Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Bozzay Margit Kenyér és szerelem MOBI e-könyv

Bozzay Margit Kenyér és szerelem MOBI e-könyv
990 Ft

TARTALOM

Egyedül
Vacsora
A fekete víz
Olajfaág
Szalmaszál
Két millió
Kenyér és szerelem
Tanulni kell
A múlt kísértetei
Csók
Újra talaj nélkül
Isten
Ila
Ünnep
Apa és fiú
Meztelen szívek
Vitézi bál
Vágy-gyónás
Mert csak így lehet
Este
Anka
Görbe tükör
Tervek
Levelek
Nagy hiba
És mindig újra
Két hét…
Gloria in excelsis
Mennykőcsapás
A levél
Becsületszó
IX. Szimfónia
Vagy… vagy
Egy másik este
Róma

  • Részlet az e-könyvből:

     

    XXI. fejezet.
    Anka

    - Na végre! - És a kecses, sugárzó mosolyé asszony nagy szeretettel tárta a karjait Mária felé. - Hogy egyszer látlak.
    - Bocsáss meg. Sokat dolgozom. - És visszaadta a csókot. - Igaz, ez csak az egyik ok. A másik, hogy nálad mindig társaság van. És én fáradt vagyok emberek közé menni mostanában.
    - A fáradtság nem látszik rajtad. Remek színben vagy. A másik kifogást pedig nem fogadom el.
    - Miért? Nem így van talán?
    - De igen. De tudod, bármikor akarsz jönni, boldogan látlak és ha egyedül akarsz lenni velem, az külön ünnepnek számít.
    - Nekem is. - És leült, és a kényelmes angol fotelből elnyújtotta a lábait a lobogó kandalló felé.
    A nagy, fényűzően berendezett lakásban ezt a kandallós sarkot, utána pedig a hozzátartozó szobát szerette legjobban. Nemcsak, mert végtelenül otthonos volt, hanem, mert fotográfia is volt. Anka fotográfiája. Az okos, határozott, melegszívű emberasszonyé, akit éppen úgy, mint Hát, az első látásra megszeretett és aki fél év alatt egészen közel került hozzá.
    Pedig életmódjuk között óriási volt a különbség. Ő a munkájából élt, Anka pedig a jövedelméből. O gonddal, lemondással, Anka pedig nagyon nívósán és fényűzően. Éppen ezért, nem ok nélkül gondolta az első időben, hogy nem fogják megérteni egymást. Mert mi is lehetne a platform két ennyire különböző életmódú asszony között. De hamar belátta, hogy téved és nagyon örült, hogy tévedett. Örült, hogy barátot talált benne... Igazi, egész asszonybarátot. A sok férfi és asszony között, akikkel évek óta hivatalosan vagy társaságban összekerült és akik között csak nagyritkán akadt egy-egy, aki közelebb tudott jutni hozzá, vagy akit ő közelebb akart engedni magához.
    Hiszen neki az érintkezés nem az volt, ami azok legtöbbjének. Cél, tartalom, egyetlen foglalkozás. Neki felfrissülés volt a munka után, tanulmányút az emberrengetegben, adatgyűjtés, anyagszerzés, stúdium. Természetes hát, hogy bár igyekezett mindig ízléses, jólöltözött lenni, nem bírta azokat a nőket, akik nem csak egy gondjuk volt: mit csináltassanak és mit vegyenek fel, hogy barátnőiket minél jobban pukkasszák. Akiknél ott kezdődött a nő: hogy mi van rajta, a férfi: hogy mennyit keres, van-e autója és akik minden szellemi értéket csak arra tartottak jónak, hogy megkritizálják. Mert mindig mindent kritizáltak, csak önmagukat nem. Mária sokszor mosolygott azon, hogy csúnya nők milyen kérlelhetetlen bírálói lényegesen csinosabb barátnőiknek, hogy könnyebb erkölcsi felfogásúak, milyen magától értetődően törnek pálcát náluk jóval különbek felett és jócskán nagymama korúak, elrejthetetlen ráncaik, hervadtságuk ellenére, milyen szemrebbenés nélkül tagadnak le tíz, tizenöt esztendőt. Anka más. Tartalmas, értékes, gondolkozó. És emellett van a lényében valami, ami végleg megveszi az embert. A kedvessége, örök derűje, a végtelen könnyedség, amellyel dolgokat, embereket, témákat kezel és ezek mélyén a meleg, meleg szíve. Mária nem tudta volna megmondani miből, de az első találkozásoknál megérezte, hogy ez az asszony minden jókedve ellenére nagyon mélyről sírt már, és minden vagyona, gondtalansága mellett érezte már olyan árvának magát, mint amilyen ő volt azelőtt.
    - És most mesélj-mondta kedves, színes hangján Máriának és mint kényes, finom cica, befészkelte magát a mély fotel sarkába. - Mit láttál, hol voltál mostanában?
    - Múlt héten hallottam Sábát. Nem volt jó. Tegnap a
    Pillangót. Csodás volt. Teiko Kiva szinte valószínűtlenül szép és törékeny és úgy énekel, ahogy csak egy madár csicsereg. Virág. Titokzatos, furcsa, édes, érthetetlen keleti virág, akinél el sem lehetne képzelni, hogy élni akarjon, miután megtudta, hogy Pinkerton elhagyta őt. A gyönyörűségen felül, amit szerzett, most legalább tudom, hogyan kell Cho-cho-San-t énekelni.
    - Sajnálom, hogy nem hallottam. De vacsora volt nálam és lehetetlen lett volna lemondani.
    Sokan voltatok?
    - Tizenöten.
    - Ma is sokan leszünk?
    - Nem. Retten jönnek még. Jolo és egy nagyon érdekes sanghaji asszony.
    - Jolónak nagyon örülök. Szeretem. Édes, okos, művelt és finom. Ha vele vagyok, mindig az az érzésem, be kellene takarni. Selyembe és vattába, hogy össze ne törjön vagy ne érje a szél.
    - Pedig érte már.
    - Nem látszik meg rajta.
    - Talán rajtad látszik?
    - Már nem. De látszott. Nehezen hevertem ki a régi életem utolsó esztendeit.
    - Most boldog vagy?
    Mária a tűzbe nézett. A röpködő, lila lángnyelvekre, ahogy játékosan csókolják végig a fahasábokat. Azután halkan, de mélyről mondta:
    - Nagyon. Tudod, én azt hiszem, ilyen boldog csak az lehet, aki nem volt az soha és akit nagyon megvert az élet. Mert amilyen üresek voltak a napjaim azelőtt, olyan gazdagok ma és amennyire egyedül voltam mindig, annyira nem vagyok ma.
    - Ez érzik rajtad. A kiegyensúlyozottság. A lelki telítettség. Ha sejtenéd, milyen ritka a férfi, aki adni tudja ezt.
    - Dezső tudja. Valami különös, jó ösztönnel mindig megérzi, hogy mi az, ami jólesik nekem és aszerint cselekszik. Még akkor is, ha másként akarná. És én, talán mert olyan soká nem éreztem jóságot, gyengédséget, velem törődést, most úgy érzem magam, mint a növény, amit napra állítottak. Élvezek és szeretek a simogató kezétől rajta és benne mindent, pedig tisztában vagyok vele, hogy nem mindenben az és olyan, amilyennek lennie kellene. De hát vajon én mindenben olyan vagyok? És nem kompromisszum az egész élet?
    - Sőt. Több mint kompromisszum. Éppen ezért, ebből ne csinálj problémát. A fő, hogy megértitek és szeretitek egymást. Sokat vagytok együtt?
    - Mindennap. Minden estét együtt töltünk.
    - Mit csináltok?
    - Hetenként kétszer színházba, operába megyünk. A többi estén otthon vagyunk. Ilyenkor, ha dolgoznom kell, egész este az íróasztalnál ülök, ő meg olvas.
    - Nem haragszik, ha magára hagyod?
    - Nem. Természetesnek veszi. Néha felkel, odajön hozzám, megsimogatja a fejemet és megkérdezi: soká tart még? De azután visszamegy, leül az újságjához és olvas tovább.
    - Ez is külön áldás. Hogy nem kell állandóan en garde-ba állani neki.
    - Nem is bírnám. Részben nem természetem, részben sokkal jobban igénybe vagyok véve, semhogy idegem lenne hozzá.
    - És egy esetleges áthelyezés? Vagy nem számítotok erre?
    - Sajnos igen. Es pedig állandóan. Sokszor azt mondjuk, jobb volna kérni, mert akkor ki lehetne eszközölni, hogy a közelben maradjon valahol. De csak hagyjuk. Félünk hozzányúlni és titokban reménykedünk, hátha nem kerül sor rá.
    - És ha akkor jön, mikor már összeházasodtatok?
    - A lényegnek teljesen mindegy, most-e vagy akkor. Fájni fog és nehéz lesz, de viselni kell. De most rólad valamit. Mi újság Amerikából?
    - Nagy. - És az arca fölsugárzott. - A jövő hónapban kimegyek.
    - Hosszú időre?
    - Nem. Pár hétre. Körülnézett kicsit.
    - Mondd... - és Mária előrehajolt -, szeretnéd, ha az eszed a szíved mellé tudna állni?
    Most a másik asszony nézte a tüzet. A lángok időközben felemésztették a fahasábokat és a halom parázs vöröslila izzással, mint csöpp, áttüzesedett koporsó a krematórium mélyén, feküdt a kandallóban. A rőt fény aranyzománcú ragyogást lopott az asszony arcára, kezére és szikrákat csiholt a gyűrűsujján szikrázó mogyoró nagyságú briliánsból. Az egész kép így, a kicsit meseszerű megvilágításban, a finom, pasztellszerű környezetben nagyon kielégítette Mária szépségszomjúságát. Már éppen arra gondolt, kár, hogy nem festő, mert akkor megfestené ezt a képet és címnek talán azt írná alá: - Válaszúton, - mikor Anka megszólalt:
    - Hát igen... - mondta nagyon halkan, szinte befelé. - Szeretném. Ez azonban semmiképpen sem egyszerű dolog. Millió szál fűz ide és ezeket nem lehet csak úgy egyszerűen széjjelszakítani.
    - És nem volna lehetséges, hogy Morgan jönne ide?
    - Nem. Mert mondd, mit tudna csinálni itt olyan valaki, aki New Yorkhoz szokott? Mit tudna dolgozni és mivel tudná eltölteni a szabadidejét? Körülbelül úgy érezné magát, mint én egy kis faluban, háromórányira a legközelebbi vasútállomástól, amelyhez a legközelebbi város két napra van. Neki innen a legközelebbi város: Párizs.
    - Igaz. Nem volna okos dolog.
    - Én már rájöttem, drágám, hogy sohasem a szép dolgok okosak és az okos dolgok csak nagyon ritkán szépek. De talán így is van jól. Mert a szép és okos dolgok együtt olyan értékessé, naggyá és széppé tennék az életet, amit talán nem is lehetne elviselni.
    - És gondolod, hogy ez mindenre áll?
    - Majdnem mindenre.
    - Baj, mert a mi dolgunk is olyan szép így, hogy eszerint hátha nem lesz okos realizálni.
    - De okos lesz. Nem maradhatsz egyedül. Mert bárhogy vesszük is, így Dezsőhöz való tartozásod ellenére is egyedül vagy. Egyedül esetleg a legsúlyosabb óráidban, egyedül az anyagi ügyeiddel, egyedül a társadalomban, az életben. Egyedül harcolsz a mindennapiért, nyilvánosan nincs melletted védelem, támasz. És ettől, mindtől eltekintve, férjhez kell menned. Igaz, Dezső anyagilag és társadalmilag nem az, akit kívánnék neked és akit te is joggal kívánhatnál, de egészséges, csinos fiú, karrier áll előtte, amelyet te feltétlenül előbbre viszel és ami a legfontosabb, imád téged. Látszik rajta, akkor él igazán, ha melletted van és bármikor feláldozná érted az életét.
    A külső, nagy fogadószobából nevetés futott be. A két másik asszony jött.
    Joló sok csókkal. Édes, áttetsző üveghangján a sablonos hogy vagy? - színt, értelmet, szépséget nyert. Igaz, amíg kimondta, nem tett úgy, ahogy az emberek ennél a kérdésnél általában, hogy elnézett a kérdezett feje felett vagy a válla mellett valahová a messzeségbe, hanem gyermekien tiszta, szürke szemével a szemébe nézett és látszott rajta, érdekli, amit hallani fog. És örül, ha jót fog hallani.
    Edda, a sanghaji asszony, csomó óriási, csodaszép krizantémumot hozott. Hajlós, kígyózó, hosszú aszparágusz ágakkal és aranybarna őszi levelekkel. Az lett volna természetes, hogy miután kellően megbámultatta magát fekete, egzotikus ruhájának, a sok meleg sárgának és üde zöldnek harmóniájában, a csomó virágot a háziasszony kezébe adja. De nem adta. A szoba sarkában álló nagy kínai vázába vizet öntetett és kezdte elrendezni benne a virágokat.
    Olyan mozdulatokkal végezte ezt, mint valami szertartást. Lassan, ügyelve hosszú ujjú, hosszú körmű kezének minden csöpp mozdulatára, ügyelve karjai, vállai tartására és úgy vigyázva közben minden gallyra, levélre, virágsziromra, mintha üvegből lenne és még a sóhajtól is elpattanhatna. Ezeket a mozdulatokat, ezt a szertartásszerű ünnepélyességet, a virágnak, a szépségnek ezt az imádatát, az elrendezésnek, a művészi hatásnak ezt a tudatos keresését, - ahogy Mária lassan megértette -, csak kelet levegője, tradíciója adhatta. Az, amely ünnepet csinál a virágnak, amely szigorúan bünteti a hervadt virágok elszórását és amely minden örömet virággal fejezi ki, de mellőzi a virágot a gyásznál. Az a kelet, amelynek minden szegény, legszegényebb otthonában ott van a Buddha-szobor és körülötte télen-nyáron virág, a leheletszerű almafa- és mandulavirágtól a titokzatos íriszig, liliomig, hideg lótuszig. Az, amelynek leányiskoláiban külön órákon tanítják a virággondozást és a különféle virágoknak vázákban való elrendezését. Ahol még a legegyszerűbb nő is tudja, hogy egy vázába csak két-három virágot és sok finom, hosszú, ingó indát, gallyat szabad tenni, mert a virág csak akkor bontja ki lényét igazán, ha tér, levegő, érvényesülési lehetőség van körülötte. Ahol virágot, virágos ágat tesznek a leánygyermek bölcsőjébe, hogy szeresse és értse a virágot és ahol virágok nevét viseli a nő.
    Mária sajnálta, mikor az utolsó szál, a leghosszabb aszparágusz ág is vízbe került, mert szívesen nézte volna órákig a karcsú kezeknek itthon szinte ismeretlen, lebegő, röpködő mozdulatait.
    A csokor, a habos, világos tapétával hátterében, csodálatosan szép volt. Máriának Maeterlinck jutott eszébe, aki valahol olyan utolérhetetlenül ír a virágok lelkéről és arról, hogy az a lélek csak megfelelő környezetben, szeretetben fejlődik ki.
    - De azért mégsem kapsz addig egyetlen csöpp teát - mondta Anka, miután elragadtatva megköszönte a virágot és az elrendezést -, amíg el nem mondod az öt lótuszmag történetét. Tudniillik-fordult a két másik asszonyhoz-egy hónap előtt megígérte már, de mert azóta nem találkoztunk, nem tudtam az ígéretét beváltatni.
    - Egyszerű és pár szó az egész - kezdte Edda lassú, vontatott zenéjű hangon. Ez a hang is olyan volt, mint a mozdulatai. Ünnepélyes, titokzatos, tudatos. Volt benne valami, ami idegen tőlünk, ami rögtön megfog bennünket. Valami izgató szín, mélység, ami mintha messze vallások ismeretlen szertartásaiban fejlődött és virágzott volna mai teljességéig. Olyanféle volt, mintha a hegedű e-húrja valami mélyebb remegésben hirtelen elpattan, vagy mintha a zongorának egy édes futama megáll a levegőben. - A kínai leány, ha szerelmes lesz, kap az anyjától öt lótuszmagot. Az öt lótuszmaggal elmegy Li-Tung-mien-hez, a szent remetéhez, aki imádkozik a magok fölött. Azután a házi oltár előtt étlen-szomjan egyedül marad Buddhával három nap és három éjjel és kéri őt, adjon csodatévő hatalmat az öt lótuszmagnak. Ha a lány megnyerte Buddha tetszését, amit a lába előtt három nap óta víz nélkül sínylődő lótusz hirtelen felfrissülése és ki virágzása jelképez, akkor az öt lótuszmag a csodatévő hatalmat megkapta. A csodatévő hatalom abban áll, hogy a lány, mikor megérzi a szerelmesét környező veszedelmet, elküld vagy visz neked egyet a lótuszmagok közül és az, mint valami szent talizmán, megvédi az illetőt.
    - És igazán megvédi? - kérdezte Anka azzal a hívő hittel, ami öntudatlanul sodor mindig minden asszonyt a miszticizmus, a fel nem fogható dolgok felé.
    - Azt mondják, igazán.
    - De mit hiszel te? Te, az európai kultúráddal?
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634742425
Webáruház készítés