Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Anatole France: Thaisz_EPUB

Anatole France: Thaisz_EPUB
740 Ft740

Anatole France, az értelem és az emberiesség nagy írója, derűs, egyben gúnyos nyugalommal és fölénnyel szemléli az emberi nem ezer ostobaságát és kártékony őrületét. Ebben a művében érzéki színekkel kelti életre Thaiszt, a legendás hírű alexandriai kurtizánt. a hanyatló Róma és fiatal kereszténység világa, harca és szenvedélye kavarog színesen a háttérben, miközben Paphnutius apát, a sivatagban élő szerzetes elkárhozik Thaisz iránt táplált „bűnös” szerelmében. Ellenben Thaisz, a tündöklő kurtizán, aki szerette az embereket, a szépet, a természetet, a művészetet, és egész életében a szerelem oltárán áldozott, tiszta szívvel üdvözül. Anatole France Thaisz megtérését gúnyos, bölcs mosolyával meséli el úgy, ahogy ő látja: a késői kor kételkedő tekintetével. A nagy író, a szépség szerelmese, ebben a kötetben is az emberi értelem és a harmonikus szépség hű szószólója marad. (moly.hu)

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Thaisz szabad és szegény bálványimádó szülőktől származott. Kiskorában atyja bort mért ki Alexandriában, a Hold-kapu közelében, egy kocsmában, amelyet matrózok látogattak. Első gyermekéveinek néhány élménye elevenen és világosan megmaradt emlékezetében. Thaisz gyakran maga előtt látta apját, amint keresztbe tett lábbal ül a tűzhely sarkában, hatalmasan, félelmetesen és nyugodtan, mint egy öreg fáraó, akit a vakok panaszdala dicsér a keresztutakon. Maga előtt látta sovány és szomorú anyját is, amint éhes macska módjára jár-kel a házban, amelyet betölt éles hangja és foszforeszkáló szemének csillogása. A külvárosban azt mesélték, hogy az asszony varázslónő, és éjszaka bagollyá változva keresi fel szeretőit. Hazudtak: Thaisz tudta jól, mert gyakran megleste, anyja nem hódolt a mágikus mesterségeknek, hanem a fösvénység emésztette, és egész éjjel az elmúlt nap nyereségét számlálta. A tunya apa és a fösvény anya hagyta, hogy Thaisz maga keresse meg ennivalóját, mint a baromfiudvar lakói. Nemsokára nagy ügyességre tett szert; egyenként csalta ki az obulusokat a részeg matrózok övéből, ártatlan dalokkal és ocsmány szavakkal mulattatva őket, amelyeknek nem tudta értelmét. A matrózok térdről térdre adták az erjesztett italok és gyantás tömlők szagától átitatott teremben, majd sörtől maszatos és durva szakállaktól felsértett arccal kiszökött, kis kezében az obulusokkal, és elfutott, hogy mézes süteményt vásároljon egy öregasszonytól, aki kosarai mögött kuporgott a Hold-kapu alatt. Mindennap ugyanazok a jelenetek: a matrózok viszontagságaikat mesélik, amelyeket átéltek, amikor az Eurosz szél felkavarta tenger alatti algákat, majd kockákkal vagy csontocskákkal játszottak, és az isteneket káromolva a legjobb kilikiai bort követelték.
    A gyermek minden éjjel az iszákosok csetepatéjára ébredt. Osztrigahéjak repültek az asztalok fölött, felhasították a homlokot, dühödt üvöltés hangzott. Néha füstölgő lámpák fényénél kést látott villanni és vért ömölni.
    Ifjú éveiben nem ismerte az emberi jóságot, csak a szelíd Ahmesz révén, akiben ezt a jóságot megalázták. Ahmesz, a ház rabszolgája, feketébb volt, mint a fazék, amelyet oly komolyan rakott a tűzhelyre, és jó, mint egy átaludt éjszaka. Gyakran ölébe vette Thaiszt, és régi történeteket mesélt neki, kinccsel teli föld alatti kamrákról, amelyeket fukar királyok építettek, és megölették a kőműveseket és építészeket. Szerepeltek ezekben a mesékben ügyes tolvajok is, akik királylányokat vettek feleségül, és kurtizánok, akik piramisokat emeltettek. A kis Thaisz úgy szerette Ahmeszt, mintha apja, anyja, dajkája és kutyája lett volna egy személyben. Belékapaszkodott a rabszolga kötényébe, és vele ment az amforákkal telt pincébe és a baromfiudvarba, a sovány és borzas tyúkok közé, amelyek csupa csőr, csupa karom és csupa toll voltak, és sasfiókoknál is jobban röpdöstek a fekete szakács kése elől. Ahmesz éjszaka alvás helyett szalmáján gyakran kis vízimalmokat faragott Thaisznak meg kéz nagyságú hajókat teljes vitorlázattal.
    Gazdáinak rossz bánásmódja következtében egyik fülkagylója leszakadt, és testét sebhelyek borították. Arca mégis vidám és békés maradt. És környezetében senkinek sem jutott eszébe azon tűnődni, honnan meríti lelke vigasztalását és szíve nyugodalmát. Oly egyszerű volt, mint egy gyermek.
    Durva munkáját végezve, gyenge hangon zsolozsmákat énekelt, amelyek megborzongatták a gyermeket, és álmokat loptak a lelkébe. Ahmesz komoly, de derűs hangon mormolta:
    - Mondd meg nékünk, Mária, mit láttál ott, ahonnan jöttél?
    - A halotti leplet láttam és a gyolcsot, és az angyalokat, akik a sír mellett ültek. És láttam azt, aki dicsőségben feltámadott.
    Thaisz megkérdezte:
    - Apám, miért énekeled, hogy az angyalok a sír mellett ültek?
    És Ahmesz felelte:
    - Kicsi szemem fénye, azért, mert Krisztus Urunk felszállott a mennyekbe.
    Ahmesz keresztény volt. Felvette a keresztséget, és Theodorosznak nevezték a hívők gyülekezetében, ahová titokban osont el abban az időben, amelyet az alvás számára hagytak neki.
    Ebben az időben az Egyház a legnagyobb megpróbáltatáson esett át. A császár parancsára feldúlták a bazilikát, elégették a szent könyveket, beolvasztották a szentelt gyertyatartókat és edényeket. A keresztények, megfosztva becsületüktől, nem vártak már mást, mint a halált. A rémület uralkodott az alexandriai gyülekezeten; a börtönök megteltek áldozatokkal. A hívek maguk közt borzadva mesélték, hogy Szíriában, Arábiában, Mezopotámiában, Kappadókiában, az egész birodalomban ostorral, kínpaddal, hüvelykszorítóval, kereszttel, vadállatokkal gyilkolják a főpapokat és szüzeket. Ekkor Antal, aki már híres volt látomásairól és remeteségéről, mint az egyiptomi hívők feje és prófétája, sasként csapott le vad sziklájának csúcsáról Alexandria városára, és templomról templomra szállván, tüzével lángra gyújtotta az egész gyülekezetet. A pogányok számára láthatatlanul jelen volt egyszerre valamennyi keresztényi összejövetelen, és mindenkibe belélehelte tulajdon erejét és okosságát. Az üldözés különös szigorral sújtotta a rabszolgákat. Sokan közülük a rémület hatása alatt megtagadták hitüket. Mások, nagyobb számban, a sivatagba menekültek, azt remélték, hogy ott majd eléldegélnek, egyesek elmélkedéssel, mások rablásból. Ahmesz ezenközben szokása szerint látogatta az összejöveteleket, felkereste a foglyokat, eltemette a vértanúkat, és örömmel vallotta Krisztus hitét. A nagy Antal, tanúja lévén ez őszinte buzgalomnak, mielőtt visszatért a sivatagba, karjába szorította a fekete rabszolgát, és a béke csókjával illette.
    Amikor Thaisz hétéves lett, Ahmesz elkezdett Istenről mesélni neki.
    - A jóságos Úristen - mondta - úgy élt az égben, mint egy fáraó háremének sátrai közt és kertjének fái alatt. Ő volt a legöregebb, öregebb, mint maga a világ, és csak egy fia volt, Jézus herceg, akit teljes szívéből szeretett, és aki szebb volt a szüzeknél és angyaloknál is. És az Úristen így szólt Jézus herceghez:
    “Hagyd el háremem és palotám, datolyáim és élőforrásaim. Szállj le a földre az emberek javáért. A kicsiny gyermekhez leszel hasonlatos, és szegényen fogsz élni a szegények között. A szenvedés lesz mindennapi kenyered, és oly bőségesen fogsz sírni, hogy könnyeidből folyók lesznek, amelyben kedvtelve fürdik majd a kifáradt rabszolga. Eredj, fiam!”
    Jézus herceg engedelmeskedett a jóságos Úrnak, és lejött a földre Júdeában, egy Betlehem nevű helyen. És a mezőn sétált kökörcsinek között, és így szólt társaihoz:
    “Boldogok azok, akik éheznek, mert Atyám asztalához vezetem őket! Boldogok azok, akik szomjúhoznak, mert a menny forrásaiból isznak majd! Boldogok azok, akik sírnak, mert megtörlöm majd szemüket selymesebb kendővel, mint a szíriai hercegnőké.”
    A szegények ezért szerették és hittek Benne - mondta Ahmesz. - De a gazdagok gyűlölték, és attól féltek, hogy a szegényeket fölébük fogja emelni. Ez időben Kleopátra és Caesar voltak a hatalmasok a földön. Mindkettő gyűlölte Jézust, és meghagyták a bíráknak és papoknak, hogy ölessék meg. A szíriai fejedelmek, hogy engedelmeskedjenek Kleopátrának, felállítottak egy keresztfát egy nagy hegyen, és azon a keresztfán halt meg Jézus. De a nők megmosták a testét, és eltemették, és Jézus herceg széttörte sírjának fedőlapját, és felszállt atyjához, a jóságos Úristenhez.
    És azóta mindazok, akik az Ő nevében halnak meg, felmennek az égbe.
    Az Úristen karját kitárva így szól hozzájuk:
    “Üdvöz legyetek, mert szeretitek fiamat, a herceget. Fürödjetek meg, aztán egyetek.”
    Megfürödnek szép zeneszó mellett, és mialatt esznek, a táncosnők táncában gyönyörködnek, és hallgatják a mesemondókat, akiknek elbeszélése sosem ér véget. Az Úristen jobban vigyáz majd rájuk, mint a szeme világára, minthogy vendégei lesznek, és ők osztoznak majd szőnyegein karavánszerájában, és ők osztoznak kertjének gránátalmáin is.
    Ahmesz többször beszélt hasonlóképpen, és így történt, hogy Thaisz megismerte az igazságot. Csodálkozott, és így szólt:
    - Én is szeretnék enni a Jóságos Úristen gránátalmáiból.
    Ahmesz ezt felelte:
    - Akik megkeresztelkednek Jézus nevében, csak azok ízlelik meg majd a menny gyümölcseit.
    És Thaisz kérte, hogy kereszteljék meg. A rabszolga látva, hogy hisz Jézusban, elhatározta, alaposabb oktatást ad majd neki, hogy megkeresztelése után beléphessen az Egyházba. Most még nagyobb szeretettel tekintett rá mint lelki leányára.
    A gyermeknek, akit gonosz szülei minduntalan elűztek maguktól, nem is volt ágya a szülői házban. Az istálló egy sarkában hajtotta le fejét a háziállatok között. Ahmesz itt kereste fel minden este, nagy titokban.
    Halkan közeledett a gyékényhez, amelyen Thaisz aludt, majd leült sarkára, lábát behajtva, törzsét egyenesen tartva, egész fajtájának apáról fiúra szálló testtartásával. Fekete teste és arca elveszett a homályban; csak nagy fehér szeme csillogott, olyasfajta fény áradt belőle, mint amilyen hajnalban szüremlik be az ajtó hasadékán. Reszkető, éneklő hangon beszélt, orrhangú dünnyögése oly lágy és szomorú volt, mint a zene, amelyet estente hallani az utcákon. Néha egy szamár lélegzése és egy ökör halk bőgése kísérte, homályos szellemek kórusaként, a rabszolga hangját, amint az evangéliumot mondta el. Szavai békességben ömlöttek a sötétben, amely megtelt buzgalommal, kegyelemmel és reménységgel; és a kis új keresztény, keze Ahmesz kezében, az egyhangú beszédtől elringatva és bizonytalan képeket látva, nyugodtan és mosollyal ajkán aludt el a sötét éjszaka és a szent hittitkok harmóniájában, és egy csillag nézte felülről a jászol két gerendája közt.
    A beavatás egy álló esztendeig tartott, egészen addig az időpontig, amikor a keresztények nagy vidámsággal ülik meg a húsvét ünnepét. Történt a nagyhét egy éjszakáján, hogy Thaisz, aki már gyékényen aludt a hombárban, érezte, hogy felemeli a rabszolga, akinek szeme új fényben csillog. Ahmesz nem olyan ruhában volt, mint máskor, amikor csak egy rongyos lágyékkötő fedte, hanem hosszú, fehér köpenyben, az alá vette a gyermeket, és egészen halkan így szólt:
    - Jöjj, lelkem! Jöjj, szemem fénye! Jöjj, kicsi szívem! Jöjj, és öltsd fel a karinget, amelyben megkeresztelnek.
    A mellére szorítva magával vitte a gyermeket. Thaisz ijedten és kíváncsian ölelte át barátja nyakát, fejét kidugta a köpeny alól, és Ahmesz futásnak eredt az éjszakában. Fekete utcákon át haladtak; átmentek a zsidók negyedén; elértek egy temetőhöz, ahol a réti sas hallatta baljóslatú kiáltását. Egy keresztúton keresztfák mellett siettek el, amelyeken kivégzettek függtek, karjukon hollók csattogtak csőrükkel. Thaisz elrejtette fejét a rabszolga mellén. Az út hátralevő részén nem mert kitekinteni. Hirtelen úgy érezte, mintha lemennének a föld alá. Amikor szemét ismét kinyitotta, keskeny pincében találta magát, amelyet gyantás fáklyák világítottak meg, falaira nagy, egyenes tartású ablakokat festettek, és az alakok megelevenedni látszottak a fáklyák füstjében. Hosszú tunikába öltözött, pálmát vivő férfiakat lehetett látni, bárányok, galambok, szőlővenyigék között.
    Thaisz felismerte közöttük a Názáreti Jézust, mert lába alatt kökörcsin virult. A terem közepén, egy vízzel színültig telt nagy kőmedence mellett aggastyán állt, fején alacsony mitra, testén bíborszínű dalmatika, arannyal kihímezve. Sovány arcáról hosszú szakáll függött alá. Szelíden és alázatosan nézett maga elé gazdag öltözetében. Ez Vivantius püspök volt, a kürénéi egyház száműzött fejedelme, aki, hogy megéljen, a takácsmesterségét folytatta, és durva kelmét szőtt kecskeszőrből. Két oldalán egy-egy szegény gyermek állt. Mellettük egy öreg néger nő, aki kibontott fehér ruhácskát tartott oda a püspöknek. Ahmesz letette a gyermeket, letérdelt a püspök elé, és így szólt:
    - Atyám, íme, itt a kis lélek, lelkem leánya. Azért hoztam ide, hogy ígéreted szerint, és ha úgy tetszik méltóságodnak, add reá az élet keresztségét.
    E szavakra a püspök kitárta karját, és látni lehetett megcsonkított kezét. A megpróbáltatás idején kiszaggatták körmeit, mert hitét megvallotta. Thaisz megrémült, és Ahmesz karjába vetette magát. De a pap lágy szavakkal nyugtatta meg:
    - Ne félj, kicsikém. Itt van lélek szerinti atyád, Ahmesz, akit Theodorosznak neveznek az élők között, és jó anyád a kegyelemben, és íme, már készített is neked fehér ruhát saját kezével.
    És a néger nő felé fordult:
    - Nitidának hívják - tette hozzá -, ezen a földön rabszolganő. De a mennyek országában Jézus jegyesei sorába fogja emelni.
    Majd kikérdezte a neofita gyermeket:
    - Thaisz, hiszel-e Istenben, a Mindenható Atyában, s az Ő egy Fiában, aki meghalt a mi üdvünkért, és hiszel-e mindabban, amit az apostolok tanítottak?
    - Hiszek - felelte együtt a néger és a néger nő.
    A püspök parancsára Nitida térdre borulva levette Thaisz ruháját. A gyermek meztelen maradt, csak egy amulett függött a nyakán. A főpap háromszor megmártotta a keresztelőmedencében. A fiatal papok átnyújtották neki az olajat, amellyel Vivantius megkente Thaiszt, és a sót, amelynek egy szemét Thaisz ajkára helyezte. Majd Nitida, a rabszolganő, megtörölte a testet, amely annyi megpróbáltatás után az örök életre rendeltetett, és ráadta a saját kezével szőtt fehér ruhát.
    A püspök mindnyájukat a béke csókjával illette, és a szertartás véget érvén, levette papi öltözetét.
    Amikor mindnyájan kint voltak a pincéből, Ahmesz így szólt:
    - Örvendezzünk a mai napon, hogy egy lelket adtunk a jóságos Úristennek; menjünk el a házba, amelyben te lakni méltóztatsz, Vivantius pásztor, és szenteljük az örömnek az éjszaka hátralévő részét.
    - Helyesen szóltál, Theodorosz - felelte a püspök.
    És a kis csoportot egészen közel levő házába vezette. A ház csak egy szobából állt, bútorzata két szövőszék, egy durva asztal és egy kopott szőnyeg volt. Amint beléptek, a núbiai így kiáltott:

    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633984307
Webáruház készítés