Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Aszlányi Károly: Brentford rendet csinál_EPUB

Aszlányi Károly: Brentford rendet csinál_EPUB
540 Ft540

Nem klasszikus, "main-stream" Aszlányi-regényt kap kézhez az olvasó. A cím is csalóka, hiszen Brentford akár rendet csinálhatna az aszlányis módon. Ám ebben a kötetben a sziamangok közt csinál rendet Brentford. Műfajilag lehetne akár sci-fi is, mégsem az. A sziamangok itt természetesen a mi társadalmunk torzképét jelenítik meg, ahol Brentfordnak rendet kell csinálni. S persze humorral, aszlányis sodró erővel és letehetetlen cselekményvezetéssel. Már csak a sziamangok véleményét kellene megkérdeznünk... (a Kiadó)
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    Brentford rendet csinál.

    Ugyanezen az éjszakán mégvalamit végigálmodott. Távoli és különös álom volt s nehéz és erőszakolt dolog volna összefüggést keresni Brentford hajnali álma s jelenlegi élete között. Mégis, ez az álom a maga életteli és élénken fájdalmas mivoltában bizonyos ideig erős hatással volt Brentford gondolkodására.
    Egy farkaskutyáról álmodott, amelyet valamikor Wolwerhamptonban látott, de akkor elment mellette s csakhamar elfeledkezett róla. Ez a kutya valamilyen oknál fogva gazdátlanná vált és nyomorgott a városban.
    Most, álmában, az East End piszkos uccáin járkált s újra látta a farkaskutyát. Az álom mindentudó bölcseségével átérezte a kutya helyzetét. Ez a kutya ártatlan fajból származott. Nem ismerte az írást, az elemeket, a kémiát és fogalma sem volt a kvantumelméletről. Intelligenciája nem volt akkora, mint az emberevő négereké, de nyomora akkora volt, mint a XX. század felvilágosult páriájának nyomora. Az Ember felvette ezt a kutyát a Civilizáció állományába; s a Civilizáció semmit se tudott adni neki, de mindent elvett tőle.
    Mert ez a kutya felborzolt szőrrel, behúzott farokkal imbolygott uccáról uccára; álmos, fáradt és sánta volt; mindenekfelett éhes. Helyzete akkor is reménytelen lett volna London közepén, ha ereje teljében levő, cselekvési szabadságában cseppet se korlátozott erős farkas lett volna. De csak egy beteg, elkínzott, civilizált kutya volt s orrát vékony, éles szíj szorította le, amelytől nem tudott megszabadulni. A szíj körül véres hegek bizonyították a reménytelen erőlködést, amellyel ez a gazdátlan kutya ki akarta nyitni a száját. Dehát ebben egyszersmindenkorra megakadályozta az egykori gazdájától rámaradt utolsó, szörnyű emlék, amely arra ítélte, hogy, járkálva, éhenhaljon.
    Minden emberhez odasompolygott és mindegyikre felnézett barna, könyörgő, alázatos szemekkel; de minden esetben eredménytelenül. A legtöbb ember undorodva nézett rá és egyáltalán nem értette meg. Nem értette meg, hogy ez a kutya nem alamizsnát akar és nem segítséget; nem is új gazdát keres. Csak azt kéri tehetetlen-némán, hogy szabadítsák meg a szíjtól; ez azt jelentené, hogy legalább harcolhat az életéért, mielőtt elpusztul. Igy azonban nem ehetett a szemétdombokon és nem ihatott a csatornákból. Volt ember, aki megértette és így gondolkodott:
    - Hogyne, dehogy veszem le, hogy pont engem harapjon meg!
    És Brentford, álmában, ordítva érezte, hogy mi megy végbe a kutya belsejében; segíteni akart a pusztulásra ítélt kutyán, de lábai földbegyökereztek; ordított, de ordításának nem volt hangja, csak az idegszálai remegtek.
    És remegtek még akkor és azután is, hogy felébredt. Valósággal megsiratta a kutyát. De, amint kisebesedő lábait a vízbe lógatta, csupán szívfájdalommal gondolt a kutyára, amely álombeli és mégis valahogy, valódi kutya volt, - semmiféle szociális tanulságot nem tudott és nem is akart levonni az álmából. Igenis, gondolta, az állat szenvedései éppolyan borzalmasak, mint a mi szenvedéseink; mert az állat nem talál vigaszt olyasmiben, amit mi bebeszélünk magunknak. Az állatot boldogabbá tenné a civilizáció, igen! De a civilizációnak az a része, amely konstruktív, teremtő és tisztességes.
    Brentford tudta, hogy mit ért ezalatt, de az olvasó talán nem tudja. A civilizáció - Brentford és a hozzá hasonlók gondolkodása szerint - két részből áll. Az egyik a destruktív rész. Ide tartoznak a mindennemű felvilágosító törekvések, „amelyek csak bajt hoznak az emberekre”, továbbá az evolucionizmus, az atómfizika és az a fajta humanizmus, amely nem ismer semmiféle „de”-t és „azonban”-t. A civilizáció konstruktív része - amelyet tehát érdemes elvetni minden állati és emberi szűztalajba - a tekintélytisztelet, a fegyelem és a modern és tudományos fajelmélet, (amely olyan modern, mint a kongóvidéki babonák és olyan tudományos, mint a ráolvasás.) Távol áll tőlem, hogy Brentford és az olvasó közé álljak akkor, amikor tiszteletreméltó és hősies küzdelmeiről éppen nekem kell beszámolnom e könyvben - de ma, amikor a különböző üzletcsoportok harcát világnézeti harcnak nevezik, a változatosság kedvéért és azért, hogy a népnek fel ne tűnjék a dolog, - fel kell hívnom a figyelmet Brentford szempontjaira, amelyek szerint civilizálta a majmokat. Elismerem, hogy más elvekkel annyit sem ért volna el, amennyit elért és talán a második napon megadta volna magát a sorsának, vagy megölte volna a félelem. És azt is elismerem, hogy a fegyverviselésre és használatra könnyebben megtaníthatta a gibbon-fajú sziamangokat, mint a logaritmustábla használatára. De ez a tény nem győzhet meg engem arról, hogy a fegyver nemesebb eszköz, mint a logaritmustábla.
    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
    A következő hét sok nagy és lényeges változást hozott. Brentford megépítette cölöpkalitkáját a padauk-fa tetején. Ez a kalitka kemény és erős volt és lábait kinyujthatta benne. Ajtaja volt, amelyet bereteszelhetett kivülről és belülről egyaránt. A sziamangok megszokták Brentford jelenlétét, nyugodtan járhatott-kelhetett közöttük, még hevesebb mozdulataitól se riadoztak. De, hogy konfidenciájukat kellő keretek közé szorítsa, gyakran végighúzott rajtuk. Homahi egy ilyen alkalommal szembe is szállt vele, de Brentford egy mozdulattal kiverte kezéből a dárdát s a fejére ütött. Attól kezdve a vad, kis Homahi biztosan tudta, hogy ők a dárdát csak akkor használhatják, ha Pepong is úgy akarja.
    Igen nehezen ment, de megszokták végre az engedelmességet. A fő érv, amellyel egymást és önmagukat rávették erre, az volt, hogy Pepong a tigrisekkel is azt csinál, amit akar. A vezényszavak, amiket megtanultak, angol szavak voltak, mert a sziamang nyelvben nem volt hang, vagy szó ilyesmire. Ismerték a stop, go és hurry jelentését és más egyszerű szavakat is. Amelyikük rosszul tartotta a lándzsát, azzal Brentford hosszabban és behatóbban foglalkozott, mint a a többivel. Ez az illetőt büszkévé tette. Előfordult az is, hogy egyik sziamang szándékosan tartotta rosszul a dárdát, hogy magára vonja Pepong figyelmét.
    Az őserdő három különböző helyén ástak újabb tigrisvermeket és a sziamangok most már tudták, hogy milyen célt szolgálnak ezek. Egy párducot, két tigrist és három medvét fogtak a vermekben és nagy ordítozással ölték meg őket. Amikor látták, hogy Brentford sült húst eszik, sokan nyers húsdarabokat kezdtek rágni; akkor Brentford elvette tőlük a húst, pálcára tűzte és visszaadta nekik, hogy tartsák a parázs fölé.
    Mindez érezhetően megváltoztatta e sziamang-törzs magatartását. Ha e szavak nem is pontosan olyan értelműek itt, mint az emberek között, a valóság mégis az, hogy eleinte féltek tőle, aztán megbarátkoztak vele és végül tisztelték. Brentford lassan már valamennyi arcot megkülönböztette; és ismerte a neveiket is. A nagy padauk-fa alatt mindig égett a tűz s a vadállatok a környéket is elkerülték. Évszázados ösztönnel és tapasztalással szállt szembe Brentford, amikor elérte, hogy egy sziamang-törzs állandó lakhelyet választott magának; de ehhez valójában nem kellett más, mint néhány heti biztonság és néhány olyan csoda, amilyen a merev tigristetem volt az árokban, vagy a tűz.
    Brentford egészsége nem volt kielégítő. Mindenesetre, a periódikus lázak folytán gyengébb volt, mint életében eddig bármikor; de szemei fanatikus lázban égtek és akarata töretlenül lobogott. Valószínű, hogy meglepődött, ha az öblök egyikében lenézett a sötétolajzöld víztükörre és szakállas, beesettszemű, rongyos alakot látott, akin cipő helyett párduckarmok díszlenek... Bőrkabátját nyitva hordta, haja és szakálla csaknem olyan egységesen nőtte körül a fejét, mint a sziamangoké. Bőréből persze néhány ezredév előtt kiveszett az a rugalmasság, amely az egészséges állat szőrzetét símává és rendezetté teszi. Brentford csak azt tudta, hogy minden nap újabb csoda történik vele: az, hogy él. És most már hitte, hogy mindaddig élni fog, amíg elég ereje lesz hinni az elveiben. Tízezer angol ember közül kettő se állta volna végig ezt a küzdelmet; a többi nációról nem is szólva, - mondta magában némi könnyed büszkeséggel - és ez nem edzettség, hanem lelkierő kérdése volt. Amikor elnézett a sorban álló, dárdás sziamangok feje felett, - büszkébb volt, mint a hadvezér, aki ötezer tank és húszezer géppuskás előtt áll: és ez a harminc dárdás sziamang valóban többet jelentett, mint Xerxes, Nagy Sándor és Hannibál minden serege.
    Mert a sziamangok már négyes sorokban álltak és négyes sorokban követték Brentfordot, ha úgy kívánta. Közte és a négyes sorok közt állt P’kami és rotang-koszorú jelezte alacsony homlokán, hogy ő az összekötő tiszt a törzs harcosai és Pepong között.
    Hogy mindennek mi a célja, azt a sziamangok nem tudták. Ők nem láttak olyan messze, mint Brentford, aki uralkodójuk volt azért, mert tisztában volt a céljaival. Tudta, hogy az a fiatal generáció, amely ebben a rendben nő fel, már sokkal keményebb és megbízhatóbb lesz - és éppen ezért külön foglalkozott a 9-14 éves fiatalokkal. Tudta, hogy a fellázadt sziamangokkal keresztül fogja verekedni magát az őserdőn, akármilyen széles legyen is az. Hogy azután mi lesz, azt nem gondolta át. Ha bennszülött telepre bukkan, akkor a malájok talán agyonverik a civilizált majmokat, - vagy félelmükben megfutamodnak előlük. De nem tudott határozott formában gondolni arra, hogy mi lenne belőlük - nélküle. Kitartott magában ama véleménye mellett, hogy a sziamangoknak mindenképpen jobb így és amit tőle tanulnak, az csak hasznukra lehet. Ezt minden parancsnok hiszi, mert máskülönben nem tudna parancsolni.
    Esténkint, amikor Brentford a fa alatti, betemetett árok helyén ült s a tűz körül sziamang-anyák melengették kicsinyeiket, - úgy érezte, hogy máris egy birodalom közepén ül, amelyet ő teremtett a semmiből. Nem volt addig belőle más, mint az a tény, hogy a sziamangok túlságosan elszaporodtak errefelé. S ha túlságosan elszaporodtak ott, ahol az őserdőt átjárhatatlan dzsungel, tűzhányók lávafalai és nagy vízek kerítik körül: akkor nem vándorolhattak tovább, hanem ki lettek volna szolgáltatva a Természet Törvényének, amely addig pusztította volna soraikat, amíg helyre nem áll az Egyensúly.
    De Brentford ismerte a Természet Törvényének másik paragrafusát is. Ha a szaporodó sziamang-törzseket egyesíteni lehet, akkor nem pusztulni fognak, hanem pusztítani. Világos az, hogy hely kell; s valamely fajta vagy helyet ad a többieknek, vagy helyet vág magának. S az ösztön gyakran már megadná magát; de az ész soha.
    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
    Egy nyári délelőttön történt először, hogy P’kami bemerészkedett a cölöpkalitkába, amelyben Brentford lakott. Eleinte egész testében reszketett a félelemtől, de aztán elfogadta a felkínált pizángot s egy darabig csendesen majszolva üldögélt Brentford mellett.
    - P’kami! - mondta Brentford - figyelj! Ki erős az erdőben?!
    - Az erdőben Yabekng erős és a többi tigrisek.
    - P’kami! - kiáltott Brentford és a sziamangok egykori főnöke összerezzent.
    - Az erdőben Pepong erős! - mondta bűntudattal és hosszadalmas fecsegésbe kezdett a tigris véréről és a gondolatról, ami a fej hátsó részében ül, sokáig csiripel, de aztán elrepül és néha nem jön vissza, néha azonban visszajön.
    Brentford félbeszakította.
    - Milyen gondolat van a fejedben Pepongról?! - kérdezte. P’kami megfogta a saját fejét, ott, ahol a gondolatnak lenni kellett.
    - Pepong erős és mindenkit bánt.
    - P’kami!
    - Nem bántja a sziamangokat.
    - Miért nem bántja a sziamangokat?
    - Mert erősek.
    - Miért erősek a sziamangok?!
    - Mert Pepong nem bántja őket.
    Ezt P’kaminek többször el kellett ismételnie ezúttal is. Végül Brentford kituszkolta P’kamit a kalitkából, ahol már kezdte jól érezni magát, - s megparancsolta, hogy mondja el a többieknek, amiket látott és tanult.
    P’kami a tisztás közepén állt és a feje felett tapsolt. Nagy és zavaros beszédet vágott ki, hol rikácsolva, hol pedig egyhangúan, mint ahogy a medve morog.
    - Pepong kemény fészekben lakik. Sok gondolat repül ki belőle. Mindenki erős. Csak Pepong erős. Nem bánt senkit, csak a sziamangokat. Mindenkit bánt, csak a sziamangokat nem. Dárdát döf a hegybe és a hegy felfordul. Elveszi a lábadat és visszaadja a lábadat. A fejemben gondolat van, de már nincs. Éhes vagyok. Pepong erős.
    Aztán meglátta a feleségét és hirtelen vágy fogta el. Otthagyta az ordítozó fiatalokat, akik Pepong nevét kiáltozták és jókedvűen ugráltak. Ketten összeverekedtek, de amikor Brentford lekiáltott, elsomfordáltak.
    Brentford lenézett és meglátta P’kamit, a feleségével.
    - P’kami! - kiáltott felháborodva. De P’kami ezúttal nem hallgatott rá. Ekkor Brentford hozzájuk vágta a dárdáját. Ekkor szétváltak és P’kami bement a sűrűbe, lázadozva és fortyogó dühvel.
    Brentford visszament a házába és leült. Homályosan érezte, hogy semmi oka nem volt a haragra, legfeljebb, az adott helyzetben, irigységet érezhetett. De ez ellen, természetesen, minden méltósága tiltakozott.
    - Nem! - gondolta - ez elvi kérdés. Persze, az ösztöneiket nem lehet és nem is szabad elfojtani, hiszen a törzs ereje, a törzs szaporaságában van! De csinálják ott, ahol más nem látja és csinálják akkor, amikor itt van az ideje!
    Elnyúlt a padlón s feje alá kulcsolta a kezeit.
    - Ez így erkölcstelen! - mondta, - bomlasztó hatással van a fiatalokra. Állandóan eszükbe juttatja a dolgot. Ha nem történik valami, akkor az egész erőfeszítés hiábavaló. Tegyük fel, hogy valamilyen támadás ellen kell védekezni. Hiába van fegyelem a soraikban és hiába bátrak. Bármelyik pillanatban megtörténhetik, hogy valamelyik otthagyja a csatateret, kötelességet és bajtársait és elmegy szeretkezni, mert rájött az óra.
    Erősen gondolkozott, hogy mit tegyen. Nehéz volna megmagyarázni a dolgot, amikor összesen hetven szavuk van... Ezt a dolgot a nőkkel kell elintézni. Nincs bennük semmi szemérem. A hímeknek hiába magyaráz az ember. Az egész új rendnek az a hibája, hogy a nőknek semmit sem adott. Csak mennek, mint a libák és tudomásul veszik, hogy minden megváltozott.
    Már régen észrevette, hogy nádból faragott furulyájának hangja a hímekre alig van hatással, míg a nőstények valósággal megbabonázva hallgatják. Nem szívesen használta, mert rengeteg kígyó bukkant fel, a közelben, valahányszor hangversenyezett.
    De ezen az estén összegyűjtötte a nőstényeket és sokáig beszélt hozzájuk és közben furulyázott. A hímek elhelyezkedtek a felső ágakon és meglehetősen unatkoztak elalvás előtt. Egyesek bogyókat és fadarabokat dobáltak le rájuk. Amikor aztán a nőstények is ásítozni kezdtek és, főleg a többgyermekes anyák, megindultak a fa felé, - Brentford dárdájával egy másik fára terelte fel őket. Egy hatalmas trombitafa volt és húsz lábnyi távolság választotta el a padauk-fától.
    Eleinte sok baj volt még. Éjszaka a türelmetlenebb kisasszonyok leszökdöstek a fáról és más fák ágbogában kóboroltak, vigyázatlanul. Hajnal felé valamiképpen mindig újra együtt volt az egész társaság. De Brentford nem csüggedt és csunyán megverte azt a hölgyet, aki napközben és nyilvánosan bizonyult gyöngének a heves lovagi ostrommal szemben. Igy aztán elérte, hogy amelyik pár tökéletesen elérkezettnek látta az időt, az úgy elbújt, hogy Brentford ne láthassa. És Brentford nem is akart, mert nem is akarhatott mást, mint hogy elbújjanak.
    Kétségtelen, hogy ez a bújkálás is új volt és elsősorban azt eredményezte, hogy a sziamang párok többet foglalkoztak egymással, mint a multban. Bújkáltak és hazudtak, aminek különös ingere volt. Persze, „hazugság” alatt nem kell különleges dialektikát érteni. Csak arról volt szó, hogy P’kami, ha a sűrűben hűsölt Bi-Ju-val és meghallotta Brentford hívó szavát, akkor - úgy tett, mintha nem hallotta volna. Ez csekélységnek tűnik, holott korszakos jelentősége volt. A nyúl esetleg halottnak tetteti magát a vadász előtt, de a sziamang még soha semminek nem tettette magát a malájiak előtt, akikkel némely vidéken találkozhatott. Ilyen szempontból teljesen romlatlan fajta volt. De az erkölcsi megtisztuláshoz ilyen gyöngeségeken át visz az út. Brentford sejtette, hogy a sziamangok nincsenek meggyőződve a plátói szerelem előnyeiről; legfeljebb a nemplátói szerelem hátrányairól vannak meggyőződve. Dehát már ez is valami.
    Brentford egy éjszaka megint a nyomorgó farkaskutyáról álmodott; ismét segíteni akart, de tehetetlen volt. Ilyen lehet a pokol, vagy a purgatórium. Az emberi lélek mindent lát és érez, ami mellett az életben elment, - és nem tud segíteni és arra gondol, hogy az életben segíthetett volna.
    - Ez a sors intelme! - gondolta Brentford, amikor felébredt, - én a sors embere vagyok és a „Wales” azért zuhant le, hogy e szerencsétlen majmokkal megérttessem az Élethez Való Jogukat.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    978963364922A
Webáruház készítés