Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Barátfalvy Zsolt Laforten, Isten helytartója MOBI fantasy e-könyv

Barátfalvy Zsolt Laforten, Isten helytartója MOBI fantasy e-könyv
1 490 Ft

TARTALOM

Előjáték
Dombok
A dombokon túl
A város
Másvilág
Az út
Végül

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Az emberek nem foglalkoztak velük, akár ordíthattak és az asztalon táncolhattak volna, akkor sem történt volna semmi. Egymással beszéltek, röhögtek bárgyún, vagy csak bámultak maguk elé és ittak.
    - Mi történt odafenn az emeleten, Dyn? - tette fel a kérdést Liza.
    Dyn nem válaszolt azonnal. Nem akart rá emlékezni, igaz a fájdalom nem hagyta elfelejteni. Mégis tudatosan próbálta elnyomni magában. Szégyent érzett, amit nem akart megosztani a többiekkel. Szégyent és megaláztatást. Arcát megkeményítette, hogy ne árulkodjon a gondolatairól.
    - Hosszasan beszéltünk, és akárcsak Fribat, ő is titeket akart.
    - És mivel beszélted le rólunk? Hogyan győzted meg? - hitetlenkedő hangja volt Aliznak. Ő sem tudta miért, de volt valami a férfi hangjában, ami hiteltelenné tette a történetét, talán annak remegése.
    - Megalkudtunk. Én megmutattam pontosan honnan jöttünk, ő pedig elengedett minket. Nem akartam, de aztán rájöttem, hogy úgy sem tud az információval mit kezdeni.
    - Tényleg?
    Dyn szó nélkül bólintott.
    Lizáék, még nézték őt egy rövid ideig, hogy meglássák, mikor árulja el magát, de nem tette. Egyelőre elengedték ezt a témát, látták, nem jutnak közelebb, de elült bennük a kétely a férfi felé.
    - Akkor váltsunk témát. - kezdett bele ismét Liza. - Hogyan tovább? Mi legyen most?
    - Dyn, megtudtál valamit attól az embertől? Kikérdezted?
    - Én most csak lefeküdnék. Nem lehetne, hogy senkivel sem beszélnék, csak aludnék egy pár órát vagy akár egy napot.
    Ismét egy lehetetlen kijelentés. Legalábbis eddig nem hangzott volna el soha hasonló a férfi szájából.
    - Most nem. Azt mond meg inkább, hogy most mit csináljunk? Dyn szedd össze magad, mert eddig te vezetted ezt a kis csapatszerűséget és jó lenne, ha ez így is maradna. - Liza megpróbálta felrázni a férfit, semmiképpen nem lett volna jó, ha feladja.
    - Rendben, akkor próbáljuk végig gondolni a dolgot. - ragadta meg a szót Aliz. - Mi lenne a jó? Itt maradni, de akkor félő, hogy itt is ragadunk vagy elmenni, de odakinn isten tudja mi vár ránk. Plusz, azt se tudjuk merre kellene elindulnunk. Így logikus lenne, ha maradnánk. Csak az a kérdés, hogy miképpen. Itt a szürkeségben vagy máshol? És azt se lenne túlságosan rossz, ha megtudnánk végre mi folyik körülöttünk. Picit rémisztő itt minden, ami körülvesz minket. Haza kell jutnunk valahogy.
    - De kitől lehetne itt bármit is megtudni? Nem kellene megbíznunk senkiben.
    - Muszáj lesz. - vágta rá Aliz. - Ha nem vonunk be valakit, akkor hogyan tudna segíteni nekünk.
    - Ha pedig elmondunk mindent, ki tudja hogyan él vele vissza.
    - Liza, nekem se tetszik, de önmagunkban semmire se megyünk. Kevesek vagyunk, olyan valakire van szükségünk, aki tudja hova kell fordulnunk, ha haza akarunk jutni. Érted? Segítség kell.
    - Egyelőre nem kell. - szólt közbe váratlanul, Dyn. - Hova mentetek az internet előtt, ha szakmai segítség kellett?
    - Nem tudom.
    - Könyvtárba?
    - Igen. Könyvtárba. Ott lehet, hogy megtaláljuk a választ.
    - Mire?
    - Minden kérdésünkre.
    - Miből gondolod, hogy így lesz?
    - Abban a pillanatban, hogy jobb ötlet merül fel csak szóljatok.
    Nem tudtak jobbat kitalálni, de nem hitték, hogy igazi megoldást hoz. Nehéz volt elhinni, hogy valamelyik lexikonba le lenne írva, mi van akkor, ha egy eszeveszett helyen ébred az ember és haza akar jutni. Liza és Aliz robbanásig feszültek, mert nem ezt várták a férfitól. Titkolózott és mintha lemondott volna a hazajutás lehetőségéről. Mintha a maradást választotta volna. Sűrűn összenéztek a férfi fölött észrevétlenül, ami nem volt nehéz, mert Dyn lesütött szemmel az asztalt nézte. Nem emelte fel a tekintetét még akkor sem mikor beszélt. Liza érezte, ahogy dübörögtek az erek a fülében. Szinte alig hallott. Összenéztek, Aliz kérdőn mutatott Dyn-re, de Liza csak megvonta a vállát. Nem tudta mi lett a férfival.
    - Rendben, Dyn. Akkor meg kell tudnunk, hogy van-e itt könyvtár.
    Dyn bólintott, de nem mozdult. Aliz felhúzta a szemöldökét, majd felállt és odasétált a pulthoz. Eközben Liza lehalkította a hangját és közelebb hajolt Dynhez.
    - Most csak ketten vagyunk. Mi történt a házban? Nekem elmondhatod, a feleséged vagyok.
    Megérintette a karját, de a férfi elrántotta, mintha védeni akarná magát a nőtől.
    - Elmondtam mindent..
    - Furcsa vagy azóta, Dyn. Nem tudom miről beszéltetek azzal a beképzelt barommal, de mióta lejöttél onnan mintha kicseréltek volna. Úgy viselkedsz, mint egy idióta.
    - Megismétlem. Elmondtam mindent, amit tudnotok kell. - emelte fel a hangját Dyn.
    - Amit… tudnunk kell?
    - Igen és ne is kérdezgess többet erről.
    - Ahogy akarod. - zárt lemondóan Liza. - De csak egyelőre. - a végét inkább már csak magának suttogta, Dyn meg sem hallotta.
    Nem szóltak egymáshoz, míg Aliz vissza nem ment az asztalukhoz. Némán ültek, Dyn könyökölve nézte az asztalt, mintha betonba öntötték volna, olyan mozdulatlanságban, míg Liza szabadon nézhette őt anélkül, hogy észrevette volna. Próbált behatolni a férfi fejébe, mire gondolhat, mi vezérelte. Hogyan lesz ebből házasság?
    Dyn kerülte a gondolatokat, csak ült és próbálta üresen tartani a fejét. Akár egy zombi.
    Aliz visszazuhant a székbe.
    - Megtudtam hol van a könyvtár. Nem volt könnyű, mert a pultos nem kicsit ostoba, de sikerült. - ekkor vette észre a feszültséget az asztalnál. - Mi van? Miről maradtam le?
    Mivel nem kapott választ megvonta a vállát és elmondta, hogy mit tudott meg. A többiek meghallgatták, de nem reagáltak.
    - Szerintetek létezik isten? - vetette fel váratlanul Dyn.
    - Hogyan?
    Aliz és Liza megijedt. Egymásra néztek, de nem tudtak válaszolni a saját, néma kérdésükre.
    - Isten. Létezik? Hogy lehet, hogy ilyet teremtett, mint ez a hely? Mint az a falu. Annyit olvastam róla, de tudjátok, mit? Ha valami rossz történik, akkor mindig az a válasz, hogy az útjai kifürkészhetetlenek. Hát szerintem meg egy nagy lószart. Isten nem létezik. De ha létezik is szarik ő mindenre. - a hangja egyre erősödött és magasabb lett.
    - Dyn! Jól vagy? - puhatolózott Aliz. - Ne hagyd el magad! Itt vagyunk hárman egymásnak, nincs más akire számíthatunk. Maradj velünk.
    - Ez az! Isten csak egy emberi találmány, mint a golyóstoll vagy a telefon. Csak egy álom, amit mi emberek teremtettünk az ismeretlenre válaszként. Ebből is látszik, hogy az ember mennyire hülye. Teljesen hülye.
    - Oké. De velünk vagy?
    Dyn megrázta a fejét, és a szemei ekkor, mintha újra életre keltek volna, megcsillantak a szürke fényben. Mintha nem is önmaga lett volna az imént. Mintha kábulat lett volna úrrá az elméjén egy hosszabb pillanatra.
    - Persze, kivel lennék?
    - Az… jó.
    - Bocs, kicsit besokalltam… azt hiszem.
    - Semmi baj, csak... ha lehet... több ilyet ne…
    - Oké. Igyekszem.
    Elhallgattak. Egyikük sem tudta hová tenni ezt a jelenetet Dyn-nel és mindegyikük azon gondolkodott, hogy ez egy folyamat kezdete-e vagy sem. Félelmetes volt, ahogy a férfi szemei kidülledtek, pedig nem tartott sokáig, pillanatok alatt lezajlott.
    Még mindig nem reagált a kocsmában senki. Ha nem látták volna a többieket, hihették volna, hogy egyedül vannak. Ilyen kocsmában még nem voltak. Halk volt, de mióta beléptek azóta egy fajta orrcsavaró szag terjengett benn. Akkor még egyikük sem ismerte fel, füstölőnek hitték, ám Alizban most tört fel a felismerés. „Fű.” A vendégek, de még a pultos is szívta. Így már értették, sőt még Dyn kiborulása is értelmet nyert, mivel ő sosem bírta a canabis-t. Nem sokszor szívott, de mindig másképpen hatott rá, talán a megelőző hangulat befolyásolta olyankor, talán más, de éppen ezért kerülte a használatát.
    - Ez remek hely lesz. - mosolyodott el Aliz.
    - Miért gondolod? - kérdezte Liza. De ő nem mosolygott, így Aliz arcáról is leolvadt hamar.
    - Csak vicceltem. Bár, pár beszívott ürgével azért könnyebb dolgunk lesz, nem? Úgy értem ezek nem fognak felnyomni a házas ürgénél és ki tudjuk belőlük szedni, hogyan lehet innen meglépni.
    - Gondolod? Csak mert azt mondta a… házas ürge, hogy nem volt innen szökés soha. Mindig maradt mindenki, aki ide került. Amúgy mi ez a gengszter stílus?
    - Nem tudom, csak úgy kijött.
    - Na mindegy. Mit mondtak, merre van a könyvtár?
    - A templomlakban.
    - Hol?
    - A templomlakban.
    - Remek.
    - Miért mondod?
    - Nem tudom, de az az érzésem, hogy ebben a városban a papok keverik a szalámit. A házas ürge is ezt mondta, és az előző… kerületben is ők dirigáltak, plusz az a furcsa ember, aki a pénzt adta.
    - Ettől még nem egyértelmű, hogy a papok…
    - Igen, és még sem. Ez csak egy megérzés. És remélem, hogy tévedek, mert biztos emlékeztek még a történelem órákra. Inkvizíció, vallási háborúk, reformáció.. csupa vallás alapú gyilkolászás és terror. Egyszóval nincs valami szép történelme az ilyennek. - és körbe mutatott. - De egy biztos, hogy keményen kézben tartották mindig is a gyeplőt, amíg csak tudták és hullottak a fejek, mint a legyek.
    - Köszi a történelem órát, de hol segít ez rajtunk? - szállt bele a beszélgetésbe Dyn agresszíven.
    - Csak azért mondtam, hogy kiábrándítsalak titeket. A látszat biztos, hogy csal. Lehet, hogy a fűvel butítják a népet és biztosítják be a hatalmukat. - válaszolt elengedve Dyn ingerültségét.
    - Kicsit paranoid vagy, nem? - suttogta Aliz.
    - Itt? Te nem voltál eddig velünk? A falu, a torony... soroljam? - Liza egyre ingerültebbé vált és ekkor már ökölbe szorította a kezét és csapkodta az asztalt.
    - Nem kell.
    - Akkor jó, mert én nem akarok meghalni és gondolom ti sem. Ne felejtsük el, hogy hol vagyunk, ne lazáskodjunk. - ekkorra már nagyjából lehigadt. Elmondta, amit elakart és ahogy a többieket nézte meg is értették. - Csak… vigyázzunk magunkra, egymásra. - eddigre már egészen elhalkult.
    Csend volt a válasz, egyikük sem szólt csak nézték rá. Utoljára Budapesten látták kiborulva, akkor... Kipirosodott az arca és csak lassan nyerte vissza eredeti színét. Egy óriási ér kidagadt a nyakán, hogy már félő volt áttör mindent a vérnyomása és szét spriccel. Ujjai a tenyeréig fehérek voltak, mint a fal, ahogy ökölbe szorultak. Most volt az első pillanat, hogy Dyn megfogta a kezét. Finoman, mint annak idején, először. Lágyan, akár a szerelmesek. Liza megragadta Dyn kezét és mint a fuldokló kapaszkodott belé. Szorította amennyire csak bírta és Dyn alig tudta kihúzni a sajátját. Liza még utána kapott, de már nem érte a férfit. Aliz végig nézte a jelenetet és szánalmasnak tartotta.
    - Menjünk inkább a könyvtárba. - suttogta megint Aliz.
    - Várjatok.
    Miközben egymással beszéltek kiürült a kocsma. Egy árva lélek sem volt benn rajtuk kívül és így még szürkébbnek tűnt minden. Az asztalokon ott maradtak az üres sörös korsók és a teli hamutartók. Az elszívott cigaretták füstje még ott gomolygott körülöttük, de már csak ők lélegezték be.
    - Hová lettek?
    A kérdés körbe visszhangozta a helyiséget. Az izzadság átütött a pólójukon és a testük megfeszült, ahogy csendben figyeltek, forogtak és hallgatták a némaságot. Az ablak előtt, ahogy beszűrődött a fény nem láttak mozgást.
    - Miért tűntek el?
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634749982
Webáruház készítés