Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Cholnoky László: Piroska_MOBI

Cholnoky László: Piroska_MOBI
540 Ft
  • Részlet az e-könyvből:

     

    Flórusz már régebb idő óta állandóan a Lakatos-féle vendéglőbe járt étkezni.
    Az ismerőssel való recontre már elintéződött.
    A kedves ismerős egy este felkereste Flóruszt szokott kis vendéglőjében, odaült az asztalához, bort hozatott, és poharazás közben nevetve kijelentette, hogy igaz ugyan, hogy akkor a szegénységre célzott, de ő ezt megtehette, mert maga is rokona az öreg templomi egérnek, és különben is a fene egyen meg minden gazdag embert. Tisztességes gazdag ember nincs - azt mondta -, mert tisztességes úton nem lehet meggazdagodni.
    Nevettek, és Flórusz azt mondta: igaz! Az összeszólalkozás jelentőségtelen voltát pedig egy hanyag legyintéssel demonstrálta.
    Szegényebb temetési menetek láttán gyakran gondolt arra, hogy mily felesleges a kereszt, a koszorú, a gyászfátyol és a szomorúság egyéb hasonló szimbóluma. Ezerszerte több gyász volna abban, ha a pap is, a rokonok is csak legyintenének egyet a kezükkel, aztán útjára bocsátanak a koporsót.
    A vernisszázs estéjén Flórusz gyalog sétált be az Andrássy útról a Sándor térre, mert már megfigyelte önmagán, hogy a mindennap apró, olcsó kis gyűlöletességei: a járókelők tolakodó lökdösődései, hangos visongásai, a neveletlen suhancok hangos fütyülése, a pimasz és érdekeskedő megjegyzései, a masamód és egyéb kisasszonyok vérpezsdítésre készült, nyerítő vihogása - kiszemtelenkedik, kibosszantják helyükből az ő nagy és komoly szomorúságait, pedig erre most szüksége volt. Gyötrelmes kúra volt ez számára, mert ezek a kis budapesti delikateszek a vére minden cseppjét leforralták, és néha - főként amikor arra gondolt, hogy mindezt észre sem venné, vagy legfeljebb fölényesen lenevetné, ha volnának komoly életcéljai, és ha naponkint legalább egy szál virágot szakíthatna magának az azok felé vezető út mentén, és gyönyörködhetnék azok illatában - szinte gyilkos életundorral tömték tele a lelkét, de átesett rajta.
    Sokat javított a helyzeten az a láthatatlan küszöb is, amelyik az Erzsébetvárost és vele együtt Budapest nagyobb felét a József- és Ferencvárostól elválasztja. Ennek a határvonalnak a térképen nyoma sincsen, ott csak az vezet rá, hogy a két határos városrész másféle színnel - az Erzsébetváros szokás szerint pirossal, a Józsefváros meg halványsárgával van kifestve. A túloldaliak ezt talán úgy magyaráznák, hogy az ő színük az élet, az elevenen száguldó vér pirosa, emez meg az unalom sárgája, de mi, innensők, amott a festett arcok ócska karminjára gondolunk, itt nálunk meg valami halványságra, lágy selyemfüggönyre, ami krizantém-sárga nyári délutánokon feltartja ablakunknál a tülekedés amonnét jövő zsivaját. - Akármint van: ha a Népszínháznál átléped a Kerepesi utat - képtelen vagyok rászokni a Rákóczi útra, valami kínos allúzió révén mindig azt kell gondolnom, hogy a nagy fejedelem valamelyik elszegényedett ükunokája a nálunk megszokott módhoz folyamodva beválasztatta magát Pest vármegyéhez útmesternek -, egészen más világban leled magadat. A Körút maga is más lesz, de a változást még inkább észreveszed, ha betérsz az első mellékfolyosóba, a Rökk Szilárd utcába. Az elején még felbosszant a merész ívben kanyarodó villamos kerekének sikoltozása, a szemközt fekvő szerkesztőségek előtt fel-alá bicikliző boyok altábornagyi egyenruhába öltözött pocsék hada, a kiadókból előözönlő rikkancsok kannibáli kottára üvöltöző tömege, valamivel odébb meg a nyájas, mézes ajkú postakocsisok óriási, lomha, zöld bogárhoz hasonló kocsijaiból összetorlódott barikád, de amire beérsz a Sándor térre, a csend, a nyugalom már átveszi a birodalmát. Ott már mindenki ismeri egymást; az ajtóban támaszkodó, magasra tornyozott frizurájával és orvosprofesszori fehér köpenyében oly igen érdekes borbélylegény sorra köszönti a hazatérőket, a köréhez tartozó hölgyeket kellemetes zamatú humorokkal környezi; a szelíd arcú Blum Arnold, a jólelkű pálinkás, kitekintvén boltjából, mosolyogva szól oda a feleségének: “Amott megy haza rövid lábain Faggyas koma, már megint nem aludt az éjjel, óriási üres tökfeje úgy lóbálódik ide-oda a szélben, mint a harangvirág kelyhe!”
    A sokágú kis tér, közepén Fodor József méla kőarcával, látszólag visszahozta Flórusz köznapi, kedvetlen nyugalmát. A találkozás méregcseppjei már felszívódtak a szívében, de a nem reá szabott ruha még égette a testét. Hanem sokat remélt a hajótöröttek szigetének csodálatos atmoszférájától, a kongeniális őslakók bitóhumorától és a világossárga sashegyi bortól.
    Ez a nap azonban a másként történések napja volt.
    A vernisszázsra azért ment ki Flórusz, hogy a közdolgok, főként a művészetek iránt való törhetetlen érdeklődését önmaga előtt demonstrálja, mégpedig oly módon, hogy az a fontos, állandó érdeklődés közepén álló remete - önmagát ilyennek képzelte - sporadikus megjelenésének és aztán ismét hosszabb időre való eltűnésének érdekességét is magában foglalja. És a nagy bujdosónak összetörve, legázolva kellett visszavonulnia.
    Még tegnap úgy tervezte, hogy a tárlat után elmegy Piroskáékhoz, bemutatja új toalettjét, azután érdekes műkifejezésekkel beszámol a tárlatról. A tükörben látottak után azonban semmi sem lett az egészből.
    Utolsó legbiztosabb reménye a hajótöröttek szigete volt, de ebben is csalódnia kellett.
    Attól remélte kedélyének teljes restitúcióját, de másként lett.
    Rossz csillagzata, mert ezen a napon még nyájas mennyei barátjai is cserbenhagyták, úgy hozta magával, hogy azokra, amiktől megújhodását várta: a baráti szóra, a megszokott, szinte egyforma sürgés-forgásra, a villamos zongora szabályszerű futamaira akár csak ügyet vetni is képtelen legyen, hogy egész figyelmét éppen azok a dolgok foglalják le, amelyek bosszantók és buták.
    A szomszédos asztalnál két úr ült, egyik az ötven és a hatvan között, a másik talán negyvenes. A pincérleánnyal beszélgettek, és ostoba meg aljas tréfákat mondtak neki, amiket az fagyos, kötelességszerű kis nevetésekkel honorált.
    Flórusz akarva, nem akarva fültanúja kellett, hogy legyen a nyegle fecsegésnek, és amúgy is túlzóan lovagiaskodó érzését szerfelett bántotta a dolog.
    Zordonabb perceiben már gyakrabban gondolt gyűlölködve arra a hitvány szokásra, ami a kocsmajáró úriemberekre is rá szokott akaszkodni, mint a kullancs, hogy olyan leánynak, aki mellett nincsen férfi, aki a viccelődőt pofon verje, okvetlenül komiszságot, trágárságot kell mondani. Ezek a komiszságok valamelyik diluvium korabeli kocsmában születhettek, és azóta hányódnak ide-oda bizonyos sablonok alakjában. Leányka bort még nem tettek vendéglői asztalra anélkül, hogy nyomában ostoba ingerviccek ne tolongtak volna, aminthogy kártyázás közben a négy szín közül az egyikre minden bennfentes kocsma-habitüé, szódáskocsis és úrféle egyaránt tesz egy-egy kis megjegyzést, szoros kapcsolatban a szexuális élettel. Ebből a szokásból a vendéglői ember néha a haláláig sem nől ki: emlékezzél az ezer más formában élő nyugalmazott irodatisztre, pénzügyőri főbiztosra és másra, aki fogatlan szájával ma is ugyanazokat a gyerekségeket huhogja el vágyó pillantás kíséretében a csinos pincérleánynak, mint harminc évvel azelőtt, a fiatal kezdő pedig tiszteletteljes bámulattal figyel öreg mesterére, és emlékezetében felhalmozza a humor e gyöngyeit, hogy adandó alkalommal, még fiatalabb kezdők előtt, bőkezűen szétszórhassa őket a bortól mocskos abroszon.
    A két kellemetlen nemsokára elment, de a fiatalember érezte, hogy akkor már késő, mert ezután bármi történnék is, csak bosszantaná.
    Fizetett és ment.
    Lesétált a Kálvin térre, és betért a kedvenc kávéházába.
    Pár percig habozott a tennivalója felett, de aztán hirtelen elhatározta magát.
    Levélpapírt kért, és írt a nővérének:
    “Kedves Berta, szerdán délben, amikor szokott délelőtti sétádból hazatérsz, légy szíves engem a ** utca sarkán megvárni. Pontban tizenkét órakor ott leszek. Rendkívül fontos dologban szeretném a tanácsodat kikérni.”
    A levelet még hazamenet bedobta, és kevéssel éjfél után már otthon is volt.
    Ahogy a szobájában világot gyújtott, meglepetve pillantott meg az asztalkán egy flaska bort és pár sor írást, amin azonnal megismerte a háziasszonya keze vonását:
    “A sógorom külte, tesék megkostolni tesék mindet meginni.”
    Különös nap van ma! - gondolta a fiatalember mosolyogva. - Előbb elhittem volna, hogy Lót elszerencsétlenült feleségét berendelték szolgálattételre a sóhivatalba, mint azt, hogy ez a vén hárpia megkínáljon valamivel!
    Akkor azonban eszébe jutott, hogy a háziasszony maga semmiféle szeszes italt nem iszik, talán azért, nehogy minduntalan az elhunyt férjére kelljen emlékeznie, ezzel szemben azonban van egy jóravaló unokaöccse, aki minden látogatása alkalmával felkutatja a lakást bármily elfogyasztható dolgok irányában.
    Így már sokkal érthetőbb a dolog - gondolta -, de hiszen elvégre teljesen mindegy. A bor itt van, és én szigorúan tartani fogom magamat a kapott utasításhoz!
    Leült az öreg karosszékbe, és kedvtelve nézegette ócska kis otthonát, mert odakint felébredt a hideg őszi szél, és ilyenkor úgy hozzánő a lélekhez minden, ami az embert védelmezi, ami óvólag körülveszi, ha ócska és kopott is.
    Egyébként is úgy volt, hogy nem sokáig látják már egymást.
    Még a nyár folyamán többször váltott levelet a szüleivel, akik minden alkalmat felhasználtak, hogy fiukat a sógorához való visszatérésre rábírják. Ők már - írták - levél útján megbeszélték ezt a dolgot Marinczerrel, aki a legnagyobb mértékben hajlandó a békülésre, hiszen tudja, hogy a fiatalember csak önérzetből cselekedett, amit ő mindig nagyra becsül és a többi - itt a jó öregek még hozzá is férceltek a dologhoz, olyan kedves gyengédségeket adva Marinczer szájába, amilyenek csak az ő szivárványos, szerelmes lelkükből születhettek, de amelyek a szögletes Marinczernek soha eszébe nem jutottak volna - de persze - írták tovább - a sógora annyit mindenesetre elvár, hogy a békülés felé az első lépést ő tegye meg.
    Flóruszt ezek a levelek akkor a “csak azért sem!” álláspontjára hajszolták, nemcsak azért, mert a hangjukból gyermeket megillető tanácsteljes becézgetés sírt elő, hanem főként mert alkalmat adtak neki arra, hogy azokkal dacolhasson, azokkal vitatkozhasson lovagi nagyszerűségektől fennkölt levelekben, azoknak szegülhessen ellen, akiket a legjobban szeretett. Szeme nem egy ilyen válasz megírásakor borult könnybe, és mégis megírta a levelet, mert gyenge karjával nem bírta letépni lelkéről az átkot, amit a végzete ráakasztott, hogy mivel az igazi akarata csak rejtegetni való kis nyomorék volt, úgy álmodjon helyette mást magának, és ezt a fantomot ott mutogassa, ahol nem nevetnek érte a szemébe, ahol szent, komoly valóság gyanánt fogadják.
    A nyár nagyobbik fele ezekben a hánykódásokban telt el, anélkül hogy a fiatalember jövendő sorsára akár itt, akár amott döntést hozott volna magával. Szerelmi életében is a vergődés korát élte; ha ma este azzal a meggyőződéssel vált el Piroskától, hogy csak gyönyörű ábránd volt az egész, másnap már könnyes szemmel esküdözött, hogy megöli mindkettőjüket, ha a leány csak rá is villantja másra búzavirágkék szemeit. Az ilyen féltékenységi jelenetek fájó gyönyörét ugyan legtöbbször tudva és akarva szívta magába, de volt, hogy valóban is szenvedett.
    Egy nyirkos, hűvös estén megint Budán jártak, és ahogy visszatérőben a propeller födélzetén ácsorogtak, Flórusz egy rendkívül fess, vagy tizenöt éves úrilánykával került szembe, akinek pompás termetét könnyű selyemkabát födte, odasimulva karcsú derekához. Széles, virágos szalmakalapja alól lágy hullámokban folyt alá gesztenyebarna haj, keskeny, lakkcipőbe bujtatott lábacskái idegesen topogtak a födélzet deszkáján. A mögötte álló idősebb, sovány, az adriai csikócához rendkívül hasonló nő szemmel láthatólag a guvernántja volt, oly fásultan és annyi szinte taplószerű közönnyel darálta el szabályos időközökben felhangzó intő és tanácsadó mondatait, vegyesen hol franciául, hol németül.
    Flórusz figyelmesen, egyre jobban átmelegedő szívvel nézte a leányt, akinek minden vonása, minden mozdulata úriasságot lehelt, és bár eleinte lehessegette magától efféle gondolatait, később kénytelen volt összehasonlításokat tenni a két leányka között. A selyemkabátos bakfis nyomban észrevette a fiatalember hódoló pillantásait, és a csikóca minden suttogása ellenére készségesen viszonozta is azokat, talán már csak azért is, mert könnyűszerrel felismerte új szerepét, amelyet minden nő oly szívesen vállal a másikkal szemben.
    Piroska kínos helyzetbe került, amit aztán ügyetlen vergődésével egyre csak fonákabbá tett.
    Asszonyi ösztönével a legelső pillanatban felismerte, bár önmaga előtt nyomban valami egészen érthető formát adott a dolognak, hogy kettőjük között komoly versenyről szó sem lehet, hát mindenekelőtt a szerzett jogait akarta demonstrálni. Hangosan beszélt, a fiatalembert minden második szavában édesemnek, kedvesemnek nevezve, hányavetien és úriasnak vélt nyegleséggel kápriszírozott mindenféle csacsiságot, végül pedig azt kívánta, hogy a hajó korlátjára támaszkodva nézzék a pompás budai tájképet. A helyzet kínossága most a fiatalemberre nehezedett át; érezte, hogy az arca kipirul, idegesen és bosszúsan suttogott a leánynak, hogy maradjon nyugton, és ne tegye önmagát is, őt is nevetségessé, és amikor látta, hogy semmire sem megy makacs függelékével - abban a pillanatban így nevezte magában Piroskát -, zavarában némi kis árulásra vetemedett. A selyemkabátos lányka finom ajkán már régebben megjelent a gonosz kis mosoly, most ő is visszanézett rá, bizalmaskodva mosolygott, a szemöldökeit felhúzta, mintha azt mondta volna: hiszen látom, hogy értjük egymást, de mit tegyek!? - azzal aztán odahajolt a korlátra Piroska mellé, akit pedig ebben a pillanatban szinte gyűlölni is képes lett volna.
    Hanem amikor már ott kint álltak a parton, a helyzet gyökeresen megváltozott.
    Piroska belékarolt, és suttogva kérte, hogy ne menjenek fel, hanem ott lent forduljanak egyet az alsó rakparton.
    Flórusz sejtette, hogy miről van szó, a mutatóujjával tréfásan feltámasztotta a leány állát, és belenézett az arcába. Látta, hogy Piroska búzavirágkék szeme könnyben úszik.
    Unta kissé a dolgot, de azért mosolygott, és megsimogatta a lány arcát. Azután szótlanul megindultak.
    Szinte az Erzsébet hídnál jártak már, amikor a leány hirtelen megállt, kezébe temette az arcát, és sírva, őszintén sírva, mert a szíve akkor színültig volt fájdalommal, azt mondta:
    - A tied vagyok egészen, testestül-lelkestül, csak el ne hagyj!
    Flórusz érezte, hogy vére az agyára tódul.
    Körültekintett; a rakpart üres volt.
    Magához szorította a lányt, emésztő vággyal csókolta az ajkát, majd erőt véve sóvárgó reszketésén, mosolygást erőltetve az ajkára, halkan azt mondta:
    - Őrültségeket beszélsz!... Hagytalak beszélni, mert tudom, hogy az ellenkezés csak jobban feltüzelt volna, de most már legyen elég!... Nekem az a leány senki, semmi... Ki volna, aki hozzád képest...
    Elhallgatott, mert vágytól izzó lelkéből különös, színes ötlet pattant ki. Csak egy pillanatig vizsgálgatta, azután már ment is utána. Szorosabban magához ölelte a leányt, újra megcsókolta az ajkát, és azt mondta:
    - Nekem az a leány senki, semmi... nem őt néztem, hanem azt a finom, pompás selyemkabátkát, ami rajta volt! Eszembe véstem minden kis ráncát, minden kis pitykéjét, mert nekem olyan selyemkabát kell! Nekem okvetlenül kell egy teljesen, szakasztott ugyanolyan selyemkabátka!
    Piroska letörülte a könnyeit, és csodálkozva nézett a fiatalemberre.
    - Selyemkabát!?... Minek!?
    - Csacsi!... Ne azt kérdezd, hogy minek, hanem hogy kinek?!... Neked!
    - De hiszen az rendkívül drága dolog! - mondta a leány, most már egész figyelmével a kérdéshez tapadva.
    - Ne törődj vele!
    Flórusz megállt, belső zsebéből előhúzta a tárcáját, kissé erőltetett nyugalommal kivette belőle a külön kis bankjegycsomót, és átadta a lánynak.
    - Fogd, és siessünk! Az üzletek még nyitva vannak!... ami pedig megmarad belőle, azt fogadd szívesen tőlem! Ezt a pénzt a te számodra tettem félre!
    Piroska pár pillanatig habozott, majd rámosolygott Flóruszra, átvette a pénzt, és nyugodtan azt mondta:
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633984147
Webáruház készítés