Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Charles Lorre: Ki nevet a végén?_EPUB

Charles Lorre: Ki nevet a végén?_EPUB
990 Ft990

Igazi színfolt ez a regény Charles Lorre légiós regényfolyamában. A történet egy hajón és csatolt részein játszódik, melyen bájos gyermekek is utaznak. Ám a nehézfiúknak hamar meggyűlik a bajuk az ötéves William Ibahad sebész főorvossal, aki a gyerekcsapat élén egyre csak tortát követel.
Aztán feltűnik még egy feltűnően formás női láb selyemharisnyában. Feltűnése ugyancsak zavarba hozza a gengsztereket...
De arról többet már nem árulhatunk el, hogy a hajó merre pöfög, és higyan jutott föl rá a feltűnően csinos lábakat viselő fiatal hölgy, és azt sem, hogy miként jutnak partra a tortát követelő gyerekek. Mert, ugye, ehhez a Sing-Singet megjárt nehézfiúknak is van egy-két keresetlen szava...

  • Részlet az e-könyvből:

     

    - Hé, fiatalember! Hová rohan?
    - A vesztembe!
    Nem tudta meg, hogy ez a válasz kielégíti-e az érdeklődőt. Rohant. Még annyi időt se engedett magának, hogy hátranézzen, noha tudta, hogy a kedélyes arcú, kis, köpcös kíváncsiskodót máris lesodorhatta a járdáról a kérlelhetetlen üldözők tömege.
    - Siessen, Bobby - morogta magában -, szedje a lábát kérem!
    Olykor ugyanis szigorú mértéktartással, de azért sok szeretettel biztatta magát, és erről még komoly életveszélyben sem feledkezett meg.
    Revolverlövések dörrentek mögötte. Sebtében megtapogatta a bal vállát, mert noha tudta, hogy nem sebesült meg, érezte, hogy egy golyó elszakította a kabátját. Fölényesen mosolygott. Ezen a kabáton már nem sokat ronthatott a revolvergolyó. Arra határozottan emlékezett, hogy zakója kihajtóját egy két méter hosszú, csontsovány, félszemű fiatalember szakította le. De hol maradt a kabátujja?... No mindegy. Kár, hogy valahol az egyik nadrágszárát is letépték, mert így meglehetősen feltűnő jelenség, és öltözködésének ezeket a hiányosságait korántsem ellensúlyozza a fekete zsinóron lógó monokli, amelyik viszontagságai során esett le a szeméről.
    - Rohanjon, Bobby, könyörgöm, rohanjon, mert ellenkező esetben egy lyukas petákot sem adok az életéért.
    - Igen, már rohanok - felelt gondolatban egy fejbólintással saját bíztatására.
    Vad ordítás harsant mögötte. Most sem fordult hátra, csak megpróbálta sebtében felmérni, vajon fogyott-e a távolság közte és üldözői között.
    Véleménye szerint fogyott. E tény nem kedvetlenítette el a kelleténél jobban. Legfeljebb azt eredményezte, hogy néhány udvarias szóval ismét figyelmeztette önmagát a lustálkodás esetleges, sőt valószínű káros következményeire.
    E pillanatban egy teli üveg rum repült el a füle mellett. Csattanva vágódott a kövezetre, üvegszilánkok repültek szerteszét. Rosszallóan csóválta a fejét, mert lelkes ivóvolt, és elítélte az ilyen pazarlást.
    Közben kikanyarodott a rakpartra. Villámgyors, de alapos töprengés után választotta ezt az irányt. Előbb el kellett döntenie, vajon megkockáztathatja-e, hogy világosabb tájakon meneküljön tovább. Úgy döntött, hogy igen. Kétségtelen, hogy a világosban könnyebben eltalálhatják, mint a homályos mellékutcákban vagy lámpátlan, vak sikátorokban. Ezzel szemben több a reménye, hogy a móló tájékán akad egy-két rendőr, aki megakadályozza legyilkolását.
    Rendőr azonban nem volt a közelben. Az üldözött, aki Bobbynak becézte magát, fejcsóválva vette tudomásul ezt a tényt, és arra gondolt: szerencse, hogy nem fizet adót, mert most szitkozódhatna, mennyire nem törődnek a hatóságok az adófizető polgárok testi épségével.
    - Állj meg, te disznó! - üvöltötte a háta mögött stentori hangon valaki. - Állj meg, hadd szaggassalak cafatokra!
    - Ez nekem szól - gondolta magában a vadul menekülő. - A célzás félreérthetetlen. És az is biztos, hogyha megállók, csakugyan darabokra szaggat. Következésképpen nem állok meg. Mégiscsak szép tudomány a logika. Rohanjon, Bobby, ha szabad kémem!
    Bólintott, mint aki tudomásul vett egy utasítást, és tovább rohant. Már lent loholt a rakparton, és aggódva pislantott körbe valami élőlényt keresve. Élőlény azonban nem volt sehol. Csupán egy egészen kicsi parti gőzös horgonyzott a kikötőben, de így messziről az is teljesen kihaltnak látszott. Mindegy! Meg kell kockáztatnia, hátha feljut valami módon a fedélzetre. Ott megveszteget egy-két matrózt, vagy ha ez nem megy, esetleg szájon vágja őket, és aztán elrejtőzik.
    Leszegte a fejét, kissé lihegett, érezte, hogy egyre jobban sajog hátul a feje ott, ahol egy kitépett asztalláb jóvoltából erősen megdagadt. Összeszedve minden erejét, futott lefelé a rakparton a kis hajó irányába...
    *
    Az előzményekhez tartozik egy írógép, egy kézi golyószóró, egy eperkompót konzerv, egy gázmaszk és tizenkét dollár.
    Elismerem, hogy e pillanatban ez kissé zavaros. Igyekszem azonban, hogy tömören, egyszerűen és röviden megmagyarázzak mindent.
    Nézzük először a magát Bobbynak becéző és vadul menekülő egyén szerénytelen személyét. Tulajdonképpen Robert Calaghannek hívták. Ha valaki a foglalkozása iránt érdeklődött, többnyire azt felelte, hogy az neki teljesen mindegy. Ehhez mérten könnyen élt, és általában nehezen halt éhen. Viszont időnként váratlanul elutazott. Ilyenkor fogalma sem volt róla, hogy hová és miért. Enyhítő körülmény, hogy azt sem tudta volna megmagyarázni, ha történetesen nem utazik el. Hosszadalmas semmittevéseit pontosan elvégezhette Dél-Karolinában éppen úgy, mint Cape-Townban, vagy Port Elisabethben. Mindamellett időnként fontoskodva hozta barátainak tudomására, hogy sürgősen Anatóliába vagy Libériába kell utaznia, esetleg Togóba, vagy Spanyol-Guineába.
    Ilyen megmagyarázhatatlan fontoskodás hozta ide is, Francia Egyenlítői Afrikába. Pontosabban Libreville-be. Itt is sürgős naplopnivalója volt, mely foglalkozását olyan szakértelemmel űzte, hogyha néha dolgozott is, ez nem esett nehezére, sőt kellemesen elszórakoztatta.
    Előfordult, hogy belépett egy kocsmába, és ha az ott ülőkben megfelelő anyagot látott, egyszerűen a kezére állt, és így sétált fel-alá a helyiségben, majd egyik lábával a falhoz támaszkodva fél kézzel kivett egy szájharmonikát, és mély átéléssel eljátszott rajta egy Chopin-etűdöt. Mielőtt a meglepetéstől lebénult törzsvendégek annyira magukhoz tértek volna, hogy minden további nélkül meglincseljék, máris talpra szökkent, és levett sapkájába összegyűjtött tőlük néhány pénzdarabot. Ezután csókot dobott a félszemű kocsmárosnak, felhörpintette az egyikvendég rumadagját, biccentett és távozott.
    De tudott más módon is pénzt keresni. Ha művészete nem jövedelmezett eléggé, akkor két-három napig zsákot hordott egy kikötőben, és amikor összeszedett annyit, hogy további két-három napig megélhessen belőle, akkor egy kis rumparti közben összeismerkedett néhány számottevő külvárosi potentáttal, és betársult csempészvállalkozásukba.
    Volt már idegenvezető Sierra Leoneban, ami azért vált dicsőségére, mert akkor járt életében először ebben a kellemes tengerparti államban. Viszont az idegenek szintén akkor jártak ott először, tehát nem tudhatták, hogy Mr. Amatheus Bronson lovas szobra milyen összefüggésben van Sierra Leone szabadságharcával, amelyről Bobby Calaghan hosszabb előadást tartott nekik. Az effajta idegenvezetés után mindig sürgősen eltűnt, mert kellemetlen lehetett volna, ha kiderül, hogy Sierra Leoneban sohasem volt szabadságharc.
    Legutóbb, mikor minden ok nélkül elhagyta Portugál-Guineát, hogy ugyancsak minden ok nélkül idejöjjön Libreville-be, szintén kénytelen volt nehéz testi munkával megkeresni a kenyerét. Középtermetű, karcsú fiatalember lévén, a kikötői raktárházak munkafelügyelője mereven elutasította ajánlkozását.
    - Ide meglett emberek kellenek, nem néhány kilós szeretetcsomagokat kell rakosgatni, hanem komoly bálákat, következésképp nincs szükségem ilyen nyiszlett, vézna fráterekre!...
    Hiba volt, hogy ezt mondta. Ha jobban megválogatja a szavait, és több bizalmat előlegez Bobby Calaghannek, akkor sok kellemetlenséget takarít meg magának. Bobby Calaghan ugyanis a következő pillanatban hozzálépett, övénél fogva felkapta a majdnem kétméteres embert, és szó nélkül eltávolította a raktárirodából, mégpedig a bezárt ablakon keresztül.
    A munkafelügyelő két perc múlva lihegve és dühtől vörösen tért vissza.
    - Mi volt ez? - ordította.
    - Szakbemutató és artistavizsga - felelte Bobby, aki nagyon szerette váratlan kifejezésekkel meglepni hallgatóságát. - Ha azonban nem szolgáltattam a maga számára elegendő cáfolatot nyiszlettségemre és véznaságomra, akkor megismételhetem ezt a régi trükköt. íme!...
    Ezzel pontosan úgy, mint az előbb, övénél fogva fel-kapta az ordítozó felügyelőt, a másik ablakhoz lépett vele, és ismét kihajította a rakpartra.
    A felügyelő most már valamivel lassabban és bizonytalanabbul kacsázott vissza. Több helyen vérzett, bedagadt a bal szeme, és egy nagy, vörös kockás zsebkendőt tartott az orra elé. Emiatt kissé fojtott hangon mondta:
    - Az más. Miért nem szólt mindjárt? Nem tudtam, hogy úriemberrel van dolgom! \
    - Tehát kapok munkát?
    - Hogyne kapna! Utóvégre szóból ért az ember.
    Öt napig dolgozott Libreville-ben, és ez idő alatt, mint eddig minden egyes kikötőben, kedvence lett a környező kocsmák törzsközönségének. Senki sem tudta olyan érzéssel énekelni a Lulu, a matróz búcsúzik... kezdetű romantikus dalt, mint ő. Ez a produkció mindig könnyekig meghatotta a jelenlévőket, és sűrűn hullott a rézpénz abba a kissé kopott és megviselt tengerésztiszti sapkába, amelyet Bobby jól átgondolt célzatossággal a kocsma közepére, a padlóra helyezett. A hangulat esténként a tetőpontra hágott, mikor Bobby elővette szájharmonikáját, és eljátszotta, majd később elénekelte a Cica, ha a lábszárad nézem, hozzád kívánkozik minden pénzem kezdetű másik matrózindulót. Kétméteres, elhízott rablógyilkosok belesírtak a rumos poharukba, és öreg cetvadászok elérzékenyedve borultak a művész nyakába. Az effajta nyakbaborulások pillanataiban Bobby villámgyorsan és elképesztő ügyességgel lopta ki az illetők zsebéből érték-tárgyaikat, hogy aztán mosolyogva visszaadja azokat,nem feledkezve meg arról, hogy részint mint elismerés-re méltó bűvésznek, részint mint becsületes megtalálónak, némi jutalmat kérjen.
    Egyszóval kedves fiú volt, mindig vidám, mindig barátkozó, mindig jó barát, és esetleges (nem ritka) verekedések alkalmával megfizethetetlen segítőtárs. Egyetlen hibája a szórakozottság volt, ami már sok kellemetlenséget és bajt hozott rá.
    Tulajdonképpen annak idején Amerikából is e szórakozottság miatt kellett menekülnie. Szórakozottság és szórakozottság között ugyanis nagy különbség van. Mert ha valaki például elfelejti magával vinni az esernyőjét, akkor legfeljebb az a kellemetlenség éri, hogy bőrig ázik. Vagy ha ugyancsak szórakozottságból elfelejti kifizetni a félszemű Murdocknak az azon frissiben fogyasztott fél liter rumot, akkor ennek mindössze az lehet a következménye, hogy a félszemű Murdock szájon vágja.
    Az azonban már önmagában is teljességgel megbocsáthatatlan és könnyelmű dolog, ha valaki kikezd Dia-mant Oktávval. De ha később merő szórakozottságból ismét arra a környékre megy, ahol a hírhedt és mindenre képes gengszter tartózkodik, az már egyenesen életveszélyes.
    Bobby Calaghan pedig ezt tette. Egy alkalommal valami csekélyke munkát végzett valakinek, és az illető egy tizenkét dolláros csekkel fizetett neki. Bobby szerette, ha csekkel fizetnek, mert érezte a dolog nagyvilági ízét, amikor ezzel a keskeny, hosszúkás papírlappal beléphetett egy bankba, hogy beváltsa. Hiú ember volt, és ilyen esetekben milliomosnak képzelte magát. Ez alkalommal is jókedvűen és büszkén lépett a Manhattan Bank egyik fiókintézetébe. Előzőleg gondosan lekefélte kissé viseltes ruháját, megigazította tengerésztiszti sapkáját, szemébe nyomta monokliját, és utánozhatatlanul előkelő mozdulattal nyújtotta át a csekket a pénztárosnak.
    Amikor megkapta a pénzt, azzal a könnyedséggel gyűrte zsebre, amely további százdollárosok tömegét engedi sejtetni, és máris kifelé indult, arra gondolva, hogy szép az élet itt Amerikában, csak néha nagyon egyhangú.
    - Fel a kezekkel! - hangzott e pillanatban a bejárat felől.
    Bobby Calaghan odapillantva azonnal felismerte a lapokban leközölt arcképeiről Diamant Oktávot, a gengsztert. A himlőhelyes arcú, sziklatömbhöz hasonló óriás mozdulatlanul állt az ajtóban, géppisztolyt szorított a hóna alatt, és komor himlőhelyein nagy eltökéltség látszott.
    Két-három oldalbejáraton máris benyomultak az emberei. A pénztáros, a hivatalnokok és az ügyfelek egyaránt felemelték kezüket, a mozdulattal is jelezve, hogy eszükbe sem jut semmiféle ellenállás.
    Bobby Calaghan minden további nézeteltérés elkerülése végett szintén felemelte a karját, de ettől függetlenül kedélyes érdeklődéssel figyelte a történendőket. Ahogy ott állt a pénztárfülke előtt, felemelt keze időnként hozzáért valami hűvös, sima tárgyhoz. Mialatt Diamant Oktáv utasításokat adott embereinek, Bobby felnézett, és megállapította, hogy a hűvös és sima tárgy egy gázmaszk. Ilyen gázmaszk minden bankban és minden hivatali helyiségben elengedhetetlen, s annyira megszokott, hogy már szinte szobadísznek számít.
    Bobby Calaghan szeme nagyot villant. Egy pillanat alatt tudta, mit kell tennie. Már előre örült a zseniális trükknek, amelynek segítségével részint elüti a gengsztereket támadásuk eredményétől, részint megfelelő jutalmat biztosít magának.
    - Az ember úgy él meg, ahogy tud! - gondolta vidáman. - És nem számít, hogy e megélhetés biztosítása néha veszéllyel jár.
    Nem habozott sokáig. Még mindig magasban tartott jobb keze ügyes, gyors mozdulattal leakasztotta a gázmaszkot, s mire Diamant Oktáv észrevette a gyanús mozgást, ez a gázmaszk már Bobby Calaghan fején volt.
    Ha valakin gázmaszk van, az nem beszél. Hiába is beszélne, úgysem értenék meg. Bobby Calaghan éppen ezért Diamant Oktáv felé fordult, bal kezének mutatóujjával jelt adott, aztán mintha valami kedélyes trükkre készítené elő a nézőközönséget. A dermedt csendben jobboldali nadrágzsebéből elővett egy kis, henger alakú, fémes csillogású tárgyat, és meglóbálta a gengszterek felé.
    Diamant Oktáv kővé meredve figyelte. Gyors felfogású ember volt, rögtön látta, hogy baj van.
    - Füstbomba! - súgta izgatottan az alvezérnek.
    - Úgy van, füstbomba! - nyögte izgatottan a másik. Ebből is kitűnik, hogy mindketten izgatottak lettek.
    Diamant Oktáv két gyors lépést tett hátrafelé. Bobby elégedetten figyelte, és úgy bólogatott a fejével, mint aki maga is körülbelül így gondolta el az egészet. Aztán a padlóra mutatott, majd Diamant Oktáv géppisztolyára, utána ismét a padlóra.
    A megfélemlített gengszterek mindig gyors felfogásúak. Megértették, hogy mit akar ez a gázmaszkos őrült. Engedelmesen ledobálták fegyvereiket, és amikor Bobby félreérthetetlen mozdulattal közölte, hogy a jelenlevők azonnal hagyják el a helyiséget, akkor némi vonakodással valóban elindultak az ajtó felé.
    A füstbomba nem gyerekjáték. Diamant Oktávnak és társainak semmi kedve sem volt bevárni, hogy ez az eszeveszett fickó beváltsa fenyegetését és közéjük vágja a fémhengert, hogy aztán a következő pillanatban fuldokolva és szédelegve essenek össze, és tehetetlenül vergődjenek a rendőrség megérkezéséig.
    - Az okosabb enged - gondolta fogcsikorgatva, vad dühvel Diamant Oktáv, és emberei élén visszavonult.
    A helyiség újra megelevenedett. A halálra rémült bankpénztáros, a levegő után kapkodó hivatalnokok, a dermedt ügyfelek egyszerre ismét erőre kaptak. Mindenki mosolygott, mindenki vidáman kiáltozott, és mindenki Bobby Calaghan felé tolakodott.
    Bobby Calaghan pedig gyors mozdulattal levette fejéről a gázmaszkot, visszaakasztotta a helyére, ami közben vidáman mosolygott, csókot intett egy piruló hivatalnok-lánynak, aztán a következő meglepő kérdéssel fordult a pénztáros felé:
    eBook a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633982013
Webáruház készítés