Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Bársony István: A néma völgyben_MOBI

Bársony István: A néma völgyben_MOBI
740 Ft740

TARTALOM

Kalandos élet
Az "őr"
A nagylelkű
A remete
Margyul
Forgandó szerencse
A legyőzhetetlen
A néma völgyben

  • Részlet az e-könyvből:

     

    A kezdődő tavasz napja bágyadtan süt. Az ég ködös-párás; a foszlós pára nem tud igazi felhővé tömörülni. De azért a nap mégse verődhet át teljes erővel ezen a lágyan lengő fátylon. Gyönge fény szűrődik keresztül a levegőn, s a tájék olyanná válik tőle, mintha a rónák tündérének alig sejthető mosolyát tükrözné.
    Ami csekély fuvalom járja a mezőt, délről jön, s hozza magával a tavaszt, amelynek a közeledésére édes borzongás fut végig mindenen. A fuvalom el-elpihen egypár pillanatra, s olyankor a mezsgyén kiegyenesedik a tavalyi tarackfű, amely fonnyadtan is merev keménységgel tartja a derekát. Pedig a legkisebb szellő alighogy nekifekszik, félretolja. De hiába gyomrozza, taszigálja, gyűri; amint elereszti, a nyakas szál megint csak visszalendül, akár az ingatag nád, amelyen a vihar se foghat ki.
    A mezsgye mellett mozog valami a fakó tarlón. Egy iromba kis madár, amely alighogy a tél jégfoka kitöredezett, megjött hozzánk, a magyar pusztára, az ő igazi otthonába. Egy pacsirta bujkál a tarló gyér szalmája között, s keres, kutat, mintha elvesztett volna valamit, amit okvetlenül meg kell találnia. Úgy elfoglalja ez a munka, hogy észre se veszi, ami a mezsgye liliputi dzsungeljében mögötte történik.
    A csenkeszek, tarackok és surlók aszatja közt, amelyet az egymásra borult pázsit és mindenféle lapumaradvány megsűrít, alattomosan csúszik errefelé az élő veszedelem.
    Egy arasznyi állat, amelynek ámbár négy lába van, mégis úgy mozog itt, mintha kígyó volna.
    Nagyon keskeny, hosszúkás, hengerded teste szinte teljesen lelapul a földre, annyira, hogy csak kávébarna ködmöne látszik; hófehér mellénye, amely hasmánt egészen végigvonul rajta, néha villan ki a gaz közül, amikor meg-megáll, s a fejét, óvatosan figyelve, szimatolva, felemeli.
    Ez a kémszemle másodpercekig tart, azután megint elindul a kis kalandor, siklik, csúszik; itt-ott még a jellemző hullámmozgást is megcsinálja, úgy lopódzik errébb, folyvást közelebb a gyanútlan madárhoz.
    Már ott van, vele egy vonalban; már nekifordul a törpebozótban, ahol oly óvatosan mozog, hogy a füvek hajlongását a pacsirta csak a szellőmozgatásának tulajdoníthatja. Egy másodpercnyi csönd; azután hopp, kipattan a rabló menyétke a leshelyéről, s mint a röpülő sárkány, karmos lábait előrenyújtva, toppan le arra a helyre, ahol a pacsirta - volt.
    Ezt a halálugrást szépen elhibázta. A szegény madárka még jókor észrevette a rohamot, s félreállt előle. Ott emelkedik; ott száll feljebb-feljebb, mind magasabbra, az ég felé, amelynek néhol látni már egy kis kéklő darabját. A dalos vándor siető röpülésén eleinte izgatottság látszik; de elmúlik a rettegés odafent, s egyszer csak megszólal, a hálaadás dala; a tavaszt dicsőítő, a verőfényt köszöntő pacsirtaszó.
    A menyét nem gyönyörködik abban. Neki vér kell, nem dal. Kudarcát feledve surran tovább a tarlón, folytonosan közel a mezsgyéhez, ahol jó fedezete van.
    Haditerve ezúttal nem vált be. Sebaj, hozzászokott, hogy a szárnyas nép lefőzze! Most még igen; de majd jön a fészkelés ideje, amikor röpülni nem tudó, sárga szájú pacsirtafiókkal meg ízes tojáskákkal kárpótolhatja magát. Most a rendes, biztos vadászathoz kell folyamodni; hisz tele van a mezőegérrel, pocokkal.
    Ebben aztán otthon van az arasznyi hóhér, mint kívüle senki más. Mi az neki, utána bújni a pocoknak, a föld alatt levő rideg tanyára? Az ő karcsúteste mindenütt átfér, ahol a fejét keresztül bírja dugni. S amikor a rókának keserves fáradsággal kell vájni, ásni, hogy a négylábú csemegéhez jusson; az ölyv pedig egyáltalán lemond, ha első támadása elől lyukba surrant az óvatos földlakó; akkor a menyétke egyszerűen utána megy a halálra rémült házigazdának, s ott csípi nyakon, ahol legbiztosabban érzi magát. Még akisebb jószágot is, hát még a nálánál zömökebb s hozzá sokban hasonló testalkotású ürgét, amelynek a föld alatti várában a legnagyobb kényelemmel sétál!
    Halk sivalkodást hall a menyét egy nagyobb rög mögül: úgy pattan oda, mint a gumilabda. A nyúlsírás veszi el így a róka eszét és önuralmát. Ám itt csak két pocok vitatkozik valami csekélységen, s amint az egyik a másikat megcsípi, feljajdul a sértett. Szörnyű bajára cselekszi; mert az égből lecsapó villám nem olyan gyors, mint ez az acélrugókkal bélelt kicsi rabló. Már ott dőzsöl rajtuk, a civakodókon; az egyiknek a torkát szorongatja, s amint a másik menekülne, ájultan hagyja a tehetetlent, hogy utána vesse magát az iszkolónak. Egy másodperc múlva az is ott vonaglik a vérében.
    No, ez már valami. A rablógyilkos édelegve csügg a meleg vér forrásán,s önmegfeledkezéssel szürcsöli a neki való nektárt. De majdhogy torkára nem forr az elandalodás. Jön a cikázó villám felülről, amelynek az ütése nyomán könnyen támadhat halálos seb.
    A pusztán egy sólyom süvít végig, és sólyomszemhez méltó távolságból látja a véres jelenetet. Ámbár nem természete a dögvadászat, az eset ingerli, s nekimegy a mozdulatlanul élvező menyétnek, amelynek csak annyi ideje van, hogy berzenkedve ugorjon be a mezsgye sűrűjébe. Hisz egy suhintás a sólyom karmával, s a kávészín ködmönke cafatokban lógna le róla mindjárt.
    A sólyom elvonul, s a megriadt menyét visszamotoszkál az elhagyott tetemekhez. Már vért ivott, meleg vért, s ami ezekben még akad, az nem ingerli a szomjúságát. Megszaglássza a két pockot, amelyeknek a vitájában ő, a harmadik lett a hagyományos örvendező, s azután arrább áll, más kalandot keres.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633986240
Webáruház készítés