Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Benedek Elek: Testamentum és Hat levél_EPUB

Benedek Elek: Testamentum és Hat levél_EPUB
340 Ft340

TARTALOM

TESTAMENTUM (I-II)
JANKÓNAK
ARANYVIRÁGNAK
BÁNDI MIKLÓS (I-IV)

e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    II.
    Te csak nyargalj vesszőparipádon, fiam, sejtelmed se legyen arról, hogy én ez órában a halál gondolatával foglalkozom, irván, folytatván végrendeletemet. Dalolj versenyt a dalos pacsirtával, mely ott fönt lebeg a magas levegőégben s nyilván azt hirdeti: de szép az élet, óh de szép!
    Nézd, csak nézd azt a vak fiút, ki mindennap kibotorkál a hegyek közé, egyedül, egy pálczika nélkül, - meg-megáll ez is, fejét fölemeli s mosolygó arczczal hallgatja a pacsirta dalát. Tele tüdővel szívja az üde levegőt, a vadrózsák illatát s e pillanatban talán ő is azt suttogja: de szép az élet, óh de szép! Pedig ő nem látja a virágot, ám érzi illatát; pedig ő nem látja a pacsirta szárnyalását, ám hallja csattogását; pedig ő árva, apátlan, anyátlan, kegyelemkenyéren él, s im lásd, e pillanatban örül az életnek mégis.
    Ez csodálatosnak, rejtelmesnek tetszik tenéked. De te csak a botorkáló vak fiut látod, lelkének tartalmát nem ismered. Te még nem tudod megbecsülni Istennek végtelen jóságát, a mely téged ép kézzel ajándékozott meg; te még nem tudod, hogy e kézzel majd felemelheted a gyöngét, leverheted a gonoszt; szerezhetsz vele kenyeret magadnak és adhatsz vele e kenyérből másoknak; és megajándékozott ép szemmel, melylyel nézheted mindazt, mit látni szép, s melyet behunyhatsz, ha nem akarod látni mindazt, mit látni kellemetlen. Ah, Isten őrizz, ha csak egy idegszál hiányoznék tested épségéből, mely nagyot emelkednék becse a meglévőknek! Hidd el nekem, hogy annak a vak fiúnak édesebben csendül szívébe a madárdal, mint a tiedbe. Hidd el nekem, igazibb öröme van neki abban, hogy bár tapogatózva, botorkálva, de járhat-kelhet az édes anyaföldön, mint tenéked, hogy ugrálhatsz árkon, bokron át, megmászhatod a magas hegyet, leszaladhatsz a virágos völgybe, s eszedbe sem jut, hogy mindezt nem tehetnéd, ha Isten tőled is megtagadja azt, mit attól a vak fiútól jónak vélt megtagadni az ő végtelen, beláthatatlan bölcsessége.
    Természetesen, te ma még azt hiszed, hogy nem lehet nagyobb csapás, e földön nagyobb nyomorúság a vakságnál. Igazad van, nincs is ennél nagyobb testi nyomorúság. De megtudod, látni fogod majd az én irásom nélkül is, hogy van ennél egy nagyobb, rettentőbb nyomorúság: a lelki vakság. Látni fogsz Isten képére teremtett embereket, akikből első tekintésre nem hiányzik semmi, a mi az embert egész emberré teszi; más-más a ruhájuk, ruhájuknak a kelméje; a szabása; más-más talán az arczuknak a szine; rövidebb, hosszabb, vékonyabb, vastagabb a termetük, de egyben mind egyenlők: Istennek képére vannak teremtve valamennyien. Látni fogod, hogy Istennek napja egyformán világít valamennyinek s im mégis milliók tapogatóznak, botorkálnak, éppen mint az a vak fiú. Van szemük a látásra és nem látnak. Van fülük a hallásra és nem hallanak. Látni fogod, hogy Isten képére teremtett emberek idegenül haladnak el egymás mellett. Látni fogod, hogy az „egy akol és egy pásztor“ irott malaszt, melyet állandóan hazudtol a valóság; hogy az aklok száma megszámlálhatatlan, a pásztoroké még inkább… Meg fogod látni, mely éberen őrködnek e pásztorok az aklok kapujában s csodálkozással szemléled, hogy hamarabb engednek kiszaladni hármat az akolból, mint beereszteni egyet, a mely - szerintük - nem az ő aklukba való. Ezen nevet az én paraszt-eszem, de jegyezd meg, fiam, hogy nemcsak paraszt-ész van e világon. A mit én természetesnek találok, a természettel ellenesnek talál tán millió ember és viszont.
    De félek, hogy véletlenül már most kezedbe akad irásom s nem szeretném, ha legalább a velejét meg nem értenéd. Félek különösen attól, hogy, ha nem értenéd meg azt, mit mondandó vagyok, megkésve értenéd meg, a mikor már téged is elsodort valamely áradat. Félek, hogy mire kikerülsz az életbe, mindabból, mit az iskolában tanultál, csak annyi marad meg, a mennyivel megkeresheted a kenyeredet, talán vagyont is gyüjtesz, nagy vagyont általa, de üres lészen a szived, szeretet nélkül való. Avagy megmarad tán szívedben a szeretet, de dresszirozva, mint egy komédiás ponny. - Szívednek melegét nem azokra árasztod, a kik szeretetet szeretetnél egyébbel nem viszonozhatnak, hanem azokra, kik, szeretet nélkül élvén az életet, bolond szívedet még majd kinevetik.
    Látom, éppen most tanulod a bibliai történeteket. Szépen megmagyarázza Jézus a törvénytudónak, hogy mi az a felebaráti szeretet. A kirabolt, félholtan fetrengő utason nem könyörül a pap. Hasonlóképpen nem könyörül rajta a lévita. Végre jön egy szamaritánus. Bekötözi sebeit, elviszi a városba, elhelyezi egy háznál s még pénzt is ád a gazdának, hogy ápolja őt.
    - E három közül ki volt felebarátja a sebesültnek? - kérdé Jézus.
    - A ki könyörült rajta, - felelé a törvénytudó.
    A tanulságot ebből igy vonja le könyvecskéd: „A valódi könyörületes szívü ember sohasem kérdezi: micsoda nemzetből vagy vallásfelekezetből való az, a ki nyomoruságban szenved, hanem segíti embertársát azért, mert tudja, hogy az Istennek gyermeke, tehát neki testvére és segedelemre van szüksége.“
    Tehát Jézus, Istennek fia, a felebaráti szeretetet a könyörületesség egy példájával magyarázta meg. Ne feledd, fiam, hogy Jézus ennek előtte kétezer esztendővel járt és tanított e földön. Hogy abban az időben még a könyörületesség volt a szeretet legszebb nyilatkozása. Ne feledd, hogy bár Jézusnak bölcseje jászol vala, királyok borultanak le e bölcső előtt. Királyok és pásztoremberek. Olvasd a históriát s látni fogod, mint verődnek a népek külön kasztokká. Az erős leveri és ráadásul még meg is veti, lelkében megalázza a gyöngét. Fejébe veszi, hogy csak ő az Isten képére teremtett ember, s a kit szegénysége, gyámoltalansága, gyengesége lenyügöz, az az ő szolgája. A kinek kenyeret dob, hogy éhen ne veszszen, de szive melegéből nem juttat neki egy leheletnyit. Akit, Istentől nyert lelki adományok révén bár fölemelkedik a porból, magával egyenlőnek nem ismer el, mert amannak bölcseje durva deszka volt, az övé aranynyal, selyemmel, biborral ékes.
    Ha majd szíved, lelked ki lészen művelve; ha majd nemcsak látsz, de a látottakon gondolkodol is: csak akkor döbben meg a szíved, fiam, csak akkor szorongatja majd vasmarokkal a keserű fájdalom, látván, hogy boldogtalanabb vagy az éhező koldusnál, mert annak nem fáj, ha pénzt vet lábához a nagy úr, a mint elrobog bársonyos hintaján; de neked fájni, kegyetlenül fájni fog, a midőn tisztességtudó kalapemelésedre könnyü, megvető fejbiczczentéssel válaszol a gőgös, de máskülönben könyörületes szívü nagy úr!
    Könyörületesség! Ki nem könyörületes manapság? Kinek nincs egy fillérje, egy falás kenyere a koldusok számára? Ki mer manapság nem lenni könyörületes szívű? Ma, mikor az ujságok számon tartják, ki mennyit ád a kárvallottaknak s ki nem ád semmit? Manapság, mikor a könyörületesség - mulatság, sport? Mikor fényes, drága toálettekben, keringőzve vagy csárdást ropva törülik le a szenvedők könnyeit!?
    De én egyebet kérek tőletek, könyörületes szívek! Nekem van kenyerem; nekem van ruhám, divatos szabású; tanultam, a mit tanultam; tudok, amit tudok; vagyok legalább is „átlagember“, vagyok; beszédem nem sima, de nem is goromba; ha éppen elkerülhetetlen, még a lovakról is tudok társalogni; könyörüljetek rajtam s ne kérdjétek, paraszt vagyok-e vagy nemes; kereszténye-e vagy zsidó. Vegyetek úgy, a mint vagyok. Szeressetek, ha van bennem szeretni való; vessetek meg, ha van bennem megvetni való. De ne legyetek az őseimre kiváncsiak, mert ők alszanak, porladoznak régen; kegyes érdeklődésteket meg nem köszönik: ruházzátok rám ezt és én megköszönöm, meghálálom nektek. Szeretetért szeretetet adok.
    Ez a legnagyobb summa, fiam, melylyel a szeretetet megfizetni lehet: maga a szeretet. Ne sajnáld, ha többet adsz ebből másnak, mint a mennyit más ad tenéked. Örülj ennek, hisz akkor te vagy a gazdagabb.
    Mikor e sorokat irom, édes fiam, nagy kérdések foglalkoztatják az elméket. Nagy kérdések, melyeket tán még az én életemben paragrafusokba szednek, de te késő öregséget érhetsz, akkor sem lesznek - megoldva. Bölcs, nagy elmék kigondolnak sok szépet, üdvöset, törvénykönyvekbe be is iktathatják: rideg paragrafusok még soha meg nem változtatták a társadalomnak szellemét.
    Ha én zsidó volnék s reczipiálnák az én vallásomat, megköszönném szépen, de megkérdeném: hát engem mikor reczipiálnak? Ha én zsidó volnék s feleségül vehetném a keresztény leányt, akit szeretek, a nélkül, hogy meg kellene tagadnom a hitemet, megköszönném szépen, ah, de mi a törvény jótéteménye ahhoz, ha látnám, ha érezném, hogy van egy törvény, mely a szivekben lakozik: a szeretetnek törvénye, mely nem lát különbséget ember és ember között!
    Törvények még nem döntöttek le válaszfalakat, fiam, azt nekünk magunknak kell ledöntenünk. De nehogy azt mondd majd szűkkeblüen: nekem nem fáj, engem nem éget s közömbösen nézd embertársaidnak küzdelmeit. Ha csak magadra gondolsz, ha csak a magad sebe fáj, menj a rengeteg erdő mélyébe, lakjál a vadak s ne az emberek között. Élj vad gyümölcsön, sebedet gyógyítsd füvekkel: igy is lehet élni, a mig halálod órája üt. De ha emberek közt élsz, vedd ki a magad részét minden igaz, becsületes, jogos küzdelemből. Állj a védtelenek, gyengék közé; az erősek, hatalmasok oldalán harczolni nem virtus. Ne ejtsen meg a könnyü, puha élet varázsa; nehogy cserbe hagyd a veled egysorsuakat, mert téged talán megtűrnek a felsőbbek között. Neked ez nem okozhat akkora örömet, a mekkora keserűséget azoknak, a kiket te cserben hagyál. S ha még ez sem volna elég, hogy meg ne tántorodjál: gondolj reám, kinek az életét nemcsak a nehéz munka rövidité, de végetlen lánczolata az emésztő gondolatoknak, bántó érzeteknek, melyek sokszor megakasztják tollamat, megzsibbasztják energiámat, tehetetlenül nézvén a vészes áradatot, mely jót, rosszat egyként elsöpréssel fenyeget…
    Lehet belőled nagy ember, - és hadd legyen! - de szív nélkül, szeretet nélkül igazán nagygyá nem leszel. Ne bizd el hát magad, ha csodálják elméd tündöklését: sok fényes elme elhomályosult már, de a szív, - jó vagy rossz - megmarad utolsó dobbanásig annak, a mi volt első dobbanásakor. És te, fiam, kicsinyelheted majd tán elmémnek szűk körben való forgását, de egyet ki kell érezned e sorokból: tele volt a szívem szeretettel. Jutott ebből mindenkinek és nem fogyott soha, de sőt inkább növekedett. Nem osztályoztam a szeretetet: mindenkinek annyi jutott, a mennyit megérdemelt. Némelyiknek több is, de kevesebb soha senkinek.
    És nem félek, hogy kifogyok a szeretetből, fiam! Ha egyéb nem, ez eltart a sírig. Ha egyebet nem, kaphatsz ezt tőlem halálom után is s ha majdan talán üresnek érzed szívedet, gyere ki síromhoz, meglásd, megtelik szeretettel! Ha majdan talán bántani fog az emberek gőgje, gyere ki a temetőbe s megvigasztalódol. Porrá lesz itt gazdag és szegény, gőgös és alázatos. Az egyiknek gránit jelöli emlékét, a másiknak egyszerü fejfa, de porrá lesz mind a kettő. Itt ember és ember közt nincs különbség. Gránit és fa: ennyi az egész.
    Jere ki a siromhoz, fiam!
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633647158
Webáruház készítés