Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Aszlányi Károly: Brentford rendet csinál_MOBI

Aszlányi Károly: Brentford rendet csinál_MOBI
890 Ft890

TARTALOM
Források és tudnivalók.
ELSŐ RÉSZ:
Brentford egyedül
A végzetes út.
A halál: számokban.
Egy rövid, de hosszú éjszaka.
A magány, mint szempont.
Ami Brentford előtt volt.
Beszélgetés.
A sziamangok gondolkodnak.
Tóparti parlament.
Brentford rendezi a gondolatait.
Brentford a magányt választja.
Moaka hűtlensége.
MÁSODIK KÉSZ:
Brentford, a sziamangok Főnöke
Találkozás a dzsungelban.
Brentford nagy győzelme és kis elmélete.
Komoly eredmény.
Küzdelem a Végzet ellen.
Brentford rendet csinál.
P’kami kalandja.
A gondolat.
Brentford ügyessége.
A sziamangok történelme.
A büntetés.
Szervezkedés.
Moaka és Szi-Huhu.
A rajongók.
A kelepce.
A dammamadai csata.
Győzelem.
Összetartás és erő.
HARMADIK RÉSZ:
A Sziamang birodalom
A Fekete Rémek.
Egy balhit születése.
Az indulás.
Szörnyű éjszaka.
A Bengzz-féle összeesküvés.
A félelem bilincsei.
Száz bolond egyet csinál.
Abongo.
Nagy harc.
Győzelem és halál.
A dzsungel szíve.
Védtelenül.
Tíz perc.
Az Édenkertnek egy korai sugára...
Láz.
NEGYEDIK RÉSZ:
A Brentford-legenda
A miszióstelep.
Van Whool véleménye.
Bizonyos kérdések tisztázódnak.
Tiszta ágy.
Elv és nő.
A láp meséi.
Az ellobbanó láng.
Éjszaka.
Szavak a viharban.
A Brentford-legenda.
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    A kelepce.

    Nem messze a tábortól, a Liang-patak mentén eljutottak a Zöld Vízesésig. Itt kuporogtak egy magas fán hajnalig, amikor is az éktelen ricsaj elárulta, hogy a keresett sziamangok nem lehetnek messze.
    Moaka kiáltozni kezdett és nem sokkal utána mindenfelől csörrent és zörrent az élősdi bozót, amely a fák koronáját átláthatatlanabbá teszi az aljerdőnél is. Köröskörül nagy, fekete fejek bukkantak fel; hatalmas alkatú és izomzatú hímek; élükön Dud-Dar, a főnök. Moaka hallott már a Go-hegy sziamangjairól: ezek voltak a Világ legerősebb és legvadabb sziamangjai. Mindjárt tudta, hogy velük akadt össze.
    A többire Moaka már csak úgy emlékezett, mint valami rossz, nagyon fájdalmas álomra. Tudta, hogy beszélt hozzájuk, Pepongról, a tűzről és még valamiről, de már nem emlékezett a saját szavaira. A Go-hegyi sziamangok nem bántották, de nem is törődtek vele. Apró, csillogó szemük Szi-Huhura szegeződött, aki karcsú és csábítóan fiatal volt és nagyon tetszett nekik, amint eddig még mindenkinek tetszett. De ezek a sziamangok nem törődtek Moakával, aki csenevésznek tűnt mellettük. Egyikük rángatni kezdte Szi-Huhu kezét és Szi-Huhu egész testében remegve, de hősiesen ellenállt. Ekkor Dud-Dar hatalmas, fekete alakja tornyosult föléje. A kicsi és remegő Szi-Huhu szinte eltűnt a boltozatos mellkas alatt. És a következő pillanatban Dud-Dar egy nagy szökéssel eltűnt a lombok között, messze alant; és magával vitte Szi-Huhut.
    Még egy másodperc s már az egész bandának nyoma veszett. Moaka felkiáltott s forróság verte ki a testét. Utánuk eredt, lélegzetétvesztve, kétségbeesett reménykedéssel; de félkezét tudta csak használni, mert jobbjában a fáklyát kellett tartania. És vagy rossz irányban törtetett a lombokon át; vagy pedig a Go-hegyiek igen gyorsak voltak. Mert alig telt bele tíz perc; az őserdő teljes pompájában kitárult a vízesés felett kuporgó Moaka előtt: de sehol nyomukat se látta többé.
    Északra hatalmas, szakadékos, kopár lejtő vonult végeláthatatlan messzeségbe. De kétoldalt s mögötte kimondhatatlanul nagy és rejtélyes és beláthatatlan erdőség, amely innen a magasból olyan homogén volt, mintha egyetlen, százmilliárdtonnás masszából öntötték volna. Ez a mindent beborító zöld tömeg hol világosfényű volt, hol pedig, nagy darabon, árnyékoszöld, vagy csaknem fekete. S az egész felett ott kuporgott mérhetetlen bánatával Moaka. Fülében a vízesés dübörgött, szemei kápráztak, szíve hevesen, sajogva zakatolt, mint egy idegen állat, amely belülről akarja tönkretenni Moakát.
    De jobbkezében ott füstölgött a fáklya.
    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
    Ez volt az oka annak, hogy Brentford az esztelen - vagy legalább is korai - vállalkozásra elszánta magát. Brentford arra született, hogy parancsoljon és ilyen szempontból balvégzete volt, hogy angolnak született. Az angol polgár nem szereti, ha parancsolnak neki, mert ez megakadályozza abban, hogy engedelmeskedjék. Más országokban is vannak önérzetes emberek, akik csak önként hajlandók engedelmeskedni és ez nem is paradoxon, mert hiszen az „önként” azt jelenti, hogy saját belátásuk szerint választanak maguknak parancsolót. De, kevés az önérzetes ember és az önérzet különben is, az angol területeken kívül csaknem mindenütt, csupán fiatalkori tünet. Ami azonban Brentfordot illeti: a parancsolásra született embernek is van szíve. Brentford szerette Moakát; de a főérv mégsem ez volt, hanem az, hogy Moaka visszahozta a fáklyát. Ez már kifejezetten elvhűség; ha a szobatudósok szemében nem is, Brentford szemében az volt. Talán utólérte volna a feleségét és ki tudta volna szabadítani, ha nincs a kezében a fáklya és nem gondol Brentfordra. Moaka talán már érezte, hogy neki hivatása van. Egy új sziamangvilág előharcosa, aki fellázad az erdő magános vadjainak rémuralma s a pipogya belenyugvás ellen.
    Moaka - ellentétben a harcias Homahival - nem ment panaszra Brentfordhoz és nem követelt bosszút. Homahit megverték, de mi ez ahhoz képest, ha valakitől durva, erős idegenek elveszik a feleségét, akivel együtt nőtt fel s akitől gyereke van; még csak egy, de az is valami.
    Moaka naphosszat mozdulatlanul ült egy ágon, csillogó szemekkel és nehezen, sóhajtozva lélegzett. Kifejezéstelen szemekkel bámult a zöldfényű lomberdőbe, ahol madarak röppentek s apró rágcsálók futkároztak vékony ágakon. Ügyet sem vetett a sürgés-forgásra, ami odalent felverte a tábort.
    Brentford most komoly hasznát vette Homahinak.
    Homahi egyik sziamangtól a másikhoz ment és a fülükbeordított. Állandó izgalomban tartotta őket s amelyikük munkakedve csökkenni kezdett, azt fenéken rúgta. Két nap alatt húsz harcos állt útrakészen; fakéssel, dárdával felszerelve. P’kami a táborban maradt a többiekkel; bár úgy tett, mintha ez nagyon rosszul esne neki, a valóságban örült, mert gyáva volt. Homahinak és Brentfordnak íjja is volt.
    - Sir - mondta egy reggel Homahi - menjünk.
    Brentford már nem tudta, milyen nap volt ez, vagy milyen hónap... Ordítozva indultak el és Moaka fegyvertelenül, csüggedten szökött utánuk, valami vad kétségbeeséstől űzve. Csupán a fakése lógott az oldalán, rotangkötélre erősítve. A Liang túlsó oldalán Brentford csendet parancsolt. Innen kezdve szótlanul meneteltek és Brentford volt köztük - valóban - a legizgatottabb. Mert arra gondolt, hogy ha ez a büntetőexpedició sikerrel jár, akkor ugyanígy elindulhatnak a távoli tenger felé... és ami néhány hónappal ezelőtt reménytelennek, teljességgel lehetetlennek látszik, talán mégis megvalósul: élve emberek közé juthat ebből a pokolból.
    De aztán eszébe jutottak a „pokol” egyéb oldalai is. Moaka tragédiája, a sziamangok jövője s a civilizáló munka... Valójában nagy kérdés, hogy a sziamangok megszervezése csupán eszköz-e az ő meneküléséhez, - vagy pedig, a jövendő szemszögéből nézve, éppen a fordítottja áll?!
    Elkerülték a veszélyes bozótokat s a Chilapeng lábánál, egy pálmaliget toronymagasságában ütöttek tanyát; mert valószínű volt, hogy a Go-hegyi sziamangok, amint az már a multban sokszor megtörtént, a déli hőség s a gyümölcsdús erdők és szavanák felé vonulnak... Hajnalban az őrszem rémült rikácsolására ébredtek. Köröskörül a liget feketéllett a sok-sok Go-hegyi sziamangtól!


    A dammamadai csata.

    Szi-Huhu eleinte nem volt teljesen eszméletnél. Nem tudta jól megfigyelni, mi történik vele.
    Ájulásszerű és mégis izgalmas állapotából a hatalmas főnök, Dud-Dar erős szaga serkentette fel. Ez éppen ugrás közben, két távoli ág között történt s Dud-Dar csaknem lezuhant, Szi-Huhuval együtt.
    A vad rohanás napnyugtáig tartott s elég hosszú és mozgalmas volt ahhoz, hogy Szi-Huhu tökéletesen visszanyerje ítélőképességét és tisztában legyen a helyzettel. Napnyugtakor vörös fény borult a beláthatatlan kerületű ligetre, amelyet az őserdőben Dammamada néven neveztek. (Sok-Kopasz-Fa-Kövek-Között.) Valóban rengeteg, kurtatörzsű nipapálma állt itt meglehetősen nagy távolságra egymástól. Köztük harasztok, melastomák és gyömbérfélék szőnyege tarkállott.
    A Go-hegyi sziamangok nagy csapata hamarosan elhelyezkedett a gombaformájú fákon és nyugatról, a Chilapeng-hegy felől óriási árnyék közeledett, mint egy szédítő méretű szemfödél. A különös tájék félig fekete volt, félig piros. A sziamangok örültek a pihenőnek. Az egyik fáról verekedő szerelmesek lihegése és acsarkodása hallatszott, a másikról horkolás. Egy sziamang-nőt szülési fájdalmak leptek meg és vészes jajgatása felverte a csendet. A liget tele volt fácánnal; ott surrantak, futottak, helyezkedtek köröskörül, de láthatatlanul. Szi-Huhu idegesen figyelte a fácánokat; amelyek ötször változtattak helyet, amíg egyszer végre elaludtak valahol.
    Az egyre mélyülő sötétségbe merítette lázas szemeit az elrabolt sziamang-feleség, hogy szemhéjainak izzását lehűtse a táguló, hűvös éjszakában. Vagy talán Moakát akarta látni ott, ahol semmi se látható már, az sem, ami az orrunk előtt van...
    Dud-Dar hatalmas árnyéka ott meredt fel, közvetlenül mellette.
    Dud-Dar nyugodt volt, míg Szi-Huhu szíve hevesen, fájdalmasan vert, mintha ki akarna ugrani a melléből. Igy ültek egymás mellett, egy nipapálma koronájában.
    Dud-Dar, a nagy és erős főnök tapintatos volt. Ült és várt. Tudta, hogy Szi-Huhu már az övé; várhatott tehát. Még a nevét is tudta, mert Moaka kiáltásai még a fülében csengtek.
    Végül, amikor minden hang elcsendesült, csak millió bogár, tücsök és surrogó denevérszárny olvadt össze azzá az éteri hanggá, ami a földkerekség minden nyári éjszakáját olyan egyformává teszi, - akkor Dud-Dar gyengéden megérintette Szi-Huhu lelógó balkarját.
    - Szi-Huhu! - dörmögte - Dud-Dar itt van!
    Szi-Huhu nem felelt. Ezt Dud-Dar biztatásnak vette.
    A dolog úgy történt, hogy Szi-Huhu tele volt dühvel, félelemmel és szomorúsággal s az utolsó pillanatig bizonyosra vette, hogy inkább lelöki Dud-Dart a fáról és elszalad, semmint hogy megadja magát. De nem így történt. Mert Dud-Dar lenyűgözően nagy és erős volt s amikor Szi-Huhu erőszakos támadásra várt, akkor nem történt egyéb, mint hogy beleolvadt egy végtelenül erős és gyengéd és ellenállhatatlan ölelésbe. És még szégyenkezni se ért rá és Moakára se gondolt; egyáltalán nem gondolt semmire, egész teste kiforrósodott, vére fellobbant; szemeit behúnyta, mert most már nem akart látni semmit.
    Amikor ismét felnyitotta őket, más, megváltozott tájat látott maga előtt. A sötétség eltűnt és fénylő, fehéreskék sugárzás tört fel a ligetből. Az ürben úszó Hold fénye mindenüvé behatolt; a pálmalevelek, harasztok és cserjeágak vékony, szénfekete vonalakat rajzoltak a hömpölygő sugárzásba. Fekete árnyak ültek mindenfelé a fákon; aludtak, szeretkeztek, vagy álmaikban fészkelődve, mozgatták a még napfénytől forró leveleket.
    Dud-Dar erőszakos fráter volt, de nem állandó egyéniség. Az emberek azt mondták volna, hogy igazi majom, mert mindent utánoz, ami az útjába kerül. De nem így volt. Dud-Darnak nem volt határozott elképzelése arról, hogy milyennek is kell lennie? Ha tehát orángutánnal találkozott, akkor mindaddig orangután-módon járt, bömbölt és viselkedett, amíg el nem felejtette. Volt időszak az életében, amikor négykézláb járt és rettenetesen ordított. Legszebb emléke volt az a kis medve, amely így szólt hozzá:
    - Nagyon megijesztettél, Dud-Dar! Azt hittem, Sheela-Wishla jön, a kövér párduc!
    Most azonban teljesen Szi-Huhu varázsa ejtette rabul. Szi-Huhu csendes volt, gyenge és szelíd és szép. Dud-Dar a sötétben szende arcokat vágott és elhatározta, hogy csendes lesz és karcsú, mint új szerelme.
    - Szi-Huhu! - mondta neki, míg együtt nézték a holdas tájat - elmegyünk a Nagy Fához és sokat eszünk és mindig a te kezedet fogom.
    Szi-Huhu nagyot sóhajtott.
    - Nem, Dud-Dar - mondta - én a Kis Tóhoz megyek, ahol eddig voltam.
    - Ott van a férjed! - morogta Dud-Dar. De Szi-Huhu furcsán nevetett.
    - Ott van Pepong és megöl, ha elmegyek.
    - Pepong?! Mi az?! - kérdezte Dud-Dar és dühösen meredt a sötétbe.
    - Pepong a sziamangok ura, egyik kezében élet van, a másikban halál. Ő eljön és visszavisz.
    Dud-Dar a mellét verte.
    - Azt már nem! Azt már nem! Azt már nem! - mondta harciasan.
    - Mit akarsz?
    - Elszaladok veled.
    - Pepong gyorsabb.
    - Négy lába van?
    - Kettő. De hosszú.
    Dud-Dar elgondolkozott.
    - Szi-Huhu - mondta végül - ez nagy titok! Van a dzsungelban egy tó és abban alszik egy fehér elefánt. Mikor én ilyen kicsi voltam, már ott aludt, a tó fenekén. A hasából minden holdnapkor kinő egy virág. Aki ezt a virágot megeszi, az elefántfejű lesz és kék lábai nőnek.
    Szi-Huhu nagyon csodálkozott, mert nem gondolt arra, hogy Dud-Dar hazudik. De Dud-Dar sokszor eszelt ki ilyen „titkokat” és mindenki nagyon szerette hallgatni, amikor róluk beszélt. És most olyan csodálatos volt, hogy Szi-Huhu egész éjjel hallgatta és nem is volt álmos és alig gondolt Moakára és ha gondolt is rá, már csak alig-alig sajgott a szíve.
    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
    Hajnalban megint egészen más képe volt a dammamadai ligetnek. Most vad-sárgán izzott minden; dús, párás, fénylő paradicsom volt, húsos gyümölcsökkel és nagy, dagadt virágokkal, amelyek úgy csillogtak, mintha véres lébe mártották volna őket. Fácánok, kolibrik repkedtek a levegőben; türkizkék, sárga és korálpiros színeik vidáman csillogtak a napsütésben. Szi-Huhu mégis elaludt hajnalban, most pedig szemeit dörzsölgette, hogy megszokják a vakító fényözönt.
    És ekkor Wiwem, a törzs legszemfülesebb és legenyveskezűbb személyisége, kiabálni kezdett egy magas fa tetején:
    - Mi van a kezükben?! Kik ezek?! Itt vannak!
    Dud-Dar felmászott Wiwem mellé és látta, hogy mi van a kezükben és hogy kicsodák. Részben harci vágytól, részben pedig a kiváncsiságtól indíttatva a Go-hegyi sziamangok végre is hajlandóknak bizonyultak bekeríteni az idegeneket.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    978963364923A
Webáruház készítés