Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Charles Lorre: A Szahara rabszolgái_MOBI

Charles Lorre: A Szahara rabszolgái_MOBI
  • Részlet az e-könyvből:

     

    Másnap egy csomó igen gyanús alak kopogtatott a Casablancai Takarékpénztár ajtaján. A gyanús alakok ezúttal minden gyanún felül álltak, s noha betörésre készültek, fájó szívvel kellett tapasztalniuk, hogy nem fűti őket olyan izgalom, mint máskor. Semlegesnek és veszélytelennek, szinte teljesen közömbösnek érezték magukat, amit csak tetézett a portás vidám üdvözlése.
    - Maguk a betörő urak? - kérdezte közvetlen hangon. - No, csak menjenek. A páncélszekrény már előállott!...
    - Úgy érzem magam, mint amikor a méregfogától megfosztott kígyónak a szemébe nevet a mezei nyúl! - panaszkodott Alajos, a Cápa.
    - Ezen ne gyötrődj most - vigasztalta Ben. - Inkább örülj neki, hogy egyszer életedben életveszély nélkül rabolhatsz, még ha játék is az a rablás. Legalább ezúttal nem kell próbára tenni az idegeidet.
    - Hisz éppen ez az! - sóhajtotta a Góliát Pierre. - Idegpróba nélkül nem ér semmit az egész. Nem művész az, aki nyugodtan és... olyan... izétlenül produkál... tudod, olyan izétlenül!...
    - Szenvtelenül - segítette ki Ben.
    - Igen! Szemtelenül!
    - Nem szemtelenül, hanem szenvtelenül!
    - Igen! Persze! Magam is úgy gondoltam! Szenvtelenül. Abból sohasem jön ki valami szép és maradandó produkció. Ahhoz, öregem, izgalom kell és láz, és a sikertelenségtől való félelem. Az író fél, hogy a színdarabja nem kap tapsot, a humorista fél, hogy nem nevetnek a tréfáin, a betörő fél, hogy rajtacsípik. Igenis, az a véleményem, hogy félelem nélkül nincs teljes eredmény!...
    - Hát pedig, öregem, itt mégsem lesz semmi izgalmad. És mégis úgy kell csinálnod a munkádat, hogy tökéletes legyen. Mert ennek a filmnek az élethűség a legfontosabb létfeltétele.
    - Hát jó! - sóhajtott Pierre. - Igyekezni fogok. De azért sokért nem adnám, ha legalább egy ólálkodó detektívet pillantanék meg a közelben...
    Ezt nem kellett volna mondania!...

    *

    Hát igen. Az ördögöt, mint olyat, azért nem jó a falra festeni, mert egyszer aztán kapja magát és megjelenik. És elviszi az egész dolgot.
    Mármint az ördög.
    És Góliát Pierre a falra festette. És megjelent.
    Már az is furcsa volt, hogy amikor leérkeztek a páncélterembe, az igazgatón és a cégvezetőn kívül még négy úriembert pillantottak meg, noha Ben kikötötte, hogy a próbák és a felvételek alatt lehetőleg mellőzzék az idegenek jelenlétét. Morgott is valamit, de nem akart ujjat húzni az igazgatóval, aki mégiscsak szívességet tett neki azzal, hogy megengedte a forgatást.
    Szó nélkül hozzálátott, hogy előkészítse a felvételhez szükséges eszközöket, és ebben a munkában buzgón segédkezett neki Mágnás Kazimir, aki az egyik szerepen kívül magára vállalta a filmrendező asszisztensének, a világosítónak és a felvételvezetőnek a dolgát is. Nem volt szakember, csak értelmes. Első magyarázatra mindent megértett.
    - Kazi, a két kis reflektort kétoldalt, és a Jupitert hátra!... - rendelkezett Ben, aztán intett Góliát Pierre-nek és Tetovált Rodrigónak. - Ti vegyétek a szerszámotokat és álljatok készenlétben.
    Aztán az igazgatóhoz fordult.
    - Felvétel jön, kedves direktor uram! Meg kell kérnem, ha nem veszi rossz néven, hogy az urakat ugyebár... Inkább megígérem, hogy ha elkészülünk, levetítem a filmet.
    - Úgy?... - kérdezte az egyik úr, egy magas, őszülő hajú, kemény arcú férfi, kissé érdes hangon. - Tehát egyedül akarnak maradni az urak?
    - Megvallom, roppant szeretnénk! Mint rendezőnek, nem is volna kifogásom a részvételük ellen, de szegény vállalat vagyunk, így egy személyben magam vagyok az operatőr is. És az operatőrnek sok helyre van szüksége, hogy semmi se akadályozza a mozgásban. A géppel hol jobbra kell húzódni, hol balra, esetleg hátrálni, ugyebár... És így is kevés a hely. Nem úgy vagyunk, mint valami műteremben, ahol az egész legfeljebb egy sarkot tenne ki.
    - Hm... - dünnyögött a magas, őszülő úr. - És milyen film lesz ez, ha szabad érdeklődnöm?...
    - Újszerű rövidfilm. Tulajdonképpen részben kultúrfilmnek készült, csak annyiban különbözik a szokványostól, hogy egy kis történés is van benne. Az annyi regényben jól-rosszul bemutatott alvilág életét akarom...
    - Bocsánat, hogy közbevágok! Nekem valami hiányzik itt!
    - Éspedig?
    - A mikrofon! Csak nem akarja bebeszélni nekem, hogy némafilmet akar csinálni? Ki nézné azt meg?
    Ben kissé forrni kezdett, de igyekezett, hogy megőrizze a nyugalmát.
    - Én semmit sem akarok beszélni önnek. Főként azért, mert nincs szerencsém ismerni önt. Ami pedig a mikrofonokat illeti, ha értene valamit a dologhoz, tudhatná, hogy ilyen helyen nem csinálhatok jó felvételeket. A hangot majd később csináltatjuk meg és egyeztetjük össze a képpel. Ezt úgy hívják, hogy...
    - Szinkronizálás! Tudom!
    - Na ugye?! Hát akkor nem értem, hogy ön nem érti!
    - Ez most nem éppen fontos!
    - Micsoda?
    - Hogy ön értse az én érdeklődésem okait! Lesz szíves még némi magyarázattal szolgálni... Ez elengedhetetlen. És arra is meg kell kémem, hogy mutassa meg ennek a filmnek a forgatókönyvét!
    - De kihez van sze...
    - Ezt talán majd később!... Szabad tehát betekintenem abba a forgatókönyvbe?...
    Ben szinte akaratlanul is átnyújtotta a kezében tartott néhány papírlapot. Lenyűgözte ennek az embernek a határozott modora.
    A határozott modorú úriember belelapozott a kéziratba, aztán bólintott, mint aki valami ilyesmit várt.
    - Ez nem forgatókönyv! - mondta.
    - Csakugyan nem az! - felelte Ben kissé zavartan.
    - A producerem készítette, és ragaszkodott hozzá, hogy ennek alapján csináljam a filmet.
    - Furcsa! Ez, amint látom, egészen dilettáns és a szakértelmet meglehetősen nélkülöző munka!
    Ben felsóhajtott.
    - Csakugyan az! De ha ön ennyire ért a dologhoz, akkor nyilván jártas a filmvilágban. És azt is tudja, hogy a magamfajta ember olykor nehéz helyzetbe kerül. Ki van szolgáltatva annak, aki a költségeket fedezi, és azt kell csinálnia, amit ez az úr diktál. Mit csináljak? Azt hiszi magáról, hogy író, és ebből nem enged. Vannak, akik azt gondolják, hogy bárki író lehet, egyik napról a másikra, és ehhez nem kell egyéb, mint elhatározás. Egy napon ráébrednek arra, hogy írónak lenni igen fess és érdekes dolog, és akkor nem lehet többé lebeszélni őket róla. Különösen, ha pénzük is van hozzá, hogy műveiket a közönség elé dobhassák.
    - Ez nagyon érdekes előadás volt! - mondta az őszülő hajú férfi. - Rendes körülmények között elfogadnám magyarázatul. A körülmények azonban nem rendesek. Cseppet sem. Önök ugyanis, sajnos, nem filmesek!
    - Hát micsodák? - kérdezte meglepődve Ben. Csirkefogók!
    - Kérem!...
    - Egy pillanat! Kár a sértődöttet adni! Részben hiábavaló, részben felesleges! Mindenesetre nagyon ügyes ez az ötlet a filmfelvétellel, és elismerésre méltó, hogy egészen elfogadható kellékeket szereztek be maguknak. Csak a hangfelvételről elfeledkeztek...
    - Mondom, hogy szinkron...
    - Nem érdekel a további magyarázat! Maguk nem akarnak filmfelvételt csinálni, kedves barátom!
    - Hát ugyan mit akarunk?...
    - Betörni!... Kirabolni ezt a bankot. Az igazgató engedélyével és úgyszólván felügyelet mellet. Mondom, pompás az ötlet. A legokosabb ember is bevenné. Az igazgató úr azonban nemcsak okos ember, hanem meglehetősen gyanakvó is. Átvette önöktől a szereplők névsorát. Hiba volt, hogy odaadták, vagy ha már megtették, hiba volt, hogy nem álneveket írtak bele. Mert így utánanézhettünk a listán szereplő urak előéletének!...
    - Ön detektív?
    - Már régen rá kellet volna jönnie. Úgy látom, nagyon kezdő ezen a pályán! Ezt az is bizonyítja, hogy az ön előélete az egyetlen, mely büntetlennek bizonyult a legszorgosabb kutatás ellenére is.
    - Kérem... - Ben érezte, hogy átkozott kutyaszorítóba került. - Sajnos, az tagadhatatlan, hogy a társaim nem sokat ácsorogtak a törvényes oldalon. De legyen szabad megjegyeznem, hogy nekem éppen az volt a célom, hogy pontosan ezeket a figurákat szerepeltessem. Élethű akartam lenni. A legélethűbben mégiscsak az tör be, aki..., hogy úgy mondjam... már felszabadult a szóban forgó mesterségben!... Azért szedtem össze éppen őket...
    - Szép! Szinte kedvem volna elfogadni ezt a magyarázatot. De fájdalom, nem áll módomban.
    - Miért?
    - Mert feljelentés érkezett önök ellen. Önök igenis, egyenesen azzal a célzattal álltak össze, hogy ezzel az ügyes trükkel kirabolják a kisebb-nagyobb afrikai bankokat. Már Londonban is megkísérelték, de ott valami miatt nem sikerült!...
    - Marokkóban ismerkedtünk meg! - kiáltotta indulatosan Ben. - Ezek az emberek sohasem voltak Londonban!
    - Téved! Az ön asszisztense is Londonból jött! - Mágnás Kazimírra mutatott. - Nemde, ön Londonból jött, Sir Robert Kazimir Cecil Sandow?...
    - Kévém... Valóban Londonból jöttem, de...
    - Ahol sikkasztott és váltót hamisított! Ugyebár?...
    - Evvől... nem óhajtok beszélni!...
    - Elhiszem! De kénytelen lesz rá! Maguk ketten mindenesetre megkísérelhették ezt a trükköt otthon is!...
    - Marokkóban ismerkedtünk meg!
    - Ezt bizonyítani is kellene!... Nos... Azt hiszem, felesleges a szószaporítás. A feljelentés, ez a teljesen amatőrre valló filmszüzsé, a társaság rendkívül szorgalmas büntetett előélete elegendő bizonyíték arra, hogy letartóztassam magukat. Az az érzésem, hogy kitűnő fogást csináltam, mert nemcsak ez a vaj van a legtöbbjük fején, hanem más vajak is!...
    - Kérem! Még egy szót!... Ki jelentett fel bennünket?
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633985298
Webáruház készítés