Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Alexandre Dumas: A szavojai herceg_MOBI

Alexandre Dumas: A szavojai herceg_MOBI
690 Ft690

TARTALOM

ELSŐ KÖTET
Első fejezet: Mit láthatott volna az ember Hesdin-Fert város legmagasabb tornyából 1555. május 5-én délután két óra tájban.
Második fejezet: A kalandorok.
Harmadik fejezet: Az olvasó közelebbről megismerkedik azokkal a hősökkel, akiket az imént bemutattunk.
Negyedik fejezet A társaság szerződése.
Ötödik fejezet: Waldeck gróf.
Hatodik fejezet: A bíró.
Hetedik fejezet: Történelem és regény.
Nyolcadik fejezet: A csatlós és az apród.
Kilencedik fejezet: Leone - Leona.
Tizedik fejezet: A három hír.
Tizenegyedik fejezet: Maraviglia Odoardo.
Tizenkettedik fejezet: Mi történt a milánói erőd egyik börtönében 1534. november 14-éről 15-ére virradó éjszakán.
Tizenharmadik fejezet: A dél démona.
Tizennegyedik fejezet: V. Károly megtartja fiának tett ígéretét.
Tizenötödik fejezet: V. Károly császár lemondása után.

MÁSODIK KÖTET
Első fejezet: Az udvar Franciaországban.
Második fejezet: A király vadászata.
Harmadik fejezet A cannetable és a kardinális.
Negyedik fejezet: A háború.
Ötödik fejezet: Az olvasó régi ismerősökkel találkozik.
Hatodik fejezet: Saint Quentin.
Hetedik fejezet: Az admirális megtartja szavát.
Nyolcadik fejezet: A kalandorok sátra.
Kilencedik fejezet: Ütközet.
Tizedik fejezet: Theligny úr.
Tizenegyedik fejezet: A connetable ébredése.
Tizenkettedik fejezet: Mászópróba.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Harmadik fejezet
    A cannetable és a kardinális.

    Két órával azon jelenet után, amelyet leírtunk, lecsillapodott az izgalom, amelyet a szemtanúk részint lelkük mélyén éreztek, részint mutatni igyekeztek, Lorges Gabrielt, Montgomery grófját és Szavojai Jakabot, Nemours hercegét, a király két megmentőjét sokan üdvözölték a veszély pillanatában tanúsított bátorságuk és ügyességük miatt. A vadászzsákmányt, - különösen fontos dolog, amelyről a legjelentékenyebb ügyek miatt sem feledkeztek meg, - a király, a királynő és az összes Saint Germainben időző urak és hölgyek jelenlétében a kastély nagy udvarán helyezték el, hogy mindenki megtekinthesse. Csak két órával a veszélyes kaland után lépett be mosolygó arccal II. Henrik dolgozószobájába, mint az olyan ember, aki szerencsésen megmenekült a halálos veszélyből s most ugyanolyan nagyon meg tudja becsülni életét és egészségét, mint amilyen nagy volt a veszély, amelyből megmenekült. A dolgozószobában az államtanácsosokon kívül a lotharingiai kardinális és Montmorency connetable várták a királyt.
    Montmorency connetablet kétszer vagy háromszor már említettük, de elmulasztottuk, hogy mint elbeszélésünk többi hőseit mintegy kiemeljük sírjából és olvasóinknak, bemutassuk. Így tettek katonái a nagy Bourbon connetable-al, akit holtan vittek el a festőművészhez, hogy állva és teljes fegyverzetben örökítse meg a vásznon, mint hogyha élne.
    A család feje abban az időben Montmorency Anne volt. A Montmorencyk keresztény bárók voltak, Franciaország bárói, mint ahogy nevezték őket és Bouchardból és Montmorencyből származtak. Ez a család nem kevesebb; mint tizenkét connetablet adott a királyságnak.
    Montmorency Anne címei és méltóságai a következők voltak: herceg, pair, marsall, nagymester, connetable és Franciaország első bárója, a Szent Mihály és térdszalagrend lovagja, a király futárszázadának kapitánya, helytartó és alvezér Languedocban; Beaumont, Dammartin, Fere en Tardenais, Chateaubriant grófja; Melun, Montreuil vicomteja; Amville, Preaux, Montbron, Ossemont, Mello, Chateauneuf, Rochepot, Dangu, Meru, Thoré, Savoisy, Gourville, Derval, Chanceau, Rouge, Aspremout és Maintevay bárója; Ecouen, Chantilly, Isle-Adam, Conflans Sainte Honorine, Nogent, Vialmondois, Compigue, Gaudelu, Marigny és Thourout ura.
    Mint ahogy ebből a sok címből látható, II. Henrik ugyan király volt Párizsban, de Montmorency volt herceg, gróf és báró Párizs környékén. A királyságot mintegy börtönbe zárták ezek a környező hercegségek, grófságok és bárói birtokok.
    Montmorency Anne, aki 1493-ban született, elbeszélésünk idején hatvannégy éves öregúr volt, aki azonban, ha látszott is rajta, hogy öreg, minden tekintetben olyan volt, mint az erejének teljében levő harminc esztendős férfi. Heves és durva természetű volt és a nyers katonának tulajdonságai jellemezték: a vakmerőség, a veszélyek megvetése, a fáradsággal, éhséggel, szomjúsággal szembeni érzéketlenség. Felfuvalkodott, büszke és hiú volt és csak Guise hercegnek engedte át az elsőbbséget, de csak, mint Lotharingia hercegének, mert mint hadvezér Metz védője és Rentoy győzője fölött állónak tartotta magát. Az ő számára II. Henrik csak a “kisúr” volt, míg I. Ferencet “a nagyúrnak” hívta, mást nem ismert el urának. Különös udvaronc volt, nyakas és becsvágyó. Amit más ember ügyessége és hízelgés által ért el, azt meghozta az ő számára a szerencse; hatalmas volt és erőszakos természetű. Végül Valentinois Diana segítségével mindent el tudott érni, amit csak akart; e nő nélkül leáldozott volna szerencséje. Diana édes hangjával, édes arcával és elbájoló tekintetével mindazt összeforrasztotta, amit az öreg harcos, aki örökösen haragos volt, kettévágott. Montmorency négy nagy csatában vett részt, de mindegyikben csak, mint bátran verekedő katona s nem, mint tapasztalt hadvezér. Így részt vett a ravennai csatában is. Tizennyolc éves volt abban az időben, csak mulatságból vett részt a csatában és zászlós ifjú volt, ami azzal volt egyértelmű, hogy önkéntes hadapród. A második csata Ravignan mellett folyt. Montmorency ekkor száz emberből álló csapatot vezényelt és úgyszólván eldicsekedhetett volna azzal, hogy a legerősebb és legeredményesebb csapásokat mérte. Azonban közelében nagy mestere I. Ferenc küzdött, a százkarú óriás, aki, ha a legerősebb és nagyobb sikerrel verekedő harcos hódíthatta volna meg a világot, meg is hódította volna. Ezt tartották abban az időben a francia királyról. A harmadik csata a bocoquei volt, amelyben Montmorency, mint a svájciak parancsnoka szerepelt. Ott dárdával a kezében küzdött és sebesülten a csatamezőn maradt fekve, azt hitték, hogy meghalt. A negyedik csata a páviai volt. Montmorency ekkor sógora, Chatillon úr halála következtében Franciaország marsallja lett. Ámbár tudta, hogy az ütközet másnap reggel lesz, éjnek idején kelt útra, hogy tisztelgő látogatást tegyen. Midőn az ágyúk dörgését hallotta gyorsan visszatért, és mint Brantôme mondja, - “elfogták, mint a többit”. A páviai szerencsétlen vereség alkalmával mindenkit elfogtak, még a királyt is.
    Montmorency teljes ellentétben Guise herceggel, akit úgy a polgárok, mint a politikusok nagyon szerettek, gyűlölte a polgárságot és átkozta a politikusokat. Sohasem mulasztotta el az alkalmat, ha szidhatta őket. Egy nap nagy melegben, valamilyen állami tanács elnöke jött el Montmorencyhez, hogy hivatalos ügyben beszéljen vele. Montmorency midőn fogadta a tanácsost, kezében tartotta kalapját s így szólt:
    - Nos hát, elnök úr, fecsegjen kénye-kedve szerint és tegye fel a kalapját!
    A tanácsos azonban, aki azt hitte, hogy Montmorency az ő tiszteletére tartja kezében a kalapját, így felelt:
    - Uram, én nem fogom feltenni a kalapomat, míg ön fedetlen fővel áll előttem, ez bizonyos!
    - Micsoda ostoba fráter maga, - felelte Montmorency, - azt hiszi uram, hogy a maga kedvéért vettem le a kalapomat? Igazán nem! Csak a magam kényelmére tettem, barátom, mert borzasztó melegem van... Hallgatom, beszéljen hát!
    Az elnök erre nagy zavarba jött és érthetetlen szavakat dadogott. Montmorency e szavakkal szakította félbe:
    - Maga nagyon ostoba, elnök úr! Menjen haza, tanulja meg a leckéjét még egyszer, és ha el tudja mondani, még egyszer jöjjön vissza. De előbb semmi esetre sem jöjjön ide!
    Ezzel sarkon fordult és elment.
    Midőn Bordeaux lakosai fellázadtak és megölték a város parancsnokát, a connetablet küldték oda. Amint a bordeauxi lázadók megtudták, hogy Montmorency odaérkezett, reszkettek és féltek, mert azt hitték, hogy borzasztóan meg fogja torolni cselekedetüket. Kétnapi járóföldre tehát eléje siettek és elhozták neki a város kulcsait.
    Montmorency teljes fegyverzetben lovon fogadta őket.
    - Csak hordják el magukat, bordeauxi uraim, a kulcsokkal együtt! Én nem tudom, hogy mit kezdjek magukkal! - kiáltott a connetable, a követekre és ágyúira mutatott:
    - Látják, magammal hoztam kulcsaimat, ezekkel, sokkal tágasabb bejáratot tudok majd nyitni!... Ah! Majd megtanítom én magukat arra, hogy nem szabad a király ellen fellázadni és helytartóját s helyettesét meggyilkolni! Tudják meg, hogy mind az akasztófán fognak kalimpálózni!
    Montmorency megtartotta szavát.
    Strozzi úr, aki a connetable előtt vonult csapataival a lázadók ellen, Bordaeuxban Montmorency elé sietett, hogy nagy hódolattal fogadja, pedig a Strozzik a királynő rokonai voltak. Midőn Montmorency Strozzit megpillantotta, már messziről ezt kiáltotta neki:
    - Eh! Jó napot Strozzi! Az ön emberei jól tartották magukat és öröm volt látni őket! Önt ma pénzzel fogják megjutalmazni, ezt már megparancsoltam!
    - Nagyon köszönöm, connetable úr, - felelte Strozzi - senkit sem tehetne boldogabbá az ön dicsérete s az, hogy meg van elégedve, mint engem, ugyanis embereim nevében kérni akarok öntől valamit.
    - Mit, Strozzi? Beszéljen!
    - A fa nagyon drága ebben a városban, s minthogy nagyon hideg évszakban élünk, az embereim fára költik minden pénzüket. Arra kérik önt tehát, hogy adja nekik a Montreál nevű hajót, amely teljesen értéktelen és a parton hever. Szét akarják szedni, és be akarnak fűteni vele.
    - Természetesen! Ezt megteszem! - mondotta a connetable, - induljanak el gyorsan és vigyenek magukkal favágókat, akik felaprítják a hajót. Jól fognak tudni fűteni vele és ennek örülni fogok.
    Azonban midőn a connetable ebédnél ült, a város tanácsosai és esküdtjei jelentkeztek nála. Lehet, hogy Strozzi úr rosszul látott, lehet, hogy a katonákra bízta a dolgot, vagy talán nem tudta, hogy melyik az új és melyik a régi hajó, mert olyan vízi jármű szétszedését rendelte el, amely még a legjobbak és leghasználhatóbbak egyike volt. A derék városi küldöttek, tehát elmondották a connetablenak, hogy mily nagy kár éri őket, ha ilyen nagy és szép hajót szétszedet. A hajó még csak két vagy három utat tett, és háromszáz tonna térfogatú volt.
    A connetable azonban szokott durvaságával már az első szavaknál félbeszakította a szószólókat:
    - Jó, jó, jó!... Hát kik maguk, ostoba uraim, hogy ellenőrizni akarnak engem? - kérdezte. - Találékony szamaraknak tartom magukat, ha meg merik tenni, hogy ellenvetéseket tegyenek nekem! Ha most helyesen akarnék cselekedni, - és nem tudom, mi akadályozhatna meg benne, hogy megtegyem, - akkor most házaikat kellene szétbontatnom és elégettetnem a hajók helyett. És meg is fogom tenni, ha rögtön el nem kotródnak. Indulj! Menjenek haza, törődjenek a saját dolgukkal és nem az enyémmel!
    Még aznap szétszedték a hajót.
    Béke idején a connetable gyűlölete és haragja a protestáns prédikátorok ellen fordult, akiket vad dühében üldözött. Montmorency egyik szórakozása például az volt, hogy behatolt templomaikba és elűzte őket a szószékről. Midőn megtudta, hogy a király engedelmével egyházi tanácsot alapítottak, Montmorency Popincourtba ment, behatolt ez egybegyűltek közé, ledöntötte a szószéket, összeromboltatta, és tűzbe dobatta a padokat. Ezután Montmorencyt elnevezték, “padégető kapitánynak”.
    Ezt a sok erőszakosságot a connetable úgy követte el, hogy folyton imádkozott. Imádkozás közben adta ki a legkegyetlenebb parancsokat, amelyeket soha sem vont vissza:
    - Fogjátok el ezt, vagy azt az embert, - akasszátok fel a fickót arra a fára, - a másik vesszőt fog futni, - lőjék agyon ezeket a fickókat szemem láttára, - vágjátok darabokra ezeket a gazembereket, akik a király parancsa ellen cselekedtek, - égessék le azt a falut ott, - mind a négy felén gyújtsák meg, egyetlen ház sem maradjon épségben, - ha a falu lakosai kiáltoznak, akkor dobják tűzbe őket!...
    Így imádkozott a connetable.
    Ilyen volt az, az ember, aki a király dolgozószobájában, a gyengédlelkű, szellemes és előkelő lotharingiai kardinális korának legnemesebb egyházi fejedelme és legügyesebb politikusa társaságában várakozott.
    Meg fogjuk érteni, hogy ilyen teljesen ellentétes két lény közt folyton súrlódások keletkeztek és hogy vetélkedésük sok zavart okozott az országban.
    Annál is inkább, mert a Montmorency-család tagjai ugyanolyan nagy számmal voltak, mint a Guisek. A connetable felesége Renének, Franciaország nagymesterének leánya volt és házasságából öt fia származott, akik Montmorency, Amville, Miru, Montbron és Thové urai voltak. Azon kívül öt leánya volt, akik közül négy: Tvemonille, Turenne, Ventadorn és Candale uraihoz ment nőül. Az ötödik és legszebb leány a Reims melletti Szent Péter kolostor főnöknője lett.
    Ezekről a magas rangú ivadékokról természetesen megfelelően kellett gondoskodni és a connetable túlságosan fösvény volt ahhoz, hogy ő gondoskodjék róluk, amíg a király él.
    Amint a királyt megpillantották, az összes jelenlevők felkeltek és levették kalapjukat.
    A király Montmorencyt baráti és bajtársi kézmozdulattal üdvözölte, míg Károly lotharingiai kardinális előtt tiszteletteljesen meghajolt.
    - Azért hívattam önöket, uraim, - mondotta a király, - mert az ügy, amelyben tanácsukat akartam kérni, nagyon fontos. Nemours úr megérkezett Olaszországból. A mi ügyünk ott rosszul áll, mert a pápa nem tartotta meg szavát, és mert néhány szövetségesünk elárult. Kezdetben minden jól ment: Strozzi úr bevette Ostiát. Igaz, hogy a vár sáncaiban bátor és kifogástalan nemesünk esett el, Montlue úr, akit, kérem önöket uraim, foglaljanak imáikba... Alba herceg pedig, aki az ön hírneves fivérének segítségét várja, kardinális úr, Nápolyig vonult. Ilyképp az összes megerősített városokat és Rómát bevettük. Alba átvonult a milánói hercegségen, azután Reggio ellen vonult, ahol apósa hat ezer gyalogossal és nyolcszáz lovassal várta. Itt Caraffa kardinális és Lodeve János, a király követe haditanácsot tartottak. Egyiknek az volt a véleménye, hogy Cremonát és Páviát kell megtámadni, míg Briosac marsall sakkban tartja az ellenséget, a másik azt vetette ellen, hogy Alba herceg meg fogja kettőzni hadseregének számát, mielőtt Olaszországnak e két legerősebb városát be tudják venni, mert Toscanában és Nápoly királyságban elég friss haderőt tud gyűjteni. Caraffa kardinális nem így gondolkodott. Azt javasolta, hogy Lavoro tartományból támadják meg Ancona várát, melynek gyenge őrsége nyomban meg fogja adni magát. A ferrarai herceg azonban kijelentette, hogy az ő nézete szerint a hadjárat fő célja a szentszék megvédelmezése és ezért Guise hercegnek csapatával nyomban Róma felé kell indulnia. A herceg az utóbbit határozta el és a ferrarai herceg hatezer gyalogosát és nyolcszáz lovasát magával akarta vinni. Azonban a ferrarai hercegnek szüksége volt ezekre a csapatokra, mert attól félt, hogy Medici Cosimo nagyherceg vagy a pármai herceg minden pillanatban megtámadhatják. Ezért, uraim, Guise herceg csapatainak kis maradékával kénytelen volt továbbvonulni és arra számított, hogy Bolognában segítségül érkezett új francia csapatok fognak várakozni seregére. A herceg midőn unokaöccsével, a kardinálissal Bolognába érkezett, hiába kereste az ígért segítőcsapatokat; hírük-hamvuk sem volt. Az ön öccse hangosan és nyilvánosan panaszkodott emiatt, de azt felelték neki, hogy Ancona közelében tízezer katona fog várakozni, akiket a pápa toborzott. A herceg kénytelen-kelletlen elhitte ezt az ígéretet és folytatta útját Romagna felé. Azonban sehol sem várta segítség. Guise herceg tehát Aumale hercegre bízta hadseregének vezérletét, ő maga pedig Rómába sietett, hogy a pápától magától kérdezze meg, ilyen körülmények között mit kellene tenni. A pápa, akit Guise herceg sarokba szorított, kijelentette, hogy ámbár ehhez a háborúhoz huszonnégyezer emberből álló hadseregre van szükség, de ehhez számítanak azok a csapatok is, amelyek az egyház várait védelmezik. A pápai hadsereg nyolcezer katonájára e célból van szükség. Guise hercegnek be kellett látnia, hogy csak saját embereire számíthat. A pápa azt állította, hogy Guise herceg hadserege elég nagy, mert a franciák Nápoly elleni eddigi hadjárataikban szenvedett veresége csak annak tulajdonítható, hogy az egyház feje ellenfelük volt. Minthogy azonban a pápa most a franciák pártján áll, a szentatya erkölcsi támogatása és tanácsai segítségével a franciák kétségkívül sikerrel fognak küzdeni... Guise herceg, kedves connetable, ilyen nehéz helyzetben kétségkívül kissé hasonlít önre. Sohasem kételkedik hadiszerencséjében, míg jó kardja az oldalán lóg, és néhány ezer bátor katona van a háta mögött. Sürgette hadseregének megérkezését, elhagyta hadseregével Rómát, megtámadta Camplit s az első ostrommal elfoglalta a várost. A férfiakat, nőket és gyermekeket kardélre hányták.
    A connetable szemmel láthatólag meg volt elégedve ezzel a hírrel.
    A kardinális mozdulatlanul hallgatta.
    - Campli után - folytatta a király, - a herceg Civittellát kezdte el ostromolni, amely úgy látszik sánccal körülvett dombon épült, és nagyon jól van megerősítve. Az ostromot a város citadellájánál kezdték, de még mielőtt valamirevaló rést üthettek volna a falon, hadseregünk szokott türelmetlenségével már rohamra akart indulni. Szerencsétlenségünkre azonban az a hely, ahol rohamra indultak, különösen erős sáncokkal volt körülvéve. Ennek következtében csapatainkat visszaverték, kétszáz emberünk elesett és háromszáz megsebesült.
    A connetable ajka körül öröm mosolya játszadozott. A győzhetetlen tehát egy nyomorúságos várfal előtt vereséget szenvedett.
    - Ezalatt, - folytatta II. Henrik, - Alba herceg összegyűjtötte csapatait Chietinél és háromezer spanyollal; hétezer némettel, háromezer olasszal és háromezer kalábriaival Civitella elé vonult, hogy az ostromlottaknak segítségére siessen. Ez tehát kétszer akkora hadsereg volt, mint amilyen felett Guise herceg rendelkezett. A herceg tehát kénytelen volt abbahagyni az ostromot és nyílt mezőn várta meg az ellenséget Fermo és Ascoli közt. Azt remélte, hogy Alba herceg fel fogja venni a kínálkozó harcot. Alba herceg azonban, aki arról volt meggyőződve, hogy ez által csak saját romlásunkat idéznők elő, semmivel sem törődve folytatta útját, kitért minden találkozás elől, s nem szállt harcba olyan helyen, ahol hadállásunk semmiféle sikerrel sem biztatott. Ebben a helyzetben Guise herceg, aki a pápától sem seregeket, sem pénzt nem remélhetett, elküldötte hozzánk Nemours herceget. Guise herceg azt kéri, hogy vagy küldjünk számára jelentékeny segítőcsapatokat, vagy hívjuk őt vissza Olaszországból. Nos, uraim, mi az önök véleménye? Tegyünk-e még egy utolsó kísérletet és küldjük-e el szeretett Guise hercegünknek az okvetlenül szükséges pénzt és az új csapatokat, vagy hívjuk vissza a herceget ide és mondjunk le ez által a szép nápolyi királyságra való jogunkról, holott én Nápolyt őszentsége ígérete folytán már odaígértem Károly fiamnak?
    A connetable olyan mozdulatot tett, mint hogyha szólni akarna, de azt is mutatta, hogy szívesen átadná a szót a lotharingiai kardinálisnak. A kardinális azonban alig észrevehető fejbólintással jelezte neki, hogy beszélhet.
    - Sire, - mondotta erre a connetable, - az a véleményem, hogy ilyen jól megkezdett dolgot nem szabad félbe hagyni, és hogy felségednek minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy hadserege és vezére Olaszországban maradhassanak.
    - S ön kardinális úr? - kérdezte a király.
    - Én, - felelte lotharingiai Károly, - bocsánatot kérek a connetable úrtól, mert ezzel teljesen ellentétes véleményem van.
    - Ezen nem csodálkozom, kardinális úr, - felelte a connetable, - mert most történne először az életben, ha valamiben egyetértenénk. Tehát az ön véleménye szerint, uram, öccsének vissza kellene térnie Franciaországba?
    - Politikai szempontból tekintve azt hiszem, jobb volna, ha visszahívnók!
    - Az öccsét, vagy a hadseregét? - kérdezte a connetable.
    - Őt és hadseregét is, az utolsó szál emberig!
    - Mi célból? Azt tartja talán, hogy nem elég csapat járja rabolva az országutakat? Azt hiszem, hogy több van belőlük, mint kellene!
    - Lehet, hogy elég kóborló csapat fosztogatja az utasokat az országutakon, connetable úr, de derék katonáink és nagy hadvezéreink nincsenek feles számmal!
    - Ön elfelejti kardinális úr, hogy az áldásos béke napjaiban élünk és hogy békében az ilyen hírneves hódítóknak nem lehet hasznát venni!
    - Kérem felségedet, - mondotta a kardinális és a királyhoz fordult, - kérdezze meg a connetable urat, komolyan hiszi-e, hogy a béke tartós lesz.
    - Ördög és pokol! - kiáltotta a connetable, - szép kérdés, hogy hiszek-e benne!
    - Nos én, sire, - mondotta a kardinális, - nemcsak hogy nem hiszek benne, hanem azt tartom, hogy ha felséged nem akarja a spanyol királynak meghagyni azt a dicsőséget, hogy ő támadjon meg minket, sietve háborút kell üzennie a spanyol királynak.
    - Annak ellenére, hogy fegyverszünet van, amelyre ünnepélyesen megesküdtünk? - kiáltott a connetable olyan hévvel, hogy szinte kételkedni lehetett ennek őszinteségében. - Hát elfelejti kardinális úr, hogy kötelességünk szavunkat tartani? S hogy a király szavának szentebbnek kell lennie mindennél? Franciaország eddig még sohasem lett hitszegő, még a törökkel és a szaracénokkal szemben sem.
    - Igen, de ha így áll a dolog, - felelte a kardinális, - akkor mondja meg nekem, hogy az ön unokaöccse, Ghatillon úr, miért támadta meg váratlanul Donait, ahelyett, hogy megmaradt volna békében Picardiának helytartója? Csaknem bevette a várat, ha véletlenül egy vénasszony nem jött volna arrafelé, aki észrevette a falhoz támasztott létrákat, és idejekorán értesítette az őröket.
    - Miért tette ezt az unokaöcsém? - kiáltotta a connetable, akit sikerült kelepcébe csalni. - Mindjárt meg fogom önnek mondani, hogy ezt miért tette!
    - Halljuk! - mondotta a kardinális. - Azután a király felé fordult és nyomatékosan ismételte:
    - Hallja, sire!
    - Óh, felséged ezt épp olyan jól tudja, mint én, az ördögbe is! - mondotta a connetable, - mert ha a király látszólag csak szerelmeivel van is elfoglalva, azért nem engedjük, hogy megfeledkezzék a legfontosabb államügyekről. Kérem, vegye ezt tudomásul, kardinális úr!
    - Hallom, conneable úr, - felelte hidegen a kardinális, - azt akarja megmondani, milyen ok bírta az admirálist arra, hogy Donait megtámadja?
    - Milyen ok? Tíz okot fogok önnek mondani s nem csak egyet! Az ördögbe is!
    - Mondja el őket, connetable úr!
    - Először is elmondom, hogy Megue gróf, a luxemburgi helytartó, udvarmesterének segítségével, kit akart megvesztegetni. Ez volt nagybátyám cselekedetének első oka. Megue gróf Metz helyőrségének három katonáját ezer tallérral és azzal az ígérettel, hogy életük végéig fog gondoskodni róluk, árulásra akarta rávenni.
    - Igen, hatalmába akarta keríteni azt a várost, amelyet öcsém olyan dicsőségesen védelmezett, ez igaz! - mondotta a kardinális. - Hallottam beszélni a vesztegetési kísérletről, de épp úgy nem sikerült nekik a várost megkaparintani, mint ahogy az ön unokaöccsének, az admirálisnak, hódítási kísérlete nem sikerült... Azonban ez csak egy mentő ok, ön pedig, tízet ígért, connetable úr!
    - Óh várjon csak... Nem tudja kardinális úr, hogy ugyanaz a Megue gróf Marienburg őrségének egyik provencei katonáját nagy összeg pénzzel arra bérelte fel, hogy a vár összes kútjait megmérgezze? S azt, hogy ez a merénylet csak azért nem sikerült, mert a gróf nem akarta egy emberre bízni ezt a dolgot, aki azt egyedül nem tudja elvégezni és ezért másokat is igyekezett felbérelni, de ezek idejekorán megérezték a pecsenyeszagot? Ördög és pokol! Remélem, nem akarja azt mondani nekem kardinális úr, hogy ez a történet nem igaz, hiszen kerékbe is törték azt a katonát!
    - Ez a tény önmagában nem elég bizonyíték arra, hogy meg is legyek győződve a dologról, ön connetable úr életében sok embert felakasztatott és kerékbe töretett, akiket épp olyan ártatlanoknak, épp olyan mártíroknak tartok, mint azokat az embereket, akiket a pogány császárok, Nero, Commodus és Domitian vetettek a cirkuszban az oroszlánok elé.
    - Teringettét! Kardinális úr, ön le akarja tagadni, hogy Megue gróf meg akarta mérgezni Marienburg kútjait?
    - Sőt ellenkezőleg, connetable úr, megengedem, hogy ez igaz! De ön tíz okot akart nekünk felsorolni, amelyek unokaöccsét vállalkozására bírták, de egyelőre csak kettőt mondott!
    - Megmondom a többit is, ördög és pokol! Mind a tízet! Nem tudja talán, hogy például Berlaimont úr, aki a flandriai tartományok helytartója, két gascognai katonával esküdött össze. Az volt a tervük, hogy Beré úr segítségével, aki egy gyalogoscsapat parancsnoka, Bordeaux városát átadják a spanyol királynak. Azonban ehhez öt vagy hatezer embert kellett volna a maguk számára megnyerniük. Tagadja kissé a katolikus királynak ezt a titkos összeesküvését, és azt fogom önnek felelni, hogy az egyik katona, akit Saint Quentin várparancsnoka elfogott, bevallott mindent. Még azt is elmondotta, hogy a pénzt, amellyel megvesztegették, Perrenot Anton, Arras püspöke jelenlétében kapta. Tehát folytassuk! Mondja hát hogy “nem”, kardinális úr, mondja hát, az ördögbe is!
    - Isten őrizz! - mondotta mosolyogva a kardinális, - mert ez valóban mind igaz, connetable úr és nem szívesen kockáztatnám ilyen nagy hazugsággal a lelkem üdvösségét. Ez azonban csak az bizonyítja, hogy őfelsége s spanyol király háromszor szegte meg a békeszerződést, míg ön tíz esetet akart felsorolni!
    - Még egyszer is azt mondom! Mind a tizet meg fogja tudni, s ha kell, egy tucatot is! Ördög és pokol!... Ah! Beszéljünk például, La Fleche Jakab mesterről, II. Fülöp legjobb építőmesteréről. Nem tetten érték-e midőn Oise sáncait vizsgálgatta. Midőn azután az építőmestert, La Ferebe kisérték, beismerte, hogy Philibert Emmanuel szavojai herceg Verlaimont gróf által nagy pénzösszeget fizettetett neki azért, hogy Monteuil, Roye, Douleus, Saint Quentin és Meziers várak alaprajzait rajzolja le. Ennyi várnak az alaprajzát akarták ismerni a spanyolok, hogy Boulognet és Ardrest kézbe keríthessék. Meg tudták volna akadályozni Marienburg élelemmel való ellátását, ha tervük sikerül.
    - Ez mind teljesen igaz, connetable úr, de még mindig nem számláltunk tízig!
    - Eh! Ördög és pokol! Nem szükséges tíz esettel bizonyítani; hogy a spanyolok megszegték a békeszerződést, és hogy unokaöcsémnek igaza volt, midőn megtámadta Donait?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633980804
Webáruház készítés