Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Bródy Sándor: Erzsébet dajka és más cselédek_EPUB

Bródy Sándor: Erzsébet dajka és más cselédek_EPUB
340 Ft

TARTALOM

Erzsébet dajka lesz
Erzsébet elbocsájtatik
Erzsébet boldog lesz, a várost megismeri
Elza férjhez megy
Maris dada
A két kis leány és a hét malacz
Borcsa
Mari
A sphinx
A model

  • Részlet az e-könyvből:

     

    A sphinx

    Az én szememben a rejtély titokzatos képe: egy hordár. Multkor láttam éppen, most báránybőr sipkát visel, - mert mindig az időhöz képest öltözködik - hosszu katonaköpenyeget és az egyik kezén keztyűt. (A másik kacska, akaratos és használhatatlan; bizonyosan kitört valami hurczolkodás alkalmával, - nem érdemli meg, hogy gondozzák és öltöztessék.)
    A számozott öreg embert huszonöt éve ismerem. Amikor feljöttem Budapestre, mindjárt megláttam és mindjárt meg is jegyeztem, noha ezernyi ezer ujoncz villant föl olykor szemeim előtt.
    Akkor is pálinkás bolt előtt állott, a tétlenség legnagyobb komolyságával, szótlanul és mozdulatlanul. Senki meg nem szólitotta, senkihez ő nem szólt, nem szivarozott, nem olvasott, még csak nem is nézett. Állott. Tiz éven túl ugyanegy helyen, a belvárosnak valamelyik ma már nem létező kis könyökutczájában, a hol roskatag és elvénhedt házak szinte várták a véget, óhajtották a lerombolást. A hordári intézménynek e helyen semmi jelentősége nem volt soha és egész létalapja nem lehetett egyéb, mint az ott tartózkodó néhány diák tárgyainak időleges értékesitése, át- és visszaszállitása. Röviden szólva: a zálogházi forgalom közvetitéséből négy vörössipkás felnőtt embernek kellett volna megélnie ezen a tájon és ezek egyike volt a rejtélyes öreg. De sohasem láttam ez irányban buzgólkodni, sőt midőn egyszer én tisztán lélektani tanulmányból megkináltam, hogy egy testhez álló, de túlon-túl világos kabátot helyezzen el nyári nyugovóra: röviden és kereken „nem”-et intett a fejével.
    Ma sem tudom és amig élek, nem is fogom megtudni, miért ellenkezett ilyen szótalan határozottsággal? Nem bízott útja sikerében, nem tartotta értékesnek a kissé különös szinű öltözetdarabot, vagy határozottan derogált neki a megbízás? Mégegyszer kisérletet tettem vele és egy levél átadásával bíztam meg, a vitel bérét azonban az átvevőnek kellett volna megtérítenie. A válasz megint az a szótlan, rövid, de erélyes „nem”. Bosszús zavarral hagytam ott; mit bánom én, haljon meg éhen!
    Ennek az embernek azonban, úgy látszik, nem volt szüksége a táplálkozásra. Délben nem ment haza, nem távozott valami kis korcsmába, nem ment be a boltba, vagy a szatócshoz. Állt és várt, de nem úgy, mint más élő és érző lény, hanem figyelmesen, de közönyösen, mint az egyptomi sirboltok kőből faragott szobrai, elhagyatott parkok mohlepte kőalakjai - őszszel. Csoda, hogy a vidám és önérzetes pesti fecskék nem raktak a nagy szürke szakálla alatt fészket. És érthetetlen, hogy az utczai gyermekek nem próbálták kizavarni fenséges nyugalmából. De nem volt komikus, nem reagált a tolakodásra, nem volt hozzáférhető.
    Miért állott akkor oly csökönyösen éppen a pálinkás bolt előtt? Mit várt ez üzlettől, amelylyel - látszólag - csak annyi közössége volt, hogy ha nagyon fujt a téli szél, behúzódott az ajtaja alá. Mindhiába voltam a nyomában; a legfurfangosabb megfigyelés, a legvadabb fantázia sem tudta megfogni és valami szilárd talajon megrögzíteni. Nem tudtam hová tegyem és ez ifju koromban fájt nekem. Ha nem szégyenlem magam, utána járok, hazakisérem, hogy megtudjam: hol és mint lakik. De kutassak egy hordár után, mi jogon és mi okon? Megelégedtem azzal, hogy kikérdeztem a kartársait. Megvetőleg nyilatkoztak róla, de egyebet nem tudtak mondani, csak ezt:
    - A János!
    Természetes, hogy János! Ezt ugyis tudhattam volna, mert kell, hogy a neve is maga a közömbösség legyen. János az senki és mindenki. Nem tudom, elég misztikusan fejeztem-e ki magamat; félek, hogy megértenek.
    A vezetéknevét a kollégái sem tudták. Az egyik úgy sejtette, hogy Mikuliknak hívják. Ennek a hitnek azonban nem volt semmi alapja, talán csak az, hogy az illetőnek tetszett ez a szó. Mások szerint Tóth vagy Puskás volt; hogy házas ember volna, azt nem állította egyik sem. Éltek annyi logikával és mondták is:
    - Ha felesége volna, többször idejönne hozzá veszekedni!
    Aztán eluntam és abbanhagytam az obszerválást. Közben megismerkedtem néhány száz emberrel, más egyéb kis és nagy dolgok is történtek azóta, hogy elhagytam az ódon könyökutczát. Többek között: megváltozott az egész pszikológiám, kezdek tájékozódni abban a sötétségben, amelyet „én”-nek neveznek. Körülbelől megtudtam, hogy semmi érdemlegest nem lehet csinálni az élet e könyökutczájában, ami alaposan ellenkezik régi véleményemmel. Sőt a kedves ételeim is mások lettek, pedig még ez az egy, amiben következetesek szoktunk lenni és kitartunk - a mákos metélt és a malacz-pörkölt mellett - mindhalálig. És a vérem! Nem kell vegyi vizsgálat alá vennem, ugy is tudom, hogy más. Régen: forró és fellobbanó, ma lagymatag és - gondolkodom vele.
    Minden más lett bennem és körülöttem is. A csecsemőknek bajuszok nőtt és ha megpillantom ifjúkori ideáljaimat az utczán - átmegyek a másik oldalra. Nincs semmi és senki, aki magára ne czáfolt volna. A hegyek összelapultak, a magasság kisebb lett, a messzeség összement és a fiakkereseket nem tartom többé zordon és gőgös uri embereknek. Oh istenem, husz évi kopás alatt mily szürke lett Budapest szikrázó színű keleti szőnyege!
    Csak a szobor maradt a régi, a hordár, az változatlan. Lerombolták mellőle a házat, körülötte a városrészt s ő - bizonyára szótlanul és szívtelenül átköltözködött egy új helyre, megint csak pálinkás bolt elé.
    Uj öt év telt el azóta. Mindennap látom és mindig ugyanannak. Mindig a helyén, soha megbizása, semmiféle keresete. Ha csak egyszer pillantanám meg munkában, ha csupán egy frakkot vinne vasalóba, egy levelet valami lányhoz. Miből él, de miből élhet? Igy meg kell halnia éhen, csak végezné is már szegény, jobb volna talán neki is!
    Neki azonban, úgy látszik, mindegy. Vár, néz, áll, amig estve lesz. Nem öregebb és nem elégedetlenebb mint régen. A ruhája is mintha ugyanaz volna; elég tiszta, elég rendes, az időhöz való. Nincs melege és nem fázik, dolga nincs, terve nincs, czélja nincs. Mit gondolhat vajjon a maga életéről? Azt, hogy várni kell, majd eljutunk valahová. Mi úgy sem mehetünk magunktól, visznek, mint ahogy hordja magával az ár a folyamnak molekuláit. Nem a cseppeket, mert az már intézmény. Valóságos részvénytársaság!
    Ostoba filozófia, hogy megtéveszt, mint kitérit az utamból. Most hirtelen egy kép reszket a szemem előtt, homályosan, beteges bágyadtsággal. Mintha láttam volna a számüzött öreg embert most karácsonykor, estve. Az utcza elhagyatva sötét mögötte a pálinkás bolt is. A hordár indulófélben volt éppen, de valaki hátulról megérintette a kacska kezét. Egy asszonyember, kalapban csak a félarczát láttam, de az ugyancsak ki volt pirositva:
    A lánya, az unokája, a felesége? Egy darabig láttam őket, amint egy vonalban lassan haladnak előre, amig egyszerre kiestek, elvágódtak a látóhatáromból; velem - egymagammal - vadul vágtatott tova az ünnepesti villamos.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633982235
Webáruház készítés