Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Bithia Mary Croker A szép Neville kisasszony EPUB e-könyv

Bithia Mary Croker A szép Neville kisasszony EPUB e-könyv
840 Ft

Az Indiában, a brit gyarmati uralom idején játszódó romantikus történet egy fiatal lány felnőtté válásának és szerelmeinek történetét meséli el 11-es éves korától 221 éves koráig, házassága napjáig. A leány felcseperedése közben lenyűgöző tablót kapunk India tájairól, szokásairól, és persze az érzelmes szál sem maradhat el: A szép Neville kisasszony bizony számos férfiszívet megdobogtat... A kötetet Cserhalmi H. Irán korhű fordításában olvashatjuk, mely nyelvezet remekül illik a XIX. századi történetmeséléshez.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    VII.

    A következő nap délutánja rám nézve végzetes volt. Barna vászonruhámban, két kezemet fekete alpakkakötényem zsebeibe mélyesztve nagy fehér kerti kalappal fejemen, Mézjankóra ügyeltem, a ki unokája segítségével kedvenc almafám gyümölcsét tördelte, hogy azokat a dublini vásárra vigye. Annyira el voltam mélyedve, és oly szüntelen néztem fel a dúsan megrakott fa koronájára, hogy összerezzentem, midőn Maurice hangját hallottam, ki így szólt: - Nóra a nagyapád hí, gyere rögtön a könyvtárba.
    Villámgyorsasággal átfutottam a múlt heti j élményeimet. Nem emlékeztem egy tettemre se, mely oly szörnyű következményeket vonhatott volna maga után, minő ez a parancs, hogy nagyapa előtt megjelenjek.
    - Mért kell bemennem hozzá, Maurice, tudod? - kérdeztem leplezetlen rettegéssel.
    - Elég korán fogod megtudni, - volt nem valami megnyugtató válasza.
    - Tegnap nyitva hagytam a szénaszérű ajtaját és egy pár tehén bejött és kiszedett néhány köteg szénát, - ez csak nem lehet az oka? - tudakoltam tovább ideges izgatottságban.
    Maurice válaszra se méltatott, hanem kinyitotta a kert ajtaját és parancsoló kézmozdulattal intett, hogy menjek be. Hallgatása szavaknál sokkal többet mondott és bátorságom inaimba szállt, ha rá néztem. Furcsa volt az arckifejezése, szokatlan komolyságú és holthalvány. Bizonyára összeveszett nagyapával; de mi közöm nekem ehhez. Hiába törtem rajta a fejemet, míg ingatag, habozó léptekkel a könyvtárszoba felé-tartottam.
    Maurice velem együtt lépett be, de azonnal az ablakhoz fordult, míg én egyedül álltam, szemközt nagyapával, French úrral és egy furcsa kinézésű, ismeretlen öreg úrral.
    - Nóra, szólított meg gyorsan nagyapa, vizsga tekintetet vetve' rám a szemüvege fölött, mialatt én, mint valami vádlott bűnös, az asztal másik oldalán állottam meg. Tudod, hogy te most 15 éves vagy és elég idős vagy már ahhoz, hogy felfoghassad azt, hogy ha én maholnap meghalok, te koldus leszesz. Nincsenek rokonaid, a kik magukhoz vehetnének és így a szegények háza lesz egyetlen menedéked.
    Szótlan bámultam nagyapára és hiába iparkodtam felfogni e rettenetes nyilatkozatot.
    - Felfoghatod, hogy minden garas, a mivel birok, Maurice unokabátyádé. Ez világos dolog ugye?
    - Igen, - válaszoltam gépiesen és az ablak felé pillantottam, a hol Gallow jövendőbeli birtokosa zsebeibe mélyesztett kezekkel állt.
    - Unokabátyád otthont Ígért neked az ő házában, folytatá nagyapa, te és ő, ti vagytok a család, a jó ősi család utolsó ivadékai, - hangja ellágyult és elakadt.
    - Igen - erősítettem és magamban azon töprenkedtem, vájjon nagyapánál nem-e állt be hirtelen elmezavar. Gyakran hallottam, hogy anyagi gondjai megviselték a fejét és kissé „különösnek" tartotta őt mindenki. De utolsó szavainál elállt a lélekzetem.
    - Maurice megígérte nekem, hogy nőül vesz, mihelyt elérted húsz éves korodat.
    Nagyapára bámultam, aztán Maurice-ra, aztán French úrra. Egy arcizmuk se rándult meg és mégis tréfa lehetett ez csak. Szótlan megdöbbenéssel néztem az egyikről a másikra.
    - Az a boldogító tudat tölti el most szívemet, hogy unokám mint Beresford Gallowban fog élni és meghalni, és te, Maurice, folytatá hozzá fordulva - te vigasztaló sugarat vetettél utolsó életéveim alkonyára, midőn legforróbb vágyamat teljesítetted. Tudom, hogy egy Beresford szava oly szent és sérthetetlen, mint az ő pecsétje - és te ünnepélyesen megígérted.
    - Megígértem, - szólt Maurice közelebb lépve, halk, de határozott hangon.
    - Nyújtsd hát unokanővérednek a kezedet és tedd e gyűrűt ujjára, - szólt nagyapa, átadva neki egy régi, nagyon értékes, de csúf családi ereklyét - ez legyen eljegyzésiek jele - tette hozzá nyomatékkal.
    Maurice reszkető, jéghideg kezekkel igyekezett azt ujjamra tenni, mely ceremóniát French úr és a ráncos képű aggastyán a legnagyobb komolysággal szemlélték. Igen nagy volt e gyűrű; legfeljebb a hüvelykujjamon viselhettem e szörnyeteget ; de Maurice félretolta ezen készségesen odanyújtott ujjamat és bal kezem csontos középujjára tette. Emberfölötti erővel küzdtem a kacagással, de nem sikerült egészen.
    - Gyere ide, Nóra, szólt nagyapám rettenetes hangon. Vedd le azt a fejedről.
    Engedelmesén vetettem le a kalapot és mutattam vigyorgó arcomat.
    - Gyermek, kiáltott rám dörgő hangon, hevesen megfogva karomat, érted, hogy te egykor nőül fogsz menni unokabátyádhoz? Hallod? ismétlé haragosan.
    - Igen nagyapa - válaszoltam.
    - Ígérd meg, hogy míg ő él, nem mész nőül máshoz. - Válaszolj rögtön.
    - Hát nem tréfa ez, nagyapa? - rebegém siránkozó hangon.
    - Tréfa? - dörgé nagyapám, olyat ütve öklével az asztalra, hogy a könyvek és újságok szerterepültek.
    - Helytelennek tartom, jegyzé meg Maurice, őt ily módon lekötni. Hisz fogalmat se alkothat magának arról, hogy mit kell megfogadnia. -
    - Ép oly kötelező legyen rá nézve, mint te rád. Add szavadat, Nóra, - szólt nagyapa, figyelemre se méltatva Maurice felszólalását.
    - Megígérem - suttogám. Megígértem volna már mindent, csakhogy megszabaduljak.
    - Jól van és gondold meg, hogy szavadat meg kell tartani. Most mehetsz, szólt elbocsátva karomat. Menj.
    Örömmel engedelmeskedtem és sokkal gyorsabban hagytam el a szobát, semmint bejöttem. Az elhagyatott üres lakószobába siettem, kedvenc búvókámba, a hol a tágas ablakmélyedések egyikében ülve igyekeztem gondolataimat összefoglalni és az átélt eseményt megérteni.
    El voltam jegyezve, még pedig Maurice-szal. Nem voltam képes e tényt felfogni, még az én dús fantáziámnak is sok volt az. Mit szól majd hozzá Rody és Deb, ha megtudják, hogy én közös ellenségünk menyasszonya vagyok. És Miss Fluker, hogy fogja ezt a hírt fogadni? Boldogító gondolat - talán elfogják őt most bocsátani és nem kell többé tanulnom. Tán rábírhatnám Maurice-t, hogy vegye meg nekem Freneyt. Miss Fluker távozása és Freney újbóli bírása. E szempontból tekintve, rózsás színben tűnt föl a dolog. Szerelemről és házasságról való fogalmaim meglehetős homályosak voltak. Eddig még csak egy regényt olvastam, „Varsói Tádét", melynek olvasása közben forró könnyeket sírtam. A mily mohón nyelte el Miss Fluker a szépirodalom e termékeit, ebbeli vágyainkat korántsem elégítette ki és így alkalmam nem volt szerelmi történetek iránt érdeklődni. Különben, őszintén megvallva, az olvasás nem volt az én kedvenc foglalkozásom és a magam gyönyörűségére ritkán vettem könyvet a kezembe. Öt év végtelen hosszú idő volt. Ha megkísértettem oly dolgokra gondolni, melyek öt év előtt történtek, alig tudtam visszaemlékezni rájuk; - emberöltő látszott elválasztani a jelenkort tízedik életévemtől. Kétségkívül ép oly lassan múlik el majd a következő öt év.
    Magában a tényben kételkedni, ép oly lehetetlennek tűnt fel előttem, mintha a havazást vagy az esőzést akartam volna megakadályozni. Én gyűlöltem Maurice-t és ha ő szeretett, úgy eddig mesteri módon rejtette azt el: de nagyapa így határozta el, és mióta eszmélek nagyapa szava törvény volt előttem.
    Elmélkedéseimet "jövendőbeli férjem" belépése szakította félbe. Gondosan betette maga után az ajtót és hozzám lépett az ablakmélyedésbe, a hol én nem a legkecsesebben voltam összekuporodva és legmélyebb elmerültségben rágcsáltam a kalapom kötőszalagjait. Az átelleni ablaktáblákhoz dőlve, néhány percig figyelmesen nézett rám, ámbár bizony nem sokat lehetett látni rajtam.
    - Arra akartalak kérni, hogy ne beszélj arról, a mi ma délután köztünk történt, az titok maradjon, mondá.
    - Hát nem tartottak engem bolonddá ezzel? - kiáltottam föl, és merőn szemébe néztem. Minél tovább néztem őt, annál meseszerűbbnek tetszett nekem az egész.
    - Nem, valóban, - válaszolt Maurice gyorsan.
    - És mi ketten, én és te, most igazán jegyesek vagyunk, - tudakoltam tovább elfogulatlanul.
    - Úgy van, válaszolt Maurice habozás nélkül.
    Amint úgy arcába néztem, mely mély komolyságában egészen ünnepélyes kifejezést öltött, a régi oktalanság erőt vett rajtam és nevettem, nevettem mindaddig, míg egészen ki voltam merülve és az ablakhoz kellett támaszkodnom. Maurice tekintete a legnagyobb haragot és ellenszenvet árult el; az ő szemében a dolgok állása bizonyára nem volt komikus. De minél komorabb volt az ő arca, annál jobban nevettem én. Nem bírtam elhallgatni. Egész idegessé lettem és könnyek tolultak a szemembe.
    Végre Maurice türelmetlenül kiáltá:
    - No meglehet utóvégre, hogy az a remek tréfa, a minek te azt a dolgot tartod, sohse jut dűlőre. Hisz egyikünk meghalhat, tévé hozzá megkönnyebbülve.
    - Egyikünk vagy mind a ketten, válaszoltam könnyeimet felszántva. Az esetben, ha egyikünk meghal, az életben maradó fél gyászolni köteles. Én úgy se viseltem még gyászruhát.
    - Légy egy percig komoly, mondá unokabátyám haragosan, ígérd meg, hogy titokban tartod ezt a megbeszélést. - Megbeszélésnek nevezte, nem eljegyzésnek.
    - Még Debnek se mondhatom meg? kérdém ijedten.
    - Semmi esetre. Senkinek - felelt Maurice határozottan.
    Ez a parancsoló hang ugyan nagyon jól állt Maurice-nak; de magamban még is azt gondoltam, hogy ő nagyon is csalódik, ha azt hiszi, hogy zsarnokoskodni fog felettem.
    - Mondd csak Maurice, bátran, mért akarsz elvenni tulajdonképpen, mért?
    Haboztam.
    - Mért akarlak elvenni? vágott közbe Maurice - azt akarod tudni?
    - Igen.
    - Családi okokból - és mert - mert hát akarom.
    - Hát a te kívánságod ez ép úgy, mint nagyapáé, folytatám makacsul.
    - Természetes, hogy én is óhajtom, válaszolt kikerülve a tekintetemet és merőn szegezve szemét a pázsitból karcsún kiemelkedő szilfákra mintha azokon valami különös csodákat látott volna.
    - De Maurice - hogyan - én, hogyan - azaz - én nem hiszem, hogy te engem szeretsz.
    - Gondolod? No, akkor nagyon tévedsz, kedves Nóra, válaszolt ő sajátságos mosollyal.
    - Nem, te ki nem állhatsz és eltekintve attól, hogy te vagy az egyetlen rokonom széles e világon, én se szeretlek. Ki nem állhatlak.
    - Legalább őszinte vagy. De tán jön majd valamikor idő, a mikor jobban fogsz szeretni. Mindenesetre nem rajtam múlik, hogy ne legyen úgy. Majd meglátod, nagyon jól fogunk összeférni - szólt Maurice - nagy, szürke szemeiben felcsillanta részvét bizonyos kifejezése, vagy tán más érzés volt az.
    - Úgy fogunk összeférni, mint kutya és macska, úgy mint Mooney Lőrincz és a felesége a keresztúton, a kik mindig verekednek, feleltem metsző gúnnyal.
    - No, olyan rossz még sem lesz a dolog, Nóra. Mindenesetre a mi esküvőnk még ködös távolban van, még hosszú, szép évek során nem kell rá gondolnunk, hiszen oktalanság ilyesmiről beszélni olyan gyermekkel, mint te vagy; de minthogy Indiába megyek, azt kívánja nagyapád, hogy a dolog el legyen intézve, az esetre, ha ö nem él többé, mire visszajövök. A legközelebbi hat éven át felejtsd el a dolgot, én ép úgy fogok tenni. Te igen szabadnak érezheted magadat, huszonegy éves korodig. Sőt jobbnak tartom, ha addig magamnál tartom még a gyűrűmet.
    Szótlanul nyújtottam át a gyűrűt.
    - Bizonyára tudod, hogy én elhagyom ma Gallowt? kérdé egy kis szünet múlva.
    - Tudom, felelém közönyösen.
    - Igazán kíváncsi vagyok, hogy mivé fogsz fejlődni, mire viszontlátlak! szólt, rám függesztve gondolkodó tekintetét.
    - Mindig rút leszek, ne ringasd magad illúziókban külsőm megváltozását illetőleg, válaszoltam szokatlan komolysággal.
    - Az nekem mindegy, nem beszélek én a külsőről, válaszolt Maurice vigasztalón. De remélem, hogy nyugodtabb lészsz és jobban fogsz érdeklődni tanulmányaid iránt. Itt a tanulás ideje, meg fogod bánni a lustaságodat, ha majd nagy lészsz és belátod tudatlanságodat.
    - Igazán? vigyorogtam.
    - Remélem, hogy igen figyelmes leszesz nagyapád iránt'.
    - Oh igen, remélsz tán még más valamit? kérdém gúnyosan.
    - Oh nagyon sokat, válaszold, semmi rosszat nem sejtve. Látod, hogy érdeklődöm most irántad és remélem, hogy igen megváltozva, mint művelt, szeretetreméltó hölgyet foglak viszontlátni.
    - Azt nem mondhatod komolyan, - törtem ki végre. No hát én is érdeklődöm most irántad, folytatám kitűnően utánozva az ő hangját és remélem, hogy te nem lészsz olyan szamár és oly képzelgő fickó, hanem jobb pajtás. Tán van még valami remélni valód? - kérdém gúnyosan, kidobva a kalapomat az ablak előtti pázsitra.
    - Csak a te javadat akartam, de látom, hogy hiábavaló. Te javíthatatlan tacskó vagy és olyan makacs és önfejű, akár egy öszvér!
    - Ez elegendő, szakítottam őt félbe udvariasan. Nagyon sok bók megzavarhatná a fejemet. Hagyjuk a dolgot. Tedd el a viszontlátásig, végzem szavaimat, az ablakpárkányra lépve, a honnan könnyű szökéssel követtem a kalapomat. Miután azt felvettem, gúnyosan meghajtottam magamat: - Isten önnel Maurice bátyám, szóltam a kalapom szalagjait megfogva és ide-oda lóbálva azt, legyen nyugodt külsőmet, magaviseletemet illetőleg. És búcsút intve feléje, eltűntem a bokrok sűrűjében.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634740995
Webáruház készítés