Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


B. Kiss Andrea: S.O.S. Elváltam!_MOBI

B. Kiss Andrea: S.O.S. Elváltam!_MOBI
1 590 Ft1590

Az S.O.S. Elváltam! című regényben a válás utáni élet, a magány érzése és a párkapcsolati útvesztők állnak középpontban, de mindez inkább humorosan. Persze vannak megható részek is, de főként a derűlátás szövi át az egészet. Kiderül, mit tud nyújtani egy nős ember, hogyan közeledik egy lúzer, vagy egy nőcsábász. Ezen kívül munkahelyi problémákkal, munkanélküliség okozta gondokkal, igazi és látszat barátságokkal is találkozhatunk a történetben. Mindez egy kis misztikummal, és váratlan fordulatokkal fűszerezve. Úgy gondolom, sok olvasó talál azonosulási pontot a regény főszereplőjével. - mutatja be könyvét a szerző, B. Kiss Andrea.

  • Részlet az e-Könyvből:

     

    Kedves Barátném!

    Örülök, hogy jól viseled a terhességet. Az pedig csak természetes, hogy elfogadom a felkérést a keresztanyaságra. Legalább lesz egy halaszthatatlan okom rá, hogy végre meglátogassalak benneteket a távoli Amerikában. Csak palacsintasütésre ne kérjetek!
    Nyugi, nem őrültem meg, csupán ma délben volt egy kis kudarcélményem. Tudod, hogy soha nem érdekelt túlságosan a konyhaművészet. Ez irányú tudományom kimerül a gyorsfagyasztott készítmények megsütésében, feltálalásában. Emlékszel, Anyám milyen ínyenc falatokat varázsolt hétvégenként az asztalra? Nem győztél jól lakni belőle, amikor nálunk ebédeltél. S talán azért is nem tanultam meg sütni-főzni, mert otthon a legkülönlegesebb ételeket, süteményeket is megkaptam egy sóhajra. Aztán, amikor férjhez mentem, a munkám miatt nem volt időm a konyhában tüsténkedni. Egy-egy gyors vacsorával, éttermi ebéddel intéztük el a kajálást.
    Mostanában viszont több kedvem van a konyhában alkotni, mint eddigi életem során. (Biztos a korral jár!) Csak az a baj, hogy az alapoknál kell kezdenem.
    Ezen a hétvégén például elhatároztam, hogy ízletes palacsintával lepem meg a lányomat. Hozzá is kezdtem nyomban, azzal, hogy előkotortam a fiók mélyéről a ritkán forgatott szakácskönyvet. No, nézzük csak, mi kell hozzá? … Két tojást keverjünk el liszttel, tejjel, vagy szódavízzel, és csipet sóval. Oké! Kitártam a hűtőajtót, s vidáman nyugtáztam, hogy a tojás megvan. Fel is ütöttem annak rendje-módja szerint, majd hozzáöntöttem a húsz deka lisztet, és elkezdtem keverni. Hoppá! Nincs tej, de még szódavíz se, hasított belém a gondolat. De mivel ismersz, hogy nem szoktam könnyen feladni, hozzáöntöttem két deci vizet. Miért ne? Ha a szóda jó, mi baj lehetne a vízzel? Az így létrejött masszát, igyekeztem csomómentesre keverni, mert az még rémlett valahonnan, hogy úgy szokták. De nekem ám sehogy sem akart ez sikeredni. Akkora göbök úszkáltak a sárgás trutyiban, mint egy-egy kukoricaszem. Végül mégis úgy döntöttem, hogy megpróbálom megsütni belőle a palacsintákat, és majd meglátom, milyenek lesznek.
    Az első kapásból felhólyagosodott, összeráncosodott, úgyhogy azzal a kutyánk lakott jól. A második kicsit odaragadt, és ahogy a késsel megpróbáltam felemelni a sütőből, úgy szétszakadt, mint egy ezeréves molyrágta ruhanemű. A harmadik már egész jó lett. Meg tudtam fordítani, majd sikerült kiemelnem a serpenyőből is. Éljen! Végre egy kis siker.
    Éppen beleöntöttem a következő adagot, amikor megszólalt a telefon. A dallamból tudtam, hogy a szerelmem hív, mert neki egy sajátos csengőhangot választottam. Ezt természetesen nem hagyhattam ki, ezért rohantam a telefonomért. S bár a csevely nem volt hosszú, de ahhoz éppen elég, hogy a palacsintám szénné égjen. Füstben állt az egész konyha, mire tisztára kapartam az edényt. Ezután pedig már csak mindössze két palacsintát sikerült kisütnöm, mert közben kifogyott a gázpalack.
    Három szerencsétlen, színtelen, görcsös palacsinta lapult hát a tányéron, mire megérkezett a lányom a barátnőjétől. Már a kapuban érezte a jó illatot, ezért sietősen jött befelé, hogy megtudja, milyen finomság lesz ebédre. Mikor mondtam, hogy palacsinta, szinte majd kibújt a bőréből.
    Csak amikor kézmosás után letelepedett az asztalhoz, s meglátta szerény művemet, akkor fogta el a röhögő görcs. Mindenesetre hősiesen megevett két lekvárral töltött palacsinta utánzatot, de közölte velem, hogy nem érzi túlságosan jóllakottnak magát. Javasolta, hogy máskor tejjel csináljam, csomómentesre kavarjam, és hagyjam állni sütés előtt egy órahosszáig, ahogy a nagyi szokta. (Ő sok mindent ellesett már anyámtól, mert valahogy jobban érdeklik ezek a dolgok.) Mondtam, hogy azt én is tudom, hogy tejjel jobb, de mit tegyek, ha éppen nem volt itthon. Erre tárgyilagosan megjegyezte, hogy akkor nem kellett volna palacsintát sütnöm. Azt pedig már mosogatás közben vágta a fejemhez vihogva, hogy a palacsintáimmal rablókat lehetne riogatni. Persze, hogy én is könnyesre nevettem magam, hiszen a harmadik tésztát én ettem meg, s mondhatom a rablóriogatás még szerény minősítésnek számít. Az egészben a lekvár volt a legjobb.
    S mivel semmi értelmes ennivaló nem volt itthon, én egy almával, a lányom pedig egy croissant-nal ütötte el az éhét a pompás ebéd után.
    Szóval az már látszik, hogy nem én leszek a palacsintasütés idei bajnoka, és az is biztos, hogy a kedvesemet sem a hasán keresztül fogom magamhoz láncolni. (Még nem is tudom, mi a kedvenc étele.)
    Gondolom, jót kacagtál rajtam. Hiszen te mindig is otthonosan mozogtál a tálak és tepsik világában. Emlékszem, már nyolcadikban pogácsát sütöttél az egyik szülinapi zsúrra. Aztán a gimiben már egész komoly ételeket tudtál kreálni, amiért mindig is irigyeltelek. Szívesen meg is kóstoltam őket, de hogy én készítsek hasonlókat, arra soha nem bírtam rászánni magam.
    Persze, te azóta is remekelsz, mint már írtad, hiszen a gyerekeknek, a férjednek, muszáj jókat enniük. Meg aztán otthon is vagy, időd is több van rá. No, a francba, az igazság mégis csak az, hogy szereted is csinálni. Én meg nem. Azért a palacsintasütést még nem adom fel.
    Puszillak a következő levélig is: Barátnéd

     

    Huszonegyedik levél
    2001. augusztus 13.

    Kedves Barátném!

    Abban biztos voltam, hogy fetrengve röhögsz a palacsintasütésemen, de azt már álmomban sem gondoltam volna, hogy közben megfeledkezel az almás pitédről, ami a levelemnek köszönhetően a kukában végezte. Ez rád nem jellemző.
    Most már a feng-shui szerint rendeztem át a lakást, és izgatottam várom az életemben bekövetkező változásokat. A könyvet pedig elküldöm neked, hogy te is megismerd ezt a fantasztikus módszert.
    Az első változás már be is következett: kiadják a regényemet. Szenzációsan érzem tőle magam. Mindig is arra vágytam, hogy a könyvesboltok kirakatában ott legyen a saját könyvem. De azért mégsem hittem igazán, hogy ez valóra is válik. Most aztán nagyon boldog vagyok. Alig várom, hogy kész legyen, és kezembe vehessem a művemet. Természetesen te leszel az első, akinek küldök egy dedikált példányt.
    Képzeld! Apróhirdetést adtam fel egy kolléganőm javaslatára. Mivel a szerelmem állandóan azt mondja, hogy bármennyire is szeretjük egymást, azért mégis csak próbáljak keresni magamnak valakit, akire komolyan számíthatok, hát egyre inkább elgondolkoztam a dolgon. Mert ő ugyebár nem akar elválni a feleségétől a kedvemért, ezt elég határozottan a tudomásomra adta. S bár azt is mondja, hogy nem esne neki jól, ha lenne valakim, de az eszére hallgatva csak azt találja legjobb megoldásnak mindkettőnkre nézve. Ő maradhatna a családja mellett, s nem kellene neki ezt a veszélyes kapcsolatot rejtegetnie, nekem pedig lenne egy normális férfi az életemben, aki nem csak lopott perceket nyújtana. Ezt meséltem el az egyik kolléganőmnek, akivel elég bizalmas viszonyban vagyok. Ő ajánlotta, hogy adjak fel apróhirdetést. Először nagyon bizarrnak tűnt az ötlet, de aztán mégis megtettem.
    Alig jelent meg a hirdetésem, máris tele volt a postaládám levelekkel. Összesen húszat kaptam. Volt abban aztán mindenféle. Írtak bunkók, akik a helyesírás szabályainak elsajátításában megközelítőleg harmadikos korukban megrekedtek. Jelentkeztek nagyképű, a méreteikkel dicsekvő, magukat Casanovának képzelő pasik, és perverz állatok is. Mindenesetre egy egész este telt el a levelek olvasgatásával. Eljött hozzánk a kolléganőm, aki ezt az egészet kitalálta, és már fájt a hasunk, annyit nevettünk a különféle szövegeken. Aztán kiválasztottunk egyet, ami úgy festett, mintha egy normális férfi írta volna. Nem volt tele hibákkal, és nem is magasztalta fel saját erényeit. Elhatároztuk, hogy erre az egyre válaszolok, a többit pedig a papírkosárba dobtam miszlikre tépve.
    Megírtam a választ, amiben teljesen őszinte voltam, és még egy jól sikerült fotót is mellékeltem magamról. Azt írtam neki, hogy egy hét múlva találkozzunk a város katolikus templom előtt.
    Mikor már feladtam, akkor döbbentem rá, hogy mit tettem. Én, aki mindig is elítéltem az ilyen mesterségesen létrehozott kapcsolatokat! Pont én keresek magamnak ily módon társat. Elképesztő!
    Aztán eljött a találkozás napja. Szép ruha, enyhe smink, és reszkető gyomor. Így indultam el a városba. Vezetés közben végig gombócot éreztem a torkomban és a gyomrom tájékán. A templomhoz érve kiszálltam a kocsiból, s lassan lépdeltem, miközben egyre jobban átjárt a bizonytalanság, hogy jól teszem-e, ha odamegyek. Aztán erőt vettem magamon, mondván, most már úgyis mindegy, s nem tértem el a céltól. A templom elé érve azonnal megpillantottam egy tétován várakozó, magas, elegáns férfit. Tudtam, hogy csak ő lehet az én emberem. Ahogy meglátott, kicsit félszegen ugyan, de rögtön elindult felém. Bemutatkozott, és szelíd mosollyal végigmért. Mit tagadjam, első ránézésre igazán szimpatikus volt. Hasonlít Facundo Aranára, csak idősebb változatban. Megbeszéltük, hogy a parkban sétálunk egyet, és közben ismerkedünk.
    Ahogy egymás mellett andalogtunk, egyre több mindent tudtunk meg egymásról. Ő is elvált, van egy tizenöt éves lánya. Azért vált el, mert a felesége beleszeretett valaki másba. A foglalkozása főiskolai tanár, szociológiát oktat a hallgatóinak. Műveltsége, sokoldalú tudása az első tíz percben megmutatkozott. Olyan jól éreztük magunkat együtt, hogy észre sem vettük az idő rohanását. Három órahosszát beszélgettünk a parkban sétálva, néha-néha leülve egy padra. Én is elmondtam magamról mindent, amit fontosnak tartottam. Búcsúzáskor pedig biztos voltam benne, hogy mindenképpen szeretnék még találkozni ezzel a férfival. Telefonszámot cseréltünk, és abban maradtunk, majd hívjuk egymást, hogy egyeztessük a következő randevút.
    Feldobódva, tele energiával rohantam haza, hogy azonnal felhívhassam a kolléganőmet, s elújságoljam neki, mi történt. Alig hitt a fülének, de persze végtelenül örült a sikeres találkozásnak.
    Alig tettem le a telefont, a szerelmem hívott. Kedvesen, figyelmesen érdeklődött a hogylétem felől, és én egyszerűen nem bírtam megállni, hogy be ne számoljak neki az új ismerősömről. Gratulált, és sok sikert kívánt, de a hangján éreztem, hogy akkorát csalódott, mint aki csókot várt és pofont kapott. (Sajnálom, ő akarta, hogy nézzek szét a „férfipiacon”.)
    Most befejezem a levélírást, de hamarosan beszámolok a fejleményekről. Addig is minden jót kívánok neked.
    Sokszor puszillak: Barátnéd
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633980927
Webáruház készítés