Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Charles Lorre: Ki nevet a végén?_MOBI

Charles Lorre: Ki nevet a végén?_MOBI
990 Ft990
  • Részlet az e-könyvből:

     

    Diamant Oktáv fogcsikorgatva abbahagyta a vadászatot. Embereihez fordult.
    - Visszamegyünk a Két Szeszélyes Borjúfókába. Ez a bitang átkozottul áthúzta a számításainkat.
    - Mit gondolsz, főnök - kérdezte egy hosszú, rettenetesen sovány, fekete fiatalember, akit gengszterkörökben valami megmagyarázhatatlan okból Háromkezű Connomak neveztek -, lehet abból valamire következtetni, hogy a fickó pont arra a hajóra menekült?
    - Semmi! - felelte rosszkedvűen Diamant. - Ezcsak véletlen! Pont az a hajó volt a kikötőben, elhagyatott volt, mi kergettük, hát felszaladt rá. Ennyi az egész! Gyerünk a Borjúfókába, mert Bill, a kormányos biztosan vár már bennünket. Vele majd megbeszéljük, hogy mit tehetünk.
    Közben már a Két Szeszélyes Borjúfóka felé baktattak.
    - És Tex Malahida? - kérdezte egy kis köpcös gengszter, akit Guruló Richárdnak hívtak a kövérsége miatt.
    Malahida?... Ez a név még jobban elkedvetlenítette Diamant Oktávot. Tex Malahida a nagy konkurens. New Yorkban annakidején csak az a vállalkozása sikerült Diamant Oktávnak, amibe nem szólt bele Malahida. Régi ellenségek voltak, és megfojtották volna egymást egy kávéskanálnyi vízben. Tex Malahida sokkal nagyvonalúbb gengszter volt, s az emberei is különbeknek bizonyultak Oktáv embereinél. Mindenfelé kémei voltak, és e kémek közreműködésével a nagy Tex értesült Diamant minden üzleti tervéről és elgondolásáról. Erről a mostaniról is. Sajnos. Szerencsére minden valószínűség szerint sikerült kijátszani az éberségét és megelőzni az afrikai útban.
    - Malahida! - felelte Oktáv a Guruló Richárd kérdésére. - Az a gazember nem érkezett meg. Minden hajót figyeltettem! Efelől teljesen nyugodtak lehetettek. Életünk legnagyobb üzletét nem fogja kicsavarni a kezemből! A srácokat mi csípjük el!... - kissé indignálódva, mérges morgással tette hozzá: - Malahida!... Végre bebizonyítom, hogy túljárok az eszén!...
    Egy pillanatra lemaradt a többitől, mert egy fehér vászonruhás, széles karimájú kalapot viselő, csizmás férfi, cigarettával a kezében egy kis tüzet kért égő szivarjáról. A cigaretta felparázslott a sötétben, és Diamant Oktáv bénult rémülettel nézett a pillanatra megvilágított, sebhelyes, ritkás bajuszú arcba.
    A tüzet kérő egyén Tex Malahida volt!...
    *
    Itt, Afrikában ritkán villámlik az ég. Diamant Oktáv azonban úgy érezte, hogy most belesújtott a villám. Csak állt és nézte a nagy konkurenst, aki egész pályafutása alatt állandóan keresztezte az útját, és elvitte orra elől a legkiadósabb üzleteket. És aki elől sohasem tudott úgy meglógni, hogy az ne érje utói.
    És Tex Malahida kihúzta roppant termetét. Ott állt elegáns fehér ruhájában, mint a világ legjobb célpontja. Cigarettázott és nevetett.
    - Repülőgép is van a világon Diamant! - mondta halkan és udvariasan. - Sokat röhögtem tegnap, amikor láttam, hogy figyeltetted az érkező hajókat!... Akkor már órák óta Libreville-ben voltam!... Mit nyúlkálsz a géppisztolyod felé, öregem?... Azt hiszed, hogy megijedek?... Te most nem mersz engem lelőni!...
    - Miért ne mernélek? - kérdezte gyerekes daccal a hangjában Diamant Oktáv.
    - Mert akkor az embereid megtudják, hogy itt van a Malahida-banda, és esetleg szétszaladnak!
    - Az én embereim nem gyávák! Felvesszük veled a küzdelmet!
    - Nem gyávák, de ha lehet, ők is csak igyekeznek megkímélni az életüket! Ismerlek, Diamant!... Amíg lehet, te titkolni fogod, hogy megérkeztem!
    Diamant a fogát csikorgatta. Ez a gazember pontosan ismeri az észjárását. Tudja, hogy az embereit ez az egy dolog tudja elkedvetleníteni. Ez. A Malahida megérkezése.
    - Egyszer mégiscsak leszámolunk, Malahida! - sziszegte.
    - Megijesztesz!... De azért nem vesztem el a reményt. Talán az utolsó pillanatban megjelenik a színen Bobby Calaghan, mielőtt rostává lőnél!... Ő majd kisegít a zavaromból. Megfenyeget téged egy doboz eperkonzervvel, vagy fejbe csap egy írógéppel, és én megmenekültem!...
    Rekedten nevetett. Diamant Oktáv keze ökölbe szorult. Szeretett volna nekiugrani ennek a gúnyolódó disznónak, és szétzúzni a sok bokszolástól már így is eléggé belapított orrát.
    Ekkor azonban egyik embere, a Füttyös Dávid hátraszólt.
    - Mi az, főnök? Hol maradsz? Valami baj van?
    - Nem, semmi! - sietett a válasszal Diamant. - Volt valami megbeszélésem... ezzel a... izével... pasassal!... Megyek már!...
    Tex Malahida érezte, hogy ez veszélyes pillanat volt. Még mindig szorította kabátja zsebében a revolvert, amelyet megmarkolt, mikor a Füttyös Dávid hátraszólt. Itt most baj lehetett volna. Eléggé kihozta a sodrából Diamant Oktávot ahhoz, hogy egy gengszter félretegye az embereivel szemben szükséges óvatosságot, és elárulja a jelenlétét.
    Oktáv azonban, úgy látszik, megőrizte higgadtságát. Nem könnyelműsködött. Az is átvillant az agyán, hogy ő ezúttal többet tud, mint Malahida. Ő tudja, hogy miért tűnt el a hajó egy órával ezelőtt, gyerekestől együtt a kikötőből. És hogy hová tűnt!... Ez az alak pedig nem tudja! Ebből az előnyből sok hasznot húzhat.
    Nem. Semmi esetre sem tudhatja. Bobby üldözése alatt senki sem volt a kikötőben. Még csak a közelében sem. Észrevette volna. Hát akkor a leghelyesebb lesz, ha elteszi ezt a sérelmet is a többi közé, arra az időre, amikor végre elérkezik a bosszú órája.
    A Két Szeszélyes Borjúfóka elé értek. Senki sem beszélt. Diamant Oktáv azért hallgatott, mert rosszkedvű volt, a többiek pedig azért hallgattak, mert tudták, hogy ha Diamant Oktáv rosszkedvű, akkor nem tanácsos mindenféle üres beszéddel ingerelni.
    Mielőtt beléptek volna, a főnök végre megszólalt:
    - Egy... bizonyos kellemetlen... hírt kaptam, amiről egyelőre nem óhajtok nektek bővebbet elárulni. Most minden attól függ, hogy mit végzünk ezzel a Bili nevű kormányossal, aki megígérte, hogy a kezünkre játssza a gyerekeket.
    - Helyes! - felelte a Háromkezű Connor. - Akkor menjünk be! Szerintem Bili már régen itt van, és türelmetlenül vár bennünket. Miféle pasas?
    - Roppant nagy darab, közel kétméteres tengeri medve. Olyan embernek ismerem, aki a rablógyilkosságtól sem ijed meg. Azt mondják, híres verekedő. Szóval mindenféle szempontból hasznos ember.
    E közlés után, ki sem véve kezét a nadrágzsebéből, csak úgy a könyökével benyomta az ajtót és belépett. Egyenesen Lórikához, a szakállas pincérhez fordult.
    - Ide hallgass Lórika! Ismersz egy Bili nevű hajókormányost? Nagy darab marha ember, és állítólag minden kikötő csapszékeiben hírhedtté tette már magát mint életveszélyes verekedő.
    Lórika bólintott.
    - Ismerem! Verekedett az már itt is.
    Diamant Oktáv körülnézett a helyiségben. Bilit kereste, de nem látta sehol. Csupa ismeretlen ült az asztalok körül. Az egyik asztalnál kockáztak, és egy, az ajtónak háttal álló fiatalember vállát veregették, aki úgy látszik nagyobb tétet nyert meg e pillanatban, és most elégedetten ünnepeltette magát.
    Bill azonban nem volt sehol. Diamant Oktáv türelmetlenül visszafordult Lórika, a világ egyetlen szakállas pincére felé.
    - Ezt a Billt keresem! Nem járt itt ma este?
    - De igen! - felelte Lórika. - Sőt, most is itt van.
    Diamant Oktáv megint körülvillantotta szemét a helyiségben. Kezdett dühbe jönni.
    - Lórika, én azt hiszem, kicsavarom a nyakadat! Egy ilyen életveszélyesen verekedő óriás nem egy gombostű, akit nem lehet megtalálni! Hát hol van?
    - Menjen csak hátra, a terem végébe - felelte Lórika, és egy kis fésűvel nyugodtan fésülte a szakállát. - A villanyzongora mellett a sarokban fekszik.
    - Fekszik? Mi baja?
    - Részint félájult, részint sírógörcse van! - szolgált precíz felvilágosítással a pincér.
    Diamant Oktáv még jobban elkedvetlenedett.
    - Félájult és sírógörcse van?... És az ilyesmi mitől jön?
    - Valaki pofonütötte! Gengszter úr, én becsületszavamra kijelentem, hogy még életemben nem láttam ekkora pofont. Szerintem még annak is kificamodott akarja, aki adta.
    - Úgy, úgy! - morogta Diamant Oktáv. - És ki az, aki pofon ütötte ezt a Billt?
    - Az a pasas ott! - mutatott Lórika a kockázók asztalánál álló fiatalemberre, aki nagyobb tétet sepert be az előbb, és ez alkalomból a vállát veregették.
    A fiatalember e pillanatban megfordult. Diamant Oktávra vigyorgott, szemén megcsillant a monokli, amint bólintott, és megemelte félig leszakított karimájú girardikalapját.
    Bobby Calaghan volt.
    *
    Mikor Aline Duncan megtalálta és elolvasta Bobby Calaghan kissé abnormálisán megfogalmazott írásos üzenetét, kissé kedvetlen lett. Mivel gondolkozó lény volt, azonnal boncolgatni kezdte elkedvetlenedése okát. Igen, hiszen tulajdonképpen logikus, hogy rosszul érzi magát a nyílt tengeren, a negyven gyerekkel a hajón és a nagy felelősséggel a vállán. Nem jó érzés, hogy az egyetlen férfi magára hagyta. Ez a dolog logikus része. De ez még nem minden. Jókedve nemcsak azért illant el. Be kellett vallania önmagának, hogy határozottan és szabályosan félti ezt a vidám, monoklis fickót, akinek látszólag több van egy kerékkel a fejében, mint kellene. Esetleg kevesebb. De kedves és igazán jóképű fiú, és főleg nagyon szórakoztató.
    Egy csavargó! Tüstént megrótta magát azért, mert a kelleténél többet foglalkozik ezzel a Bobbyval. Igaz viszont, hogy nemcsak a szavaiból, hanem a viselkedéséből is megállapítható, hogy jó családból való fiú lehet, csak elzüllött kissé.
    Vagy talán nem is züllött el. Csak lecsúszott. Vannak ilyenek, akik eldobják a polgári társadalom megbecsülését, mert kalandok felé űzi őket a vérük.
    Kissé elpirult, amikor rajtakapta magát, hogy máris mentő körülményeket keres a fiú számára. Vagy talán önmaga számára keres mentő körülményeket annak igazolására, hogy ilyen sokat foglalkozik Bobbyval gondolatban?
    De hol lehet? Micsoda őrültség volt tőle, hogy a partra ment! Tisztára bolond. Előbb felmenekül a hajóra, kiviszi a gyerekekkel és ővele együtt a nyűt tengerre, mert egy gengszter halálra üldözi, aztán kapja magát, kint hagyja a hajót, és ő maga visszamegy, esetleg egyenesen a gengszter karmai közé.
    Az ilyen eszeveszett fickókat tébolydába kell zárni.
    Hála istennek, teljes a szélcsend. A tenger nem hullámzik, a gyermekek álmát semmi sem zavarja. Mindamellett ez a Bobby jöhetne már. Hiszen ennek így úgy sincs értelme. Ha ő maga a partra mehetett, akkor miért nem vitte a hajót is? Utóvégre neki és a gyerekeknek nincs félnivalójuk. Ilyen bolond kalandja még sohasem volt. És amellett társnője a parton megőrülhet a félelemtől, hogy hová tűnt a hajó.
    És Bobby nem jön!
    Már legalább két órája, hogy elment.
    Egészen halk csobbanásokat hallott. Felderült arccal szaladt a fedélzet korlátjához. A hajó lassan, békésen ingott, mint valami óriási bölcső. Lenézett, és a kikötői fények világosságában felfedezte a keskeny, hosszú mentőcsónakot.
    Végre! Ez Bobby!
    - Halló! - kiáltotta, nem túl hangosan, de úgy, hogy a csónakban ülő meghallhatta.
    - Halló! - kiáltotta vissza a közeledő.
    Aline megfigyelte, hogy most gyorsabban evez. A kis csónak valósággal repült a vízen. Még három-négy perc, és a hajó oldalához simul.
    Aline kutatóan nézett le a korlát mellől. A csónakot most nem láthatta, mert a hajó teste árnyékot vetett rá. Hallotta, amint az érkező odakötözi a csónakot, és megindul felfelé.
    Felérkezett. Néhány súlyos lépéssel a főárbocra erősített lámpa alá ért. Aline kimeredt szemmel nézte, és szája elé kapta a kezét, hogy ne sikoltson.
    Nem Bobby Calaghan volt. Zömök, nagyon széles vállú, bikanyakú férfi állt előtte, akinek egész félelmetes megjelenését csak az enyhítette némileg vidámmá, hogy nem viselt bajuszt, de szakálla volt. Kidudorodó kabátzsebén észrevehető egy revolver körvonala. Belső zsebéből viszont egy konyhakés pengéje villan elő. De mit jelent az a sakktábla a hóna alatt?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633982020
Webáruház készítés