Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Carlyle, Thomas: A gyémánt-nyakláncz_EPUB

Carlyle, Thomas: A gyémánt-nyakláncz_EPUB
690 Ft690

A nagy francia forradalom kitöréséhez vezető egyik momentum volt Marie Antoinette pazarlása és pénzszórása, no meg az a méregdrága gyémánt nyaklánc,amit készíttetett magának. Ennek a nyakláncnak a története számos írót ihletett meg, közülük talán Dumas feldolgozása, "A királyné nyakéke" a legismertebb. Ám az egy romantikus regény, míg Carlyle műve szigorú történelmi alapossággal összeállított tényregény. Bár nyelvezete kissé avítt, szellemisége ma is friss. A nyakékhez kapcsolódó valamennyi szereplő feltűnik itt, kezdve az ékszerésztől, aki a nyakéket készítette, egészen Marie Antoinette-ig, aki viselte. Amúgy a nyakék története önmagában is izgalmas és kalandos, érdemes kézbe venni és megismerni, miként látta azt Thomas Carlyle.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Második fejezet
    A nyakláncz elkészült.

    Herr, vagy a mint most nevezik, Monsieur Boehmer, minden valószinűség szerint, nem nélkülözte a nemes és nemtelen lelkek utolsó gyöngéjét: a dicsvágyat;az ő végzete is az volt, hogy kelleténél híresebbé lett. Kilátásai inkább derültek valának; már régen fölcserélte torokhangjait, a mennyire csak lehetett, orrhangokkal; parasztos szász hazáját a piperkőcz Párissal, a hol ugyancsak megszedte magát. Társul szegődve az érdemes Monsieur Bassange-hoz, egy telivér gyakorlati emberhez, a drágakövek fölbecsülésében, munkások szerződtetésében, munkáik értékelésében tünteti ki magát. Czéhe legkiválóbbjai között foglal helyet, sőt azt lehet mondani, épenséggel legkiválóbb lesz, - mert szorgos utánjárás- és verejtékkel kiizzadt pénz-áldozat árán kivasalta az udvari ékszerész-czímet, s szabad bejárata van az udvarhoz, míg a többi ékszerész, egy sereg gentleman, gigman és kurta nemes az előcsarnokban kénytelen kuncsorogni. A boldog Boehmer előtt, ha megjelen a legdrágább csecsebecsékkel zsebében, vagy fürge boltos legényekkel hozatva azokat maga után, mintegy varázsszóra (Sesame) tárulnak föl a tágas salonok s a szentséges „ruelle"-ek,3 s a földkerekségének legragyogóbb szemei még ragyogóbbakká válnak: a Megközelíthetetlen az összes halandók között egyedül neki fedi föl magát rejtélyes pongyolában, tanácsot kérve és adva. Nem dicsérik-e őt művei nappali és éjjeli ünnepélyeken? A pompás állami dísz-ruhákon, udvari öltözékeken, királyi diademeken, még inkább a Szépség hattyu nyakán s királynői garnitúráján, a tollszorító boglártól kezdve le a tündéri czipő-csattig, - a színek vakító játékában, mindenütt a Boehmer keze nyoma látszik meg: ő a „Jouaillier-Bijoutier de la Reine“ (a királyné ékszerésze).
    Csak aztán beérte volna ezzel! Nem érte be. Icarus módjára túl magasra szállt: viasz-szárnyai megolvadtak s verdeső libatollak porfelhői közepette a földre zuhant. Egy napon, egy végzetes napon (valószínűleg a múlt század hetvenes éveiben4) Boehmer erre a gondolatra jött: „Miért ne készíthetnék én, a legkeresztényebb királynak s voltaképen az egész Világegyetemnek első ékszerésze, olyan ékszert, a minőhöz fogható nincs a föld kerekségén? Semmi se akadályozhat meg ebben, Boehmer, ha megvan a hozzá való ügyességed". „Ügyesség ide, ügyesség oda, feleli ő, megvan a becsvágyam; ékszerem, ha nem is lesz a legszebb, legyen a legdrágább." így készült a gyémánt-nyakláncz terve.
    Beleegyezését adta-e kifejezetten a tiszteletreméltó Bassange, avagy csak úgy immel-ámmal? Mindenesetre beleegyezését adja, sőt közre is működik. Tervek készülnek, tanácsok tartatnak, stucco-minták öntetnek; pénzért vagy hitelbe a legdrágább gyémántokat szedik össze; tehetséges munkások csiszolják és befoglalják, s a büszke Boehmer elégülten nézi a munka előhaladását! Büszke ember! Nézzétek csak, egy szép napon, reggeli után, a műhely legbensőbb rejtekébe tipegett, mielőtt üzleti útjait megkezdette; ott áll háromszögletű sujtásos kalapjával, bottal a hóna alatt, s huzigálja föl kesztyűit: fejbólintással. torok- és orr-hangon fejezi ki szakértői helyeslését vagy korholását. Csendes öröm honol sima, szőke ábrázatán; mialatt szentséges boudoirjában meglátogatja a Megközelíthetetlent, méltán gondolhat arra, hogy a miről a világ mit se sejt, az opus magnum (a nagy mű) készülőfélben van. Végre-valahára beköszönt az a nap, amelyen a gond véget ér, s az öröm nemcsak dereng, de ragyog: a nyakláncz, a mely híres, világra szólólag híres lesz, elkészült.
    A szó közönséges értelmében azt mondhatjuk, hogy elkészült, de szorosan véve nem készült el, hanem több-kevesebb rendszerességgel össze van állítva, el van rendezve. Annyit meg lehet állapítani, hogy minő rendszer rejlik benne, de többet nem. Bár elmond-hatnók ezeknek a különféle gyémántoknak változatos történetét, feldolgozásuk első idejétől, vagy épen, hogy egyebet ne is érintsünk, a messzi indiai bányákból való első kiásatásuk idejétől kezdve! Hogyan feküsznek megszámlálhatatlan korszakokon, évezredeken át (a deucalioni vizözönök zúgása és kavarodása, robbanások és alámerülések közepette) csendesen beékelve a sziklába s mégis kiemelkedtek, a mikor órájuk ütött, a dicsőséges Nap rájuk mosolygott, s ők, szivárvány-színeikkel, visszamosolyognak rá. Először is pogánybálványok szemei gyanánt szerepeltek s imádásban részesültek. Hadi szerencse vagy lopás útján hogyan kallódtak el; utonállók becserélték egy korty pálinkáért, zsidók vásárolták meg, s fekete vagy fehér Felségek ujján tündököltek. Megint elvesztek, az ujjakkal vagy épen az élettel együtt (mint merész Károlylyal történt a nancy-i mocsarak közt), régen feledésbe ment dicső csatákon s a szerencse megszámlálhatatlan viszontagságán keresztül. Végre is Boehmer csiszoló köszörűje alá kerültek, arra a czélra, hogy a szélrózsa minden irányából ilyeténképen összehordottan, különös egy társaságot alkotva, mindenik a maga külön történetével, együvé forrasztva legyenek! Csak beszélni tudnának ezek a régi kövek, a mik közül a legfiatalabbik hatezer esztendős, meg még öregebb, milyen tanulságos anyagot szolgáltatnának a philosophiának, megszivelésre. De most, amint már mondottuk, piczi arany kapcsok és filigrán gyűrűk segítségével, úgy szólván, Boehmer lobogója alá kerültek, csatasorba állottak, új rendbe, s egyikékszer se kérdezte a szomszédját, hogy honnan jött s így pompáztak egy idényen át. De csak is egy idényen keresztül s azután szanaszét szóródtak, hogy újra ad infinitum sorakozzanak. Ilyen kimagyarázhatatlan módon kerülnek össze ékszerek és emberek egyaránt, így gyűl halomra s esik széjjel mindenföldi dolog ebben a mi megfejthetetlen chaotikus világunkban. Erről mondta Boehmer, hogy ő megcsinálta a maga nyaklánczát.
    Tényleg igy beszélnek más emberek is, s bizony még kevesebb joggal. Hány ember meséli, hallottuk elégszer, hogy pénzt csinál, mondjuk: másfél milliót. De ha jól belenézünk a dologba, abból a másfélmillióból ugyan mennyit csináltak ők? A mennyit szorgalmuk ér, egy fillérrel se többet. Összes tevékenységük az összekaparásban és összeillesztésben állt épen, mint Boehmernél, a minek, idővel, ismét a szétszóródás volt a folytatása. Csináltad? Oh, te rettenetesen hiú egyén! Ezek a vastagfalu, tornyos épületek, ezek a jóságosán bájos ligetek, lapályok, árnyas bokraikkal és sárga gabonaföldjeikkel; a nap-fény, a mely felülről tűz le rájuk, a gránitsziklák és tűztartók, a melyek alulról melegítnek: mindez tőled került volna ki? Azt gondolom, mástól. Még azt a shillinget is, a mid van, emberi erő ásta ki Karinthiában vagy Paraguayban, elegendőleg megolvasztotta, s a mint látszik, utolsó Hitvédőnk, IV. György ő Felsége, engedélye mellett verte ki.
    Bírod, szorongatod, de magad se tudsz számot adni róla, hogy abból akar csak egy fillért is hogyan, miként csináltál? Ha most már a szives olvasó azt kérdezi: ugyan, hát mit csinált az az ember? azt válaszolom: bizony édeskeveset. Hősiesség, Bölcsesség (Isten-adta Akaraterő, a mely érvényesült) olykor-olykor fordult elő: például a világ teremtése óta öt vagy hat könyv kikerült. Különös, hogy több nem látott napvilágot, mert a biztatás ugyancsak megvan. Csak egyet tudnék én létrehozni, vagy te, kedves olvasóm, a világ tizennégy hosszú éven át érintetlenül hagyná mi nálunk, s aztán adna érte bármi árt,olyat, a minőt mi szabnánk.
    Egy szóval, Monsieur Boehmer megcsinálta a maga nyaklánczát, a mit ő csinálásnak nevez: boldog ember. A Rue d’Enfer-ben5 lakó képárus, Taunay, által közrebocsátott életnagyságú, s a későbbi években Georgel abbé Mémoire-jainak második kötetében ismételten közölt rajzból a kiváncsi olvasók fogalmat szerezhetnek maguknak arról, hogy minő fejedelmi ékszervolt az. A nyakat lazán övező első sor csaknem mogyoró nagyságú tizenhét pompás gyémántból áll. A második sor még lazább: kecsesen összeállított háromszoros „feston-", körte- és csillag alakú, vagy csoportonkint minden alakot nélkülöző függelékekkel. Hátulról szelíden szorítva, két széles sor mindnyája közt a leglazábban omlik alá, s egy igazi gyémánt-királyné körül csoportosulnak a sorok a keblen; azután ismét szétválva, úgy fonódnak össze, mintha mindig együvé tartoztak volna, - maguk a csüngök egy vagyont értek. És végezetül két, kimondhatatlanul szép sor kapcsolódott össze háromszorosan, szintén csüngőikkel, s a mikor a nyakláncz föl van csatolva, hátul hatszoros sorozatában omlik szerte-széjjel a nyakhátulsó részén, - mint egy Zodiacus vagy északi fényözön.
    S mindez hófehér, rózsaszínnel áttört nyakon, amelyben királyi vér pezseg, csillárfény ragyogása mellett, sylphid-mozgások, pajzánkodások, kaczérkodások és menuet-lebegések közepette; minden egyes lépésnél a szivárvány összes szineinek tündöklésével, csaknem oly csillogó, mint a szép, fiatal léleknek sugárzása, a melyet jelképez! Remek ékszer, a minőt csak egy Sultána érdemel. Valóban csak ilyen is érheti el, mert megért két millió koronát, vagy sterling-pénzben: 80.000 fontot.

     

    Harmadik fejezet
    A nyakláncznak nem akad vevője.

    Elszámítottad magad, Boehmer! A Sultána sohase fogja viselni a te nyaklánczodat; se királyi, se alattvalói nyak nem lesz általa bájosabb. A jelenzilált pénzügyi viszonyok között, a mikor az amerikai háború dühöng, hova gondolsz, hogy 80,000 fontot össze lehessen harácsolni ilyesvalamiért? Te bolond, ebben az éhinséges időben, az az ötszáz és annyi gyémánt csak arra jó, hogy rájuk pislogjunk, annyit se ér, mint ugyanannyi ir burgonya szárazon, a mivel egy éhenkórász Sansculotte megtölthetné a bendőjét. Te mosolygó ékszerész, a ki büszke vagy állásodra, büszke vagy „savoir-faire“-edre (tenni tudás), nem issejted, hogy mit tartogat számodra a világ. Te most nevetsz, de eljön az idő, a mikor arczod nem kaczajra, de ennek visszájára torzul.
    Míg a nyakláncz még csak tervbe vétetett, s egyes kövei még „forgalom tárgyát képezték", Du Barry asszony nyaka volt az, a melyre szánták. Szerencsét-lenségre, valamint mindenkinek egyaránt elérkezik visszavonulási ideje, úgy az ő órája is ütött; és most (ilyen szorgos a Halál!) visszavonultan él Saint-Cyrben, fél-zsoldra szorítva, minden további kilátás nélkül. A nagylelkű Francziaország Mme Du Barry számára többé nem akar nyakékeket vásárolni: oh! Egek! A Guillotine-bárdot már fenik (északon, a svéd Dalecarliában, tűzzel-vassal, délen pedig adópréssel), a mely kettészeli a nyakat.
    De hogy is jutna hozzá Du Barry? Egy nyomorult féreg, királyi hevület révén, rothadt szemétdombon pillangóvá fejlődött, most pedig szárnyaszegett s ismét féreggé töpörödött. Nincsenek-e királyleányok, királyi hitvesek, nem hő óhaja-e a cziczoma a női szívnek, s ha az ilyen szív üres, nem utolsó kivánsága-e a pompa? Itt van a portugál nagykövet, s a szigorú Pombal többé már nem minister; Portugáliában van egy infánsnő, a ki Isten segedelmével férjhez szeretne menni. - Különös! A portugál nagykövet, bárha nincs mit tartania Pombaltól, dicséneket zeng, de venni nem vesz.
    De miért nem a mi legszeretetreméltóbb Marie-Antoinette-ünk, egykor csak Dauphine, de most már minden izében királyné: van-e nyak, szélese világon, a melyre jobban illenék? Csakis őt illeti meg, - óh, Boehmer! Lajos király is szemet vetett a gyémántokra, de ő sincs bővében a pénznek: az ő magasztos királynéja királynőhöz méltóan válaszol: „Nagyobb szükségünk van hadi hajókra, mint nyaklánczokra“. Laudatur et alget! Nem minden szorongás nélkül fordulunk a két Sicilia királynőjéhez és királyához.6 Hiába, óh Boehmer! Koronás főkben immár nem reménykedhetel. Koronás főtől nem kerül ki a 80.000 font. Elmúlt a lovagkor, s a csőd közéig. Tompa, mély, fenyegető mozgalom rázza meg a trónokat. Csőd döngeti a kaput, s nincs már pénzügyminiszter, a ki képes lenne gátat vetni. Be fog következni s a demokrácziának mindent elárasztó tűzlávája tolul nyomában. Csak hadd „tekintsenek körül rémülten" a királyok még egyszer, s gondoljanak egészen más dolgokra, mint nyaklánczokra.
    A szegény Boehmernek ezek a legszomorúbb nap-palai és éjjelei, s az a sokat igérő év (1780, a mint ezt sok fáradtsággal sikerült kisütnünk) mindannyinál feketébben van beírva az ő naptárába. Hiába feszegeti a problémát mindinkább kétségbeesetten, álmatlanul hánykódva vánkosán; megoldhatatlan, igazi „Cardan-féle megfejthetetlen probléma" az: a gyémánt-nyakláncznak nem akad vevője.

     

    Negyedik fejezet
    Válrokonságok. - A két rögeszme.

    Mindazonáltal nincs az az apró-cseprő munka, a mi elszigetelve maradjon, veszendőbe menjen; egész sürgő-forgó Világ, a rejtélyes, soha nem nyugvó Erőnek őseleme környékezi, megragadja, előre- vagy hátraviszi: a Ténynyé vált Dolog, akár mint élő fejlemény, akár, a legrosszabb esetben, mint jól megérett trágya, mindig, csalhatatlanul használatba kerül. Egy, bármi apró-cseprő munkát befejező ember számára az őt leg-inkább érdeklő kérdés tehát a következő: a világnak ebben a határtalan forgatagában minő horogra kerül az én kicsiny munkám, s hogyan fog libegni ebben a tánczban? Oly kérdés, a mely, nem is szükséges hangsúlyoznunk, az egész kir. akadémiát mozgásba hozná. Te jó corsicai Letitia! a míg te szoptatod a te kis Napóleonodat, s ő, azokkal a mélységes szemekkel, válaszol a te anyai mosolyodra, egy világ-hírű franczia forradalom készül a Champ de Mars-i federátiókkal, septemberi vérengzésekkel s a pékboltok előtti felvonulásokkal: egy csomó Danton és Desmoulins; álnokoskodó, Tartuffe-kinézésű Robespierre; keserűkönnyeket hullató, lóorvosságokat kentefitélő Marat készítik elő a neki legmegfelelőbb színteret!
    Épen így, a míg a szegény Boehmer gyémántjaival van elfoglalva, azokat kihalászsza „a kereskedelem köréből, s a míg szakmunkásai csiszolgatják, illesztgetik őket: egy bizonyos egyházi Coadjutor és Nagy-Alamizsnás, jövendőbeli Commendator és Bibornok Ausztriában vadász és vacsorákat rendez; ő az, akinek számára ez a Boehmer és munkásai főleg dolgoznak. Ismételjük, nagyon különös dolog ez! A bolondos ékszerész Párisban bolondos csecsebecséket csinál; a bolondos nagykövet Bécsben ostoba csínyeket követel és dorbézol: ezek ketten, a nélkül, hogy legtávolabbi összeköttetésben lennének, s olyan messzeségben vannak egymástól, mint a két sarkvidék, óránkint kovácsolják egymás számára azt a csodaszerű kapcsot,a mely őket egy napon, az emberiség ámulatára, siami ikrek módjára forrasztja össze.
    Prince Louis de Rohan egyike a kiválasztott halandóknak, a kik nagy tisztességekre születtek, a minta szikrák fölfelé szállnak, de a kik, a mint ez mindenemberrel így történik, sajnos, kellemetlenségeknek is ki vannak téve. Az e fajta tárgyakban rejlő különlegesség varázsánál fogva sokat lehetne beszélni az ő eredetéről és származásáról, de talán, ha jól megfontoljuk, a dolog lényegében nem sokat ér. Hűséges utánjárás és szorgos kutatás nyomán egy-két arasznyira, egy-két századra visszamenőleg meg lehet állapítani származását, de annak utána elmerül a „brit királyi vérbe" s ettől fogva sok-sok ideig, az északi bevándorlásokig, semmi följegyezni valót nem találunk, s az Örökkévalóság öléig csupa üresség tátong, amelyből csak egy pont emelkedik ki: az ember bukása! Mindazonáltal - s főleg ez érdekel bennünket - rokonai, a legutóbbi időkben, sokat sürögtek-forogtak a legkeresztényibb Felség körül, s a mi megkaparítani valóvolt, azt megkaparították. Különösen a bibornokságra és a főkamarásságra vetettek szemet. Nyugodalmas, jó állások ezek, a melyekben semmi dolog sincs; másállásokon, a hol van valami tenni való, pl. a hadvezérségben vagy ilyesmiben (példa rá Soubise Rossbach-nál,7) nem vihetik annyira. A mostani Lajos herczeg, a strassburgi Coadjutor, minthogy bátyja, a bibornok-érsek, még életben van, méltóságait még nem hagyta rá, csak épen ágynak esett, már utat tört magának egy rendkívüli alkalomkor. Ő, a háromszorosan boldog Coadjutor, ő fogadja a szép, fiatal, remegő Dauphinet, Marie Antoinettet, a mikor először lép Francziaország földjére, s harminczhat éves, szálas ember létére, mint szolgálattevő kamarás, megfelelő magatartással képes a szükségesek megtételére. Az ezen idő előtt nyújtott egyéb szolgálatairól, ha discrét akar lenni, inkább ne szóljon egy kukkot se a történelem.
    Tényleg, ha a türelmes lélek bizonyos rokonszenvvel gondolkodik is a dologról, ugyan micsodatettet mutathatott föl ez a szegény Rohan? A tettbelátást, erőt igényel, határozott, tiszta álláspontot, amikből éppen semmi se jutott ki neki. Születésétől kezdve válogatott eledelekkel táplálva, de másfelől nem különb szellemi táplálékkal és életbölcsességgel telítve, mint a hőn szeretett Lajos franczia udvara nyújthatott. Hegyibe - s ez még nagyobb zavart idézett elő lelkében - elég furfanggal megáldva arra, hogy sok mindent meglásson, elég erővel arra, hogy sok mindent megvessen. Szerencsétlenségére nem elég erélylyel arra, hogy önmagából kikeljen s mindörökre megszabaduljon a gonosz indulatoktól, férfikorára a Hazugságoknak és a Deliriumnak zavaros világában arra ébred, hogy tele van vad szenvedelmekkel, a miket legfeljebb a conventionális udvariasság s a bibornoki palástra való kilátás tart egy kissé féken. Rohan ezt mondhatja: nem a cselszövények képezik-e ennek a mi Világegyetemünknek a tengelyét; sőt voltaképen nem cselszövény-e, alapjában véve, az egész Világegyetem? Ő legkeresztényibb Felsége, a Parc-aux-Cerfs-ben, az istene ennek a földi világnak; az élet küzdelmeiben harczi lobogónk és mennyei „En-touto-nikank“8 egy lotyó alsószoknyája: ezek a te isteneid, oh Francziaország! Ilyen különleges körülmények között mi lehet szegény Rohan hite és életbölcsesége, a mi őt képes lenne átalakítani? Az atheismus? Oh nem; ez sem; csak a machiavelismus s a törhetetlen hit abban, hogy „a mézes kalács jól esik“. Mindig új és mindig jobb kalácsra tégy tehát szert; csak majszold mindig, minél szorgalmasabban: ez minden, a mire ügyelned kell s ez is csak egy napra szól.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633981795
Webáruház készítés