Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Charles Dickens: Nehéz idők_EPUB

Charles Dickens: Nehéz idők_EPUB
540 Ft540

„Láttam, amennyit ebből szem egyáltalán elviselhet, és elhatároztam, hogy az erőmtől telhető legsúlyosabb csapást e szerencsétlen teremtmények érdekében tartogatom.” – Tizenhat évvel a Nehéz idők megírása előtt látogat el Dickens a közép-angliai és észak-walesi iparvidékre, s idézett levelében ad számot az ipari forradalom nyomában járó nyomorról és tulajdon felháborodásáról. A Nehéz idők elolvasása után úgy látjuk, hogy ezzel a regénnyel valóban akkorát ütött a század közepének angol tőkés társadalmán, amekkora csak az ő hatalmas erejéből telt. (moly.hu)
Ezt az ütést pedig 1854-ben vitte be a brit társadalomnak. Hozzánk 1908-ban jutott el a mű és jelent meg Mikes Lajos tolmácsolásában. Kiadványunk is az 1908-as fordítás alapján készült.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Hatodik fejezet
    Sleary czirkusztársasága.

    A csapszék a Pegazushoz volt czímezve, a mint a czégtáblára festett szárnyas ló alatt lévő öregbetűs felirás hirdette. A felirás alá kacskaringós könnyedséggel a következő verset vetette oda a festő:

    Jó komló a jó sör apja,
    Most verik a hordót csapra.
    Jó pálinkát jó bor ád,
    Térjetek be, czímborák!

    Rámában és üveg alatt a piszkos kis söntés mögött még egy másik Pegazus is lógott a falon, - egy szinpadi, - valódi hálószövet szárnyakkal, telisdedteli aranycsillagokkal és légies, vörös selyemszerszámmal.
    Mivel kívül már sokkal sötétebb volt, semhogy a czégért látni lehetett volna, belül pedig még nem volt elég világos, hogy a festmény szembetűnjék, ez eszményies dolgok nem botránkoztatták meg Gradgrind urat és Bounderby urat. A lány nyomában fölbaktattak egy pár meredek lépcsőfokon a sarokban, a nélkül, hogy bárkivel is találkoztak volna, azután megálltak a sötétben, a míg Czili gyertyáért ment. Minden pillanatban várták, hogy Ugriláb elvakkantja magát; de a kitünően idomított művész-eb meg se mukkant, s a kis lány egy-kettőre vissza is tért már a gyertyával.
    - A papa nincs a szobánkban, uram, - szólt Czili, bámész képet vágva. - Ha nem röstelnének besétálni, tüstént fölkeresem.
    Beléptek a szobába, és Czili, miután két széket tolt elébök, gyors, könnyed léptekkel elsietett. Szegényes, nyomorúságosan bútorozott szoba volt, egy ágygyal. A két darab pávatollal és egy merészen fölfelé kunkorodó disznófarkkal ékesített fehér hálósipka, a melyben Signor Jupe aznap délután is ártatlan shaksperei mókáival és ötleteivel fűszerezte a változatos műsort, ott lógott egy szegen; de sem ruhatára egyéb darabjainak, sem bármi jelnek, a mely Signor Jupe létezésére vagy hivatására vallott volna, sehol nyoma sem volt. S a mi Ugriláb-ot illeti, a bámulatosan idomított művészkutya ama tiszteletreméltó ősét, a melyet annak idején Noé bárkájába befogadtak, véletlenül ki is zárhatták volna a bárkából, kutyának semmiféle nyoma annyira nem volt sem látható, sem hallható a Pegazushoz czímzett csapszékben.
    Hallották, hogy’ nyíltak és csukódtak fejük fölött a szobaajtók, a mint Czili szobáról-szobára járt, édes atyját keresve; és nemsokára csodálkozó hangokat is hallottak. Czili rohanvást újra megjelent a szobában, kinyitott egy ütött-kopott, ócska szőrös bőrrel bevont ládát, s mikor látta, hogy üres, összecsapta a kezét s ijedt arczczal nézett köröskörül.
    - A papa bizonyosan lement a bódéhoz, uram. Nem tudom, mi dolga lehet ott; de bizonyosan ott van. Egy percz múlva itt leszek vele. - Nyomban el is rohant, kalap nélkül, úgy hogy hosszú, sötét, gyermekes haja lobogva hullámzott mögötte.
    - Mit beszél ez a lány? - kérdezte Gradgrind úr. - Hogy egy percz múlva itt lesz vele? Hiszen egy angol mértföldnél messzebb van innen a bódéjuk.
    Mielőtt Bounderby úr válaszolhatott volna, egy fiatal ember jelent meg az ajtóban, s így szólván: - Engedelmökkel, uraim! - zsebredugott kezekkel, belépett a szobába. Simára borotvált, sovány, fakó arczát hosszú, sűrű, sötét haj árnyékolta, a mely tekercsbe fésülve övezte az egész fejét, s középen ketté volt választva. A lába nagyon izmos, de rövidebb volt, mint az arányos láb szokott lenni. Mellkasa és háta oly aránytalanul széles volt, a mily aránytalanul rövid volt a lába. Lovaglókabát és szűk nadrág volt rajta, s a nyaka shawlba volt csavarva. Az egész embernek lámpaolaj, szalma, narancshéj, abrak és forgács szaga volt, s félig istállóra, félig színházra valló különös fajta Centaurnak tetszett. Hol végződött rajta az istálló és hol kezdődött a színház, emberfia pontosan meg nem mondhatta volna. A napi műsor szerint ez a fiatal ember Childers E. W. B. úr volt, az északamerikai prairiek bűvös vadászának személyesítője, a kit méltán ünnepeltek e merész mutatványáért nyergeletlen lovon. E népszerű mutatványa közben egy vén arczú, törpe fiú is szerepelt (a ki vele volt most is), mint legifjabb gyermeke; féllábbal apja vállába kapaszkodva, hol fejjel lefelé lógott, hol meg feje búbjánál fogva, miközben égnek meresztette a lábát, a tenyerén hordta az apja, mert a bűvös vadászok, a mint állítólag megfigyelték, ilyen szenvedélyes módon szokták dédelgetni magzataikat. Fürtösen, koszorúsan, szárnyasan cziczomázva, fehér bizmút és kármin segítségével oly bájos Cupidová alakult át ez a reményteljes ifjú, hogy a nézőközönség anyai részének ő benne telt a fő gyönyörűsége; azonban a magánéletben, a hol idétlen lovaglókabát és durva, rekedt hang volt a két fősajátsága, a lovakkal való társalgása révén igazi istállófiúvá vedlett.
    - Engedelmökkel, uraim, - szólt Childers E. W. B. úr, körültekintve a szobában. - Azt hiszem, önök keresték Jupe-ot.
    - Úgy van, - szólt Gradgrind úr. - A lánya elment érte, csakhogy én nem várhatok; de ha megengedi, az ön útján üzenek majd neki.
    - Látja, barátom, - vegyült a beszédbe Bounderby úr, - mi azokhoz az emberekhez tartozunk, a kik ismerik az idő értékét; ön meg azok közül való, a kik nem ismerik az idő értékét.
    - Nincs szerencsém, - felelt Childers úr, miután tetőtől-talpig végigmérte, - nincs szerencsém ismerni önt; de ha azt akarja mondani, hogy ön több pénzt tud kiverni az idejéből, mint én az enyimből, akkor, a külsejéből ítélve, azt hiszem, igaza van.
    - És ha kiverte, meg is tarthatja, amondó vagyok, - szólt Cupidó.
    - Kidderminster, hallgass! - szólt Childers úr. (A kis Kidderminster volt a Cupido halandó neve.)
    - Mit jön ide okoskodni? - kiáltott a kis Kidderminster, a ki nagyon lobbanékony természetű ifjúnak mutatkozott. - Ha okoskodni akarnak, fizessék le a bejáratnál a garast és váltsanak belépő-jegyet.
    - Kidderminster, - szólt Childers úr valamivel hangosabban, - hallgass! - Uram, - fordult Gradgrind úrhoz, - én önhöz beszéltem. Lehet, hogy észrevette, lehet, hogy nem vette észre (mert tán nem sokat járt az előadásokra), hogy Jupe mostanában nagyon gyakran elhibázta a tipjét.
    - Elhibázta a - - mit hibázott el? - kérdezte Gradgrind úr, a hatalmas Bounderbyra pillantva, mintegy felvilágosításért.
    - Elhibázta a tipjét.
    - Tegnap este négyszer nekiindult a kötőnek és egyszer se boldogult vele, - szólt a kis Kidderminster. - Elhibázta a tipjét a lobogóval is, és rosszul hányta a czigánykereket.
    - Nem úgy játszott, a hogy’ kellett volna. Elhibázta az ugrást, és belesült a bukfenczezésbe, - magyarázta Childers úr.
    - Óh! - szólt Gradgrind úr, - hát ezt értik tip alatt?
    - Általában ez a jelentése a tip elhibázásának, - felelt Childers E. W. B. úr.
    - Kilenczféle olaj, Ugriláb, elhibázott tipek, kötő, lobogó és czigánykerék, ha, ha! - kiáltott Bounderby úr torkaszakadtából hahotázva. - Fura társaság olyan ember számára, a ki a maga erejéből kapaszkodott a magasba.
    - Tessék hát lejebb ereszkedni, - vágott vissza Cupido. - Teringettét! Ha olyan túlságos magasra kapaszkodott, tessék kicsit lejebb csúszni, hogy meg ne ártson.
    - Ez a ficzkó nagyon tolakodó! - szólt Gradgrind úr, s homlokát ránczolva a kis Kidderminster felé fordult.
    - Gondoskodtunk volna az önök számára egy előkelő fiatal úrról, ha tudtuk volna, hogy eljönnek, - agyarkodott a kis Kidderminster, a ki a legkevésbbé sem jött zavarba. - Kár, hogy nincs fullajtárjuk, hogyha olyan fönnhordják az orrukat. Maguk feszes pórázon járnak, ugy-e?
    - Mit akar mondani ez az illetlen ficzkó azzal, hogy feszes pórázon járunk? - kérdezte Gradgrind úr, szinte kétségbeesett tekintettel méregetve a kis Kidderminstert.
    - No tessék! Hordd el magad! - szólt Childers úr, s félig-meddig prairie-es módon kilódította fiatal barátját a szobából. - Feszes póráz és tág póráz annyi, mint kifeszített és meglazított kötél. Ugyebár, ön üzenni akart velem valamit Jupe-nak?
    - Úgy van.
    - Nos, - folytatta Childers úr gyorsan, - azt hiszem, hogy azt az üzenetet soha sem fogja megkapni. Jól ismeri őt?
    - Soha életemben nem láttam.
    - Akkor azt hiszem, hogy nem is igen fogja soha látni. Körülbelül bizonyos vagyok benne, hogy odébbállt.
    - Azt akarja mondani, hogy faképnél hagyta a lányát?
    - Úgy bizony! Azt hiszem, - szólt Childers úr bólintva, - hogy megszökött. Kipisszegték tegnap este, kipisszegték tegnapelőtt este, kipisszegték máma. Mostanában mindig kipisszegték, és ezt nem viselheti el.
    - És miért pisszegték ki olyan nagyon? - kérdezte Gradgrind úr ünnepélyesen, nagy ellenkezéssel erőltetve ajkaira a pisszegés szót.
    - Az ízületei kezdenek megmerevedni, ő maga pedig öregszik, - szólt Childers. - Kereplőnek beválik ugyan még, de abból meg nem élhet.
    - Kereplőnek! - ismételte Bounderby. - Már megint ott vagyunk, a hol az előbb voltunk!
    - Szavalónak, ha így jobban tetszik az uraságnak, - szólt Childers E. W. B. úr, ajkbiggyesztve odavetvén a vállán keresztül a magyarázatot, s ugyanakkor megrázván hosszú haját, a melynek minden szála egyszerre rázkódott. - Már most különös, de tény, uram, hogy azt az embert sokkal jobban bántotta a kipisszegésnél az, hogy a lánya is tudott róla.
    - Jó, jó! - vágott a szavába Bounderby úr. - Nem rossz, Gradgrind! Ez aztán az ember, a ki annyira szereti a lányát, hogy faképnél hagyja! Pokoli mulatság! Ha, ha! - Most mondok majd én valamit magának, fiatal ember. Nekem nem mindig volt ám olyan társadalmi helyzetem, mint most. Én ismerem az efféle dolgokat. Csodálkozni fog, ha azt mondom, hogy engem az anyám hagyott faképnél.
    Childers E. W. B. elég érthetően azt felelte, hogy ezen bizony egyáltalában nem csodálkozik.
    - Ugyan? - szólt Bounderby. - Én egy árokban születtem, s az anyám faképnél hagyott. Megbocsátok ezért neki? Nem. Megbocsátottam ezért valaha neki? Nem én. Minek tartom őt ezért? Körülbelül a leggonoszabb némbernek, a ki itt élt valaha e földön, részeges nagyanyámon kívül. Bennem ugyan nyoma sincsen családi gőgnek; nyoma sincsen képzelgő, érzelgős képmutatásnak. Én nem szoktam hímezni-hámozni, és coketown-i Bounderby Józsiásnak az anyját félelem és szépítgetés nélkül úgy nevezem, a hogy’ nevezném, ha Sobri Jóskának az anyja lett volna. Így vagyok ezzel az emberrel is. Kereken mondva: bitang, csavargó bíz ő!
    - Semmi közöm hozzá, minek tartja, vagy minek nem tartja őt akár kereken szólva, akár czikornyásan, - felelt Childers E. W. B. úr, megfordulva. - Elmondom az ön barátjának, hogy mi a tényállás. Ha önnek nincs ínyére, hogy meghallgasson, kisétálhat a friss levegőre. Nem kíméli a hangját, az már igaz; pedig jó lesz a hangját otthonra tartogatni, - tiltakozott E. W. B. maró gúnynyal. - Ebben a házban ne tessék kiabálni, a míg föl nem szólítják rá. Bizonyosan van önnek saját háza, ugyebár, ha szabad kérdenem?
    - Van, van, - felelt Bounderby úr, a pénzét csörgetve, és nevetett.
    - Akkor hát otthon tessék kiabálni, ha nem sértem meg vele, - szólt Childers. - Mert ez bizony nem igen erős építmény, és ha ön nagyon sokat beszél, össze talál dőlni!
    Miután még egyszer tetőtől-talpig végigmérte Bounderby urat, elfordult tőle, úgy, mintha egyszer s mindenkorra végzett volna vele, és tovább beszélt Gradgrind úrhoz.
    - Jupe, egy órája sincs még, elküldte a lányát valamiért, s azután kalapját a szemébe húzva és hóna alatt zsebkendőbe kötött batyuval lopva odébbállt. A lánya soha se fogja elhinni róla, pedig való igaz, hogy megszökött és faképnél hagyta őt.
    - Mondja csak, - szólt Gradgrind úr, - miért nem fogja a lánya soha sem elhinni róla?
    - Mert ő meg az apja egy test, egy lélek voltak. Mert soha sem váltak el egymástól. Mert mindmáig úgy tetszett, hogy Jupe bolondja a lányának, - szólt Childers, s e közben néhány lépést tett előre, hogy belenézzen az üres ládába. Mind a ketten, Childers úr is, meg a kis Kidderminster is, fura mód lépdeltek, a lábukat sokkal jobban szétterpesztve, mint a legtöbb közönséges emberfia, abban a meggyőződésükké vált föltevésben, hogy mind a két térdük merev. Így járt Sleary társaságának valamennyi férfitagja, s ezzel a lábtartással azt akarták jelezni, hogy mindig lóháton ülnek.
    - Szegény Czili! Jobb lett volna, ha taníttatta volna az apja, - szólt Childers, újra megrázván hajfürteit, miközben föltekintett az üres ládáról. - Most itt maradt és nincs mihez fognia.
    - Becsületére válik önnek, hogy bár soha sem fogták tanulásra, mégis így gondolkozik, - felelt Gradgrind úr helyeslően.
    - Engem nem fogtak tanulásra? Bizony arra fogtak, a mint hétesztendős lettem.
    - Óh! Igazán? - szólt Gradgrind úr, meglehetősen bosszúsan, mert csalódott jó véleményében. - Nem tudtam, hogy fiatal személyeket azért fognak tanulásra, hogy...
    - Lustálkodjanak, - vágott közbe Bounderby úr hahotázva. - Biz Isten! Én se tudtam!
    - Az apjának mindig az motoszkált a fejében, - folytatta Childers, miközben úgy tett, mintha tudomása sem volna Bounderby úr létezéséről, - hogy Czili szívja magába az ördögadta sok mindenféle tudományt. Hogy’ került bele a fejébe ez a gondolat, nem mondhatom meg; csak annyit mondhatok, hogy mindig ezen törte a fejét. Az egyik helyütt rákapatta egy kis silabizálásra, a másik helyütt egy kis betűvetésre, imitt-amott meg egy kis számolásra, a hét esztendő alatt.
    Childers E. W. B. úr kihúzta az egyik kezét a zsebéből, végigsimította vele az arczát és az állát, s aztán nagy adag kételkedéssel és egy kevéske reménynyel Gradgrind úrra tekintett. Az első pillanattól fogva arra törekedett, hogy megnyerje az idegen úr jóindulatát az elhagyott kis lány számára.
    - Mikor Czili bejutott itt az iskolába, - folytatta Childers úr, - az apja majd kiugrott a bőréből örömében. Sehogy sem tudtam kitalálni, hogy miért, mert hiszen nem maradunk itt állandóan, hanem folyton jövünk-megyünk helyről-helyre. Gyanítom azonban, hogy már akkor is a szökésre gondolt, - (mindig félbolond volt), - és azt hitte, hogy a lánya dolga rendben van. Ha tehát ön ma este talán azért nézett be hozzá, hogy megmondja neki, hogy holmi csekélységet akar tenni a lánya érdekében, - szólt Childers úr, miközben újra végigsimította az arczát s újra ránézett úgy, mint az imént, Gradgrind úrra, - akkor nagy szerencse volna rá nézve és nagyon jókor érné; igazán nagy szerencse volna és nagyon jókor érné.
    - Ellenkezően, - felelt Gradgrind úr, - azért jöttem, hogy megmondjam neki, hogy az atyafiság alkalmatlanná teszi a lányt az iskolára s éppen ezért nem is járhat tovább oda. De hogyha az atyja csakugyan faképnél hagyta őt, a nélkül, hogy a lánynak előre tudomása lett volna róla, akkor - - Bounderby, egy szóra kérném.
    Childers úr erre lovaglójárásával udvariasan kivonult az ajtó elé a tornáczra, s ott arczát simogatva és halkan fütyörészve megállt. Mialatt így töltötte az idejét, efféle kijelentéseket hallott Bounderby úr hangján: “Nem. Azt mondom, hogy nem. Azt tanácsolom, hogy nem. Azt mondom, hogy nem és nem!” Ellenben hallotta, hogy Gradgrind sokkal halkabb hangján így szólt: “De ha csak példaképpen Lujza számára, hová vezet és hogy’ végződik ez a foglalkozás, a mely alacsony kíváncsiságának a tárgya volt. Gondolja meg a dolgot ebből a szempontból, Bounderby.”
    Ezenközben Sleary társaságának különböző tagjai összesereglettek a felsőbb régiókból, a hol szállva voltak, s halkan beszélgetve egymással és Childers úrral, a tornáczról lassacskán betolták magukat és Childers-et a szobába. Volt köztük két-három csinos, fiatal asszony, két-három férjjel, két-három anyával és nyolcz-kilencz gyermekkel, a kik, valahányszor szükség volt rá, tündéreket adtak. Az egyik család feje egy nagy rúd tetején szokta tánczoltatni a másik család fejét; egy harmadik család feje gyakran épített piramist az előbbi két családfővel együtt: ő volt a piramis alapzata, a kis Kidderminster pedig a csúcsa; valamennyi családfő tudott tánczolni guruló hordókon, megállni palaczkokon, elkapni késeket és golyóbisokat, forgatni tányérokat, lovagolni mindenen, átugrálni akármin, s vissza nem riadni semmitől. Valamennyi családfő felesége tudott tánczolni és tánczolt is kifeszített és lazára eresztett kötélen, s tudott csoda gyors mutatványokat végezni nyergeletlen lovakon; egyikük sem szégyelte a lábaszárait mutogatni, s volt közöttük egy, a ki hatfogatú görög szekéren hajtott be egyedül minden városba, a melybe elvetődtek. Megannyian egytől-egyig bámulatosan fürgék és eszesek voltak; a rendes ruhájuk nem igen ragyogott a tisztaságtól; családi életük egy csöppet sem volt rendesnek mondható, s az egész társaság írástudománya együtt véve aligha lett volna képes bármiről egy tisztességes levelet összehozni. De valami különös nyájasság és gyermetegség jellemezte ezeket az embereket, a mely képtelenné tette őket bármi gonosz csalafintaságra, s szakadatlanul arra ösztökélte őket, hogy támogassák és vígasztalják egymást. S ez gyakran épp oly tiszteletreméltó s mindig épp oly nemeslelkűségre vall, mint a világon bármely társadalmi osztály köznapi erényei.
    Legutoljára jelent meg Sleary úr. Vaskos férfi volt, a mint már említettük, félszeme merev, a másik mozgékony; a hangja (ha ugyan hangnak mondható) ócska, törött fujtató pöfögéséhez hasonlított; petyhüdt arcza és gőzölgő feje volt, a mely nem volt soha egészen józan, de nem volt soha egészen kapatos sem.
    - Cs’és czolgája, uram! - szólt Sleary úr, a kit asthma gyötrött, s a ki oly vaskosan és oly nehezen lélekzett, hogy a sz betűt nem tudta kiejteni. - Gonocz egy istória, az bizony. Ugy-e hallotta ön is, hogy a bohóczom meg a kutyája valóczínűleg megczökött?
    Gradgrind úrhoz beszélt, a ki azt felelte rá, hogy hallotta.
    - Nos, uram, - folytatta Sleary úr, kalapját levéve és zsebkendőjével, a melyet erre a czélra kalapjában rejtegetett, a kalap bélését megtörülgetve, - az a czándéka önnek, hogy tegyen valamit a czegény kis lány érdekében, uram?
    - Ajánlanék valamit neki, ha visszajön, - szólt Gradgrind úr.
    - Nagyon örvendek neki, uram. Nem mintha czabadulni akarnék a kicsitől, de útjába se czeretnék állani. Czívesen fogom őt akár a tanulásra is, bár az ő korában kicsit késő már erre. A hangom rekedt egy kicsit, uram, s nem éppen kellemes azoknak, a kik nem ismernek, de ha ön fiatal korában annyiczor átfázott és kihevült, kihevült és átfázott, átfázott és kihevült volna a czirkuczban, mint én, az ön hangja se győzte volna czuczczal tovább, uram, mint az enyém.
    - Elhiszem, - szólt Gradgrind úr.
    - Mivel czolgálhatok, uram, a míg itt várakozik? Egy pohár sherryvel? Ki vele, uram! - szólt Sleary úr vendéglátó kedélyességgel.
    - Én nem kérek semmit, köszönöm, - szólt Gradgrind úr.
    - Ne utasítsa viccza, uram. Mit czól hozzá a barátja? Ha tán éhomra vannak még, parancsoljanak egy pohárka keserűt.
    E perczben Sleary úr leánya, Jozefin, - egy tizennyolcz esztendős, csinos, szőke leány, a kit már kétesztendős korában lóhátra kötöttek, s a ki tizenkétesztendős korában végrendeletet csinált, a melyet mindig magánál hordott, s a melyben azt az utolsó kívánságát fejezte ki, hogy a két tarka ponin vigyék a sírjába, - Sleary úr leánya így kiáltott: - Apus, csitt! Visszajött!
    S nyomban rá megjelent Jupe Czili, a ki úgy rohant be a szobába, a hogy’ kirohant volt belőle. S mikor látta, hogy mindnyájan ott vannak, s látta, hogy’ néznek rá, atyjának ellenben nyomát sem látta, keservesen sírva fakadt, s a legderekabb kötéltánczos hölgy keblére menekült (a ki maga is áldott állapotban volt), s ez a hölgy letérdelt a padlóra, hogy dédelgesse és együtt sírjon vele.
    - Czégyen, gyalázat, czavamra, - szólt Sleary.
    - Óh, drága apuskám, édes jó apuskám, hova mentél? Azért mentél el, hogy valamiben a javamat keresd, tudom! Az én érdekemben távoztál, bizonyos vagyok benne! Óh, milyen nyomorult, milyen gyámoltalan leszel én nélkülem, szegény, jó apuskám, a míg vissza nem jössz!
    Oly megindító jelenet volt, a mint a kis Czili ilyenformán kiáltozott, arczát égnek emelve s karjait kitárva, mintha vissza akarná tartóztatni, s át akarná ölelni atyja tünő árnyát: hogy senki sem szólt egy szót sem, a míg Bounderby úr (türelme fogytán) kezébe nem vette az ügyet.
    - Lám, derék barátaim, - szólt, - mindez puszta időpazarlás. A lánynak meg kell értenie a valóságot. Én majd megértetem vele, ha akarjátok, hiszen engem is cserben hagytak annak idején. Hallod-e, te kis izé! Az apád megugrott, - faképnél hagyott - és neked bele kell törődnöd abba, hogy soha életedben nem látod őt többé.
    Ezek az emberek azonban oly kevéssé törődtek a nyilvánvaló tényekkel, s e szempontból a degeneráczió oly előrehaladott stádiumában voltak, hogy Bounderby úr nyers józanságát elismerés helyett rendkívül zokon vették. A férfiak “szégyen-gyalázat”-ot, a nők “fenevad”-at emlegettek, Sleary pedig, hirtelen félrevonván Bounderby urat, a következő jóakaró tanácsot adta neki:
    - Mondok önnek valamit, uram. Őczintén czólva, azt hiczem, legjobb lecz, ha egy-kettőre abbahagyja a dolgot. Az én embereim nagyon jólelkű teremtések, de nagyon hirtelen terméczetűek; és ha ön nem fogadja meg a tanácsomat, akármi legyek, ha azt nem hiczem, hogy az ablakon fogják önt kihajítani.
    Minthogy ez a szelíd czélzás meglehetősen lehűtötte Bounderby úr elszántságának a hevét, Gradgrind úr megragadta az alkalmat, hogy kifejtse az esetről a maga kiválóan praktikus véleményét.
    - Teljesen mellékes, - szólt, - vajjon remélhető-e, hogy a szóban forgó személy valamikor visszatér-e vagy sem. Odébb állt, s hamarosan nem igen számíthatunk a visszatérésére. Azt hiszem, ebben valamennyien egyetértünk.
    - Valamennyien, uram. Az utolsó betűig, - szólt Sleary.
    - Folytatom tehát. Én, a ki azért jöttem ide, hogy közöljem a szegény kis Jupe atyjával, hogy a lánya nem járhat tovább egy perczig sem az iskolába, több praktikus kifogás következtében, a melyeket fölösleges bővebben részleteznem, s a melyek hasonló foglalkozású személyek gyermekeinek a fölvétele ellen szólanak: most, hogy a körülmények ekképp változtak, hajlandó vagyok a következő ajánlatra. Örömest pártfogásomba veszlek téged, Jupe, neveltetlek és gondoskodom rólad. Azon kívül, hogy jól fogsz viselkedni, egy föltételt szabok csak: most itt e nyomban határozd el magadat, velem jössz-e, vagy itt maradsz. Ha pedig most velem jössz, természetes az is, hogy e percztől fogva nem érintkezel többé senkivel most itt jelenlévő barátaid közül. E megjegyzéseim teljesen kimerítik az egész esetet.
    - Ehhez azonban, - szólt Sleary, - nekem is van egy czó hozzátenni valóm, uram, hogy a záczlónak mind a két oldalát egyaránt ticztán lássuk. Ha van kedved beállni hozzánk tanulónak, Czeczilia, tudod, milyen terméczetű lecz a munkád, és ösméred a társaidat is. Gordon Emma, a kinek most az ölében pihencz, anyád lecz, Jozefin meg testvéred lecz. Nem akarom azt állítani magamról, hogy angyal vagyok, s csak annyit mondhatok, hogy ha elhibázod a tipedet, goromba pokrócz leczek és káromkodni is fogok. De azt is mondhatom, uram, hogy akár jókedvemben, akár rocczkedvemben voltam, nem bántottam még egy lovat se soha életemben, legföljebb ha elkáromkodtam magamat, és alig hinném, hogy a míg élek, máskép kezdenék bánni valamelyik lovassal. Nem igen dobálóztam soha a czóval, uram, s a mi mondani valóm volt, azt elmondtam.
    Beszéde befejező részét Sleary úr Gradgrind úrhoz intézte, a ki komoly főhajtással fogadta a dolgot, s így válaszolt:
    - Az egyetlen megjegyzés, a mit tenni akarok, Jupe, hogy elhatározásodat befolyásoljam, az, hogy a józan, praktikus nevelés mindenkire nézve fölöttébb kívánatos, s hogy (a mennyire értesültem róla) úgy látszik, az apád is jól tudta és érezte ezt rád vonatkozólag.
    Az utolsó szó szemlátomást nagy hatással volt Czilire. Kétségbeesett zokogását abbahagyta, odébb húzódott egy kissé Gordon Emmától, s egész arczát pártfogója felé fordította. A társaság valamennyi tagja észrevette a nagy változást, egytől-egyig hosszú, mély lélekzetet vettek, mintha azt akarták volna mondani: “Itt fog hagyni bennünket!”
    - Jól fontold meg, hogy’ határozol, Jupe, - figyelmeztette a kis lányt Gradgrind úr; - én nem szólok többet. Jól fontold meg, hogy’ határozol!
    - Ha visszajön az apuskám, - kiáltott a kis lány, újra könnyekre fakadva egy percznyi szünet után, - hogy’ fog rám akadni, ha nem leszek itt?
    - Egészen nyugodt lehetsz, - szólt Gradgrind úr nyugodtan, a ki az egész esetet úgy kidolgozta, mint valami összeadást, - e miatt nincs mit aggódnod, Jupe. Ez esetben az atyád, azt hiszem, fölkeresi majd izé urat...
    - Czleary. Ez a nevem, uram. Nem czégyenlem. Ismernek egécz Angliában, és mindig megfizettem, a mivel tartoztam.
    - Fölkeresi majd Sleary urat, a ki közli majd vele, hová lettél. Ha ő nem akarná, nem volna hatalmam arra, hogy téged visszatartsalak, s ő bármikor könnyen ráakadhatna coketowni Gradgrind Tamásra. Jól ismerik a nevemet.
    - Jól ismerik, - bizonyította Sleary úr is, mozgékony félszemét forgatva. - Ön azok közül való, uram, a kik czép kis csomó pénzzel megrövidítenek bennünket. De ez most nem tartozik ide.
    Újra szünet támadt; utána Czili jajgatott megint zokogva s arczát kezébe rejtve: - Óh, adjátok ki a ruhámat, adjátok ki a ruhámat, hadd menjek innen, mielőtt meghasad a szívem!
    Az asszonyok szomorúan összekapkodták a ruhákat, - hamar elkészültek, mert nem sok ruha volt, - és berakták egy kosárba, a mely gyakran utazott már velök. Czili ezenközben a padlón ült, s még egyre zokogott, kezeivel elfödve a szemét. Gradgrind úr és barátja, Bounderby, az ajtó közelében álltak, s készültek Czilit magukkal vinni. Sleary úr a szoba közepén állt, a társaság férfitagjai közepett, szakasztott úgy, a hogy’ ott állt volna a czirkusz porondjának a közepén, leányának, Jozefinnek az előadása közben. Csak az ostor hiányzott a kezéből.
    Miután a kosarat szótlanul telerakták, előkerítették a kis lány kalapját, rendbeszedték összekuszálódott haját, és föltették a fejére a kalapot. Azután odasereglettek hozzá, s igen természetes helyzetekben föléje hajolva, elkezdték csókolgatni és ölelgetni; majd odahozták a gyermekeket is, hogy elbúcsúzzanak Czilitől; s általában lágyszívű, együgyű, bohó asszonynépnek mutatkoztak.
    - Nos, Jupe, - szólt Gradgrind úr. - Ha teljesen elhatároztad magadat, induljunk!
    De a kis lánynak búcsúzni kellett előbb még a társaság férfitagjaitól is, a kik közül minden egyesnek ki kellett tárnia összekulcsolt karjait (mert valamennyien a hivatásukhoz illő állásban voltak, valahányszor Sleary ott volt a közelükben), és mindegyik külön megcsókolta Czilit búcsúzóul, - a kis Kidderminsteren kívül, a kinek ifjú szívében benne rejlett az embergyűlölet eredendő csírája, a kiről tudták azt is, hogy nősülési tervekkel foglalkozott, s a ki mogorván visszahúzódott. Sleary úr utoljára maradt. Kitárva karjait, megragadta Czilinek mind a két kezét, hogy a magasba szökkentse és felfogja, úgy, a hogy a lovászmesterek le szokták segíteni a lóról a fiatal hölgyeket, mikor egy-egy gyors mutatvány után a tapsot megköszönik; ámde Cziliben nyoma sem volt a rugalmasságnak, s megállt egy helyben zokogva Sleary úr előtt.
    - Isten veled, drágám! - szólt Sleary. - Meg fogod alapítani a czerencsédet, remélem, és biztosítlak, hogy közülünk, czegény emberek közül, egyikünk sem lecz soha a terhedre. Jó volna, ha az apád nem vitte volna el magával a kutyáját; gonocz istória, hogy a kutyát ki kell hagyni a műsorból. De ha jobban meggondolom a dolgot, úgy se czerepelhetne a gazdája nélkül, úgy, hogy voltaképpen egyre megy a dolog!
    Így szólván, figyelmesen szemügyre vette Czilit a merev szemével, végigpillantott a társaságán a mozgékony szemével, megcsókolta a kis lányt, megcsóválta a fejét, s azután odavezette Czilit Gradgrind úrhoz, mintha holmi lóhoz vezetné.
    - Íme uram, itt van, - szólt, műértő pillantást vetve Czilire, mintha elhelyezkedett volna a nyeregben, - nem fog vele czégyent vallani. Isten veled Czeczilia!
    - Isten áldjon, Czeczilia! - Isten áldjon, Czili! - Isten oltalmazzon, drágám! - Hangzott a legkülönbözőbb hangon a szoba minden sarkából.
    De a lovászmester szeme észrevette Czili keblében a kilenczféle olajjal telt palaczkot, s még egyszer megszólította: - Hadd itt a palaczkot, drágám; bajos lecz czipelni, aztán hacznát se veheted most már. Add nekem!
    - Nem, nem! - szólt Czili és megint zokogásba tört ki. - Óh nem! Hadd maradjon nálam az apus számára, a míg vissza nem jön! Szüksége lesz rá, mikor visszajön. Nem is gondolt még a távozásra, mikor az olajért küldött. El kell tennem a számára, ha nem haragszik!
    - Tedd el, czívecském. (Látja, uram, milyen!) Isten veled, Czeczilia! Azzal búcsúzom tőled, hogy tartsd meg czigorúan a czerződésed kikötéseit, fogadj czót a nagyságos úrnak, bennünket pedig felejts el! De ha valamikor nagy lány leczel, aztán férjhez mégy és jó dolgod lecz, aztán találkozol majd talán valahol műlovarokkal, ne bánj velök keményen, ne haragudj rájok, támogasd őket, ha megteheted, és arra gondolj, hogy a te sorod is rocczabbra fordulhat még. Az emberek megkívánják a czórakozást is, uram, vagy így, vagy úgy, - folytatta Sleary, a sok beszédtől rekedtebben, mint rendesen; - nem dolgozhatnak czakadatlanul, nem is tanulhatnak egyfolytában. Tekintse a jobbik oldalunkat és nem a rocczabbikát. Én bizony egész életem során a műlovarságból tartottam fenn magamat; de azt hiczem, hogy abban rejlik a dolog egécz filozófiája, ha azt mondom önnek, uram, tekintse a jobbik oldalunkat és nem a rocczabbikát!
    Sleary a lépcsőn lefelé menet fejtette ki ezt a filozófiáját; s a merev filozófus-szem - (a mozgékonynyal együtt) - nemsokára elvesztette maga elől a három alakot és a kosarat az utcza sötétjében.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633981832
Webáruház készítés