉ
    Igen. (Hozzásimul.)
    HORVÁT
    (szedegeti ki): Gyufatartó az asztalra. (Mári, aki behozta a ruhát, szájtátva bámul.) Díszesebb gyufatartó. Azután egy kis doboz, gomboknak, apróságnak. Emlékszel, mennyire tetszett ez neked?
    HORVÁTNÉ
    Igen, fiam.
    HORVÁT
    Azután két kis majolika tál a falra. Hozd csak be a szerszámos ládát! Ezt mindjárt fölakasztjuk. Emlékszel, megbeszéltük: az egyik ide, a másik amoda jön.
    Mári el.
    HORVÁT
    Azután egy arcképalbum. A családi arcképeket majd átrakod ide. Az a régi album már úgyis nagyon kopott. Azután egy arcképállvány a tatuska arcképének. Ezt mindjárt át lehet vinni a tiszta szobába.
    HORVÁTNÉ
    Igen, fiam! (Átmegy vele.)
    MÁRI
    (bejön): Tessék!
    HORVÁT
    Gyere, tartsd csak! (Fölszögezi a két tálat. A pesztra tartja a szögesládát és a kalapácsot.) Így ni. Jó lesz, ugye?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633644270
Webáruház készítés