Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Arthur Conan-Doyle: Az üldöző_EPUB

Arthur Conan-Doyle: Az üldöző_EPUB
640 Ft640

Ebben a kötetben bepillanthatunk Watson doktor jegyzeteibe és naplójába. Talán az egyik legfontosabb mű ez abból a szempontból, hogy megismerjük a két kiváló koponya, Sherlock Holmes és Watson doktor megismerkedésének és barátságának történetét.
Persze nem afféle előzmény-regény ez - az idő tájt, amikor Arthur Conan-Doyle ezeket a sorokat papírra vetette, még ismeretlen műfaj volt. Ezért vannak kalandok is bőviben, a második rész egzotikus tájakon tett utazások és nyomozások izgalmas történeteivel csalogat.
A kötetet Fái J. Béla klasszikus műfordításában adjuk közre. (a Kiadó)

  • Részlet az e-Könyvből:

    Másnap megállapodásunk szerint találkoztunk s megnéztük a baker-streeti szállást. Két kényelmes hálószobából meg egy tágas, kettős nappali-szobából vagy szalonból állott az, csinosan butorozva és szellős ablakoktól megvilágitva. A lakás minden tekintetben annyira előnyös és, kettőnk közt megosztva, annyira olcsó is volt, hogy nyomban megkötöttük az alkut és azonnal birtokunkba is vettük.
    Még aznap este elvitettem a holmimat a hotelből s másnap reggel Sherlock Holmes is beállitott a ládáival és utitáskáival. Egy-két napig szorgosan el voltunk foglalva a holmink kiszedésével és lehető legczélszerübb és legcsinosabb elrendezésével. Ezen átesve, lassankint «megtelepedni» és alkalmazkodni kezdtünk uj környezetünkhöz.
    Holmes egyáltalában nem volt olyan ember, a kivel nehéz lett volna együtt élni. Magaviseletében nyugodt, szokásaiban rendszeres volt. Napjait néha a khémiai intézetben, néha a bonczoló-teremben töltötte, olykor pedig hosszu sétákat tett, még pedig - ugy látszott - a város legalacsonyabb rendü részeibe.
    Ha dolgozó kedvében volt, kitartása, munkabirása páratlannak látszottak, de olykor az ellenkezőt lehetett rajta észlelni; napokon át hevert tétlenül a kanapén, alig hallatva reggeltől estig egy szót vagy mozditva meg csak egy izmát is. Ilyenkor a szemében olyan álmatag, csaknem kába kifejezést láttam, hogy narkotikus szerek áldozatának hihettem volna, ha egész életmódjának mértékletessége és tisztasága ki nem zárta volna ezt a föltevést.
    A mint a hetek egymás után multak, érdeklődésem és kiváncsiságom - hogy mi is lehet az ő életczélja - folyvást fokozódott. Már külső megjelenése is olyan volt, hogy ellenállhatatlanul magára vonta a szemlélő figyelmét. Hat lábnál nagyobb volt és oly rendkivül vékony, hogy még sokkal magasabbnak látszott. Szeme éles, szurós volt, kivévén a zsibbadtságnak abban az állapotában, amelyről már szóltam; s vékony sólyom-orra egész arczának a gyors elhatározás és elszántság kifejezését kölcsönözte. Az állának is meg volt az a kidülledése és szögletessége, mely a határozottság emberét jellemzi. Keze mindig foltos volt a tintától és vegyi szerektől, de rendkivül finom tapintása volt, amint gyakran volt alkalmam megfigyelni mikor törékeny, piczi müszereivel bánt.
    Az olvasó nyilván nagyon furcsa véleménynyel lesz felőlem, ha megvallom, hogy ez az ember mennyire fölkeltette a kiváncsiságomat, s mily gyakran iparkodtam őt felrázni abból a hallgatagságból, amelylyel minden önmagára vonatkozó kérdést vagy czélzást mellőzött. Mielőtt azonban itéletet mondanának felőlem, gondolják meg, hogy életem milyen czéltalan volt s milyen kevés dolog köthette le a figyelmemet.
    Gyönge egészségem nem engedte, hogy kijárjak, hacsak rendkivül enyhe nem volt az idő; ismerősöm nem volt, aki meglátogatott volna, hogy mindennapos életem egyhanguságát megszakitsa. Ily körülmények közt valóságos buzgósággal vetettem magamat arra a titokzatos lepelre, mely lakótársamat burkolta és időm nagy részét annak a megkisérlésével töltöttem, hogy ezt föllebentsem.
    Nem az orvosi tudományt tanulta. Egy kérdésemre adott feleletével maga is megerősitette azt, amit nekem erre vonatkozólag Stamford mondott volt. De egyéb olyan rendszeres tanulmányokat sem folytatott, melyeknek a révén akár oklevelet kapott volna, akár ajtó nyilhatott volna meg előtte arra, hogy belépjen rajta a tudományos világba. De azért feltünő buzgalommal folytatott bizonyos tanulmányokat és némely határok között oly rendkivül bővek és aprólékosak voltak az ismeretei, hogy észrevételei valósággal bámulatba ejtettek. Az bizonyos, hogy ily kitartással dolgozni és ily alapos tanulmányokat tenni csak ugy lehet, ha az embernek valami határozott czél lebeg a szeme előtt. Aki csak mulatságból, időtöltésből olvasgat, az alapos, biztos tudásra nem tehet szert és senki sem terheli az agyát aprólékosságokkal, ha különös oka nincs reá.
    Sherlock Holmesnek a tudatlansága épp oly feltünő volt, mint a tudása. A modern szépirodalomról, bölcseletről, politikáról jóformán semmit sem tudott. Mikor Carlyle Tamást idéztem előtte, a legjámborabbul kérdezte, hogy ki az és mit mivelt. Meglepetésem azonban a tetőpontra hágott, mikor egy izben észrevettem, hogy fogalma sincs a Kopernikus-féle elméletről, meg a naprendszerről. Hogy czivilizált ember ne tudja azt, hogy a föld forog a nap körül, ez olyan rendkivüli eset volt előttem, amelyet alig birtam felfogni.
    - Ön csodálkozni látszik, - mondá Sherlock Holmes mosolyogva. - Most, hogy már tudom ezt a dolgot, rajta leszek, hogy elfelejtsem.
    - Hogy elfelejtse?
    - Lássa, én ugy képzelem magamnak eredetileg az emberi agyat, mint valami üres padlásszobát, melyet aztán saját izlése szerint butoroz be az ember. A bolond összehord bele mindenféle limlomot, ugy, hogy az a tudás, ami hasznára lehet, kiszorul, vagy a legjobb esetben összevissza keveredik mindenféle egyéb dologgal, ugy hogy aztán bajos előszedni, mikor szükség van rá. Az ügyes munkásember nagyon gondosan vigyáz arra, hogy mit rak be az agya padlásába. Csakis azokat a szerszámokat teszi oda, amelyekre szüksége lesz a munkájában, de ezekből aztán nagy készletet szerez be s mindent a legjobb rendben rakosgat el. Tévedés azt hinni, hogy annak a kis szobának elasztikus falai vannak, amelyek tetszés szerint tágithatók. Higyje meg, eljő az az idő, amikor az ember minden ujabb tudásnak az árán elfelejt valamit, a mit már korábban tudott. Rendkivül fontos tehát, hogy hasznavehetetlen adatok ne szoritsák ki a fejünkből a hasznosakat.
    - De a naprendszer!...
    - Mi az ördögöt törődöm én azzal? Ön azt mondja, hogy mi a nap körül forgunk. Rajtam és munkámon egy fikarcznyit sem változtatna az, ha a hold körül forognánk is!
    Meg akartam tőle kérdezni, hogy mi az az ő «munkája», de volt valami a modorában, ami azt mutatta, hogy nem szivesen venné a kérdést. Eltünődtem azután ezen a rövid párbeszéden s iparkodtam belőle levonni a következtetéseket.
    Azt mondta, hogy ő nem akar olyan tudásra szert tenni, mely az ő czéljaira nem alkalmas. Mindaz tehát, amit tud, olyan, aminek hasznát veszi. Elszámláltam hát magamban azokat a dolgokat, amikről tapasztaltam, hogy igen jártas bennök. Sőt plajbászt is vettem elő és jegyzetet készitettem magamnak. Nem állhattam meg mosolygás nélkül, mikor előttem volt a teljes sorozat.
    Ime:
    Mit tud Sherlock Holmes?
    1. Szépirodalomból. - Semmit.
    2. Bölcseletből. - Semmit.
    3. Csillagászatból. - Semmit.
    4. Politikából. - Keveset.
    5. Botanikából. - Különfélét. Alaposan ismeri a belladonnát, ópiumot s általában a mérgeket. A gyakorlati kertészetről semmit sem tud.
    6. Geologiából. - Keveset, de gyakorlatit. Egy tekintetre felismeri egymástól a különböző talaj-anyagokat. A sétái közben nadrágjára fröcscsent sárfoltok szinéről és anyagáról megmondta nekem, hogy melyiket Londonnak melyik részében szedte föl.
    7. Khemiából. - Roppant sokat.
    8. Anatomiából. - Sokat, de rendszertelenül.
    9. A szenzácziós irodalomból. - Alaposan és részletesen ismer minden borzalmas esetet, mely ebben a században előfordult.
    10. Zenéből. - Szépen hegedül.
    11. Sportból. - Kitünő boxoló és kard-vivó.
    12. Jogból. - Alaposan ismeri az angol törvényeket.
    Mikor idáig jutottam a lajstrommal, elkedvetlenedve dobtam a tüzbe.
    - Miféle mesterség lehet az, amelylyel mindez a sokféle tudás összefér s amelyhez mindezekre szükség van? - kérdém magamtól.
    Amint látom, föntebb czéloztam lakótársam hegedüjátékára. Valóban jeles hegedüs volt, de különcz, mint minden egyéb ügyességében és tudásában is. Hogy tudott játszani darabokat, még pedig nehezeket is, azt jól tudtam, mert kérésemre eljátszott néhány Mendelssohn-féle dalt és egyéb darabot. De ha magára volt hagyva, ritkán játszott valami fölismerhető dallamot. Estenden, hátradőlve a karosszékében, behunyta a szemét és hanyagul reszelte vonójával a térdére nyugtatott hegedüt. Hurjai néha harsányan, bánatosan zengettek. Máskor szeszélyesen, vidáman. Bizonyosan gondolatainak a kifejezései voltak, de hogy az elmélkedésben segitették-e vagy egyszerüen csak szeszélyének a kifolyásai voltak, azt nem tudtam volna megmondani. Talán föl is lázadtam volna e bosszantó hosszuságu «szóló»-k ellen, ha végezetül gyors egymásutánban el nem játszotta volna mintegy kárpótlásul az én kedvencz darabjaimat.
    Az első egy-két hétben senki sem jött hozzánk s én azt kezdtem hinni, hogy lakótársam épp oly egyedül áll a világon, mint én. De azután azt tapasztaltam, hogy sok ismerőse van, még pedig a társadalom legkülönbözőbb osztályaiban. Volt egy alacsony, sápadt, patkányképü ember, akit nekem Mr. Lestrade néven mutatott be s aki egy héten háromszor-négyszer is eljött. Egy reggel beköszöntött egy divatosan öltözött urileány s egy órahosszat maradt a szalonban. Ugyanaz nap délután beállitott egy őszhaju, kopott külsejü látogató, aki valami zsidó zsibárusnak tetszett s igen izgatottnak látszott és akit nyomban felváltott egy papucsban csuszó vén asszony. Más alkalommal egy idős, fehérhaju uriember látogatta meg lakótársamat s ismét máskor egy egyenruhás vasuti szolga.
    Valahányszor ilyenféle látogató volt, Sherlock Holmes rendszerint megkért, hogy hagyjam őket magokra s én visszavonultam a hálószobámba. Mindig bocsánatot kért amiatt, hogy nekem ezzel alkalmatlanságot okoz.
    - Kénytelen vagyok ezt a szalont használni hivatalos helyiségnek, - mondá, - mert ezek a látogatók mindannyian ügyfeleim.
    Ismét alkalmam lett volna nyilt kérdést tenni, de nem akartam erővel kényszeriteni valakit arra, hogy bizalmas közlést tegyen nekem. Azt hittem akkor, hogy valami komoly oka van a titkolózásra, de ő csakhamar eloszlatta ezt a felfogásomat azzal, hogy magától tért a dologra.
    Márczius 4-én történt, - okom van rá emlékezni, - hogy a szokottnál valamivel korábban keltem föl és ugy találtam, hogy Sherlock Holmes még nem költötte el a reggelijét. A háziasszonyunk ugy hozzászokott az én kései kelésemhez, hogy nekem még nem is teritett s a kávém nem volt készen. Türelmetlenül csöngettem s jelentettem ki, hogy készen vagyok. Azután fölvettem az asztalról egy folyóiratot s olvasgattam, mialatt lakótársam hallgatagon ropogtatta a piritosát.
    Az egyik czikk plajbászszal volt megjegyezve s azt futottam át.
    Kissé nagyon is hangzatos czime volt: «Az élet könyve», s azt fejtegette, hogy a figyelmes szemlélő mily sok tudásra tehet szert azzal, ha tüzetesen és rendszeresen vizsgál meg mindent, ami a szeme elé kerül. A czikk - ugy találtam - sajátságos vegyüléke volt az éleselméjüségnek és badarságnak. Az okoskodás erős és szabatos volt, de a következtetéseket erőszakosaknak és tulzottaknak találtam. Az iró azt állitotta, hogy egy pillanatnyi arczkifejezésről, izomrándulásról vagy meglesett tekintetről fölismerheti az ember legbensőbb gondolatait. Szerinte a megfigyelésben és okoskodásban jártas embert lehetetlen megcsalni. Következtetései épp oly csalhatatlanok, mint megannyi Euklides-féle tétel. A be nem avatott ember, amig az ő okoskodása módját nem ismeri, oly meglepőknek találhatja az eredményeket, hogy legalább is «gondolat-olvasó»-nak hiszi őt.
    «Egy csepp vizről», ugymond, «a helyesen okoskodó ember fölteheti egy Atlanti-oczeánnak vagy egy Niagarának a lehetőségét, anélkül, hogy akár az egyiket, akár a másikat látta, vagy csak hirét is hallotta volna valaha. Az élet igy semmi más, mint egy óriási láncz, melyre azonnal következtethetünk, mihelyt csak egy szemét látjuk. Mint minden más müvészet, az okoskodás és következtetés tudománya is olyan, a mely csak hosszas és türelmes tanulmány árán szerezhető meg, s az élet nem elég hosszu ahhoz, hogy halandó ember ebben a tökéletesség fokára juthasson el. Elégedjék meg a kutató a csekélyebb, elemibb feladatokkal. Tanulja meg azt, hogy midőn egy ember-társával találkozik, egyetlen tekintetre fölismerje annak az embernek a multját s foglalkozását vagy hivatását. Gyermekesnek lássék bár ez a gyakorlat, élesiti a megfigyelő képességet s megtanitja az embert arra, hogy mit nézzen és hová nézzen. Az ember kezének a körmeiről, kabátja ujjáról, czipőjéről, nadrágja térdéről, mutató- és hüvelykujjának bőrkeményedéséről, inge gallérjáról, arczkifejezéséről - eme dolgok mindegyikéről világosan fölismerhető az illető foglalkozása. Hogy aztán mindez együttvéve föl ne világositaná a figyelmes szemlélőt bármikor is, az csaknem felfoghatatlan».
    - Micsoda üres szószátyárkodás! - kiáltottam föl, lecsapva az asztalra a folyóiratot. - Soha életemben nem olvastam ilyen haszontalanságot.
    - Mi az? - kérdé Sherlock Holmes.
    - Ez a czikk, - felelém, rámutatva a kávéskanalammal, a mint hozzáfogtam a reggelihez. Látom, hogy ön olvasta, mert hiszen meg is jelölte. Azt nem tagadom, hogy ügyesen van irva; de mégis bosszant. Nyilván valami szoba-filozófusnak az okoskodása, ki a karosszékében henyélve gondolta ki ezeket a badarságokat. A gyakorlati életben semmi hasznuk sem lehet. Szeretném azt az uriembert a földalatti vasut egy harmadik osztályu kocsijába becsukatni, hogy aztán mondja meg minden utitársáról, hogy kinek milyen a foglalkozása. Ezret mernék tenni egy ellen, hogy nem találja ki.
    - Elvesztené a fogadását, - jegyzé meg Holmes nyugodtan. - Ami magát a czikket illeti, azt én irtam.
    - Ön?
    - Én. Nekem különös hajlamom van a megfigyelésre és okoskodásra. Az elmélet, melyet a czikkben kifejtek s melyet ön agyrémnek gondol, valójában igen gyakorlati valami - annyira gyakorlati, hogy azzal keresem a kenyeremet.
    - Hogyan? - kérdém csaknem önkéntelenül.
    - Hát lássa, nekem saját külön mesterségem van. Ugy hiszem, ebben a nemben az egyetlen vagyok a világon. Tanácsadó detektiv vagyok, ha ugyan meg tudja ön érteni, hogy mi az. Itt Londonban tömérdek hivatalos detektiv és nagyszámu magándetektiv van. Mikor ezek az emberek meg vannak akadva, eljönnek hozzám, s én aztán ráigazitom őket a helyes nyomra. Előadják nekem az összes körülményeket s én, a büntények történetének ismerete alapján, rendszerint utba tudom őket igazitani. A gonosztettekben nagy családi hasonlatosság mutatkozik, s ha az embernek ezer bünténynek a részletei a kisujjában vannak, akkor valóságos csoda, ha az ezeregyediket ki nem tudja sütni. Lestrade jó hirnevü detektiv. A minap egy okmányhamisitási ügyben megakadt, s azért járt nálam.
    - Hát a többi látogató?
    - Azokat jobbadán a magán tudakozó-intézetek küldik hozzám. Csupa olyan emberek, akik zavarban vannak valami miatt s szükségük van egy kis felvilágositásra. Én meghallgatom az elbeszéléseiket, ők meghallgatják a felvilágositásaimat, s azután kiadják a tiszteletdijamat.
    - Azt akarja ezzel mondani, hogy ön anélkül, hogy a szobájából kimenne, meg tud oldani oly csomókat, amikkel más emberek nem tudnak boldogulni, jóllehet a részleteket a tulajdon szemökkel látták?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633980279
Webáruház készítés