Új jelszó kérése
Termék részletek


Benedek Elek: A sziv könyve_MOBI

Benedek Elek: A sziv könyve_MOBI
640 Ft

Elek apónak ez a könyve melankolikus hangulatú, az ember őszét idéző hangulatú tisztelgés a tisztességben ledolgozott élet bölcsessége, és az öregkör derüje előtt. S bár a fiatalság sokszor okosabbnak hisz magát az öregeknél, Elek bácsi tudja már: ez biza' nem így van. És ezt iaz olvasó is megérti, ha végigolvassa a derűs, néha szomorkás ám mély életbölcsességet árasztó történeteket. Ezért is ajánlotta Benedek Elek a könyvet szüleinek.

  • Részlet az e-könyvből:

    Levél a temetőbe

    Tudom, hogy porrá lettél régen, Gergely, édes kicsi pajtásom s ím beszélek te hozzád, írván levelemet a temetőkertbe. Most, hogy újra itt vagyok kicsi falumban, oly sok év után, nevetős arczod megelevenedik, bármerre járjak: az utczán, a patak mentén, a réten, az erdőn, mindenütt velem jársz, mint egykor, régen, nagyon régen. Ihol szalad két fiu vesszőparipán, szélnél sebesebben, talán a gondolatnál is sebesebben. Gyí Fakó, Csillag, gyí! Aztán egyszerre csak ledobjuk magunkat vesszőparipánkról, egybefogódzunk s hajrá, kettesben nyargaljuk be a rétet, kiszegve fejünket, mint a daczos csikók, tánczolva kényesen, meg újra neki iramodván a virágos rétnek.
    Alig tudott elválasztani az alkonyat. Folyton kisértük haza egymást: én téged a falu felső végéről az alsó végére, te vissza, míg ránk sötétedett. Gyűlöltük az estét, mely kezünket kikapcsolá, ujjongva köszöntöttük a fölkelő napot, az áldottat, mely újra egybekapcsolt.
    Ó, szép gyermekkor, hová levél? És te Gergely, mivé levél! Por vagy, hideg por.

    *

    Nyolcz esztendős voltam, mikor egyszer nyakadba borultam és sírtam keservesen:
    - Holnap visznek Udvarhelyre, Gergely.
    Mondtad te sírva:
    - Kivel játszom én ezután?
    Mondtam én még keservesebb sírással:
    - Hát én kivel?
    - Te majd találsz ott úrfipajtásokat. Engem el is felejtesz.
    - Én nem, soha, míg élek!
    Aztán kicsi szívedből bús sóhajtás tört fel.
    - Mennyit kértem az édes apámat, vigyen el engem is!
    Neked itthon kellett maradnod, Gergely. Azt mondta az édes apád: Gergelyből legyen gazda. Elég egy urat nevelni egy familiából.
    Urat! Szegény székely ember mind azt hiszi, hogy világ pompájára neveli a fiát, ha iskolába adja. Milyen urak lesznek belőlük, Istenem! Szép ifjuságuk megoszlik a könyvek magolása s a nehéz mezei munka közt s amikor szárnyukra kelnének, bekerülnek egy kalitkába, melynek büró a közönséges neve s körmölnek ott néhány forintért, míg ki nem dőlnek. A gazdának maradott testvér irigykedve gondol az úrrá lett testvérre: neki jó dolga van! Ő úr! Nem hiszi el, nem lehet elhitetni vele, hogy nincs annál az uraságnál keservesebb kenyér a világon. Hogy az úrrá lett testvér megmérhetetlen szomorusággal sóhajtoz kicsi faluja után s ki-kitekintvén bürójának ablakán, egy nap százszor tör ki szívéből a keserüség: ó édes falum, mért hagytalak el. Mért nem szánthatom sovány földedet, mért nem kaszálhatom füvedet, versenyt nótázván legényekkel, leányokkal!
    Telt, múlt az idő, Gergely, s haza-haza vetődvén, irigykedve néztem tornáczos kőházadat. Pályám fele útján én még s te már gazda vagy! Van szép házad, csűröd, istállód, telked körül kőkerítés s a zöld zsalu mögül kimosolyg egy szép fiatal asszony, karján egy röpkedő fiucskával. De csudálatos, megfoghatatlan én előttem, mindez a jó téged nem tett boldoggá. Bánatos mosoly ült napbarnította arczodon s ülvén terített asztalodnál, fel-felsóhajtál búsan: oh ha engem taníttatott volna az én édes apám!
    S megdöbbenve néztél engem hosszan, sokáig, mert én is fölsóhajték:
    - Oh, ha engem nem taníttatott volna az édes apám!

    *

    Nincs e földön igaz boldogság, Gergely, csak ott, ahol te vagy: a föld alatt. De azért szép az élet, Gergely! Úgy tetszik nekem, hogy a mező, az erdő ma még szebb, mint volt gyermekkoromban! Pedig ma már nem ketten futunk versenyt a széllel, hanem a te fiad s az enyém, Gergely! Mit is véthettél te a jó Istennek hogy elmédet megbóditá s gyilkos fegyvert adott a kezedbe! Hogy itt tudtad hagyni kicsi fiadat, aki éppen olyan nevetős arczu, mint te valál. Aki éppen olyan fürge lábbal vágtat fel az utczán, ki a mezőre, mint te; vágtat az én fiammal, mint te én velem!
    Mit mondtam én, hogy nincs igazi boldogság e földön, csak ott, ahol te vagy, a föld alatt! Nem igaz, Gergely, nem igaz! Láttad volna, mikor az én fiam, egy csapat gyerek közül első nézésre kiválasztotta a fiadat! Sohasem látták azelőtt egymást. S ím egyszerre a kurta nadrágos, hosszu harisnyás, sárga czipős pesti gyerek a karját karjába ölti egy fiunak, aki szőttes nadrágban, magyar csizmában, bokrétás posztókalapban szaladgált a többi parasztgyerek közt s mondá neki: gyere velem, legyünk jó barátok.
    Visszahúzódtam én s figyeltem, mi történik.
    Kérdezte Marczi: Mi a neved?
    Felelte a fiad: - Benkő Árpád.
    - Az én nevem Benedek Marczi.
    Mondta Árpád:
    - Tudtam, ha nem mondod is. Hallottam, hogy idehozott az édes apád.
    Kérdezte Marczi:
    - Hát a te apád hol lakik?
    Felelte Árpád s könnybe borult a szeme:
    - Az én édes apám a temetőben lakik.
    - Meghalt?
    - Meg.
    Erre aztán előléptem én is. Mondtam a fiamnak:
    - Édes fiam, légy jó barátságban ezzel a fiuval. Mikor én ilyen kis fiu voltam, mint ti, az Árpád apja volt az én legjobb barátom.
    Ó Gergely, Gergely, ha te most élnél, tudom nem emelnél fegyvert magad ellen! Nem hagyod árván fiadat, de örülnél életednek, látván, mint elevenedik meg szép gyermekkorod! Imé, mely megmérhetetlen Istennek az ő jósága, öröklődik az ő kegyelméből a szeretet, a barátság apáról fiura!
    Rajta, fiuk, rajta! Fogjátok össze kezeteket, uczczú, vágtassatok árkon-bokron át. Na, most vissza. Pihenjetek. Éhesek vagytok? Megfáradtatok? Jertek elé, jertek. Puha kenyér, vaj, kalács, kávé, van itt minden, ami jó, megenni való. Egyetek, igyatok!
    Így van ez, Gergely, így nap nap után s te nem látod, szemednek fénye kialudott, porrá lett, elvegyült azzal a hideg sárga agyaggal. De ha van szívedből még egy porszemecske, tudom, fölmelegszik s földobog a sírból. Tekints le csak a magas egekből, mi történik a földön. Tekints le a mi kicsi kertünkbe, hol annyi virágot tépdestünk egykor, régen.
    Nézd, mit csinál a két fiu. Vágtak hajlós fűzfavesszőt, s meghajlíták szépen karikába-körbe. Aztán a két végét összekötötték jó erős házi czérnával. És szaggatják sorba a virágot, mit a kertben találnak: szekfüvet, rozmaringot, égő piros mályvát s rákötözik jól a fűzfa-karikára.
    Koszoru lesz ebből, Gergely, a te sirhalmodra. Im, már kész is a koszoru. Megfogják két oldalt s úgy mendegél az utczán ki a temetőbe a két fiu: egy kurta nadrágos, hosszu fekete harisnyás, sárga czipős s egy magyar csizmás, szőttes nadrágos, fölbokrétázott posztókalapos fiu...
    Aludj édesen, Gergely.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633985694
Webáruház készítés