Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Charles Lorre: A vigyorgó légionista_EPUB

Charles Lorre: A vigyorgó légionista_EPUB
990 Ft990

Az úgy kezdődött, hogy Pipike, a Tenger Réme csehójában a matrózok csendesen, diszkréten késelték egymást, amikor az úri társaság belépett, és a buli elfajult: a csöndes késeléses buli átcsapott vad verekedésbe, minek következtében egy vendég elhalálozott. Róla kiderül, hogy Bayenne-ivadék, mire számuk gombamód elkezd szaporodni. Aztán az is kiderül, hogy a meggyilkolt vendég is Bayenne-ivadék, mire kitörni készül a diplomáciai bonyodalom. Ezt elkerülendő a légió különleges feladatot kap: biztosítania kell a párás levegőjű afrikai dzsungelben egy erődöt. És a peloton útrakel, hogy elérje végcélját, s mi megtudjuk: egy, kettő, három, avagy több Bayenne-öcs játszik szerepet a helyzet kibogozásában - vagy összekuszálásában...

  • Részlet az e-könyvből:

     

    A söntésben vidám matrózok halkan, csendesen, diszkréten késelték egymást. Alapjában véve nem nagy lelkesedéssel végezték ezt a munkát, mert már tegnap sem kapták meg a napidíjukat és unni kezdték, hogy Pipike, a Tenger Réme, az utóbbi időben úgy viselkedik, mint a híres angolkeringő hősnője, Ramóna: sohasem ad, csak ígér. Az állástalan tengeri alkalmazottak lelkesen vállalták a megbízatásukat és örültek a könnyű foglalkozásnak, amely kellemes időtöltésnek mutatkozott és ráadásul az ellátáson és a megfelelő italmennyiségen kívül még napi tíz frankot is jövedelmezett. Eleinte gyakorlatban is. Később csak elméletben. Pipike, a Tenger Réme, úgy látszik, rossz csillagzat alatt született és nem voltszerencsés ötlet tőle, hogy pont Dakarban nyissa meg új kocsmáját.
    Pedig nem is volt rossz az elgondolása. Dakarban,a régi kikötőben rengeteg csapszék van és mindkitűnően megy. A kikötői szegénylegények, a matrózok, az alvilág jelentősebb tagjai és a légionisták sűrűrajokban látogatták ezeket a csapszékeket és Pipike számított rá, hogy a szóban forgó egyének az ő helyiségét sem fogják elhanyagolni.
    Pipike azonban nem volt szerény. Ő többet akart. És itt rontotta el a dolgot. Pipike arról ábrándozott, hogy a matrózokon, alvilági figurákon, kikötői szegénylegényeken, arabokon és légionistákon kívül még átutazó előkelő külföldiek, gazdag amerikaiak, büszke spanyolok, nyugodt természetű és könnyűpénzű angolok, szaporabeszédű portugálok és egyéb ugyancsak szaporapénzű milliomosok is gazdagítsák bevételét.
    Pipike tehát arra gondolt, hogy kihasználja az úgynevezett betyárromantikát. Betyárromantika mindig volt és szerinte még most is van. Ez volt Pipike végzetes tévedése. Kiderült ugyanis, hogy ez a mottó csak részleteiben igaz. Csak betyár van, romantika azonban nincs. Pipike úgy képzelte a dolgot, hogy ez az úri népség örömmel száll le az úgynevezett alvilágba, mint ahogy a nagy Dante leszállt annak idején és örömmel gyűjt hátborzongató tapasztalatokat, mert nincs annál kellemesebb dolog, mint az utazás végjén hazatérni és elmesélni a frissen szerzett élményeket, tágra nyílt szemmel hallgató gyermekeinknek.
    Valahogy így képzelte:
    „És tudod, Vladimirka, akkor jött egy óriástermetű matrózbácsi és markolatig döfte a kését a szakállas kasszafúróba!... Ne piszkáld az orrod, Vladimirka!...”
    Vagy:
    „És bizony, Máryke, ha akkor a papa nem teríti le egyetlen ökölcsapással azt az életveszélyesen hadonászó gorillapofájú zsákhordót, aki percek alatt szétvert vagy tizenkét embert, igen súlyos következményei lettek volna ennek a kalandnak!... Csámcsogni nem illik, Máryke!...”
    Pipike tehát a romantikára és a hiúságra épített mindent. Pipike ugyanis tisztában volt azzal, hogy a női hiúságnál csak egy van nagyobb. A férfi hiúság.
    Különösen, ha az illető férfi apa is. Mert minden apa imponálni akar a gyermekének. Ezért van az, többek között, hogy lassan sárguló, öreg, agyonporosodott osztálykönyvek elpirulnak néha ódon gimnáziumok lomtárában, mikor egy apa így szól a fiához:
    - Bizony, én a te idődben nem kaptam öt intőt! Minden bizonyítványom tiszta jeles volt!...
    Igen, Pipike erre épített. Megnyitotta kocsmáját a dakari régi kikötő egyik sikátorában, féltő gonddal ügyelt rá, hogy a vadonatúj helyiség lebujabb legyen minden lebujnál és a bejárat ajtó fölé kiszögezett egy táblát:

    Nagykávéház a Tenger Réméhez!
    Csak az úri közönség nem verekszik!
    Csontzene! Tériszony! Sebláz!
    Tulajdonos: Pipike, a Kalózkirály!

    Ha taglalni akarjuk a tábla szövegének tartalmát, illetve a benne rejlő igazságokat, legelsősorban azt kell leszögeznünk, hogy igazság alig található benne. Ott kezdődik a dolog, hogy Pipike soha életében nem volt sem a Tenger Réme, sem a Kalózkirály. Pipike, egyszerű jóindulatú, kissé kövérkés, ártalmatlan banksikkasztó volt, utálta a tengert és csak egyszer életében ült hajón, azt is csak azért, mert el akarta kerülni, hogy szárazföldön üljön, méghozzá néhány esztendeig. Éppen az említett banksikkasztásból kifolyóan. Még abban a megjegyzésben is csak részigazság volt, hogy csak az úri közönség nem verekszik, mert itt nemcsak az úri közönség tartózkodott a nézeteltéréstől. Mindenki tartózkodott tő-le. Ami annál is könnyebben ment, mivel a közönség általában, akár úri volt, akár nem, már attól is tartózkodott, hogy betegye a lábát a Tenger Rémébe.
    Pipike a közönség részvétlenségétől kétségbeesett. Ő romantikát akart nyújtani a betévedt előkelőségnek és reszketett a gondolattól, hogy egyszer majd megérkeznek és halotti csend, példás nyugalom, és egészen enyhe hangulat fogadja az érkezőt. Éppen ezért egy váratlan, de nem túlságosan eredeti ötlet alapján elhatározta, hogy napidíjas verekedőket fog alkalmazni.
    Így történt aztán, hogy felfogadott tizenkét állás nélküli matrózt, majd egy tönkrement vándor színtársulat kelléktárából, ha fáradságot nem is, de költséget feltétlenül kímélve megvásárolt tizenkét darab színházi tőrt, - amelyeknek, mint tudjuk, az a tulajdonsága, hogy amennyiben a penge a legcsekélyebb ellenállásba ütközik, ahelyett, hogy a bordák közé szaladna, visszaszalad a markolatba - és utasítást adott a matrózoknak, hogy duhajkodjanak, duhajkodás közben pedig minden nézeteltérést feltétlenül késelés útján intézzenek el.
    Sajnos, ez a kitűnő ötlet minden mást eredményezett, csak azt nem, amire Pipike a megélhetését építette. Elsősorban azt eredményezte, hogy Pipike matrózokra költött néhány nap alatt mintegy ezeröt-száz frankot. Aztán azt eredményezte, hogy a két utolsó napon már nem tudta kifizetni a matrózok „fellépődíját”. Legvégül pedig azt eredményezte, hogy Sánta Makensy, a volt másodkormányos törté-netünk kezdete előtt néhány perccel félrevonta a tulajdonost egy meghitt sarokba és kíméletesen tudtára adta a következőket.
    - Idehallgasson, maga nyavalyás kis köpcös mitugrálsz! Figyelmeztetem, hogy amennyiben a mai napon nem kapjuk meg a pénzünket, szétverem a fejét egy csavarkulccsal és az agyvelejét, ha a kezembe tapadna, belétörülöm a nadrágomba!
    - Maga nagyon rossz modorú ember, Sánta úr! - mondta erre kissé sápadtan és verejtékes homlokkal Pipike, a Tenger Réme.
    - Lehet! Ezt már mások is tapasztalhatták, de nem vethették a szememre!...
    - Miért?
    - Mert a halottak nem beszélnek!... Hát ahogy mondtam! Semmi szín alatt nem akarom magát fenyegetni, különben is utálom az ilyesmit, de még egyszer figyelmeztetem, hogy még ma fizesse ki a pénzünket, mert ellenkező esetben összetöröm a kar- és lábszárcsontjait!
    - Csekélység! - sóhajtotta Pipike. - Képzelem, mit mondana, ha fenyegetni akarna!
    - Az borzasztó volna! - felelte Sánta Makensy tragikus arccal. - Bevallom őszintén, ha igazán fenyegető hangulatba jövök, akkor rettenetes vagyok! Ilyenkor még én is megijedek önmagámtól! Igaz, hogy viszont az egyetlen ember, akitől megijedek, én magam vagyok!... Tudja, mi az a harapófogó?
    - Tudom! Egy olyan kétágú izé... amivel megszorítják a szöget és úgy húzzák kifelé!
    Sánta Makensy melankolikusan megcsóválta a fejét.
    - Téved! A harapófogó egy ilyen ötágú izé... - felemelte egyik teknő nagyságú kezét és megmutatta. - És ezzel az ember nem a szöget szorítja meg, hanem a maga karját és azt húzza kifelé!... így!...
    És azt is megmutatta. Pipike, a Tenger Réme csendesen sírni kezdett és kétségbeesetten mondta.
    - Ezt ne csinálja Sánta úr, ha szabad kémem! Ha kitépi a karom, akkor nemcsak, hogy a pénzüket nem tudom kifizetni, amihez egy kéz is elég volna, mert itt a pénzen van a hangsúly és nem a kézen, de abban az esetben nem tudnám elkészíteni a vacsorájukat és ez az urakat még a mostaninál is fenyegetőbb hangulatba hozná, amely pedig így is eléggé veszedelmes a számomra!
    - Veszedelmesebb, mint hiszi! - jegyezte meg a háttérben Bubi, a mesztic óriás. - Én csak azt mondhatom magának, hogy két hónappal ezelőtt pofon ütöttem egy megvadult állatszelídítőt és az illetőnek azóta sárgasága van!
    - De kérem! - próbálta Pipike másra terelni a beszédet. - Hogy kaphat valaki sárgaságot egy pofontól? Tudomásom szerint az ilyesmi gyomorrontás következtében jön létre!
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633985984
Webáruház készítés