Új jelszó kérése
Termék részletek


Charles Lorre: A Szahara rabszolgái_EPUB

Charles Lorre: A Szahara rabszolgái_EPUB
990 Ft

Charles Lorre ezen légiós regényében ismét feltánik Tetovált Rodrigó, a Fekete Cápa, Waxelbaum Szvetozár és alávaló úriember-bűntársaik. A helíszín ezúttal is a Szahara, ám most annak nyugati vége, Marokkó, s jeles városai, mint Casablanca és Marrakesh. A derék kocsmai verekedésekben bővelkedő történet azonban mégsem a verekedések kínzó fájdalmairól, hanem egy sokkal kínzóbb kérdésről szól, amit még Toxon őrmester is képtelen megfejteni: mit keres a Szaharában Corot altábornagy szépséges leánya?

  • Részlet az e-könyvből:

     

    - Bocsánat, uram, ha meg nem sértem... mennyiért pofozkodna egy kicsit?
    A kissé érthetetlen, sőt meglehetősen hülyén hangzó kérdést egy szmokingos úr tette fel, zöld vadászkalapban.
    És a Fekete Cápa elvigyorodott.
    A Fekete Cápa általában sokat vigyorgott, és ezek a vigyorok sohasem jelentettek jót. A mostani vigyorgásért nyugodtan kaphatott volna néhány hónapot, mert testvérek közt is felért egy életveszélyes fenyegetéssel.
    Közben pedig lehajolt több mint kétméteres magasságából, széles bulldogarcát egészen közel tolta a zöld vadászkalapos, szmokingos úriember arcához és jellegzetes, mély, rekedt hangján megszólalt:
    - Hogy volt ez? Hadd halljam még egyszer! Mintha nem értettem volna egészen tisztán!
    A külsőségekben furcsa és merész színösszeállítású fiatalember látszólag egyáltalán nem tisztelte a Fekete Cápa félelmetes méreteit. Kiálló fogú kamaszarcát még közelebb tolta a borostás archoz, és nyugodt fölénnyel mondta:
    - Ne vegye rossz néven a feltételezést, de azt hiszem, hogy kegyed vagy süket, vagy hülye. Mert én felelősségem teljes tudatában állíthatom, hogy egészen tisztán és szabatosan fejeztem ki magam. Ha süket, akkor jelek-kel adom tudtára a kívánságomat!
    - Nem vagyok süket! - méltatlankodott kissé meglepve a Fekete Cápa.
    - Tehát hülye! Az más! Ebben a cseppet sem meglepő esetben körülírom, illetve részletezem kívánságomat!Tehát: Mondja, tisztelt úr... hajlandó volna ön bizonyos anyagi javadalmazások ellenében szépen fejlett, sőt bátran állíthatom, egész estét betöltő tenyereit nagyobb csattanások kíséretében odavágni az erre a célre leginkább megfelelő arcokhoz?
    A Fekete Cápa valójában egyáltalán nem volt hülye. Bizonyos durvább vonatkozásokban még humorérzékkel is dicsekedhetett. És miért ne dicsekedhetett volna épp a humorérzékével, mikor minden egyébbel is állandóan dicsekedett. Még akkor is, ha erre egyáltalán nem volt sem-mi oka, alapja és jogcíme. Tény tehát, hogy volt benne némi elvitathatatlan humor, és ennek köszönhetően a szemtelenség bizonyos jelenségeit is hajlandó volt elviselni. Ez a zöld kalapos ifjú azonban mégis kihozta a sodrából. Mert olyan szemtelen volt, ami néha már szinte fáj. A Fekete Cápa tehát egyelőre csak még jobban - szinte életveszélyesen - elvigyorodott, és némi gyanús szolgálatkészséggel mondta:
    - Hát, ugyebár... hogy mennyiért pofozkodom egy kicsit?... Nos, ezen nem fogunk összeveszni! Mondjuk, húsz frank, ha olyan nagyon akarja. De meg kell kémem, hogy legyen szíves előre fizetni!
    - Miért? - akadékoskodott a kamaszképű idegen. - Nem néz ki belőlem húsz frankot?
    - De igen! Csakhogy.;, bár lehet, hogy errefelé nagyon rossz hírem van, egyvalami feltétlenül biztos: nem vagyok hullarabló!
    - Nem értem! Hogy jön ez...
    - Mindjárt megmagyarázom! Ha én egy hullajelölttől még életében elfogadok húsz frankot, ezért a tényért még senki sem róhat meg. De ha megvárom, míg jogos dorgálásaim következtében beáll a halál, és csak azután veszem ki a megboldogult pénztárcájából vagy mellényzsebéből a járandóságaimat, minden kétséget kizárólag kimerítem az előre megfontolt hullarablás krematóriumát...
    - Kritériumát! - javította ki a szmokingos.
    - Azt is!... És ha ezt megteszem, egyáltalán nem lehet kétséges, hogy bajba keveredem miatta, mert errefelé a rendőrség az ilyen ügyekben roppant érzékeny.
    A zöld vadászkalapos ifjú elmosolyodott.
    - Vagy úgy?!... Értem! De itt egy félreértés van! Nem engem kell megpofozni!
    - Dehogynem! - legyintett megértően, de kissé fölényesen a Fekete Cápa. - Csakis magát! Ez, úgy veszem észre, pillanatnyilag már elengedhetetlenül szük-séges. Sőt annyira nem tűr halasztást, hogy valószínűleg minden anyagi javadalmazás nélkül is megteszem.
    Barátságosan és megértően bólogatott, miközben felemelte rettentő tenyerét, melyet a kiálló fogú idegen - nagyon találóan - egész estét betöltőként jellemzett.
    És ekkor valaki egy kemény tárggyal úgy orron vágta, hogy estében levert a lábáról két körözött kasszafúrót, egy átutazó földgázmérnököt, aki munkásokat keresett itt, egy grönlandi cetvadászt és egy ausztráliai matrózzenekart.
    Később, mikor magához tért, valaki közölte vele, hogy az illető, aki orron vágta, a zöld kalapos ifjú volt, s a kemény tárgy ennek az ifjúnak az ökle.
    A Fekete Cápa feltápászkodott, aminek rendkívül örült a két kasszafúró, a földgázmérnök, a cetvadász és a matrózzenekar, mert eddig rendkívül kényelmetlen helyzetben voltak a leütött óriás alatt. Noha még szédült kissé, aránylag nyugodt és határozott léptekkel közeledett a zöld kalaposhoz, aki ekkor már egy asztal mellett ült és gint ivott tonikkal, szalmaszálon. Lehuppant mellé egy székre, és elismerő hangon mondta:
    - Gratulálok! Ilyen pofont csak egyszer kaptam, Amerikában egy úrtól, de arról is kiderült később, hogy ő a Jack Dempsey. Aki ilyen pofont tud adni, az nekem barátom és testvérem! Engedd meg, kérlek, hogy brúdert igyam veled!
    - Ennek semmi akadálya! - mondta a szmokingos.
    - Dehogyis semmi! A brúderiváshoz elengedhetetlenül fontos a pálinka!
    - Vagy úgy! Kocsmáros, egy dupla rumot!... Szódával parancsolod?
    Nem! Diópálinkával! Miután megitták a brúdert, az óriás illendőnek tartotta, hogy bemutatkozzon. Kezet fogtak és megölelték egy-mást.
    - Én Alajos vagyok, a Fekete Cápa.
    - Örvendek. Én Ben Cobber vagyok. Jelenleg filmrendező.
    - És azelőtt mi voltál?
    - Munkanélküli.
    - Ezzel én is sokáig foglalkoztam. Merem állítani, hogy senki sem érti nálam jobban az effajta mesterséget. Sőt bevallom, most is ilyen állásom van.
    - Pompás! Ezek szerint van időd?
    - Csak az van!
    - És tudod néhány hónapig nélkülözni Marokkót?
    - Egyebet sem tudok, csak nélkülözni!
    - Akkor te vagy az én emberem! Megismétlem az ajánlatomat a pofonokra vonatkozóan!
    - Ezt nem értem! Ha meg akarsz valakit verni, mért bízod másra? Hiszen te magad is rendkívül értesz e szép mesterséghez!
    - Igen, de szükségem van néhány pompásan verekedő fickóra! És látnom kell, ki mit tud! Az illetőket le akarom szerződtetni egy készülő új filmhez!
    - Aha! Most már értem! Mindjárt itt kellett volna kezdeni! Azt hiszem, menni fog!...
    Mielőtt azonban „menne” a dolog, jobb lesz, ha egy pillantást vetünk arra a helyiségre, melyet a később kivonuló rendőrség rövid, szakavatott, hivatalos nyelven a tett színhelyének nevezett.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633985281
Webáruház készítés