Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Bródy Sándor: Nyomor_MOBI

Bródy Sándor: Nyomor_MOBI
890 Ft

TARTALOM

Előszó

I.
Mefisztó barátom

II.
Egy tragédia

III.
Két vén cseléd

IV.
Taragovics Tógyerék

V.
A mosóné leányai

VI.
Comtesse Sapho

  • Részlet az e-Könyvből:

    - Megölöm! ordítá Béni mester s faragó szekerczéjével olyat ütött a benyíló ajtajára, hogy az nyomban letört a ragasztójáról s roppant robajjal a földre hullott.
    A mint vérben forgó szemekkel, kezében az ütésre emelt szekerczével belépett a kamrába: a Lina lány állott elébe s megfogta a gyilkoló szerszámot:
    - Mit akarsz, apám?!
    A homályos benyílóban, a földre vetett ágyon egy vézna kis asszony feküdt s lázas nagy szemeivel kimondhatlan rettegést fejezett ki. - Hevenyészett zsákvászon-takarója alól újszülött gyermek kékes-veres hajnélküli feje bukkant elé.
    Még nagyon korán volt s a sötét tárgyakat valami serczegő faggyúgyertya világa választá el egymástól, halvány határozatlan körvonallal. Mosóteknőben, langyos vízben álló ruhák gőzöltek; a padmalyról szárítókötél lógott; egy-két kis ing s bábúnak való horgolt fejkötők voltak reáteregetve.
    Béni mestert a hideg rázta és a szekercze is tánczolt kezében, a mint a Lina leány felgyűrt ujjakkal, a mosástól még gőzölgő karral megfogta a szerszámot s kituszkolni igyekezett édesapját.
    Egy mulyának látszó kis öreg asszony rohant most be a homályos kamrába, végignézett a jeleneten, míg tekintete a földön nyögő asszonyra s a sírni kezdő porontyra esett. Egyszerre fakadt sírásra s nevetésre és kikapta a ficzánkoló újszülöttet anyja mellől:
    - Hé, ezt meg kell fürdetni! - szólt és kirohant a konyhába.
    A kis vézna, gyermekképű asszony kinyitotta ajkait s beszélni akart, de nem tudott.
    Kezeit felemelve, egy vonagló mozdulattal - kérte vissza gyermekét.
    Künn a konyhában vízlocscsanás hallszott: a mosóné unokáját fürdeté s hangos vídáman karatyált, beszélt a kis portékával:
    - Ecsém, mondd csak: ki az apád…
    Béni mester leeresztve a szekerczét, fejét kezeibe temetve, elfojtott hangon ismétlé a kérdést:
    - Ki az apja?
    Az anya behúnyta szemeit s míg annak pillái alól a könyek egyre hullottak, alig hallhatólag susogá:
    - Senki!
    Lina tagadólag intve fejével, a túlcsigázott gyűlölet hangján odaszólt apjának:
    - Hát a kedvenczed, Flóris, az ács…
    Béni mester szemeit elfutotta a vér s marokra fogva a szekerczét felordított.
    A Lina lány megsímogatá húgának verejtéktől gyöngyöző homlokát:
    - Hagyd el, bízzad reám, majd elvégzem én!… szólt elfojtott, de erőteljes hangon s a szekrényből kiakasztva ünneplő ruháját, öltözködni kezdett.
    Karjai, melyeket csuklóig elsütött a nap, össze-ett, eldurvított a munka: felül fehérek s gömbölyűek voltak. Csak egy-egy jobban kifejlődött izom vallott a munkáslányra, ki hajnaltól napestig ott ül az ólomgőzös, sötét nyomdában s a mennyire szűk, a fáradságtól ziháló mellétől telik: egy nap úgy, mint másnap, énekel, dudorász s naponta 80 krajczárért vonalozza azokat a vaskos könyveket, melyekben egykor a bankár milliomos tételei ragyognak…
    Még egyszer megigazgatá szőke hajfürteit s az ablakban sínylődő egyetlen cserép virág bimbaját leszakasztva, telt keblére tűzé. Megcsókolta a betegágyast s így szólt hozzá:
    - Apát hozok gyermekednek, vagy… De lehet, hogy vissza se jövök többé…
    A mosóné - félkezével az újszülöttet pólyázva - intett utána:
    - Te Lina, valahogy el ne maradj, a doktorék ingét még máma ki kell öblögetni…
    Lina kilépett az utczára. Már reggeli 6 óra volt s a szomszéd hajógyár munkásai köhécselve, rekedt hangon beszélgetve özönlöttek a munkára.
    A mosóné lánya fürkészőleg nézett szét a zajongó tömegben. Egyszerre elpirult, térdei megrogygyantak s odagyökerezett állóhelyébe.
    Flóris az ács hatalmas alakját pillantá meg az úton. Egy épülő kút faállványa mögött egy leánynyal enyelgett. Csengő kaczagása s a lánytól kapott csók csattanása idehallatszott hozzá s mint a méreg, marva, égetve futott végig rajta. Feje szédűlt, szíve elszorult a dühtől s alig tudta testét tovább vonszolni. De midőn szapora lépésekkel látta közeledni a legényt: erőt vett magán s mosolyogva, kaczéran, szép testét riszálva kacsintott feléje.
    Flóris már messziről intett neki s átkiáltott az utczán:
    - Hová, lelkem!?
    - Elmegyek szeretőt keresni!
    - Hát itt vagyok én…
    - Jőjjön ide, kezet rája! Vagy maradjon ott, ahol van, hanem estve eljőjjön a táncziskolába…
    - Ott leszek.
    - Meglássuk! - szólt a leány s a sarki gyógyszertár ajtaját épen e perczben megnyitó segédre mosolygott…

    II.
    Báró Trunck már zongorázott. Zöld színbe hajtó szalonkabátján katonai érdemjelek bronz és ezüstből, hatalmas orrán rezes pír. Egész testével zenélt; lábai ha kellett, ha nem, rugták a pedált, fején pedig a zsiros katonasipka taktusra mozgott.
    A »Riska-tehén« tánczterem zongoramestere, született északnémet báró - von Remmingruns - belekiáltott olykor a tánczolók által okozott pokoli zsivajba:
    - Sák elegánt…
    A tánczmester - nappal pinczér a Szikszayban - alig tudta az éles, katonára emlékeztető szavakat ellensúlyozni:
    - Csak fesztelen, csak unzsenirt…
    Különben senki sem feszélyezte magát. A szakácsné egész testével ránehezedett a szobafestőlegényre s szerelmes szavakat sugdosott - hangos szóval - fülébe:
    - Ó te piszkos!… Miért nem jöttél el tegnap reggel a piaczra…
    Dohánygyári munkásnők - erős szagot terjesztve hajukból - nagysádoztatták magukat kereskedősegédek által s ki-kiszökve az udvarra, a sötétség leple alatt, de a hold fényénél csókolóztak fűvel-fával… Aztán halványan vagy kipirulva tértek vissza és tánczoltak tovább.
    Egy svájczi bonne, gazdájának csupaszképű diákfiával dühösen aprózta a tánczot s a tejképű gyermek minden zsebét kikutatta bonbon után.
    Ujság-kihordólányok egy csoportban, férfi nélkül járták a tánczot s egymásba fogódkozva vihogtak, udvaroltak egymásnak, mint a férfi a hölgynek:
    - Kedves kisasszony, parancsol szinházba mennem?…
    - Fájdalom, nem enged a papám!…
    Vén lány gubbaszkodott a sarokban s irigyen nézte a tánczolókat.
    Egy gépész úgy magához ölelte tánczosnőjét, hogy az felsikoltott.
    S a tánczmester - előtánczos - egyre kiabált:
    - Csak fesztelen, csak unzsenirt!…
    A zongoramester alakja már egészen elveszett a füst és porfelhők közepette s nem tudni, honnan kerültek az időnként felhangzó rikácsoló hangok:
    - Sák elegánt…
    Mint mikor óriási üstben forr, fő, buzog a ruha: úgy forrott, főtt, izzadott az alacsony, de széles tánczteremben mindmegannyi tánczoló pár. Befent lányarczokról az izzadsággal együtt folyt lefelé a festék s különböző színű csíkokat festett arczbőrük, nyakuk s vasárnapi ruhájukra.
    Ruharongyokkal, eltépett csinált virágokkal volt telve a terem alja; a földreejtett bonbonok ropogtak a tánczolók lábai alatt. - Egy-egy pattanás s utána nyögve ejtett »jaj« vegyült a lázas zsivajba: valamelyik leány mellfűzőjének aczéllemeze pattant el s élével az elevenbe nyomult… A szegény lány minden ütemnél nyögve, de azért elzöldült arczczal, kisebzett testtel is: tánczolt tovább.
    A táncz sajátságos őrülete, mely csak az embernél található meg, mindegyre fokozódva erőt vett az egész tömegen.
    Két lakatos-lány, kik még csak az imént is ajkbiggyesztve nézték le a hozzájok nem illő csőcseléket, vadul sodrották be magukat a tánczba, s fejük fölött ujjaikat csattogtatták. - Csak három bársonyruhás, szabadságolt utcza-hölgy hallgatott a zongoramesterre s elegáns-finoman szelid mozdulatokkal, szenteskedő arczczal bokázott végig a padlón…
    Szombat este volt s a munkások zsebeiben csörgött a pénz. Milyen lelkesítő zene! A hetibér nyavalygott, türelmetlenkedett az öblös zsebekben.
    Lina leány egy sarokból nézte végig az egész pokoli színjátékot. Most volt itt előszörre s tudta, hogy nem fog többé ide jönni. Nemes, tiszta lényege megundorodott e látványtól, melyet a férfi és nő közötti különbség hozott létre. Feje, szive, mindene fájt s azt se tudta, mitől. Balról egy korhely jogász, jobbról két mesterember vette körül s faggatta. Alig felelt nékik. A férfit sohasem látta még így, minden emberi mezét levetkőzve, mint most. Sohasem akart férjhez menni, de most többé férfiről sem akart hallani. Utálta őket, izzadt kezeik s baromilag forró lehelletökkel. Hogy bomlanak minden szoknya után! Ma már fel tudta fogni huga elbukását. A kis Lizi alig cseperedett fel s máris el-elszökött ide. Hítta őt is. Milyen kár, hogy nem jött el, legalább megmagyarázhatta volna testvérének, hogy ezek nem emberek, hanem barmok. Mohón kapnak minden szál széna után. Mert széna, szalma csak leánybecsület. És nem tudnak belőle jóllakni, soha sem… Ah, majd megmutatná ő, hogy a fogára koppintana ezeknek a nyomorultaknak, kik kihasználják az asszonynép gyengeségét, ostobaságát.
    - Szegény Lizi, szegény Lizi! - susogta magában Lina s a kis anya kínjaira, szégyenére, apátlan porontyára gondolt. Zsebébe nyulva megtapogatta azt a papirosba takart valamit - megvan-e még? Az a valami nagy adag s feltétlenül ölő méreg szerecsika volt.
    A táncz folyt tovább. A tánczmester egyre ordítá:
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633980682
Webáruház készítés