Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Charles Lorre: A vigyorgó légionista_MOBI

Charles Lorre: A vigyorgó légionista_MOBI
  • Részlet az e-könyvből:

     

    A peloton menetelt. Már negyedik napja voltak úton. Az első három napi utat hajón tették meg. A Gambia torkolatának közelében kihajóztak és a parton folytatták az utat. Egy nappal később rothadó rotang-gyökerek forró és nehéz szaga hozta feléjük a dzsungel lehelletét. A szúnyogok milliói röpködtek körülöttük, már elhatottak hozzájuk a falombok koronái közt rohangáló majmok alatt reccsen vele tördelő ágakból, ügető orrszarvúk és vizet kereső elefántok dübörgéséből, egy-egy nagy madár rikácsolásából, az áldozatára lecsapó leopárd hördüléseiből, a leopárd súlya alatt összeroskadó áldozat sikoltásából mixelt dzsungelhangok.
    Rotonde őrmester nagy körültekintéssel vezette a csapatot. Felelősségteljes dolga volt, mert a tapasztalt, öreg afrikánus szakértelmében megbízva, csak egy fiatal tisztet küldtek a pelotonnal. A gyerekarcú Arragon hadnagy csak néhány hónapja került ki a katonai akadémiáról és minden, amit tudott, elméleti volt. Már a kihajózás pillanatában vitája volt az őrmesterrel, mert fölöslegesnek tartotta, hogy elő- és utóvéddel menjenek.
    - Mit akar, őrmester? - mondta. - Nem vagyunk a Szaharában, ahol a homokhullámok közül bármelyik pillanatban előbukkanhat egy ellenséges kabil csapat! Teljesen felesleges megbontani a peloton egységét!
    - Itt is érhet bennünket meglepetés, hadnagy úr! vitatkozott az őrmester. - Ezek a bennszülöttek teljesen megbízhatatlanok, különösen a pigmeusok, amely rendkívül harcos nép és gyűlöli a hódítókat!
    - Nevetséges! - mondta a hadnagy. - Ezekről a pigmeusokról olvastam!
    - Ez a különbség, hadnagy úr. Én nem olvastam róluk semmit, de láttam őket! Nem győzöm ismételni, hogy igen veszedelmes társaság!
    - Törpék! - mondta megvető vállvonogatással a hadnagy. - Csak nem ijedek meg egy csomó törpétől? Hagyjuk, őrmester!... Nem bontom meg a csapat egységét, mert a dzsungelben vagyunk, esetleg elmaradozik valaki és ott pusztul!
    Az őrmester vállat vont és kedvetlenül engedelmeskedett. A peloton együtt maradt és senkinek sem volt ideje azon töprengeni, hogy kinek volt igaza két vezetőjük közül, mert éppen elég dolgot adott nekik a menetelés munkája.
    A sivatagi menetelés sem valami gyönyörteljes dolog és igen sűrűn előfordul, hogy az újoncok közül általában többen belehalnak. Mindamellett azoknak, akik már részt vettek néhány nagyobb szabású szaharai kirándulásban, meg kellett állapítaniok, hogy a sivatag porát taposni kellemes kerti séta ehhez a mostanihoz képest. Itt minden lépésnél külön kellett küzdeni. Minden talpalatnyi földet meg kellett hódítani. Óriáskígyóként tekergőző liánok hurkolódtak rájuk váratlanul, bár az is sokszor előfordult, hogy olykor liánokként tekergőző óriáskígyókkal találták szemben magukat. Földön húzódó, végeérhetetlen rotang-gyökerekben botlottak meg unos-untalan, tüskés bozótok martak ruhájukba és arcukba, felcsapódó ágak fenyegették a szemük világát és a sűrűben osonó vadállatok fújó lihegése borzolta az idegeket. Rohamkéssel vágták maguknak az utat a szívós indájú, összehajló bokrok között.
    Néhány embernek még aránylag könnyebb lett volna a dolga, mert libasorban haladva, kevesebb erőfeszítéssel vághatták volna át magukat. A peloton azonban nemcsak emberekből áll, hanem gépfegyvert cipelő öszvérekből is, mozgókonyhából, szapőrfelszerelést szállító szekérből és szanitéckocsiból. Ezeknek aztán széles utat kellett vágni a dzsungel ősnövényzete közt, amely, mintha féltékeny gonddal és gyűlölködő erőfeszítéssel védte volna évezredes titkát a betolakodók elől.
    Ráadásul még állandó félhomállyal is kellett küzdeniök. A nap úgyszólván soha sem tudott keresztültörni az összeboruló falombok között. Ez azonban nem jelentett enyhülést adó árnyékot. Az ősbozót és az évezredes fák rothadó gyökerei, a süppedékes talaj, a gőzölgő mocsarak rothadásszagú lehellete, negyvenfokos melegben gőzölgött feléjük. Egy hirtelen támadt trópusi zápor nem eső, hanem szinte egy testbe olvadt, zuhanó, szinte vaskos víztömeg. Legfeljebb egy fél óráig tartott, de teljesen bőrig áztak tőle és a mérges kigőzölgés annál sűrűbb és fullasztóbb lett. A hajszálerek megpattanásig feszültek, a tüdő légszomjban vergődött és a pórusokon egészségtelen, sárgászöld izzadság szivárgott ki.
    Két nappal később rémülettel vegyes csodálkozással észlelték, hogy minden ruhadarabjuk megpenészedett.
    Rotonde őrmester a nehéz megpróbáltatás alatt pompásan viselkedett. Vaskos tréfákkal próbálta kedvre deríteni az embereket, az elmaradozókat harsány ordítással rémítette halálra, de az ilyen enerválttá vált idegeknek a gorombaság a legjobb orvosság. Kitűnő segítőtársat talált ehhez a munkához Egon Bayanne-ben, akinek egy pillanatra sem tűnt el arcáról az állandó vigyorgás, teljesen elpusztíthatatlan volt, úgy sétált a dzsungelben, mintha valami majálisra indult volna. Szemmel láthatóan egyáltalán nem szenvedett a melegtől és a mérges kigőzölgésektől és a pihenőknél, mikor mindenkiremegő térddel roskadt össze, rövid konferanszot tartott, melynek keretén belül világhírű művészként említette saját magát, majd eljárta a mélyen tiszteltgyülekezetnek a doni kozákok híres harci táncát.
    Pedig a nagy erőt igénylő megpróbáltatásokon kívül neki még külön gondjai is voltak. Időnként, mikor senki sem látta, odalopódzott a mozgókonyhához csatolt egyik, úgynevezett protznihoz, melyben igazság szerint hadianyagot vagy élelmiszert kellett volna tartani, már amire éppen hangulata volt az utazást előkészítő gazdasági őrvezetőnek. Lehet,hogy a többi protzniban ilyesmi volt valóban, ezt az egyet azonban Egon féltő gonddal nyitotta ki mindig,természetesen kizárólag akkor, mikor senki sem látta, és résztvevő suttogással kérdezte.
    - Élsz még, öregem?
    - Hát... - hangzott nagyon rekedten a kétkedőválasz, mintha a sírból törne elő, - talán még élek, ha ezt egyáltalán életnek lehet nevezni! Szerintem teljesen penészes vagyok és ha a társaságomban lévő néhány krumplit tekintetbe veszem, nyugodtan bíztathatlak azzal, hogy az említett növényekkel egyetemben rövidesen kicsírázom!
    - Nem baj! - vigasztalta Egon. - Katonadolog!
    Mickyt azonban ez a biztatás nem nyugtatta meg.
    - Lehet! - mondta. - Nekem ugyan fogalmam sem volt eddig arról, hogy a katona előírt kötelességei között a kicsírázás is kötelező pontként szerepel, de ha így volna, az is sovány vigasz a számomra, mert én nem vagyok katona!
    - De leszel! - ígérte titokzatos arccal Egon. Aztán benyújtott öccsének a protzni sötétjébe néhány darab hideg húst, egy kis vízzel hígított vörösbort, több kininpirulát, egy csomag cigarettát, mely tárgyakat egy zöld penésszel teljesen belepett kéz mohó mozdulattal kapkodott el, aztán a protzni ajtaja ismét bezárult és a kulcs is megfordult a rozsdás zárban, mert Egonnak nem tartozott legfontosabb érdekei közé, hogy más is felfedezze a guruló szekrény tartalmát.
    Egon tudta, hogy szabálytalanságot követ el, mert igen szigorúan fogalmazott mondatok szólnak a katonai előírásban arról, hogy civil nem vehet részt semmiféle katonai felvonulásban. Éppen ezért nem könnyítette meg a dolgát azzal, hogy Rotonde őrmesternek szóljon és az ó segítségével csempészhesse magával Mickyt. Már pedig Mickyre szüksége volt, hiszen egész tervét a köztük lévő hasonlatosságra építette.
    Sajnos, a legjobb akarattal és legravaszabbul előkészített ilyesfajta kegyes csalások is csődöt mond-hatnak egy-egy váratlan pillanatban. Egon még ma sem érti, hogy az eddig kellemesnek és aránylag nyugodtnak mutatkozó Rotonde őrmester mi az ördögtől lett egyszerre olyan házsártos. Tény, hogy szinte egyik pillanatról a másikra kitört rajta az inspiciálási láz, minden látható ok nélkül vad ellenőrzésbe fogott, megvizsgálta a konyhát, a pihenőkön, ahelyett, hogy pihent volna, sorra vizsgálta a gép-fegyvereket, az öszvéreket, az élelmiszerkészletet, a hadianyagot és egyszerre minden átmenet nélkül felüvöltött.
    - Disznó banda! Hát ennek a protzninak hol a fenébe van a kulcsa? És egyáltalán ki zárta be?
    A szakács a vállát vonogatta a hadianyagot kezelő őrvezető zavartan vakargatta a tarkóját, a legénység kedvetlenül morgott és másfelé nézelődött és Rotonde őrmesteren a közeledő idegroham jelei kezdtek mutatkozni.
    - Megnémultatok? Hülye társaság! Azt kérdeztem, hogy hol van a protzni kulcsa?
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633985991
Webáruház készítés