Új jelszó kérése
Explicit tartalom Csak 18 éven felülieknek!
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Angyal Márió: Örömpörkölt_MOBI

Angyal Márió: Örömpörkölt_MOBI
1 390 Ft1390

TARTALOM

Nem vonz a női nemiszerv
Előszó
Angórapulcsi és karabély: így fest az erdélyi gay-gengszter
Nem komáljuk errefelé az idegeneket…
Nem tudhatjuk, mely napra esik majd halálunk órája
A vadállati buli és a vadász legendája
Soha ne fordíts hátat az ellenségnek
Trófeanapló
Pararandi a seriffel
Megjött a Mikulás, megjött a Jézuska
Szád csak egy hazug lyuk
Hadd hallom, rémülsz-e?
Egy ajtó kinyílik, egy pedig bezárul


e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    Nagyon sokat gondoltam Sorin-ra…
    Bántott, hogy megbántottam. Csak magamat vádolhattam, hiszen én kevertem itt a szart, méghozzá turmixgéppel, igen magas fokozaton, a készülék teteje leugrott már, a szarleves meg szanaszét fröcskölődött. Gyakran kaptam magam azon, hogy elindultam, ki a kastélyból, le a hegyről, ki az utcára, abban, ami éppen rajtam volt, majd a katolikus templom előtt tértem magamhoz. Gyónni akartam, öntudatlanul, holdkóricálva azt kiáltani, hogy: „Eb a lelkem! Mit tettem?!” De nem léptem be a szent térbe, még megperzsel a szent küszöb, testileg nem is gyónhattam volna, hiszen nem voltam felizélva, bebérmálkozva, vagy mi… Kihez megy a gyónás? Isten belehallgat vajon? Isten fizesse meg! - szokták mondani, de Istent ki fizeti meg a sok szarért, amit naponta végig kell hallgatnia? Vagy társadalmi munkában végzi? És ha válaszol, meghallom-e? Megismerem-e a hangját? Szerintem onnan ismerni meg Isten hangját, hogy mindig visszhangzik, szigorúan és kérlelhetetlenül, valahogy úgy, mint amikor a metróban a biztonsági sáv elhagyására kér a hangszóró.

    Annyira haragudtam Sorin-ra, amiért haragszik rám, hogy többször felhívtam, de mivel nem voltam hajlandó beszélni vele, amint felvette, rögtön le is csaptam. A gay-ek oda-vissza haragtartók.
    Aztán Bascu édesapja, a polgi is a gázra lépett…
    Egyik nap kopogtatnak, verik a kastély ajtaját. Mivel éppen a kandalló előtt olvasgattam a helyi gay magazint, magam mentem ajtót nyitni. Hát a polgármester állt ott, mellette egy hivatalosnak tűnő, aktatáskás faszi. A polgi rögtön a tárgyra tért, és elmesélte, hogy a geológiai becslések szerint bármikor többszázezer köbméter kőzet zuhanhat a falura, ha a porózus Ördög-hegy úgy dönt, hegyomlásba kezd. Ekkor a szakértője vette át a szót, előkapott egy csomó papírt, hogy írott szóval is alátámassza az elhangzottakat, miszerint meglazulhatnak a gránittömegek a kastély segge alatt, az elavult alapozás miatt, és… hát, ki kéne költözni, hogy hetekig tartó vizsgálatokkal veszélytelennek és lakhatónak nyilvánítsák az épületet. Elmondta, hogy a csapadék és a természetes korrózió következtében kialakult mikro-omlások és repedések felülvizsgálatra szorulnak, és milyen szomorú, hogy ezt nem tudom.
    Ekkor érkezett meg Sorin bá. Mindent hallott. Felhívta a két látogató figyelmét, hogy nincs itt semmiféle veszély és amennyiben parancsolják, holnapra lekéri mélben a legutolsó geológiai jelentést, mely három hónapnál nem régebbi, viszont független szakértőktől való. A polgi ebbe már nem tudott belekötni és a faszija is kussolt. Ahogy a parkolóban álló terepjárójuk felé baktattak, a polgi csalódottan tarkón legyintette szakértőjét.

    Reggel a könyvtárban kezdtem a napot. Igyekeztem ütőeremet rajta tartani a dolgok menetén.
    Sorin bá tegnap ügyesen lekérte telefonon a doksikat. Megnyitottam az e-mail csatolmányában várakozó jelentést, és a nyomtatóra küldtem. A kastélyomnak most már egy haja szála sem görbülhet meg.
    Az én levesembe aztán ne fingjon senki.
    Besétáltam a polgármesteri hivatalba és időpont egyeztetés nélkül a polgi asztalára subrintottam a mappát. Azt hittem, ezzel véget is ért a szekatúra, pedig épp hogy csak elkezdődött. A polgi a kezébe vette a cuccost, bele se lapozott, már nem is érdekelte, majd eldobta és felállt. Hozzám lépett, barátságosan átkarolta a vállamat és miközben a bejárathoz kísért, arról beszélt, hogy ő csak a munkáját végzi, és minden túlbuzgóságát a közösség egyben tartásának szeretet teli szándéka vezérli. Az ajtónál megköszönte, hogy befáradtam, majd a zakójába nyúlt és egy csomag cigarettát vett elő.
    Camel volt, a kedvenc márkám. Megkínált vele, tüzet is adott. Felhívta a figyelmemet, hogy ne mozduljak el innen, a Dohányzásra kijelölt hely feliratú tábla alól, mert akkor kénytelen lenne megbaszni, és nem úgy, ahogy gondolom. Hát, jó. Nem tudtam, hogy ezzel újabb csapdába sétálok be… Ő nem gyújtott rá, mert hirtelen sürgős dolga akadt: megy a polgármester a dolgára, olyan polgármesteres dolgokkal foglalkozni, amivel a polgármesterek szoktak - ennyi jött le, törődtem is én vele…
    Egyszer csak a semmiből mellettem termett egy terhes nő és leüvöltötte a fejem:
    - Hé, nyomd már el, nem látod, hogy mennyire terhes vagyok?? Megöl! Rendőrség! Gyilkos! Meghalunk…
    Nem tudom, honnan ugrott elő, mintha engem várt volna. Már éppen a falra mutattam, a kijelölt helyes táblára, de amikor felnéztem rá, a tábla eltűnt, helyette a Welcomescue felirat nézett szembe velem. Az eredeti biztos befordult a falba, mint James Bond kocsiján a rendszám.
    Na, most mi lesz? Szabálysértő lettem és füstelkövető.
    Ekkor láttam meg a nő lába közül kilógó kék bársony bojtot… Habozás nélkül gyereken rúgtam, hogy világra segítsem azt a közepes nagyságú díszpárnát, amit olyan szerencsétlenül a pulóvere alá gyömöszölt. Gyermekének természetes élőhelye inkább az elegánsabb várószobák, nappalik díványai, mintsem a gyomra tája. Az álterhes kismama az összes levegőt kilökte magából, a szülési fájdalmakat enyhítendő, és pihegve dőlt a falnak.
    Hamar összeállt a kép: az egész színjátékot a polgi rendezte, hogy tiltott helyen való bagózásért megbírságolhasson, elvitethessen, bezárathasson, és isten tudja, mit tervezett volna még velem, ha jogában állhat, és ez a picsa nem bénázza el. Mielőtt kérdőre vonhattam volna a villámvemhest, a gyáva kurva elrohant, mert félt, hogy pofán vágom a csálé cselért. Hónom alá kaptam a komplikáció nélkül megszületett gyereket és elindultam vele kifele, a kertkapu irányába. Az épület előtt Róbertka várt, de mivel neki senki sem szólt, hogy félrecsúszott a terv, csak bután nézett maga elé, nem tudott letartóztatni várandós asszony rongálásért. Ahogy elsétáltam mellette, a párnacsecsemőt a kezébe nyomtam:
    - Gratulálok, óránként szoptassa! Kézzel mossa, langyos vízben, és ne vasalja…
    Ahogy távolodtam a polgármesteri hivataltól, félszemmel is megéreztem, amint a polgi dühösen rántja össze a függönyt irodája ablakán.

    A folytatás másnap következett. Már jócskán esteledett, amikor kopogtattak. Róbertka állt az ajtóban. A slágfertig seriff: nála seriffebb a környéken nincsen. Rövid dadogás után a tárgyra tért, de láttam rajta, hogy ez már neki is kínos. Mit csináljon, ha a polgi parancsot ad? Azzal próbált hülyíteni, hogy egy új vámrendeleti törvény értelmében, minden új turistának el kell kobozni az összes poggyászát egy 3 napos felülvizsgálatra. Hát, ha három napra minden itteni javamat einstandolja, akkor azzal el is intéz, hiszen minden, ami kell, s vagyok, az összes kellékem, (ruhák, smink, vatták, fésűk, borotvák, cédék) lényegében csomag volt, poggyász volt, hozzámtartozék volt. A kobzással egyenesen engem számolna fel. Minden itteni tulajdonom poggyásznak nevezhető, így elorozható. Róbertka most kilakoltat önmagamból. Azt mondja, vírust meg illegális baktériumokat keresnek, de szerintem rosszul magolta be a hülye kamudumát, amit valószínűleg a polgi írt neki. Azt mondta, hozzam az összes cókmókomat és kövessem. Az éjszakát az állam költségén töltöm, és reggel majd bevisz a vámhivatalba, ahol engem is átnéznek, kitöltök ezt-azt, majd csomagok nélkül távozhatok.
    - És ha nem megyek magával?
    - Ha ellenszegülnél?
    - Ha ellen.
    - Akkor erősen megszorítom a karodat, hogy fájjon, aztán eltaszítalak, le a földre, hogy onnan fájdalmasan felrángathassalak.
    Nem tehettem mást, összecuccoltam, beraktam a seriff kocsijába mindent, és dühösem hátra ültem, mert Róbertka nem engedte, hogy előre szálljak, pedig nagyon szerettem volna. A seriff újabb húzása csak megerősítette bennem a korrupt rendszerek kontraszelekciós elméletét. Itt nincsenek ám visszapofák, se hoppák, csak pofon, bilincs és szörnyködés. Könnyből és szarból épül a korrupció rablópalotája, ahol nőldögél, majd szárba szökken az emberi önérzetlenség.
    - Azt mondják, egy felnőtt kutya egy 4 éves gyerek szintjén van, maga viszont felnőtt létére egy 4 éves kutya szintjére került - mondtam neki dühösen, amire azt felelte, hogy, jaj, hagyjam a kutya témát, nem jó emlék, ugyanis gyerekkorában szájon harapta egy kutya, ezért nehezen tud smárolni bárkivel is, pedig nagyon érzelmesen tudna. A zsernyák ezen kívül bejelentette, hogy a nap hátralévő részében személyesen ő fog felügyelni rám, és most egyenesen a lakására visz engem, mindenestül, de Közje nélkül. Elindultunk.
    Megint ez a vészterhes erdélyi csend! A kussolás anatómiája. Amikor már vágni lehetett a kínos hallgatást, a seriff szólalt meg, zavartan elnézést kért a múltkori őrizetbe vételem miatt. Azt is elmondta, hogy picit bántja, hogy nem hívtam meg a kis bulimra, pedig ő ott volt, hívatlanul is, be akart jönni, hogy bosszúból, tájvédelmi körzet zavarásért szétcsapjon, de a nagyon helyes és nagyon fiatal fiúk elkergették. Azok a fiúk pedig olyan szépek voltak, hogy nem akarta őket se lelőni, se szájba rúgni, jobbnak látta távozni.
    Vállat vontam. A tükörből láttam, hogy látta.
    Újabb jelentős kuss állt be.
    - Hadd mondjak valamit… - kezdte a seriff, szemét az aszfalton tartva.
    - Tudom. Vigyázzak magamra, mert van magánál egy töltény, amin az én nevem áll…
    - …he?
    - Ezt akarta mondani, nem?
    - Nem. A mi töltényeink névtelenek.
    - Pedig a filmekben mindig ez jön, amikor pszichozsaru felvázolja a lehetőségeket a szép és izgalmas testű főszereplőnek.
    - Biztos, hogy nem akarlak lelőni. Nem lehet.
    Mire megérkeztünk az otromba melák házához, teljesen besötétedett. A becsületes csendet a mészégetők távoli fütyörészése tette teljessé, a tarló fölött szomorú madarak csapták a szelet.
    Egy zsupfedeles, ócska viskóra számítottam, ami alaposan be van poloskázva, olyan objektumra viszont egyáltalán nem, mint amilyenhez megérkeztünk. A lepődés csúszós csigaként araszolt fölfele a torkomban. Egy szürke, fémtetejű, pirosra festett gabona siló, vagy hombár várakozott a mező szélén. Kiszálltunk, ő pedig egy csík hatósági Veszélyes hulladék-szalaggal leragasztotta a csomagtartót, majd előzörgette zsebéből a kulcsait. Eloldotta a láncon a lakatot, majd a falba tolta a hangár irdatlan ajtaját. Odabent csodát láttam. A zord külső értékes belsőt takart, a használaton kívüli raktárépületet szakértő kezek luxusrezidenciává alakították át. Nagyvonalú, tágas belső terek, (a nappali egyetlen légtér volt, ami a gyengém) és krómkorlátos, áttetsző, üveghatású plexilépcsőn lehetett felmenni a galériára, mely a nappali felett futott körbe. Az épület ünnep volt, az eredményekben gazdag szalon pedig túlérett medvesajtként mosolygott rám
    A falakon Miró-nyomatok, a nappali közepén oroszlánlábas kád, mellette pedig egy 1959-es, piros Cadillac Eldorado parkolt - tán azért rakatta oda, hogy fürdőzés közben is legeltethesse rajta a szemét. Ambivalens érzés, itt, az isten háta mögött egy centivel, a mező szélén egy New York-i Wall Street yuppie lakásában állni: mintha Alice Csodaországbanként csúsztam volna át a sietős nyulak, kísértet kandúrok, beszélő kártyák és betépett csigák gyönyörteljes, mesebeli földjére. A pazar, és beépített luxusmárkákkal felszerelt konyhában szobaszökőkút vonta magára az ember figyelmét, ami a középpontot jelentő előkészítő-szigeten ült és nonstop csobogott belőle a balzsamecet. Ezt már túlzásnak találtam, de a fényűzésbe belefért. A seriff leoldotta fegyverövét, a dohányzóasztalra pakolta, majd belevetette magát egy nagy bőrfotelbe. Ami itt körbevesz, ékes bizonyítéka annak, hogy rongylelkűnek és korruptnak lenni még mindig megéri. Világosan körvonalazódott előttem, hogy a faszinak túláradó anyagi helyzete van. Déli fekvésű, káprázatos ingatlan, mezőre néző serifffel.
    Az épület kívülről közönséges, de belülről kifinomult - akárcsak az előttem a lazázást pofátlanul túljátszva tehénkedő Róbertka.
    - Kérsz valamit inni? - kérdezte. - Valami drága italt? Van drága orosz pezsgőm, van drága kubai rumom, van drága 20 éves skót viszkim, van féldrága francia burgundim… Meg tej és víz.
    - Miattam ne nyissa ki egyiket se. Ennivaló mi van?
    - Van mélyhűtött moszkvai homár, balti tengeri osztriga, rigai kaviár… meg zacskós májgombócleves.
    Rendelés helyett rákiabáltam:
    - Nem értem, miért itt vagyok és miért nem a fogdában, vagy egy hatóságilag kirendelt motelszobában?!
    Erre gúnyosan azt felelte, hogy már minden zárva van, alszik a város, alszik a törvény, visszavinni már nem tud, mert sötét van, ő pedig fél a sötétben, mert ilyenkor indulnak portyára az erdei manók. Volt egy olyan érzésem, hogy csak viccel és ma estére már megvannak a tervei velem. És tényleg, azt csinál velem, amit akar, mert innen menekülni legfeljebb a fák közé tudnék, ki, az éjszakai mínuszokba, ordasok közé. Az se jó. Inkább dugjon meg. Legfeljebb majd összeszorítom a fogaim… a pöcsén.
    - Figyelj, Róbertka - halkítottam a hangomon, hiszen tárgyalni kellett, és ilyenkor a hangoskodás vajmi keveset segít - Ha megerőszakolsz, abból diplomáciai cirkuszt csinálok, amiből még a polgi haverod sem tud kihúzni.
    A seriff harsányan felnevetett:
    - Én? Ártani? Neked? Hiszen kedvellek. És mondtam már, hogy különben sem vagyok meleg. Nem szeretem a férfitestet, sem a péniszt, sem a szépen kidolgozott felsőtesteket, apró szexy gödröket az állban, vagy a puha hátsót… nem én. Szerintem minden meleg beteg és be kéne záratni őket.
    A seriff még mindig ragaszkodott hozzá, hogy őbenne a buzerancia bizony csak nyomokban van jelen, és az a kicsi is megrekedt a lakberendezésnél, így valamelyest megnyugodtam. Sötéten méregetett, majd hirtelen felderült, mintha eszébe jutott volna valami:
    - Meg kell kóstolnod a Gin Fizz-emet! - mondta a seriff, majd megkezdte a nyomozást két long drinkes pohár után. Eltűnt a konyhában, nagyon zörgött valamivel.
    - Szóval azt hiszed, a polgi uszított rád? - jött egyszer csak a hangja a távolból.
    - Azt.
    - És ebben van is valami. Van. Van valami kicsike igazság. Igen. Csak egy kicsike. Igen. Igen. Egészen kicsike. De már nem sokáig ugráltathat… Áthelyeztetem magam.
    - Akkor maga se szereti…
    - A pénzét igen.
    Megjelent előttem a polgi goromba képe. Igen, a polgi határozottan az a fajta műproli lehet, akinek monogramos levélbontó kése van, kanállal eszi a narancsot és mindig a keresztnevén szólítja az anyját, néha a nem létező keresztnevén, így torzítja el a gyermeki rajongás a Magdikát Manzsikára. Jó, hogy rosszban vagyok a polgival. Olyan ez a viszony köztünk, mint egy jó rossz szomszédság. A rossz szomszédságban pedig az a jó, hogy ha rosszban vagytok, maximum nem köszönsz neki, de ha jó viszonyt ápoltok, és ő elkéri a létrádat, neked oda kell adnod, és ha magától nem adja vissza, neked kell utána járnod.
    Róbertka isteni vacsorát készített, ki sem néztem belőle, hogy a morzsolt kukoricánál fejlettebb lehet a gasztrotudása. Erdélyi pekingi kacsát csinált, sok-sok mandarinnal. Óvatosan haraptam meg a szószt, arra nem is gondolva, hogy a tejfölön kívül mi lehet még benne. Az üvegasztalt, melyen falatoztunk, két barokk rézangyal tartotta a hátán. Ursus sört ittunk hozzá. Ő üvegből, én pohárból. Láttam, bőven szereti a sört. Nem utálja.
    - Nagyon szép ez a… ház.
    - Igen. Dieter Bohlennek is tetszett. Merthogy ismerem.
    - Persze…
    - Van olyan híres ember, akivel szívesen találkoznál?
    - Nincs.
    - Nem kell filmsztárnak lennie. Mondjuk, a dalai lámával? Nagyon közvetlen arc.
    - Őt éppen elég hülye zaklatja, legalább én hagyjam békén.
    - Hát a David Hasselhoff-al nem akarsz találkozni? Amikor Romániában járt, eltévedt és keresztül hajtott a falun, elkaptam gyorshajtásért, ám a kocsija helyett csak a tárcája beszélt. Azóta le van kötelezve nekem. Egy telefonba kerül és becsönget.
    - Nem kérem.
    Idegesítő csend állt be, amit csak a seriff mohó tekintete tört meg.
    - Meséljen a gyerekkoráról! - javasoltam, hogy eloszlassam a fejéből azt a lucskos fantáziát, ami valószínűleg ottan keringett. - Vagy a szüleiről. Biztos vannak. Ugye? Vannak…?
    - A gyerekkorom nem volt fenékig tejfel, felhőtlen pláne, be volt borulva. Csak akkor játszhattam autókkal, ha fel is törtem őket. Főleg babáztam. Apám rengeteg babát hozott Hollandiából. Levetkőztettem őket és azt játszottam, hogy helyszínelő vagyok és épp most ásom ki a mumifikált csecsemőket a földből. Nem tudtam, hogy kell rendesen babázni… ma már tudom. Alig vártam hogy felnőjek és elbírjam a mordályt. Viszont ma is szeretek a pajta mögött elföldelni dolgokat. Szabadidőmben preparálok, igen avantgárd módon: két állatból csinálok egy harmadikat. Nagyon ügyes vagyok benne. Szegény apám, míg élt, megkért, hogy egyszer majd tömjem ki őt is, de végül simán csak elástam…
    - Ööö… biztos, hogy ez engem érdekel?
    - Akarsz látni rókast?
    Nem feleltem, sejtettem hogy az egyik összegyúrt rémét akarja bemutatni nekem, és az említett szörnyszülött torzó a róka meg a farkas keveréke lehet, ami fekete nejlonnal letakarva áll a garázsban.
    - Hát cinemülét?
    - Sem, sem.
    - Ne légy má’ ilyen málé. Ne tessék ilyennek lenni. Tessék kíváncsinak lenni.
    Nem lettem, és ő tovább folytatta a félbehagyott 18 karikás önéletrajzot:
    - …Szerettem az apámat. Vándorköszörűs volt. Sokat játszottunk együtt. Megannyi papírsárkányt eresztettünk fel az égbe. „Gyere csak, Róbertkám!” mondta, „még ebéd előtt, míg anyád a lebbencslevesen dolgozik, építek neked egy akkora papírsárkányt, amekkorát nem látott a környék! Hozzad csak ide szaporán a nagyszekrényből a csípőfogómat. Szaladjál!”.
    - És maga szaladt.
    - Szaladtam…
    Agyonvágtam a további párbeszédet, mert nem érdekelt a folytatás, se a sárkány, se Róbertka apja, se Róbertka. A seriff azzal oldotta meg a helyzetet, hogy villámgyorsan lehúzta a sörét, majd elindult mosogatni, utána pedig mindenáron meg akart masszírozni. Kételkedtem benne, hogy csak arra lenne kíváncsi, nem vagyok-e bepoloskázva…
    - Vedd le a pólódat, úgy sokkal jobban fog esni - kérte.
    - A póló marad.
    - Nem tudod, mit hagysz ki. Bukaresti Shaolin mesterektől tanultam.
    Végül hagytam magam, levettem a pólómat, hadd lássa, mi az a test, amit nyelvével soha, csak a praclijával érinthet meg. Elég jól megdögönyözött, kicsit kezdtem is begerjedni, de még időben abbahagyattam vele.
    - Fürödjünk le és térjünk nyugovóra - javasolta, és nekem már akkor nem tetszett az az -ünk.
    - Ha jól látom, csak ez az egy kád van, itt, a nappali közepén. Addig maga menjen a konyhába, míg én…
    - Jó. Jól van. Izé… mi lenne, ha együtt csutakolnánk le egymást. Semmi buzulás. Csak mint két fiú, két otthon felejtett fitestvér a nagy házban? Mint két jó barát. Semmi szex, csak szappan.
    - NEM!
    - Csak a bojler miatt gondoltam, hogy mindkettőnknek jussék meleg víz.
    - Te buzulni akarsz…
    - Nem. Van csajom! A falu szépe…
    - Igen? És hogy hívják?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633648537
Webáruház készítés