Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Barcsay Ábrahám_ Összes költeménye_EPUB

Barcsay Ábrahám_ Összes költeménye_EPUB
540 Ft540

Művelt társai közt is szellemes, csínra törekvő nyers tehetségek közt is “elegáns poéta” tudott maradni. Szerette a vidámságot, a vadászat fárasztó gyönyörét, a gáláns udvarlást, a nyelvtanulást és olvasást, a toll szellemességét: a versírást. Minden sikerült neki: de ő önmérséklettel élt, tartalmasan, cifrálkodás nélkül. “Olykor neki eresztette magát kedvének, s hosszas elmélkedés, készület és csínosgatás nélkül szórta verseit, nem vágyván arra, hogy versei nyomtatva legyenek, hogy neve a költők sorában neveztessék” (Kazinczy). Tehetség nélkül azonban erre nem lett volna képes. Császár Elemér fejlettebb ízlésűnek tartja, mint Amadét, nagyobb tehetségűnek, mint Faludit, s mikor a költők sorában őt a prózaíró Báróczyval egy magasságba emeli, nem mulasztja el megjegyezni, hogy “ha szerencsésebb körülmények között fejlődik, ha a francia fölvilágosodás költészete helyett a német szentimentalizmus vagy olasz dalköltészet hatása alá kerül, mindenesetre korának legkiválóbb költőjévé emelkedik”. Miért nem lett azzá? Mert nem volt tudatos költő, csak játszott a tollal, “ingyen szerette” a költészetet: barátságból, időtöltésből, az életadta képzelet melegével, de a műkedvelők gondatlanságával. Nem érlelte meg gondolatait, nem kereste a költői formát, a belső szerkezetet; egyedüli elve az őszinte természetesség volt. Pedig jól ismerte a költői hatás csínját-bínját (Szira Béla)

  • Részlet az e-könyvből:

    Hívság látásakor gerjedett jámbor érzés.

    Megromlott világnak szennyes szugoljában,
    Mit keres bölcs Múzsád Macsák1 udvarában?
    Mely idegen vendég hívság hajlékában
    Egy kis kopasz ember kurta dolmánykában.
    Látom, hogy vánszorog bástyáról bástyára,
    Vélvén, hogy majd talál igaz barátjára,
    Könyves szemmel tekint község csoportjára,
    Míg jut végre sziget-kertnek kapujára.
    Itt, hol a mesterség természet kezéből,
    Mint régen vad Tibur2 setét erdejéből,
    Nagy fákat kivévén fagyos gyökeréből,
    Tündér-kertet csinált Duna ligetéből;
    Eltelik itt a szem, szív marad függőben,
    Ezer tárgyat szemlél árnyékos erdőben,
    Kik, mint a pillangók virágos mezőben,
    Repdesnek, vagy fecskék kékes levegőben.
    Ide siet Phryné,3 kiszáll szekeréből,
    Fő-asszony, kitetszik kendőzött színéből,
    Szemtelen bujaság csillámlik szeméből,
    Mit kíván, itélhetd lankadt lépéséből.
    Ültetett útaknak híves árnyékában
    Sétál egy ideig község csoportjában,
    Végre szűk ösvénykén esmért barlangjában
    Eltűnvén, odadűl Leander4 karjában.
    Hagyjuk ott és menjünk titkos ösvényekre,
    Hol Cupídó lest áll ártatlan szívekre,
    Elsőbb arany-béklót ver ifjú kezekre,
    S végre kínos láncot vet szegény fejekre.
    Üljünk egy szegletbe zöld borostyán mellé,
    Nézzük, hogy sietnek szűzek e tőr felé,
    Hogy viszi dajkája, ki Phillist nevelé,
    Most már kerítője, s vesztegeti elé.
    Ámor myrthus alatt egy rút vén banyával,
    Hogy lappang meghódult ifiak hadával,
    Hogy lődöz szívekre kegyetlen nyilával,
    S hogy veszteget mindent hívság fulánkjával.
    Ülj le, de ne keresd itt Cátót, Senecát,5
    Ne kívánd te látni itt szűz Lucrétiát,6
    Keresd csak Lucullust,7 köszöntsd Aspásiát,8
    Kik szokták jelentni birodalmok fogytát.
    Így dőlt Corinth, Athén, Róma nagyságával,
    Így küszködik Páris hívság kórságával,
    Így vész híres London nagy gazdagságával,
    Így enyészik Bécs is Szent István-tornyával.
    Pozsony nevekedik, Buda roppant lészen,
    Belgrád, még úgy lehet, király-széket vészen,
    De ha egyszer oda bús kincs fészket tészen,
    Ott is lesz romlottság, kit rabság vár készen.
    Ilyen fő-végzése Alpha s Omegának,9
    Ki tudja titkait természet Urának,
    Új-szülöttek, s holtak, ó! bár szólhatnának,
    Egyaránt adóznak örök hatalmának.
    Elég ha születtem, hogy már meghalhassak,
    Elég hogy meghaljak, hogy feltámadhassak,
    Életről-halálra így vándorolhassak,
    S nagy Teremtőm tagja mindég maradhassak.
    Szűnjetek, halandók! hitek szerzésében,
    Szűnjetek titkoknak mély keresésében,
    Nyugodjatok inkább természet ölében,
    Mert bár éltek s haltok, ő tart kebelében.
    A fa, ki most dőlt le, gyenge csemetével,
    Mely nem rég kele ki vékony tetejével,
    A túzok, kit sólyom hasíta melljével,
    A víg fülemüle epedt gerlicével;
    A cethal, ki döglött habok mélységében,
    A pisztráng, mely úszik sebes Inn vizében,
    A bárány, kit juhász melegít ölében,
    Oroszlány, kit vadász elejtett tőrében;
    Vad-kecske, ki szökdös magas kősziklákon,
    A béka, mely megfúlt száradt pocsolyákon,
    A bika, ki bömböl zanócos10 pusztákon,
    Kis légy, ki megfagyott sepretlen rámákon;
    Király, ki most sírban szállott trónusából,
    Koldús, ki kenyérért kiált furuglyából,
    Kis csecsemő, ki sír szoros pólyájából,
    Agg, ki földbe vágyik kínos nyoszolából;
    Törpe gunyhó, melyet szegény most építe,
    Erős vár, kit Vauban11 bástyákkal keríte,
    Oltárok, zsámolyok, kit kincs fényesíte,
    Egyszóval, valamit természet készíte:
    Egyaránt változik formából formában,
    Van e föld, levegő, víz, s tűz hatalmában,
    Kinek élet lakik örök csatájában,
    De nincsen semmiség ezek munkájában.
    Semmiség! tűnjél el érthetlen voltoddal,
    Bölcs előtt nem találsz helyet hatalmaddal,
    Plátó rég elűzött üres árnyékoddal,
    Nincs helyed soholt is ijesztő álmoddal.
    Bár majd, midőn egyszer fagylalt tetemeim
    Hideg földbe szállnak érzékenységeim,
    Nem élek köztetek; de minden részeim
    E világban lesznek, hol vagynak eleim.
    Akkor kigőzölvén vékony párácskában,
    Jutván láthatatlan testek csoportjában,
    Megyek esméretlen világok számában,
    Nem lankadok, csak itt, földünk határában.
    Akkor e sár-darab, melyet kedveltetek,
    Nem lészen, Barátim! ekképen köztetek,
    Hanem sok formában repdesvén veletek,
    Füven, fán, virágon lészen előttetek.
    Így mikor egy porszem, ki szelek szárnyain
    Messze ragadtatott tengerek partjain,
    S fagyos fellegek közt éjtszak havasain,
    Végre leszáll, s nyugszik Hybla12 virágain;
    Így támad hívságos váras omlásából
    Kis gunyhó, kit gazda font gyenge fűz-fából,
    Így lészen Orczynak örsi lakásából
    Szép templom, mely épült Múzsák malasztjából;
    Így múlik el Phryné bujaság kertjével,
    Halálos cupressus13 gyászos seregével,
    Bénövi vad fáknak sűrű gyökerével,
    Így hanyatlik Bécs is veszett erkölcsével.
    Így - De már elhagyom hosszas verseimet,
    Szabad szókban küldöm többi rendeimet...
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633983775
Webáruház készítés