Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Anatole France Virágfakadás MOBI e-könyv

Anatole France Virágfakadás MOBI e-könyv
540 Ft

Ez az önéletrajzi ihletésű elbeszélés a Pierre Noziére sorozat újabb darabja, amely a felnőtt életbe átlépő fiatal élményeit írja meg. Mivel önéletrajzi ihelétsű műről van szó, tulajdonképpen Anatole France ifjúságát és felnőtté válása élményeit olvashatjuk ebben a kötetben, melyet Szini Gyula fordított.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Ebben az évben, egy héttel az iskolai év kezdete előtt, találkoztam Fontanet-val, ki Étretatból érkezett haza, a tengeri ködöktől megbarnult arccal és sokkal mélyebb hanggal, mint amilyen azelőtt volt neki. Kistermetű maradt és dereka kurtaságát magasan szárnyaló gondolkodásával toldotta meg. Miután elbeszélte, mik voltak a játékai, hogyan fürdött, hajókázott, micsoda veszedelmeken esett át, összehuzta a szemöldökét és szigorú hangon szólt:
    - Nozière, mi most fellépünk a magasabb osztályokba. Ez a „bifurkáció” éve. Nagy választás előtt vagy, gondolkodtál rajta?
    Azt feleltem neki, hogy nem, de minden bizonnyal az irodalmat választom.
    - Hát te? - kérdeztem tőle.
    Erre a kérdésemre felhők gyülekeztek homlokán és azt felelte, hogy nehéz eset és nem lehet csak úgy könnyedén dönteni.
    És ott hagyott engem zavarban, megalázottan és féltékeny lettem az ő bölcsességére.
    Ezeket a szavakat, amiket Fontanet és én váltottunk, csak úgy lehet megérteni, ha az ember tudja, hogy abban az időben az Université de France növendékei az alsóbb, a grammatikai osztályok elvégzése után, a harmadik osztályba való belépésük küszöbén az előtt a választás előtt álltak, hogy az irodalmat vagy a tudományt akarják-e tanulni. Arra voltak kötelezve, hogy tizenhárom-tizennégyéves korukban - mint akkor mondták - „bifurkáljanak”. A saját eszük vagy szüleik belátása szerint eldöntötték, hogy a pedagógiai villa melyik ágához álljanak és nem nagyon izgultak föl azon, hogy választaniok kellett az ékesszólás és az algebra közt, hogy nem folytathatták a kilenc múzsa egységes tanfolyamát, amelyet Fourtoul úr kettéválasztott.
    Egyébként bármelyik ághoz is pártoltunk, nagy szellemi kárt kellett elszenvednünk, mert a tudomány, elválasztva az irodalomtól, gépies és durva marad, viszont az irodalom tudomány nélkül üres, mivel a tudomány az irodalom lényege. Ez a meggondolás - meg kell mondanom - nem hatolt be még akkor zsönge agyamba.
    Mindenesetre meglepő, hogy szüleim sose érintették ezt a kérdést előttem. Ha hallgatásuk okait keresem, találok néhányat, ilyen például az atyám félénksége, aki a saját eszméit sose merte előtérbe tolni és anyám izgatottsága, amely miatt sosem jutott eszméi kialakulásához. De a legfőbb okuk, hogy nem nyúltak ehhez a kérdéshez, az volt, hogy anyám nem kételkedett abban, hogy bármelyik pályát választom is, szellemem - amely néha elfátyolozódott, de mindig lángolt - ki fog törni; apám pedig úgy vélte, hogy sem az irodalomban, sem a tudományban nem fogok soha jót csinálni. Apámnak külön oka volt rá, hogy hallgasson előttem erről az intézkedésről, amelyet az államcsiny után Hippolyte Fourtoul, az Université 1852. évi „nagymestere” léptetett életbe rendeletével, ami a politika legégetőbb kérdéseit érintette. Mint jó katholikus, apám helyeselte a reformot, amely úgy látszott az egyháznak kedvez az iskola rovására, de mint a Császárság ellenzője, bizalmatlanul nézte az ellenség ajándékát és nem tudta, mit gondoljon róla. Az ő tartózkodása megakadályozott benne, hogy véleményemet a rendes úton alkossam meg, ami abból állt, hogy az ő véleményével homlokegyenest ellenkező álláspontot foglaltam el. Az irodalom mellett voltam, amely könnyünek, előkelőnek és barátságosnak tűnt fel előttem és csak azért tettem úgy, mintha valami nagy nehézséget oldottam meg volna ezzel, hogy fontosságomat mutassam és nem akartam, hogy engem kevésbé komolynak tekintsenek, mint Fontanet barátomat. Nagyon nyugodtan aludtam. Másnap reggel, amikor az ebédlőben találtam Justinet, aki ott sepert, borús képet öltöttem és komoly hangon így szóltam hozzá:
    - Justine, ebben az évben fellépek a felsőbb osztályokba. Ez a bifurkáció éve. Nagy elhatározás előtt állok, amely kihat egész életemre. Gondold csak meg, Justine, a bifurkáció!
    A trogloditák leánya, mikor ezt meghallotta, a seprűjére támaszkodott, mint Minerva a lándzsájára, elgondolkodott és ijedt pillantást vetve rám, felkiáltott.
    - Istenem, hát igazán?
    Életében először hallotta a „bifurkáció” szót, amelyet nem értett meg, de mégse kereste az értelmét, mert sajátmagától valami jelentést tulajdonított neki, bizonyosan valami gyászos jelentést. Úgy sejtem, hogy a bifurkációban valami olyan csapást látott, amivel a kormány szokta sujtani az embereket, mint a sorozás, a rekvirálás, az adó és bár a leány rendszerint nem volt nagyon érzékeny, ezuttal megindultan sóhajtott.
    A reggeli napsugár megvilágitotta a trogloditák leányának kék szemét és piros orcáját; a ruhája ujja fel volt tűrve és fehér karja, amelyet pirosló karcolások csíkoztak, életemben először tűnt föl szépnek. Költői olvasmányaimra való visszaemlékezéssel Apollo egy ifjan és méltóságosan sugárzó papnőjét láttam benne és magamat ifjú orchomenosi pásztornak tekintettem, aki Delphibe jött, hogy megkérdezze az istent, a Tudás melyik útját válassza. Nozière doktor ebédlője nem igen illett be a szent Pythónak, de a cserépkályha, amely fölött Jupiter Trophonius mellszobra díszlett, eléggé alkalmas volt rá, hogy áldozó oltárként szerepeljen és képzeletem elé, amely abban az időben mindent pótolt, egy Poussin-tájkép tárult.
    - Bifurkálnom kell - mondtam méltósággal - választanom irodalom és tudomány közt.
    Apollo papnője háromszor bólintott a fejével és szólt:
    - Az öcsém, Symphorien erős a tudományban, díjat kapott számtanból és katekizmusból.
    Aztán söpörgetve tovább ment:
    - El kell végeznem a dolgomat.
    Én sürgettem, mondja meg, hogy a tudományt válasszam-e.
    - A világért se, ifiúr - felelte a leány szive minden őszinteségével - maga ahhoz nem elég eszes.
    És vigasztalásomra hozzátette:
    - Nem lehet mindenki okos. Az okosság Isten adománya.
    Nem tartottam épp teljesen lehetetlennek, hogy csakugyan olyan ostoba vagyok, amilyennek a trogloditák leánya hitt és ebben a tekintetben épp oly bizonytalanságban voltam, mint annyi sok más dologban. Egyáltalán nem gondoltam arra, hogy szellememet műveljem és értelmemet kialakitsam. A bifurkáció kérdésében csak azt néztem, hogy mi szolgálja nyugalmamat és kedvtelésemet és ezért, mint már mondtam, előnyben részesitettem az irodalmat, mint könnyedébb és kényelmesebb dolgot. Valamely mértani ábra látása korántsem keltett bennem kiváncsiságot, hanem szomorúsággal töltött el és sértette fiús érzékenységemet. A kör még hagyján, de a szög, a kúp! Ezt a szomorú, száraz, tüskés világot bújjam? Az irodalmi osztályokban legalább formák, szinek vannak, pillanatokra felcsillannak a faunok, nimfák, pásztorok, feltünedeznek a költőknek kedves fák és az árnyak, amelyek este leszállnak a hegyekről. Honnan vettem volna amahhoz a vakmerő bátorságot?
    A mértannak ezt az ostoba megvetését ma töredelmesen szánom-bánom a lábatok előtt, ó régi Thales és Pythagoras, számok regés királyai, Hipparchos, ki először kisérelted meg a világ fölmérését, Viète, Galilei, akik sokkal bölcsebbek voltatok, semhogy szerettétek volna a szenvedést és mégis megszenvedtetek az igazságért, Fermat, Huyghens, furcsa Leibnitz, Euler, Monge és ön Henri Poincaré, akinek néma, lángelmétől nehézkes arcát elnézegettem, ó ti nagy emberek, hősök, félistenek, oltárotokra lerakom hiú dicsérő énekemet Venus Uraniához, ki elhalmozott titeket adományainak legértékesebbjeivel.
    De azokban a régi órákban, amilyen szegény kis csacsi voltam, meggondolatlanul és tudatlanul sietve kiáltottam: „Én az irodalmat választom.” Sőt azt hiszem, hogy még szitkokkal is illettem a geometriát és algebrát, mikor keresztapám, Danquin megjelent előttem rózsás arccal és virágosan. Azért keresett föl, hogy részt vegyek egyik kedves szórakozásában.
    - Pierrot - szólt hozzám - bizonyára sokat unatkoztál a hatheti szünidőd alatt: gyere velem és hallgasd meg Vernier úr előadását a léghajók kormányzásáról.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634741220
Webáruház készítés