Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


B. Kiss Andrea Az akácos út titkai EPUB e-könyv

B. Kiss Andrea Az akácos út titkai EPUB e-könyv
1 990 Ft

Egy utca, ahol minden megtörtént, ami emberekkel megtörténhet. Nagy szerelmek, óriási tragédiák, civakodások, megcsalások, titkos viszonyok. Minden ház mesélni tudna. A történet évtizedeken és generációkon át nyúlik, s rávilágít a nagy titokra: véletlenek nincsenek. B. Kiss Andrea tizedik kötetét, negyedik regényét tartja kezében az olvasó. A kiadónknál megjelent S.O.S. Elváltam! és a Lúzerek hálójában után ez a könyv sem fog csalódást okozni.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Akácos út 2.

    Jónás nem ment messzire udvarolni. A szomszéd Zsuzsika épp kedvére való volt, ezért esténként csak átugrott a napraforgószárból épített kerítésen, és már ölelhette is leendő asszonyát. Sok legény irigyelte ezért, főleg azok, akiknek a választottja a falu túlsó részén lakott, hiszen a lányt télben, hóban, fagyban, szélben illett hazakísérni a bálból. Mondogatták is gyakran a cimborák, hogy könnyű neki, hiszen csak pár lépésnyire kell járni udvarolni. Ő ezen mindig csak mosolygott. Olyan sokat sejtetően, amiért szintén irigyelték a többiek, mert arra gondoltak, hogy Zsuzsika bizonyára adakozóbb, mint az egy lánytól elvárható lenne. Az igazságot azonban csak Jónás és a menyasszonya tudta. Mert, ahogy az akkoriban illendő volt, egy évi udvarlás után megkérte a Zsuzsika kezét, eljegyezte, hogy majd a katonai szolgálat elteltével nőül is vegye. Örült ennek Zsuzsika édesanyja. Úgy gondolta, jó helye lesz a lányának Jónás mellett. Régóta ismerte a szomszéd legényt, megbízhatónak, dolgosnak vélte. Már a szülei is becsületes emberek voltak, ezért bízott benne, hogy jó férj és gondos családapa lesz belőle.
    A katonaévek lassan, vontatottan teltek. Három évig kellett akkor még a hazát szolgálni, ami bizony igencsak próbára tette a kapcsolatokat. Csak a jegyesség adott erőt a kitartáshoz, hiszen a párok tudták, ha letelik a három esztendő, akkor egymáséi lesznek hivatalosan is. Legtöbben akkorra időzítették a házasságkötést.
    Jónás és Zsuzsika is sokat beszélgettek erről, amikor nagy ritkán a legény hazajöhetett Kisvárdáról eltávra. Úgy tervezték, hogy ha a fiú leszerel, pár hónap múlva megesküdnek. Ezt a szülők is támogatták, hiszen addigra Jónás már huszonkét éves, komoly, katonaviselt ember lesz, Zsuzsika pedig betölti a húszat, amikor már igazán megérik az asszonysorsra. A hetente váltott leveleikben már a lakodalom részleteit is megbeszélték. Zsuzsika hosszú fátyolról, sok fodros menyasszonyi ruháról ábrándozott, és egy gyönyörű szegfű csokorról. Jónás eldöntötte azt is, melyik komáját hívja esküvői tanúnak, mivel a keresztapja már meghalt. A szülők gondosan nevelték a tyúkokat a tyúkhúsleveshez, a birkákat a pörkölthöz. Zsuzsika szekrényében havonta gyarapodott a stafírung, amit ő időnként elővett, és ábrándozva nézegetett. Már látta maga előtt, ahogy majd Jónás szombat esténként kilép a bádogkádból, ő pedig szárazra törli a testét a monogramjával ellátott vászon törölközővel. Majd bebújnak a finom, tollal bélelt dunna alá, és … Mikor ideért gondolatban, mindig elpirult, és hevesebben vert a szíve. Fogalma sem volt, mi lesz a dunna alatt, de tudta, hogy valami olyasmi, amiről mindenki hallgat. Az anyjától semmit nem mert kérdezni, mert az köztudottan szemérmes asszony volt. Még az alsó szoknyáját sem vette le Zsuzsika előtt. Az idősebb lányoktól próbált kérdezősködni, de tőlük sem lett sokkal okosabb. Egyedül az utcabeli Margit mondott néhány izgalmas dolgot suttogva, amikor az árokparton ülve a libát őrizték, és erre a témára terelődött a szó. Margit rosszhírű lány volt. Állítólag minden bál után más legény kísérte haza. Mindenesetre Margit azt mondta Zsuzsikának, hogy ha összeházasodnak Jónással, attól kezdve a férfi minden este meghágja majd, mint a tehenet szokta a bika. Zsuzsika ezt el sem tudta képzelni. Ő, mint egy tehén? Jónás pedig, mint egy bika? Ez lehetetlen. De Margit tovább is folytatta. Azt mondta, hogy a férfiaknak is van olyanjuk, amilyet a bikák beraknak a tehén hátsójába. Ettől lesz a gyerek. Jézusom, gondolta Zsuzsika. Jónásnak lenne olyanja, mint a Miska bikának a tanyán? Ezt ő hogy nem vette eddig észre? …Erre a kérdésre Margit bölcsen azt válaszolta, hogy ha egyszer belenyúl a nadrágjába, akkor meg fogja érezni. Állítólag ő már sok nadrágba belenyúlt, és ott mindig valami nagy, keményet talál, amit, ha jó erősen megmarkol, a fiúk lihegni kezdenek, és olyan hevesen csókolják, ölelik, mint soha máskor. Zsuzsika ezen nagyon csodálkozott, de izgatták is a hallottak. Ő még eddig azt sem engedte Jónásnak, hogy megcsókolja. Csak puszit szoktak adni egymás szájára. Igaz, a fiú már akart csókolózni, de ő még korainak tartotta, mert az anyja azt mondta, a hitvesi csókig várni kell, amíg ki nem mondják a boldogító igent, különben nem lesz becsülete.
    Ám, amióta Margit elmesélte neki a titkokat, gyakran azon kapta magát, hogy ezeken gondolkodik. Aztán amikor Jónás már egy éve katonáskodott, egy itthonléte alkalmával kettesben voltak. A fiú azt mondta neki, hogy nagyon várja már, hogy leszereljen, és egybekelhessenek végre, mert szeretné már a magáévá tenni. Sokat gondol erre a laktanyában. Aztán átölelte és megcsókolta a nyakát. Aztán furcsává vált az arca, és a keze hirtelen Zsuzsika szoknyája alá próbált vándorolni. A lány azonban gyorsan megfogta, és eltolta magától, emlékeztetve, hogy ilyesmit nekik még nem szabad csinálni. Jónás ekkor azt mondta, hogy a laktanyában vannak olyan legények, akik a menyasszonyukkal már olyanokat csinálnak titokban, mintha férj és feleség lennének. Arra gondolt, hogy ők is csinálhatnák, amikor néha találkoznak. Zsuzsika tiltakozott, és az anyjára hivatkozott, hogy az meg is őrülne szégyenében, ha kiderülne. Jónás bizonygatta, ezt senki nem tudná meg, és hogy ő azt is tudja most már, hogyan kell vigyázni, hogy ne legyen gyerek a dologból. Az egyik idősebb katonatársa tanácsolta neki, aki mindig úgy csinálja. Zsuzsika egy pillanatig elgondolkodott, mert bizony ő is úgy érezte, hogy szívesen ölelné kicsit szorosabban a legényt. Bár a tehén és a bika hágós jelenete folyton elvette a kedvét.
    Másfél éve volt már Jónás a haza szolgálatában, amikor ismét szóba került a téma. Akkor már azt mondta, hogy a katonaságnál minden legény úgy megy vissza az eltávról, hogy feleségként bújt össze a menyasszonyával. Ő is ezt szeretné. Zsuzsika ekkor már megengedte, hogy a mellét megfogja. Persze csak ruhán keresztül. Jónás azonban már ettől is teljesen megváltozott. Remegett, sóhajtozott, és azt mondta, ezt már nem bírja tovább. Zsuzsika attól félt, hogy meghal, de legalábbis rosszul lesz. Az anyja szavai azonban a fülébe csengtek, ezért nem engedett a fiú kérlelésének. Ekkor valami olyasmit is mondott neki Jónás, hogy ha ő nem engedi, majd talál olyat, aki igen. Aztán majd házasságig megoldja máshol ezt a gondját. Ebből ő nem sokat értett, de úgy volt vele, mindegy mit csinál Jónás, csak az ő hírnevén ne essen csorba. Azért amikor legközelebb Margittal találkozott, csak megkérdezte, hogy mit jelenthetett az, amit Jónás mondott. Margit gúnyosan nevetve annyit válaszolt, hogy vannak olyan nők, akik nem féltik annyira azt, ami a lábuk között van. Azokat szeretik nagyon a férfiak, és bizonyára Jónás is talál majd olyat. De Zsuzsika bízott a fiúban, hiszen rajta van a gyűrű, ami jelzi, hogy az ő vőlegénye, és ígéretet tettek egymásnak a házasságra.
    A levelek azonban egyre ritkultak az eset után, és a szenvedélyes sorok hétköznapi kis beszámolókká változtak. Zsuzsika egyre csalódottabban bontogatta a Kisvárdáról érkező borítékokat. Nem értette, mi történt Jónással, csak érezte, hogy ez már nem ugyanaz a legény, aki bevonult. Mire eljött a leszerelés napja, Jónástól alig érkezett levél. Zsuzsika ennek ellenére folyamatosan az esküvőt tervezgette, és a barátnőkkel már a lakodalom minden részletét átbeszélte. Az anyja és a nagynénje a menyasszonyi ruhát is kiszabták már, hogy mire kell, készen legyen.
    Eltelt végre a három év, Jónás leszerelt. Boldogság helyett azonban valami szokatlan aggodalom ült az arcán, ahogy átlépte a szülői ház küszöbét. Hát még, amikor Zsuzsika karjai átfonták a nyakát. Megölelte ugyan, de úgy érezte, mintha egy nagy súly nehezedne a vállára. Hogy is mondja el? – Hetek óta ezen töprengett, és azóta egy éjszakát sem aludt végig. Nyugtalanul hánykolódott csak az ágyában. Tudta, hogy az igazságot nem lehet elhallgatni.
    Pár nappal a leszerelése után a szülők szorgalmazták, hogy üljenek össze, és közösen beszéljék meg, mikor is legyen a lagzi. Zsuzsika örömtől sugárzó arccal ült a kanapén, és izgatottan várta, hogy pont kerüljön a közös sorsukra. Alig várta, hogy a faluban mindenki róluk beszéljen. És ez meg is történt. Csak nem azért, amiért a lány szerette volna.
    Jónás izzadni kezdett, alig bírt kinyögni néhány szót. Meg is kérdezték tőle, hogy rosszul van-e. Ő azt mondta, hogy semmi baja, csak el kell mondania valamit. A családtagok kíváncsian fordultak felé. És amit ezután mondott, attól Zsuzsika majdnem megbolondult. Zúgni kezdett a füle, forogni kezdett vele a konyha, és már csak arra eszmélt, hogy az anyja hideg vizes ruhával borogatja, Jónáséknak pedig hűlt helye.
    A legény ugyanis nagy nehezen kinyögte, hogy nem lesz itt sem esküvő, sem lakodalom, mert neki mást kell elvennie. A katonaságnál ugyanis összemelegedett egy takarítónővel, aki megesett tőle. Már három hónapos terhes. A gyereket meg akarja tartani, ő pedig tudja a kötelességét. Zsuzsika ekkor ájult el, leendő anyósa pedig ekkor zavarta ki üvöltve a házból Jónást és a szüleit is. Otthon azok is jól leteremtették, és senkit nem érdekelt, hogy mindez csak azért történt, mert Zsuzsika nem engedte magához. Bezzeg a kis takarítónő!

    Az egész úgy kezdődött, hogy Jónást a parancsnoka gyakran küldte az irodára különböző ügyek miatt. Megbízhatónak ismerték, ezért elég bizalmas feladatokat bíztak rá. Az irodában és a folyosón gyakran botlott bele a takarítónőbe, aki fiatal, szemrevaló lány volt. A fiú már első pillantásra megállapította, hogy teljesen más, mint Zsuzsika, és az otthoni falusi lányok. Ez térd fölötti, testhez simuló pöttyös ruhában és fehér kötényben söprögetett, valahányszor csak látta. A haját sem az otthon megszokott fonatban viselte, hanem úgy fülig érően, feltupírozva, mint a színésznők. Jónás mindig elidőzött rajta a szemével. Szép volt, és különleges. Amikor Jónás köszönt neki, ő mindig úgy viszonozta, hogy „pá, édes!” Ez is tetszett neki. Otthon soha, senki nem üdvözölte így a másikat.
    Egy idő után, ha várakoznia kellett, szóba is elegyedtek. Így tudta meg, hogy Ibolya vérbeli budapesti lány. Egy nagynénje csalta el Kisvárdára, akinek meghalt a férje, és nem akart egyedül lenni. Ibolyának jól jött az ingyen szállás, és a laktanyában kapott takarítói állás. Nem keresett rosszul, és tetszett neki, hogy sok fiatal férfi veszi körül nap, mint nap. Remélte, hogy férjet is talál itt magának. Jónás egy idő után levette a jegygyűrűjét, és a zsebébe süllyesztette, amikor tudta, hogy találkozni fog Ibolyával. Nem tudta, mit is akar tulajdonképpen, de úgy érezte, a jegyessége csak akadályozza a továbbiakban.
    „Páédes” – ahogy a laktanyában mindenki nevezte a kis takarítót – nem kérette annyit magát, mint a falusi Zsuzsika. Jónásnak nagyon tetszett a lány vagánysága, ahogy hajlandó volt vele bebújni a férfi vécébe, hogy ott gyorsan letolva a bugyit és a gatyát, egymásba kapcsolódjanak. Jónásnak nem volt szüksége sok időre, és Ibolya nem is várta el. Egy-két lökés, kis matatás a mell körül, és már spriccelt is. Megpróbálta kihúzni, ahogy azt az idősebb, tapasztaltabb katonatársától hallotta, de nem sikerült. Annyira elkapta a hév, hogy telelőtte a kis takarítót. Aztán hetente kétszer-háromszor megismételték. Rövidesen a parancsnoknak is feltűnt a románc, és egy alkalommal berendelte magához Jónást. Azt mondta, ne járjanak a férfi vécébe, az olyan alpári, és kezébe nyomta a raktár kulcsát. Ott tábori ágyak is vannak, menjenek inkább oda, amikor nincs benn senki, hiszen úgy mégis csak jobb lesz. Attól fogva, ha tehették a raktárban randiztak. Ott már teljesen levetkőztek, és fekve csinálták. Jónás boldog volt és elégedett. Néha eszébe jutott ugyan Zsuzsika, de a levélírást inkább hanyagolta. Hazudozni nem akart, az igazságot pedig nem írhatta meg. Aztán egy napon, három hónappal a leszerelés előtt, a raktárban Ibolya bejelentette, hogy teherbe esett. Sírt, Jónás pedig megígérte, hogy feleségül veszi, hiszen az apja mindig arra tanította, hogy ha teherbe ejt egy nőt, azért felelősséggel tartozik. Így történt meg az, ami felborította egész addigi terveit.
    A jó szomszédságnak vége szakadt. Jónás elvette Ibolyát, akit hazavitt a faluba. Egy jó néhány évig a szülői házban éltek. Mellettük Zsuzsika, aki pár évnyi búskomorság után bosszúból mégis csak férjhez ment máshoz. Mindenki tudta róla, hogy nem boldog. Fiatal kora ellenére egyre csak sorvadt. Mosolyogni csak kevesek és ritkán látták. A pletykás vénasszonyok tudni vélték, hogy állandóan a szomszédba kukucskál, hogy Jónás miként él „Páédessel”.
    Ibolya ráadásul hamar beilleszkedett a falusi életbe, bár fővárosi mivoltát nem tudta elrejteni. A ruházkodása, a modora, az egész megjelenése kirítt a kis falu megszokott rendjéből. A szurtos kis utcabeli gyerekek körében is feltűnést keltett, amikor festett szájjal, csinos ruhájában, csípőjét rázva elindult a másik utcán lévő közös kútra, ahonnan az ivóvizet hordta akkoriban mindenki. Szívesen köszöntek neki, mert a megszokott „szerbusz” helyett szerették hallani, ahogy könnyedén, mosolyogva odavetette: ’pá, édes”. Akárcsak Kiss Manyi a filmekben.
    Az asszonyok irigyen bámulták. Hamar rásütötték, hogy kurva volt Budapesten, úgy akaszkodott rá szegény Jónásra. Elszerette a tisztességes Zsuzsikától, és bizonyára előbb-utóbb majd félre is lép. De úgy kell Jónásnak! Nem bírt várni a szűzlányra. Ezt suttogták róla a kútnál, a boltnál, persze csak a háta mögött.
    Amúgy egész jól megvoltak. Megszületett a gyermekük, majd két év múlva a másik is. Amikor a második gyermeke növekedett a méhében, Zsuzsikát elöntötte a sárga irigység. Úgy érezte, hogy Jónás részéről ez nem csupán egy rosszul végződő félrelépés volt, hiszen képes ezzel a nővel élni, és még egy második gyereket is csinálni neki. Logikus, hogy szereti. Ekkor döntötte el, hogy elfogadja annak a legénynek a közeledését, aki már akkor is kerülgette, amikor ő még fülig szerelmes volt Jónásba. Igaz, semmit nem érzett Pista iránt, de úgy volt vele, valakihez mégis csak férjhez kell menni. Nem maradhat szégyenszemre vénlány. Ripsz-ropsz összeházasodtak, és mire Jónás második gyereke először állt fel a kiságyban, addigra Zsuzsika hasa is gömbölyödni kezdett. Valószínű, hogy a nászéjszakájukon fogant meg a kis Karola, ami pedig Zsuzsikának egy rémálom volt. Bizony eszébe jutott Margit, amikor a férje meztelenre vetkőzve megállt előtte. Ő addig olyat még nem látott. Hatalmas volt, és valóban a bikára emlékeztette. El sem tudta képzelni, hogy azt neki oda betegye Pista, de sok ideje nem volt az elmélkedésre, mert mire észbekapott, már túl is voltak az egészen. Ő vérzett, és csak a fájdalomra tudott koncentrálni. Aztán nem is sűrűn engedte magához az urát. Még kapóra is jött neki, amikor öt hét múlva a napi hányások jelezték, hogy a nászéjszaka nem volt eredménytelen.
    Néhány évig laktak csupán egymás szomszédságában, de azokat az időket a két asszony egymás bosszantásával töltötte. Elképesztő ötleteik voltak arra, hogy a másiknak borsot törjenek az orra alá. Példának okáért, egyszer Zsuzsika meglátta, hogy a Jónásék kutyája elszabadult, és sorra ölte le a tyúkjaikat, libáikat, kacsáikat. Más esetben rohant volna, hogy mentse, ami menthető, most azonban kárörvendve nézte a konyha ablakból. Amikor pedig már azt látta, hogy a piacról hazatérő Ibolya sírva fakad a sok leölt baromfi láttán, mosolyogva odaköszönt neki, tagadhatatlan gúnnyal a hangjában: „Úgy látom, sok dolgod lesz ma. Sokat kell kopasztani. De ne búsulj, legalább lesz mit főzni egy ideig. Na, pá édes!” A dolog persze oda-vissza működött. Egy nyári napon, amikor Ibolya a kútra ment, meglátta, hogy a kis Karola a vödrébe gyűjtött sárral keni az utca felőli falat, amit az anyja néhány órával azelőtt meszelt be. Megállt hát pár percre, és kedvesen odaszólt a kislánynak: „Jaj, de ügyes vagy drágám! Meszelsz, mint anyukád. Kenjed csak, ne maradjon egy fehér folt sem. Tudod, úgy kell azt. Na, pá édes!” Gyorsan sietett tovább, és alig bírta ki, hogy hangosan fel ne röhögjön. Ilyen, és ehhez hasonló módokon okoztak egymásnak kellemetlen perceket. A két férfi, Jónás és Pista nem vettek részt ezekben az olcsó kis viadalokban. Igaz, ők sem beszéltek egymással, de amikor találkoztak, egy köszönéssel megtisztelték a másikat. Tudtak az asszonyok párbajairól, hiszen mindegyik beszámolt a saját urának a napi eseményekről, amikor azok hazatértek a munkából, de úgy voltak vele, nem jó beleártani magukat az asszonynép ügyébe.
    Váratlan fordulat vetett véget a két család áldatlan viszonyának. Karola még alig múlt öt éves, amikor Zsuzsika váratlanul rosszul lett, és meghalt. Az orvos azt mondta, gutaütést kapott, de a pletykás vénasszonyok szerint elemésztette a bánat, a reménytelen szerelem Jónás iránt. A férje a temetés után pár hónap múlva fogta a kislányukat, és hazaköltözött az édesanyjához, aki segített a nevelésében. Jónásék még pár évig ott éltek, aztán „Páédes” rábeszélte a férjét, hogy költözzenek fel Budapestre, hiszen ott sokkal több és jobb munkalehetőség van. Végül valóban a fővárosban találták meg a boldogulásukat, és ott éltek életük végéig.
    e-könyv a Digi-Book KKiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634741312
Webáruház készítés