Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Borbás Mária: Tél Budán_EPUB

Borbás Mária: Tél Budán_EPUB
840 Ft840

A mai serdülők szülei már nem voltak háborús kamaszok. Már két-három nemzedék választja el a háborús tizenéveseket a mai tizenévesektől. Amit ti tudtok a háborúról - és ezen mi természetesen mindig a második világháborút értjük -, filmekből, regényekből tudjátok, meg az idevonatkozó történelemleckékből, kötelező megemlékezések -talán unalmasnak és sablonosnak tűnő - iskolai megemlékezéseiből. Szerencsére ez számotokra alig különbözik a 48-as forradalom és szabadságharc, vagy a napóleoni háborúról szóló fejezetektől. "Megint egy háborús regény!" - mondanátok unottan. Mégse tegyétek. Aki ezt a történetet meséli, itt él köztünk, története azokon a pesti és budai utcákon játszódik, amelyeket azok a házak bámulnak évtizedek óta, amelyek a történetnek is színpadot tartottak. Mert a háború éveiben is bicikliztek, uszodába jártak az akkori kamaszok, sőt, moziba is, korizni is, meg tánciskolába - ami ma ismét divat. Akkor is voltak "fiúk", kebelbarátok és kebelbarátnők, irigykedő osztálytársak sanda tekintete által kísérve. Akkor is rettegtünk a matekdolitól, akkor is ültünk az ablak mellett a sötétedő szobában, amerikai mogyorót rágcsáltunk és persze, megváltottuk a világot.
És mert olyan sok "békebeli" öröm volt addig az életünkben, csak annál élesebben rajzolódtak ki kamaszéletünk horizontjára az egyre felnőttesebb, egyre komorabb, egyre félelmetesebb, egyre háborúsabb események.
Ebben a könyvben egy nyakigláb kamaszlány, Baranyai Ági meséli el mai utódjainak, hogy milyenek is voltak annak a télnek, 1944/45 fordulójának mindennapjai Budán, ahová mind jobban közeledett - és elért a háború. (Borbás Mária)
Megrázó életsorsok felhőzik el a vidám, gimnáziumot épp elkezdő kamaszlány boldognak induló gimnazista éveit. A háború kegyetlen szele nemcsak megérinti, de tomboló viharként csap le a budai gimnáziumra és söpri el az álmokat, életeket. Miért ajánljuk ezt a könyvet? mert az élő történelem szól a lapjairól, kamaszgyermekek látásmódjával és szemén láttatva a vészkorszak éveit.

e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    Az ablakomtól talán nyolc lépés a diófa. Kisebb koromban, amikor még imádtam fára mászni, hányszor meg nem próbáltam az ágáról átlendülni az ablakba! Jenci jókat nevetett rajtam, de azért ő nem próbálkozott, biztos tudta, hogy neki sem sikerülne, akkor aztán visszakapná kamatostul a röhögést. Idén nagyon sokáig őrizte leveleit a fa, de most már lepergett az utolja is, alatta puha a nedves avar, és eső után úgy érezni, valami egészen keveset mintha megőrzött volna a friss diólevél csiklandó jó szagából. Amikor így délután odatelepszem az ablakhoz, előttem könyv, mellettem egy tányéron az ebéd utáni alma vagy pár szem dió - te szoktattál a rágcsálásra, Zsófikám még nincs is sötét, de a fa nyújtózó ágai megmarkolják a képzeletemet, egyre kevesebb figyelmem jut a könyvnek, azután már csak a fát bámulom. A meztelen ágak fura mintákat írnak a szürke égre. Az ott, a vastag ág fölött, amelyiken gyerekkoromban a hinta lógott nyáron, az, ha nagyon akarom, lapuló mókus. Égbe markoló kéz. Szélben összekuszált haj. Berzenkedő kiskakas. Macska farka. írott dupla vé. Most már csak az ágakat olvasom, a könyvet elfelejtettem, rohamosan sötétedik is.
    Valami rebben az ablak előtt.Maradt volna még levél a fán? A rebbenés a majdnem sötét ég és a markolászó fekete ágak előtt mintha testet öltene. Valaki áll a fa alatt, és benéz az ablakomon. Rámeredek a mozdulatlan alakra, aztán felugróm. Nem kiabálok, nem is szólok, anyát megijeszteném csak. Különben is: dupla üveg van közöttünk, és ha akarom, leereszthetem a redőnyt akármikor. Az üveghez lapítom az orromat. Meglátott. Közelebb lép - ijedtemben, az egyre sűrűsödő korai sötétben azt se nagyon látom: férfi, nő vagy gyerek. És most az ablakot körömmel, halkan megkocogtatják: p-p-p-pmm. Az Ötödik Szimfónia. A Sors. És a londoni szünetjel. Zsófiák folyosóra néző ablakát szoktam így megverni, amikor délutánonként átmentem. mikor is? Száz éve… Most kintről is odalapul egy; feher arc, fekete keretben. És megint: p-p-p-pmm. Halkan, apró mozdulatokkal kinyitom áz ablakot, a külsőt is, élőbb résnyire, aztán, hátra-hátralesve, annyira, hogy a fejem kiférjen. Előrehajolok. A fehér arc susog:
    - Eressz be, Ági!
    Hermann Katica.
    - Be tudsz mászni? - Fél kézzel az ablakdeszkába kapaszkodom, fél kézzel lenyúlok, és megfogom Katica jéghideg kezét. Közben kémlelek: tiszta a levegő; Katica a szabad kezével a villámhárítóba fogódzik, lába kitapogatja térdmagasságban a terméskő szegélyt, én húzom minden erőmből, biztos mozdulattal átlendül az ablakdeszkán, és akkora dobbanássaf ér földet a szobámban: csoda, hogy a ház össze nem szaladt. Bár az is lehet, hogy a szívem dobbanását hallottam, mert úgy; ver, kis híja, hogy ki, nem ugrik a helyéből. Becsukom az; ablakot. Most a fürdőszobából izörgést hallok: Katicát benyomom a legtávolabbi sarokba, az ágyam meg a lóca közé. Anya csak úgy a csukott ajtón át szól be:
    - Ereszd már le a redőnyt, Ágikám. Mit kuksolsz megint a sötétben?
    Válasz nem jön ki a számon, de a redőnyt nagy zajjal leeresztem. Jó, hogy lehet valamit csinálni. Az ágyam fölött gyújtom meg a kislámpáí. Katica a; falhoz lapul, nem szól. A szeme mintha megnőtt volna kétszer akkorára.
    - Vesd le a kabátod - szólalok meg végre. - Meleg van.
    Gépiesen kibújik a ballonjából. Valami kezeslábasféle van rajta. Szorongatja a kabátot. Elveszem tőle; akkor látom: a csillag helyén világosabb folt van a mocskos kabáton. Gyorsan összehajtom, és az asztal alá tolt zsámolyra teszem. Mire megint Katica felé nézek: lekuporodott a fal mellé, félig guggol, félig ül.
    - Gyalog jövök Dorogról.
    Cipő helyett valami öreg kalocsni van a laban, madzaggal átkötözve, iszonyú sáros. Gyönyörű haja most csapzottan az arcába hullik: hátul a gallérjába dugdosta.
    - Nem mertem anyuékhoz menni…
    Összeszorul a szívem. Két kézzel nyúlok Katica felé:
    - Gyere.
    Én a múltkor, nem szívesen és nagy drukkal,de persze meggyóntam anyának a Kádár utcát, és azóta a Rinocérosz itt áll az asztalomon. Katica rögtön észrevette, de még mielőtt anya bármit mondhatott volna, ő már jóformán ki is találta az egészet. Hogy Zsófiákkal mi történhetett, azt nem tudja ő sem - még azt lehet mondani, szeretnénk, ha ó’ket is elvitték volna a téglagyárba, onnan meg tovább, mint Katicát,'hiszen ő is'vissza tudott szökni, és talán másnak is sikerül. Bár adná a jó Isten…
    Most nem szabad másra gondolni, csak arra, ami a leg-
    sürgetőbb: hogy mi lesz Katicával.
    - Ugye, nem kerget el, Etelka néni? - néz elgyötörten anyára.
    Amikor Molnár Pistával szembenézett anya, akkor láttam utoljára ilyen villanást a szemében. Magához szorítja Katicát, és rám néz közben:
    - Ereszd meg a fürdővizet, és vegyél elő pizsamát; Jó lesz a tiéd Katicának. Siess! Ezt a gyereket rázza a hideg!
    Mire apa megjött, Katicát lefektettük Jenci díványára, kávét kapott, lekváros kenyeret - alig evett valamit, pedig koplalt napok óta, de rágni se nagyon bírt, még a forró fürdő után is hallhatóan vacogott a foga. Lázas volt, égett a szeme. Aszpirint adott neki anya, elaludt hamar. Aztán mi hárman a vacsoraasztalnál megbeszéltük, mi legyen.
    - Nálunk az intézetben van két erdélyi lány - mondta hosszú csönd után apa. - Se holmijuk, se papírjaik, egy szál ruhában állítottak be. A raktárnokunk húgai, Csíkből. Ott alusznak a portásfülkében.
    - Katica igazán ellakhatik nálunk - mondta anya.
    - Csak ha Jenci megjön…
    - ... akkor felhozzuk a pincéből a tábori ágyat, és én azon alszom! - kiábáltam közbe. - Ruhát is tudok adni, elég nagy vagyok! A kék szvetterem éppen jó lesz neki, meg az újabbik rakott szoknyám! Csak a cipőm... de a szandál talán elég nagy ...
    - Nem olyan egyszerű az, kislányom - ingatta a fejét apa. - Mindenkit be kell jelenteni, bevezetni a lakónyilvántartó könyvbe… elég, ha csak gyanút fog valaki… Mi is bajba kerülünk, nemcsak Katica…
    - Hisz magad mondod, Jenő, annak a két lánynak sincsenek papírjai, mégis megtűrik őket az intézetben… Hát Katica nem jöhetett Erdélyből?
    - Én majd elmagyarázom neki Kolozsvárt! Úgy emlékszem mindenre, mintha tegnap láttam volna, pedig már másfél éve, hogy Erdélyben nyaraltunk!
    Apa és anya egymásra néztek. Hallgattak egy percig. Apa elgondolkodva szólalt meg aztán:
    - Móré Berci, évfolyamtársam volt, kolozsvári lányt vett el… Úgy hallottam, most negyvenegyben leköltöztek az asszony szüleihez. Ilyenforma lányuk lehet éppen, mint Ágnes… Hogy ott maradtak-e, evakuáltak-e, nem tudom…
    - És ha az ő kislányuk idevetődik, gondolkodnál, hogy befogadd-e? - kérdezte anya.
    Apa rám nézett. Mondani ákart valamit, de aztán elharapta a szót.
    - Menj lefeküdni, kislányom - mondta anya. - Aludj el nyugodtan, nem lesz semmi baj. Katica itt marad.
    Katicának a két aszpirintől nyugodtabb volt az álma, mint az enyém. Álmomban a Házsongárdon mászkáltunk Jencivel, pedig ő nem is volt ott, amikor igaziból Erdélyben nyaraltunk. Aztán egyszerre olyan volt, mint a Balaton, és Zsófi úszott, úszott kifelé, már csak a copfja libegett utána a vízen, iszonyú gyorsan úszott, alig látszott belőle egy kicsi pont, és valaki folyton azt mondta, hangosan, mint mikor a strandon bömböl a hangszóró:
    - Móré Katicát várják a bejáratnál! Móré Katicát várják a bejáratnál! Katicát… várják…
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    978963364800B
Webáruház készítés