Új jelszó kérése
Termék részletek


Aszlányi Károly: Pénz a láthatáron_EPUB

Aszlányi Károly: Pénz a láthatáron_EPUB
540 Ft

Aszlányi a kalandregények és szerelemes regények, illetve ezek kombinációjának mestere. Ez a műve sem kivétel ez alól. Fejezetei rövidek, feszesek, az olvasó nem képes letenni.
Persze Aszlányinak jellegzetes, kicsit angolos humora is van, ami ezen a regényén is átüt. Nézzük meg az utolsó, a negyvenötödik fejezet címét: "Negyvenötödik fejezet, amely szerencsére az utolsó". Nos, az olvasó egész biztosan nem fog egytérteni a szerzővel... (a Kiadó)

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Kilencedik fejezet,
    amely olyan, mint az élet, rövid és sablónosan végződik.

    Ha nem tudnám, hogy apám Monsky Alamov Grigor ezredes volt, azt hinném, hogy egy Smith a sok közül. Annyira magamban érzem Amerika lelkét, annyira amerikai vagyok. Mondjanak akármit odaát, nem bánom, hogy igy van.
    Nem tudok érzékenykedni. Nem tehetek róla. Nem szeretem a forró férfikönnyeket, amelyek a szivből jönnek. Nem szeretem a puha férfit, mint ahogy nem szeretem a puha márványt.
    Mit szépitem magam előtt a dolgot? Mindenki olyan, amilyen. Én ilyen vagyok. Csak örülhetek, hogy megtaláltam magamat.
    Találkoztam Williamsonnal. A jó öreg Williamsonnal. Nagyszerü kondicióban volt, ami annak ellenére meglátszott rajta, hogy majd összeesett a meghatottságtól, mikor meglátott. - Halló! – kiáltottam lelkesen rá s nem is tudom miért, hogyan; gyorsan, lélekzet nélkül beszélni, magyarázni kezdtem, hogy én csak azért szegődtem Corner nyomába, hogy kiismerjem a gyöngéit és a kellő pillanatban figyelmeztethessem a vén Billyt, hogy itt az ideje a revánsmérkőzésnek, a pillanat, melyben Corner megverhető.
    Ugylátszott, Billynek tetszik a gondolat, hogy kihivja Cornert. Szaporán pislogva hallgatta, amint elmagyaráztam, hogyha most, mikor Corner teljesen ellustult, nekikezd a legerősebb menetü tréningnek és egy hétig titokban dolgozik Culmasserrel és azután kihivja egy közeli dátumra Cornert hivatalosan; akkor lesz egy teljes heti tréning előnye, ami teljességgel behozhatatlan. Csakhamar a részletekben is megegyeztünk.
    Nem tudom, miért tettem ezt, miért árultam el Cornert és Gorot, aki most mindenképpen Cornernél volt érdekelve és vele bukott volna adott esetben.
    Azt hiszem, valójában most is szeretem Cornert, bármennyire csalódtam benne. Szeretem valahogy, valahol a lelkem mélyén, ott, ahol még a madár se jár. De ki akarom végezni ezt a szerelmet és legyőzve látni Cornert, azt akarom, hogy őt is kiszámolják a ringben és az iránta érzett szerelmemet, amely, ha az utolsó pillanatban fel nem kel, akkor végleg fekve marad.
    Billyt, a vén faembert, nem szeretem, Cornert gyülölöm. De jobb valakit nem szeretni, mint valakit gyülölni. Eszembe jut minden, amit ellenem elkövetett, nemtörődömsége, hanyagsága, Kilkenneyvel szembeni különös viselkedése és hogy megparancsoltam neki, hogy tiz napig ne kerüljön a szemem elé és már a negyedik nap is eltelt és még nem mutatkozott, nem is telefonált. Nyugodtan örökitem meg a tegnapi napon elkövetett egyéb tetteimet tehát, abban a tudatban, hogy senkinek sem tartozom felelősséggel, ami nagyszerü érzés. Tehát.
    Délután felhivtam Kilkenneyt hozzám és elmentünk sétálni, husz cigarettát szivtam el, az orromon át fujtam ki a füstöt, sokat nevettem Kilkenney fokozódó merészségén és elmondtam neki, hogy van még százötven dollárom és két hónapra kifizetett szobám és majd állás után nézek, szép lányok sose haltak éhen, én pedig azt hiszem, tetőtől talpig szép és izmos és különös és izgalmas jelenség vagyok, azt hiszem, igy mondtam. Aztán egy autóba ültünk és Kilkenney vállára hajtottam a fejemet és a gyereknek ugy vonaglott a válla, hogy majdnem elnevettem magamat. Nem is hittem, hogy ilyen komolyan szerelmes belém. Közben huzogatta a mutatóujját a térdnadrágja mintázatán s vékony lányos ajkait harapdálta. Kinéztem az ablakon s láttam, hogy alkonyodik s az ég fonnyadt, ezüstfényü s a láthatáron véreres. Nagy parkok és alacsony villák és apró diszfák mellett mentünk el és én éreztem, hogy most komisz vagyok és nagyon meg voltam elégedve ezzel.
    Azután a Mardarian-fasor végén kegyelemben elbocsátottuk a taxit és leültünk egy padra.
    Kilkenney uj barátjáról beszélt, Hamhawk urról, akit látásból már ismertem.
    Én Williamsonról beszéltem, hogy nézetem szerint igazságtalanság volt a veresége és jobb technikáju boxolónak tartom Cornernél.
    Kilkenney élénken felelt, hogy Williamsonnak tényleg csak egy nagy hibája van, hogy a horgai tulságosan lentről indulnak, kroséi pedig nagyon is fentről, amivel elvesztik a lendületüket.
    Pedig ez két hiba. De Kilkenney szerint egy oka van a kettőnek.
    De Williamson fürgébb.
    De Corner erősebb. Igaz, Stone, mi jutott eszébe, hogy belekössön Cornerbe a multkor, az istenért!
    Kilkenney zavarban van.
    Egészen sötét lesz, autók suhannak hébe-hóba, tátogó reflektorokkal. Zsibongó távoli zaj, villamosok csöngése, talán sorompócsörgés.
    A szél halkan szemel a pad körül, hullott levelek között.
    Kilkenney hátradől és szemmelláthatólag gondolkodik.
    - Grita! - szólal meg végre.
    Előre nevetek, mit fog mondani. Komisz vagyok. Igazam van.
    - Grita! - de nem jut tovább.
    Ezt az embert most boldoggá tudnám tenni. Nem teszem.
    - Nézze csak barátom - mondtam neki -, maga még egészen fiatal emberke. Suhanc. Süvölvény. Én tizenkétéves koromban különb férfi voltam, mint maga most.
    - De Grita...
    - Semmi de. Semmi Grita. Semmi érzelem. Kapott tőlem egy felejthetetlen délutánt, ami olyan volt, mint egy álom. Most azonban dolgom van, megyek a Williamson tréningjére. Én trenirozom.
    És otthagytam a padon. Elindultam a Subway felé. Teljesen nyugodt voltam, biztos, jókedvü, elégedett és fölényes, csak a könnyek folytak folyton a számba, magam sem tudom miért.

     

    Tizedik fejezet,
    amelyben Jemmy Corner gondolatai Kilkenney körül forognak.

    »A gépember«: - mondta Kilkenney, aki fiatalsága ellenére is hallatlanul okos fiu, nagyon ismeri a nőket és sokat beszél Gritáról velem mostanában, hogy mennyire csalódott Gritában, mennyire megváltozott; s meg is tudja magyarázni ezt, ami nekem egyszerüen csak fáj.
    »A gépember« - mondta egyszer Kilkenney - »pilóta, soffőr, konstruktőr, mechanikus, faháncsidegzetü, érzéketlen, nehéz felfogásu, nehezen ijedő, könnyen befolyásolható embertipus. Nem feltaláló, nem kezdeményező, nem Blériot, hanem az eddigit tulszárnyaló, mindent fokozó, mindenre ráduplázó, rendszerint sovány, alacsony és babonás, mint Lindbergh.«
    »Az izomember szintén a mi teremtményünk, - rendkivül érzékeny idegéletü, szentimentális, kezdetleges, rendszerint tulméretezett, szülei óriások, gyermekei korcsok«.
    »A gumiember a leghamarabb kialakult amerikai sajátosság. Gumiültetvényei vannak, vagy gumirészvényei, vagy gumicipőfüzőt árul, gumi a sarka, a gallérja, az óralánca, az idegei, gumit rág, nem törik, nem reped, csak kopik és addig él és keres, amig el nem kopott.«
    »Az amerikai lányra azt mondják, hogy utálatos az erkölcstelensége, utálatos a prüdériája: ez a különleges és ismert kevertség, raffinált józanság, méretezett élvezetvágy és mit tudom én mi.
    Holott az egész amerikai lány maga a megtestesült praktikus Ész.
    Szemérmetlen addig a pontig, ameddig a prüdéria engedi; és prüd addig, ameddig az érzékei engedik.«
    Ezután még elmondta Kilkenney, hogy Gritát többször megcsókolta a szerkesztőségben és mások is megcsókolták és hogy ebben semmi különös nincsen.
    Én nem is haragudtam rá ezért, a harag, vagy fájdalom inkább olyan távoli zsibongás volt bennem, mint amikor valakinek a gyomra korog és tudja, hogy még sokáig nem lesz mit ennie.
    Csakhogy én a szivemben éreztem ezt a dolgot ezzel az izével, gyomorral.
    És azt is mondta Kilkenney, ravasz mosolygással, azon a sápadt kis rókaarcán és sötétkék szemén, hogy én hamarosan el fogom felejteni Gritát.
    Én aztán próbálgattam elmagyarázni, hogy mi is ment végbe bennem a tiz nap alatt, amig nem láttam Gritát.
    A szüleim fadöntő-népség volt Kanadában és szegényen nevelkedtem köztük. Négy évvel ezelőtt, huszéves koromban jöttem fel Newyorkba, világot látni, szerettem volna megismerni az embereknek azt a fajtáját is, amely nem foglalkozik fausztatással. Mingyárt az első nap, hogy itt csavarogtam a nagy, széles utcákon, megakadt rajtam egy boxtréner szeme. Kikérdezett, elvitt egy klubba, munkába vett és két évig dolgozott velem. Egyszerü, szükszavu ember volt, Marmaduke Spencenek hivták, neki köszönhetek mindent, amit elértem.
    A két év alatt, amit a keze alatt töltöttem, kétségtelenné vált, hogy az erőmmel és technikámmal semmi baj nincs. Kérdés volt azonban, hogy hogy állok a küzdőképességgel, a döntő pillanatok kihasználásának, az erők kellő koncentrálásának képességével. Minden sportember sikere ezen mulik. Nos, első mérkőzésemet megnyertem. Végül most a világbajnokságot is.
    És akkor, amikor elértem a legtöbbet, amit magamfajta ember elérhet, akkor bejött az öltözőmbe Grita, rámnézett és én rögtön tudtam, hogy faragatlan, buta izomcsomó vagyok és megszerettem Gritát, a győzelem pillanatában, lelki szépségéért, eszéért, különb, emberibb voltáért, mit részletezzem magának, Kilkenney ur, hiszen érti.
    Az első kellemetlen meglepetés az volt aztán a számomra, hogy Grita a nyers erőmért szeret.
    A második az volt, hogy láttam, hogy a lelke tele van rajongással a vad és durva dolgok iránt.
    A harmadik pedig az, hogy kinevetett, amikor hallotta, hogy én könyveket olvasok, hogy méltó lehessek hozzá.
    Ez az egész Kilkenney ur, - mondtam.
    *
    Kissé meglepett, hogy Kilkenney nem is próbálta mentegetni Gritát.
    Sőt azt mondta, hogy teljesen igazam van, Grita nem érdemli meg, hogy szeressem.
    Pedig én belülről folyton önkénytelenül tiltakozom az ellen, hogy igazam legyen. Szeretném, ha tévednék. Szeretem Gritát és ez olyan egyszerü, olyan világos, olyan megdönthetetlen, hogy nem változtathat rajta az, hogy Grita ilyen, vagy olyan.
    De Kilkenney ur nem talált mentséget Grita számára. Neki az volt a véleménye, hogy azért érzem azt, hogy szeretem Gritát, mert azt hiszem róla, hogy nem olyan, mint a többi amerikai leány. Pedig éppen olyan. A többit éppugy lehet szeretni és a többiről éppugy le lehet mondani. Humbug az »egyetlen szerelmem« megszólitás Kilkenney ur szerint és humbug az, a szerelmet a végletekig felfokozó érzés, hogy szerelmünk tárgya egy unikum, egyetlen példány s ha elvész, minden elveszett.
    Próbáljam elképzelni például - mondta Kilkenney ur -, hogy szeretek egy leányt, különös mosolyát, különös szavait, sajátos, bájos arckifejezését - és egyszer csak látom, hogy két példányban jön be az ajtón, mondjuk, az ikertestvérével. Két különös mosoly, két különös hang, két sajátos és bájos arckifejezés, két imádott angyal, két egyetlen nő, két példátlan ritkaság, két pótolhatatlan szerelem. Ugy-e - mondta Kilkenney ur - már a gondolat is nevetséges? Nos az örök szerelem gondolata éppoly nevetséges. És nemcsak két hasonló nő van a világon, hanem sok, nagyon sok.
    Nem tudom, igaza van-e Kilkenney urnak, de ugy mondta ezeket, mintha igaza volna.
    És fölajánlotta, hogy bebizonyitja, hogy igaza volt. Menjünk el valami bárba, ahol sok nő van és bizonyos, hogy egész jól fogunk mulatni, pedig nekem is és - mint mondotta - Kilkenney urnak is vannak bizonyos szerelmi eredetü sebei a lelkén.
    *
    A bárban voltak hivatásos táncosnők és vendégek és jazz-zenészek és detektivek békés polgárnak öltözve és békés polgárok apacsoknak öltözve és könnyed nőcskék tisztességes nőknek öltözve és tisztességes nők könnyed nőcskéknek öltözve és voltak tisztességes nők tisztességes nőknek öltözve a kitartottjaikkal; és férjes asszonyok a szeretőikkel és szeretők férjekkel és szeretők szeretőkkel és férjek feleségekkel és luftballonokkal és zsebmetszők és árusok és vezérigazgatók és müvészek; és a nők mindenütt meztelenek voltak, ahol nem volt ruha rajtuk és ahol volt ruha rajtuk, ott átlátszott; és volt ott városi erkölcsrendőrségi kiküldött részegen; és alkoholrendőrségi kiküldött egy nővel az ölében és végeredményben alig lehetett helyet kapni.
    Mindezek Kilkenney ur megállapitásai, és leirom őket, mert azt hiszem, találók. Egy barna, mézédes tekintetü, pisze leány ült az asztalunknál, már nem emlékszem, hogy került oda, akin volt egy pár selyemharisnya és egy kalap; és még valami. És folyton beszélt és dohányzott és ivott és nevetett és léggömböket pukkasztott és táncolt és visszajött és leirhatatlanul hangos volt és a nyakamba csimpaszkodott és azt akarta, hogy menjek vele a mellékszobába boxolni, tanitsam meg és aztán megint rágyujtott, ivott, táncolt és nevetett és nem tudta, hová tegye a lábait. Nagyon szimpatikus nő volt.
    De aztán egyszerre feltünően elcsöndesedett.
    Az asztalunkhoz lépett Kilkenney urnak egy régi ismerőse, Mrs. Evesh, az American Womens Association egy oszlopos tagja. Feketébe volt bugyolálva, egy lorgnon és két kar lógott rajta és az arca olyan volt, mint egy kiszáradt régi temető, holdfényben.
    Bemutatkozott és leült és a mézédes barna kislányhoz fordult és megkérdezte olyan hangon, mint a kazán, amikor robban:
    - Hogy hivják magát, leány?!
    - Pat.
    - Nem a keresztnevét kérdeztem. Micsoda, maga nem tudná, leány, hogy a nőnek éppugy van vezetékneve, mint a férfinek? Ez természetes, fiacskám.
    Ezután Mrs. Evesh megszagolta a poharamat, hogy nincs-e bennük alkohol, megszagolta a cigarettákat, hogy nincs-e bennük ópium, majd biztos léptekkel bement a mixer hátsószobájába, hogy - mint Kilkenney mondta -, megigyon egy whiskeyt, szóda nélkül és elszivjon egy »Oppy-Dilk«-t.
    Ezalatt én menekülni próbáltam, de Kilkenney visszatartott, ugylátszott, még tartogat valamit a számomra.
    Amint a fekete hölgy visszajött, Kilkenney azonnal a következő kérdéssel fordult hozzá:
    - Mondja, Mrs. Evesh, mi a véleménye az örök szerelemről?
    A fekete hölgy hátradőlt, keresztbefonta a karját a mellén és lehunyta a szemét.
    - Azt kérdezi Stone, mi a véleményem az örök szerelemről? Komolyan ezt kérdezi tőlem?!
    Kilkenney rámmutatott:
    - Ez az ur szeretné tudni.
    A fekete hölgy rámmeredt. - Ön?! - dohogta. - Ön?!
    Én vállat vontam.
    - Akkor önnek elébb tisztában kell lennie azzal, hogy mit jelent az, egy nővel méltatlanul bánni el, a huszadik század Amerikájában. Egy nővel méltatlanul bánni nálunk, azt jelenti öregem, hogy a tettest kiközösitik a társadalomból, miután előbb a vagyonát az kapja, aki az áldozata volt. Semmi ellentmondás. Gondolja meg ezt előbb és akkor gondoljon az örök szerelemre. - És nagyot nevetett. Valahogy igy:
    Hahahehe. Hahahehe. Hahahehe.
    Borzalmas volt.
    Ha Kilkenney azt akarta elérni, hogy egy hétig ne tudjak nőre gondolni, ezt elérte. Nem tudok. Még Gritára se.
    Csak az a különös ebben a dologban, ezzel az izével, hogyha nem gondolok Gritára, akkor is ott ég a képe, vagy emléke, vagy mije bennem. Nem tudok szabadulni tőle, pedig nem gondolok rá.
    Kétóráig voltunk a bárban, azután hazavittük a kocsimon a barna, mézédes angyalt, aki nem mondta meg mrs. Eveshnek a vezetéknevét. Kiderült, hogy egy egyetemi tanár felesége, de megkért, hogy ne áruljuk el.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633980712
Webáruház készítés