Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Benedek Elek: A sziv könyve_EPUB

Benedek Elek: A sziv könyve_EPUB
640 Ft640

TARTALOM

ELSŐ KÖTET
Az öregek
Mártha
Ősz
Az „öreg” nagymama
Édes vén fáim!
Regényem hőse
A bágyi papné
Gyócsé
Aranylakodalom
Eegy kis leányról
Jób
Dal az öregségről
Künn a pusztán
Az ezredes
Nagyapóéknál
Templomban

MÁSODIK KÖTET
Zágoni Sándor
Égszakadás
A forgószél
Eduard Schittenhelm
Öreg galambok
Egy hszontalan emberről
Levél a temetőbe
Egy menyasszony naplójából
Feltámadunk
A szovátai Berbécsek
Karácsonyi levél
Várnak a gyerekek...
Az arany feszület
Bedőné beszél
Erdőzúgás

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Dal az öregségről

    Felvidul a szívem, ha öreg embert s öreg asszonyt látok, amint kart karba öltve szép csöndesen sétálnak az utczán. Mellettük el-elsuhannak szép fiatal párok, boldogan, szerelmesen simulva egymáshoz s mosolyognak az öregek szeliden: csak fussatok, fussatok, majd megcsöndesedtek.
    Isten, ki belát a szivekbe, tanuságot tehet mellettük, hogy az ő szivükben nem támad irigység, amint meg-megállnak s hosszan néznek egy-egy fiatal pár után. Mindkettejüknek egy a gondolata: csak fussatok, fussatok, mennyit kell futnatok, míg utólértek minket!
    S tovább mennek, mendegélnek. És látnak öreg urakat, öreg asszonyokat, kik magányosan, szomoruan tipegnek az utczán. Ezeket szánják, sajnálják erősen. Mennyire szeretheti őket az Isten, hogy együtt értek késő öregséget! Milyen szomoru lehet az öregsége azoknak, kik nem részesülhettek Istennek különös kegyelmében; akik futottak, fáradtak, szorgalmas méhként gyüjtögettek, hogy gond nélkül tölthessék az élet alkonyát s ím, bús elhagyatottságban várják: mikor szólítja magához az Úr.
    Ó szép, szép az ezüst-hajas öregség, de csak úgy szép, ha férj s feleség, kiknek lelkét szeretet és gond összeforrasztotta: együtt érheti meg!
    Megható versenyre kelnek gyöngédségben, apró figyelmességben. Szellő ha lebben, megrettenve néznek egymásra: nem fázol, édes öregem? Nyomban kitünik, hogy egyik se fázik, miközben előszednek plédet, meleg kabátot, sipkát, s úgy bepólyázzák egymást, hogy csak a szemük látszik.
    S ez így éppen jól van: néznek egymás szemébe gyöngéd szeretettel.
    *
    Öreg pár ember tesz-vesz, tipeg-topog reggeltől napestig az udvarunkon. Egyszerü jámbor emberek: gyermek- és ifju-koruk nehéz munkában telék el, nehéz munkában értek késő öregséget. Hetven esztendő nyomja vállát öreg embernek, öreg asszonynak s ím dolgoznak ma is, kora reggeltől késő estelig. Az öreg ember kaszál forró nap hevében; este, reggel öntözi a szárazságban megtikkadott földet; nyesegeti a fákat, irtja a gyomot: nincs pihenése egész nap. Az öreg asszony lejár Budára - mosni. Hajnalban megy el, késő este jő haza. De sohasem egyedül... Az öreg ember, mikor mi fiatalok fáradtan a munkától, bágyadtan a nap melegétől, álomra hajtjuk fejünket: elindul szépen a magas hegy tetejéről, lebotorkál a meredek, göröngyös uton s megkeresvén az öreg asszonyt, együtt botorkálnak haza a sötétben.
    Megesik a szívem rajtuk, ha látom, hogy még mindig hullajtják a véres verejtéket - a mindennapi kenyérért. Pénzük van a takarékban, de nem mernek még hozzá nyulni. Ki tudja, hátha még sokáig, nagyon sokáig élnek s éppen akkor nem lesz pénzecskéjük, mikor meglepi a nagy gyöngeség, erőtlenség, talán a betegség. Majd, majd, ha nagyon megöregednek.
    És az öreg ember olyan buzgón serénykedik a gazdája kertjében, úgy megizzad, s olyan pontosan elmegy minden este az öreg asszony után, hogy, istenemre, példát vehetne tőle sok, nagyon sok fiatal férj.
    Ölelésnek, csóknak vége, nagyon régen vége, de, édes istenem, ez az ő szívüket meg nem keseríti. Egy kicsi jó meleg leves, egy pohár borocska, mit az öreg asszony reszkető kézzel tesz az asztalra, biztatván: egyék, igyék, öregem, s a megnyugvás, hogy megint eltelék egy nap szépen, baj nélkül, betegség nélkül: ezekben a nagyon közönséges dolgokban összeölelkezik a lelkök, fölmelegedik a szivök, s bizony nem siratják vissza a szép ifjuságot.
    Szebb, szebb az öregség. Ma százszorta erősebben ragaszkodnak egymáshoz, mint régen, mikor az asszonynak kellett néha a férje után menni, kérve, könyörögve: jere haza! Akkor az asszony mehetett a világ végére munkába, a férj nem ment utána. Majd haza jön magától. Mind a ketten érezték, hogy külön-külön, egymás nélkül is megtudnak élni; most fogyván testüknek ereje, mindennap erősebb a ragaszkodás, az egymásért aggódó gyöngéd szeretet. Látnád őket, amint haza érkeznek ketten! Ragyog az arczuk, a szemük, hogy ismét együtt lehetnek, együtt költhetik el a hirtelen készült vacsorát.
    Látván napról-napra ez öreg pár embert, nemhogy félnék az öregségtől, de szinte megirigylem öregségüket. Ők eljutottak odáig: én eljutok-e vajjon, mi eljutunk-e? Látván ez öreg pár embert, egy másik öreg párra gondolok, mely messze, messze innét, erdős hegyek aljában, kicsi faluban éldegél, egész nap ott tipegnek ők is az udvaron s együtt küldik sóhajtásukat felénk: jertek már, jertek!
    Ha én is, ha te is, ilyen szép öregséget érhetnénk, Istenem! Ezer baj, gond, gyötrelmes napok, éjek, miket át kell élni, szenvedni addig: mind nem ijesztenek meg engem, ezek nélkül tán nem is lenne édes, kivánatos az öregség. Csak az élet derekán ne törni le! Ha megroskad vállad a munka terhe alatt, ne csüggedj, - inkább küzdeni, inkább megjárni a szenvedések Golgotháját, mint meghalni az élet derekán, kidülni pályád fele utján, talán legszebb terveidnek közepette!
    Meglehet, könnyen meglehet, hogy elérkezünk az ezüst-hajas, csöndes öregségbe, s szívünknek keserüséget okoz a leszámolás. Munkakedvünk, önbizodalmunk sok mindenbe fogott s erőnk gyenge volt, hogy mindazt, min lelkesedve csüggtünk, végrehajtsa. Úgy kell lenni, hogy öreg napjainkra valamennyien csöndes, mosolygó filozofusokká leszünk; elménk, szívünk nem háborog amiatt, hogy e világon való utaztunkban nem egyszer épp akkor esett ki kocsink kereke, mikor egy arasznyira valánk a czéltól...
    Ereinkben lassan, vékony sugárban csörgedez a vér s ezt bölcsen rendelé így az Isten. Kicsi dolgok nem bántanak, nagy dolgok nem hoznak indulatba s lefektünkben, felkeltünkben dicsérjük Istent, ki megnyujtotta életünket; ki meghagyott erőnkből annyit, hogy tipeghetünk egy kicsi udvarban; tudunk örülni a felkelő, a lealkonyodó napnak s tudunk meghalni keserüség nélkül, mert eleget éltünk...
    Nemcsak testünket, szívünket is csak az öregkor érlelheti meg a halálra! Érzem, hogy a halálnak, melytől ma borzadok, akkor majd mosolyogva nézek a szemébe. Most perbe szállanék vele, talán el is hitetném magammal s el akarnám hitetni a halállal is, hogy nagy dolgokat tudnék cselekedni, nagy dolgokat, melyeket senki más rajtam kívül nem végezhet el... Hetven esztendővel a vállamon bizony nem ámítanám magamat, nem senkit, a halált sem. Mondanám neki:
    - Jere, jere, eleget éltem.

    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633985687
Webáruház készítés