Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Charles Dickens: Mikor a tücsök megszólal_EPUB

Charles Dickens: Mikor a tücsök megszólal_EPUB
740 Ft

Dickens nagyregényeitől mind formájában, mind témájában eltér ez az írás. Mégis, 1845-ben, amikor megjelent, hazájában kirobbanó sikert aratott, és 2 éven belül még két kiadást élt meg. Mi a siker titka? A dickensi mesélőerő mellett a bájos történet, mely a kor Angliájának egy vidéki házában játszódik, hol a háziak életét - no persze nem mindenkiét - bájos tündérek segítik. A kötet a sikeres karácsonyi ének stílusának, világának, a bűvös karácsonyi történeteknek a folytatása - erre utal alcíme is: tündérmese a tűzhely mellől...

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Első czirpelés

    A fazék volt az első! Sohse hozakodjatok elő azzal, a mit Peerybinglené mondott. Én jobban tudom. Peerybinglené akár ítéletnapig erősítgetheti eskü alatt, hogy nem tudja, kettő közül melyik kezdte először, de én a mellett maradok, hogy a fazék volt az első. Mert hát nekem csak kell tudnom, vagy mi? A fazék kezdte rá, a sarokban lógó kis viaszarczú németalföldi óra szerint teljes öt perczczel előbb, semmint a tücsök egyetlen czirpelést is hallatott volna.
    Mintha bizony nem ütötte volna ki az időt s mintha a tetején álló görcsös kis Arató, a ki jobbra-balra vagdalkozott sarlójával, egy mórstílű palota kapuja előtt, félholdnyi képzeletbeli füvet le nem kaszált volna, mielőtt a tücsök egyáltalában beleártotta magát a dologba. No hát, én nem szoktam soha okvetetlenkedni. Tudja ezt minden ember. És ha olyan nagyon biztos nem volnék a dolgomban, a világ minden kincseért sem jelentenék be külön-véleményt a Peerybinglené véleményével szemben. Nem adnám rá a fejemet semmiért. De hát itt ténybeli dologról van szól. És tény-dolog az, hogy a fazék kezdte, legalább is öt perczczel előbb, semmint a tücsök egyáltalában legcsekélyebb életjelt is adott volna magáról. Mondjatok ellent és én rögtön tíz perczet mondok.
    Hadd beszélem el töviről-hegyire, miként esett a dolog. Ezt kellett volna cselekednem mindjárt az első szónál, de hát a dolog úgy áll, hogy ha el akarok valamit mesélni, hát az elején kell kezdenem; és hogyan kezdhettem volna az elején, ha nem a fazékkal kezdem.
    Tudnotok kell ugyanis, hogy a fazék meg a tücsök között valamiféle versengés folyt, vagy próba-éneklés, hogy melyik az ügyesebb; kérdés, hogy miért volt ez és hogyan ment végbe.
    Peerybinglené kiment az alkonyi ködbe, végigbotorkált a nyirkos köveken faczipőiben, a melyek Euklides első tételének megszámlálatlan illusztráczióját verték ki az egész udvaron - mivelhogy Peerybinglené a nagy vizeshordóból megtöltötte a vasfazekat. Nyomban aztán megint befordult a konyhába, a faczipők hián, (a mi nagy hiány volt, mert a faczipők nagyok voltak, Peerybinglené ellenben kicsi) és a fazekat a tűzre tette. Közben odalett a jókedve, vagy csak félretette egy pillanatra; mert a kellemetlenül fagyos-hideg víz, a mely azonfölül, abban a lucskos, olvadó, sikamlós állapotban volt, a mikor minden elképzelhető anyagon keresztül tud hatolni - odatapadt Peerybinglené sarkához, sőt még a lábára is ráfröcscsent. És ha kissé rátartók vagyunk (még pedig joggal) a lábunkra és a tiszta harisnyára különös gondot fordítunk, az ilyesmit, legalább az első pillanatban nagyon a szívünkre fogjuk venni.
    Meg aztán a vasfazék is kiállhatatlan volt és konok. Sehogysem akart a keresztvasra illeszkedni; hallani sem akart arról, hogy az izzó szén közé telepedjék; mindenáron előre akart billenni a tűzhelyen, mint valami részeg, és ki akart csordulni a hülye jószág. Házsártos volt és mérgesen sziszegett és rotyogott a tűzhelyen. És végre mindennek a hegyibe a fedő sem engedelmeskedett Peerybinglené ujjacskáinak; először is a feje tetejére állott, aztán jobb ügyhöz méltó leleményes konoksággal oldalt billent - s lemerült a fazék fenekére. A György Király roncsa félannyit sem ellenkezett és makacskodott, a mikor fölszínre hozták, mint ez a fazékfedő, a mely ugyancsak sok dolgot adott Peerybinglenének, a míg ki tudta halászni.
    De a fazék csak olyan mogorva és önfejű maradt, mint volt; a füle olyan daczosan állott s a száját olyan gúnyosan és szemtelenül csucsorította Peerybinglenére, mintha csak ezt mondta volna „Nem akarok felforrni. Meg nem teszem én azt semmiért”.
    De Peerybinglené, a kinek visszatért a jókedve, csak kövér kezecskéit veregette és nevetve ült a fazék mellett. Időközben vígan felcsapott a láng és libegve-lobogva rávilágított a kis Aratóra, a ki a németalföldi óra tetején állott, mígnem az ember szinte azt hihette, hogy mereven áll a mór palota előtt és hogy nem mozdul ott semmi, csak a láng.
    Pedig a kis ember mégis csak mozgott; minden másodperczben kétszer rándult meg, szépen és szabályosan. De rettentő volt nézni kínjait, a mikor az óra ütőfélben volt; és a mikor a Kakuk kitekintett a palota csapó-ajtaján és hatszor kiáltott, a szegény mindig úgy megrázkódott, mintha a rossz lélek szólt volna hozzá - vagy mintha valami sodronyféle rángatta volna a lábait.
    A megrémült Arató nem is tudott magához térni, csak mikor a lánczok és súlyok zúgó járása és zörgő lármája teljesen megszűnt körülötte. Nem is ok nélkül ijedt meg az istenadta; mert ezek a zörgő csontváz-óraművek nagyon kellemetlenűl működnek és szerfölött csodálkozom, hogy akadhatnak emberek s legkivált, hogy akadhatnak hollandusok, a kik örömüket lelik ilyen órák kitalálásában. Köztudomású dolog, hogy a hollandusok nagyon szeretik a bő alkalmatosságokat, sok posztót használnak el derékon alul és bizony jobban tennék, ha az óráikat sem hagyják olyan ösztövéren és védetlenűl.
    Jól jegyezzétek meg, ez volt az a pillanat, a mikor a fazéknak jó kedve kerekedett. Ekkor történt, hogy a fazék meglágyult és melódikussá lett, hogy nem tudta többé torkába fojtani gargalizáló hangjait s kurta, hangos szuszogásokat engedett meg magának, a miket azonban még csirájukban elfojtott, mintha még nem szánta volna rá magát teljesen, hogy jó pajtás lesz. Ekkor történt, hogy két vagy három hiábavaló kísérlet után, a mikkel el akarta nyomni társas hajlamait: elvetett magától minden mogorvaságot, minden tartózkodást, s egyszerre olyan meleg, olyan jókedvű nótára gyujtott, a milyenről még a legérzelgősebb csalogány sem álmodott soha.
    S milyen értelmes volt az éneke! Bizony Isten, csak olyan jól megértettétek volna, mint egy könyvet - jobban is, mint némely könyveket, a melyeket ti meg én talán meg tudnánk nevezni. Mialatt forró lehellete, mint könnyű gőzfelhő tódult ki belőle s vígan és kecsesen szállott fel pár lábnyi magasságra, s lógva maradt a kandalló sarkában, mintha az lett volna az ő saját külön égboltja, a fazék oly erővel és lelkes jókedvvel zengte dalát, hogy vasteste szinte ringott és rengett a tűzön; és még a fedő is, az imént még oly csökönyös fedő - lám a kitünő példa hatása - víg tánczot járt s úgy zörgött, mint valami fiatal, siketnéma czintányér, a ki eddigelé nem is tudta, hogy mirevaló az ő ikertestvére.
    Nincs benne semmi kétség, hogy a fazék e danája hívogató ének volt, és Isten hozott valakinek, a ki odakünn járt; valakinek, a ki ebben a pillanatban a kedves otthoni fészek és a pattogó tűz felé igyekezett. Peerybinglené tudta ezt, nagyon jól tudta, a mikor elmélázva üldögélt a tűzhely mellett. A fazék így danolt:

    Fekete az éj, az úton hervadt levelek avarja,
    Sár, iszap a föld színe, köd, ború, a mi takarja.
    És csak egy vigasz, remény van e komor, e gyászos éjben,
    Az se fénylik, csak dereng, s nem tudom, hogy mire véljem.
    Vérvörös csík, izzó bélyeg, hol a felhő megszakad,
    Nap és szél boszus haragja a veszett idő miatt.
    Lomha, végtelen sötétség, a meddig a szemed ér,
    Zuzmarás a gyalog-ösvény, minden oszlop csupa dér.
    És a víz, az meg nem állhat és a jég nem olvad el.
    Másnak látszik minden itt, nem a minek lennie kell.

    És szíves engedelmetekkel a Tücsök itt vágott bele egy czirpeléssel, mely hatalmas volt, mint egy kórus; olyan hanggal, mely a Fazékhoz képest megdöbbentő ellentétben állott testi nagyságával (testi nagyságával! hiszen nem is lehetett látni), úgy, hogyha nyomban szétpukkan, mint valami túltöltött fegyver, ha élettelenűl marad ott a helyszínén, ha kis teste száz darabra szakad szét a nagy czirpeléstől: ez csak természetes és kikerülhetetlen következménynek tűnt volna föl, a melyre határozottan pályázott.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633986295
Webáruház készítés