Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Alexandre Dumas: A szélhámos_EPUB

Alexandre Dumas: A szélhámos_EPUB
540 Ft540

1835 május hónapját Alexandre Dumas Toulonban töltötte, éppen legújabb regényén törte a fejét, mikor az egyik gályán egy gályarab felkeltette érdeklődését, olyannyira, hogy ennek a férfinek, Lambert Gabrielnek megírta a történetét. A történet az opera társalgójában kezdődött: Faverne Henrik gróf éppen nősülni készül, egy gazdag ember lányát szeretné elvenni feleségül, de a leendő após d'Hornoy Olivér bárótól megtudja, hogy Faverne szélhámos. Mivel ez a tény akadályt gördít a házasság útjába, a gróf párbajra hívja a bárót.. Az izgalmakban bővelkedő könyvben persze a párbajokon át a szerelemig minden megtörténik, de az író az utolsó lapokig tartogat meglepetést az olvasónak. (moly.hu)

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Elindultunk; de bármi nagy számmal röpködtek is körül minket a tenger sirályai s egyéb madarai, az én figyelmemet mégis csak egyetlen pont kötötte le. Mennél tovább figyeltem meg azt az embert, annál határozottabban rémlett úgy nekem, hogy voltak napjaim, amikor közel állt hozzám s valamiképpen belekeveredett az életembe.
    De hol? És mi módon? Sehogy sem bírtam ezt a múltbeli élményt magam elé idézni.
    Két-három óra tűnt így tova emlékezésem rejtelmeinek átkutatásába, de a legcsekélyebb eredményt sem érhettem el.
    A gályarab oly kínos igyekezettel kerülte pillantásaimat, hogy az a hatás, amelyet rá ezek a pillantások gyakorolni látszottak, már szinte magamnak is fájni kezdett s másfelé törekedtem terelni érdeklődésemet.
    De hát, tudjuk, makacs a szellem, ha érdekli valaki, és én az akaratom ellenére s újra meg újra kénytelen voltam ehhez az emberhez visszatérni.
    S volt valami, ami még jobban megerősített abban a meggyőződésemben, hogy nem csalódom, mégpedig az, hogy valahányszor levettem róla a szememet, másfelől akarván aztán megfigyelni őt és valahányszor hirtelen visszafordultam hozzá, észrevettem, hogy ezalatt ő figyelt meg engem.
    Így múlt a nap.
    Kétszer vagy háromszor ki is kötöttünk.
    Akkoriban Murat élete utolsó eseményeinek elrendezgetésével foglalkoztam s ezeknek az eseményeknek egy része épp azokon a helyeken zajlott le, amerre most jártunk; majd egy-egy kép volt a célom, amelyet Jadin a kívánságom szerint egyik-másik helyről megrajzolt, majd csupán egyszerű megtudakolása a helyi viszonyoknak.
    Ahányszor csak közelébe mentem a gályarabok felügyelőjének, hogy kikérdezgessem, mindig elakadtam a Lambert Gabriel pillantásán, amely annyira alázatos, annyira esengő volt, hogy egyre csak el-elhalasztottam megszerzését a felvilágosításnak, amelyet pedig annyira szerettem volna megkapni már.
    Délután öt órakor visszatértünk.
    Minthogy a nap további részét ebédelésre és munkára kellett fordítanom, a felügyelőt és csapatát elbocsátottam, legközelebbi találkozásom idejét másnap reggel nyolc órára tűzve ki.
    Nagy bosszúságomra nem bírtam másra gondolni, csak erre az emberre.
    Bizonyára megesett már mindenkivel, hogy egy nevet keresett emlékezetében és sehogy sem bírta megtalálni, bármennyire bizonyos is, hogy ismerte valamikor.
    Az ilyen név úgyszólván menekül az emlékezés elől; az ember minden pillanatban már-már kimondaná, hangzása belecsendül a fülünkbe, képzeletünk szinte a formáját látja, egy-egy hirtelen csillanás meg-megvilágítja; önkéntelen kiáltásul már-már ajkunkra tör s egyszerre csak megint elillan, még mélyebbre tűnik az éjszakában, annyira, oly egészen nyoma vész, hogy az ember azt kérdi magától, nem volt-e csak álom, hogy hallotta azt a nevet s úgy rémlik, mennél inkább igyekszik nyomába jutni, szelleme annál mélyebb homályba téved és már-már az őrület határaira sodródik el.
    Ily állapotban töltöttem egész estémet és éjszakám egy részét.
    Csakhogy annál csodálatosabban hatott ez a dolog, mert hiszen sem álom nem volt az, ami foglalkoztatott, sem holmi elém káprázódó jelenés.
    Teljesen a valóság világában éltem.
    Türelmetlenül vártam a reggelt.
    Már hét órakor odaálltam ablakomba, hogy lássam a gálya érkezését.
    Észrevettem, amikor a kikötőből elindult, fekete pontnak látszott, aztán mind nagyobbá bontakozott körrajza, amint egyre közelebb érkezett.
    Eleinte a tenger színén úszó nagy halnak rémlett, aztán egyre jobban vált láthatóvá testének tagoltsága s úgy rémlett, mintha valami tizenkét lábú szörnyeteg másznék felénk a vízen.
    Nemsokára az emberalakok is megkülönböztethetők voltak rajta s csakhamar az egyes arcok is.
    De amint már ennyire voltunk, hiába igyekeztem Lambert Gabrielt fölismerni; nem volt köztük, két új gályarab ült az ő meg a társa helyén.
    Leszaladtam a partra.
    A gályarabok azt gondolták, hogy nagyon sietős az utam s tüstént beleugrottak a vízbe, hogy leláncolják a bárkát, de én magamhoz intettem a felügyelőjüket, hogy négyszemközt beszélhessek vele.
    Hozzám sietett, megkérdeztem, miért nincs ott Lambert Gabriel a többiek sorában.
    Azt felelte, hogy a gályarab, miután éjjel lázrohama volt, fölmentését kérte a szolgálat alól s az orvos bizonyítványa alapján meg is kapta.
    Midőn a felügyelővel beszéltem, akinek válla felett elláthattam a bárkára és az abban tartózkodókra, az egyik gályarab levelet vett elő zsebéből s felém mutatta.
    Az az ember volt ez, akit tolvajkulcs jelentésű nevéről jegyeztem meg magamnak tegnap.
    Megértettem, Gabriel valamiképp módját ejtette, hogy levelet írjon nekem és ez a Rossignol vállalkozott, hogy követe legyen.
    Intettem neki, hogy figyelmeztetését tudomásul vettem és aztán köszönetet mondtam a felügyelőnek.
    - Uraságod talán beszélni kíván vele? - kérdezte ez. - Abban az esetben holnap, akár beteg, akár nem, ide rendelem.
    - Nem, nem - válaszoltam -, csak feltűnt volt nekem a külseje, és mivel ma nem láttam itt a bajtársai között, tudni akartam elmaradása okát. Ez az ember, azt hiszem, magasabb rendű azoknál, akiknek sorába most tartozik.
    - Úgy van, úgy van - mondta a felügyelő -, ez bizony egyik afféle “úriemberünk” és az meg is látszik rajta mindjárt.
    Derék Argusomtól még azt akartam éppen megkérdezni, hogy mit ért “afféle úriemberünk” alatt, midőn észrevettem, hogy Rossignol a láncos társával mint kúszik előre, mint emel meg egy kődarabot s rejti alája a levelet, melyet megmutatott volt nekem.
    E pillanattól fogva, mint könnyen érthető, nem volt egyéb vágyam, csak az, hogy kezembe kaphassam azt a levelet.
    A gályarabok őrétől fejbiccentéssel búcsúztam, így adván értésére, hogy nem kívánok tovább beszélni vele, és odaültem a mellé a kő mellé.
    A felügyelő azonnal visszament és elfoglalta helyét a bárka előrészén.
    Közben én megemelintettem a követ és birtokomba vettem a levelet, mégpedig éppenséggel nem minden izgalom nélkül.
    Visszavonultam szállásomra.
    Ez a levél durva irkapapírra íródott, de hajtása teljesen szabályos volt és előkelően formás.
    Írása apró betűs, finom és oly takaros, hogy becsületére vált volna a szépírás akármelyik hivatásos mesterének.
    Címzése ez volt: “Dumas Alex. Úrnak”.
    Ez az ember tehát ismert engem.
    Élénk érdeklődéssel téptem föl a levelet, s elolvastam mint következik:
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633983515
Webáruház készítés