Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Cholnoky László: Tamás_EPUB

Cholnoky László: Tamás_EPUB
340 Ft340

TARTALOM

A hársvölgyi Marionettek
A lakodalom
A láthatatlan seb
Tamás apostol halála

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Fridolin a gyermekkorát, egészen a tizenhetedik évéig a közeli város papi tanítórendjénél töltötte mint bentlakó. Mindent ingyen kapott, de ezért már hajnalban fel kellett kelnie, söpört, felkeltette a papokat, ministrált, harangozott, és már akkor teljessé és befejezetté tette a sekrestyési teendők fontos körét. A régi rendház télen fűtésszagú, nyáron konyhaillatban bővelkedő, mélyen kitaposott folyosóin járva, sok baja volt az egymással ellenséges gondolatok kibékítésével. Volt úgy, hogy azok a gondolatai maradtak győztesek, amelyek arra ösztönözték, hogy szinte lapuljon be valamelyik széles ablakmélyedésbe, ne mozduljon ki a titkosan kedves épületből, legfeljebb az udvarra nyíló ajtóig menjen, és máris meglátja majd, hogy odakint durva, jeges szél tépdesi a fákat és az Istennel harcoló embereket, vagy sivár forróság csap le a bolyongóra, felolvasztva az agyvelejét, ami aztán szinte kicsepeg a fülén, a szemén, megzavarva azt a hallásban, a látásban. Megtudja nyomban, hogy akik a fontos ajtón belül vannak, azok csak tirociniumát vélik gyötrődni az igazi, eljövendő életnek, míg az ottkintiek már az itteni csúf tülekedéseket is valóságnak tekintik. Nemsokára azonban teljesen megváltozott az ütközet állása: a meleg, kedves gondolatok megverve hátráltak. Ilyenkor különössé és bosszantóvá vált a fiú előtt, hogy élemedett férfiak fekete szoknyában járnak, és időnkint cifra ruhadarabokat öltve lengetik a füstölőt egy sokágú aranyedény felé. Sok gyermek vergődik ilyen csaták között; Fridolin egy cseppet sem volt fontos akkoriban, talán később sem lesz az, az azonban kétségtelen, hogy neki még gyermekkorában sem voltak meggyőződései - ezt a még-et azért jó hangsúlyozni, mert a gyermek rendesen rajongója a meggyőződéseinek, mivel még nem ismeri a kételyek élesen fájó sebeit -, ha az értelme arra biztatta, hogy ehhez húzzon, a szíve nyomban a másik felé csalogatta, és ha aztán valóban meg is indult ez utóbbi irányban, valami láthatatlan kéz nyomban megragadta kopott kabátját és visszarángatta. Fridolin betegesen érzékenynek, kétkedőnek, álmodozónak született, nem tudott az emberi cselekvések értékével tisztába jönni, mindig félt a határvonalakat megközelíteni, mert azok helyén valami magas küszöböt sejtett, amelyben majd megbotlik és orra bukik.
    Fridolin mind a haláláig ezeknek a különös szagú folyosóknak, mint a határozatlan remények, tündöklő elgondolások és szivárványos álmok hűs, csendes szimbólumainak lakója maradt, akkor is, amikor a kegyes atyák már ki is utasították azokból, és ő már otthon harangozott a falujában. De már akkor is, amikor még valóban ott járt az ódon rendházban, tulajdonképpen nem tett semmit. Minden, amihez kezdett, valami mély mesemocsárban hígult szét; tanulnivalói közül csak azt tanulta meg, mi csodálatos és különös volt; az újszövetségi szentírás folyamán arra gondolt, hogy mily izzóan gyönyörű lett volna a bűnbánó Magdolnának szerelmet vallani, valamely fontosabb számtani tanulmánya napjának éjszakáján pedig kinézett az ablakán, és azt kezdte számítgatni, hogy mennyi idő alatt juthatna fel a némán fényeskedő Hold hideg völgyeibe. A Hold, mint minden álmodékony embert, őt is sokat foglalkoztatta; órákon át képes volt eltöprengeni a nagyszerű szecesszión, azon a pillanaton, amelyben a Holdnak most már kővé dermedt tömege kivált a Föld izzó masszájából. Templomi szolgálatai közben pedig Tamás apostol történetét hánytorgatta elméjében, irigyelve az ő nagyszerű fontosságát, aminek tudatában - ő úgy képzelte - az apostol szinte már várta, hogy az Üdvözítő megmutassa neki vérző sebhelyeit, és már a nagy pillanatban tisztán tudhatta, ki áll előtte, és mégis megtette, amit tett, hogy mind a világ végezetéig a maga nevéhez fűzhesse a kételkedés nagyszerű, mélységes jogát.
    Amikor a hatodik osztályt végezte, egy tavaszi éjszakán ittasan tért haza, botrányt csapott, amire aztán el kellett hagynia a csendes hajlékot. Akkor, mivel nem volt energiája a bocsánatkéréshez, a javulás megalázkodásaihoz, hazament a falujába, és fáradékony lelkének ösztönzésére visszakényelmeskedett félparaszttá. Az anyja után maradt rá némi föld, azt a bátyja kezelte, kitartóan lopva és csalva az öccsét. Fridolin tudott a dologról, de nem szólt, mert neki többet ért színes gondolatokkal átszőtt nyugalma, bár a bátyja néha, a forma kedvéért, mert hiszen ő is jobban szerette a dolgokat úgy, amint voltak, célzást tett neki az üresen elvesztegetett időre. Fridolin ilyenkor bevette magát a szoba sarkába, fúrt-faragott, és lesújtó mondatokat eszelt ki a hársvölgyi tökfejű emberkékre, akiket ő nevezett el magában emberkéknek, eleven marionetteknek. Máskor unalmában magyarázgatott a parasztoknak, járt a lányok után, és elvégezte a bátyja helyett a hétköznapi sekrestyési teendőket, reggel, délben és este ő harangozott.
    Mindez különös helyzetet teremtett számára otthon.
    - Hja, a Fridolin, az okos ember, az szinte úr! - mondta felőle az egyik.
    - Te csak lopd a napot, nem ilyen ember kell ide! - mondta szemébe a másik.
    De Fridolin nem felelt sem erre, sem arra, egykedvű, megvető mosolyával mérgezte az irigy parasztokat, és a saját gondolataival foglalkozott. Néha, főként az évszakok változásakor, ismeretlen, mélységes szomorúság fogta el, mert olyan ember volt, hogy megérezte, ha egy-egy virág kinyílt vagy elhervadt a lelkében. Erős legény volt, szívesen vitézkedett, és a hősies, durva szókat is szívesen utánamondta a többi legénynek, de többször megesett már vele ilyenkor, hogy a saját káromkodó hangját úgy hallotta, mintha a másé lett volna, máskor viszont, amikor kocsmázott, örült a durva szavak vad pattogásának. Magányos éjszakákon sokszor eltűnődött a maga dolgai felett, és a többi között ez is szeget ütött a fejébe, mert ha úgy egyedül maradt önmagával, bizonyosan tudta, hogy az igazi Fridolin engedékeny, jó és engesztelékeny legény, aki szereti a csendet, a virágillatos békességet és a kedves embereket. De azért, ha újra rákerült a sor, újra együtt káromkodott és hősködött a többivel, mert az örök életű fiatalság, ami a szívében lakott, elhitette vele, hogy a hősi szavak magának az életnek üde szájából röppennek ki, hogy belőlük erő, férfiasság csendül elő. Mindezek után aztán, minél bizalmasabb hangon érintkezett a mennyeiekkel, annál inkább arra kellett gondolnia, hogy a leányok, akik meghallották az átkozódását, most szerelmes borzongással ijedeznek, és azután majd minő fontossága, minő különös, édes íze lesz az ő lágy, szerelmes beszédének. Mert megfigyelte már, hogy zord egyének néha való ellágyulása fontos és becses. De persze sem a valódi zordonságot, sem a valódi ellágyulást nem tudta pótolni maga készítette hangulataival, olyan volt mind a kettő, mint a réz az arany helyén. A maga valódi hangulatait pedig féltette, és ösztönösen eldugdosta minden idegen szem elől.
    Az volt a legpompásabb ősz; a szorongó lelkek átfonták a bágyadtan lobogó napot, hogy ne menjen el, ne hagyja el őket, amíg össze nem égnek a tüzében. A Hárs-patak vize meglebbentette a belécsüngő lombokat, és az emberkék kezüket dörzsölgetve, halkan mondogatták: - beh gyönyörű idő! - de nyomban aztán óvatosan hozzátették: hanem azért bizony csak itt az ősz, és jön a tél! - és ekkor meleg bizakodással pislogtak a fehér házikók felé.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633984192
Webáruház készítés