Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Alexandre Dumas: A szavojai herceg_EPUB

Alexandre Dumas: A szavojai herceg_EPUB
690 Ft690

A szavojai herceg regénye hamisítatlan Dumas-alkotás. A mű alapötlete visszanyúlik a XVI. századba és a Bourbonok hadakozásaihoz, majd Richelieu uralma után föllépteti a Valois-kat.
Egy talált gyermek kalandos történetének keretében sorra lépnek fel II. Henrik és gyenge kezű fiai, és a nagyon befolyásos Guise hercegek a kálvinizmus elleni küzdelmekben.
Franciaország daliás ideje elevenedik meg, melynek végén találkozunk a különleges gascognei legényekkel, kik a Valois család utolsó igaz védelmezői…
Alexandre Dumas nálunk is igen széles olvasótábora bizonyára örömmel fogadja ezt az izgalmas és kalandos történetet.
Szerelem, árulás, hősök és kalandorok lebilincselő kalandjai minden bizonnyal nem okoznak csalódást ezúttal sem. (moly.hu)

A kötetet Szini Gyula klasszikus-szép műfordításában adjuk közre.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Nyolcadik fejezet
    A csatlós és az apród.

    Nem az a szándékunk, - Isten őrizzen tőle, mert mások azt sokkal jobban tudnák elvégezni, mint mi - hogy az olaszországi hadjáratot leírjuk, vagy hogy azokról a nagy ellentétekről beszéljünk, melyek a tizenhatodik század elején az országok közt uralkodtak. Nem. Isten e tekintetben szerencsére sokkal szerényebb feladatot adott számunkra, amely - ezt hozzá kell fűznünk - sokkal festőibb és az olvasó számára sokkal mulattatóbb. Az itt következő elbeszélésben tehát csak a nagy események ormait fogjuk látni, amelyek az Alpok magaslataihoz hasonlóan, örök hóval fedett csúcsaikkal messze a felhőkön túl emelkednek az ég felé.
    I. Ferenc átlépte Szavoja határát, átkelt Piemonton és elözönlötte seregével Olaszországot.
    Három éven át, bömböltek a császárság ágyúi és Franciaországéi, majd Provenceban, majd a lombardiai hercegségben.
    Lombardia és Piemont szép síkságai, csak a halál angyala maga tudja, milyen sok holttetemre van szükség ahhoz, hogy oly kimeríthetetlenül termékennyé váljatok!
    Ebben az időben nőtt fel Nizza szép ege alatt, amely nappal kék színű, éjjel lángoló, azon a helyen, ahol még az éjjeli rovarok sem mások, mint repülő fénysugarak, a három gyermek, Beatrix hercegnő szeme és a jó Isten őrző tekintete alatt.
    Leone nélkülözhetetlen tagja lett a vidám hármas szövetségnek. Minden játékban részt vett, de nem minden testgyakorlatban. A hadimesterségbeni megerőltető gyakorlatok nem az ő kis kezei számára valók voltak és a tanítómesterek, akik a hadimesterséget tanították, úgy vélték, hogy Leone kicsiny kezei túlságosan gyengék, miért is a hadban sohasem fogja a dárdát, vagy a pajzsot forgatni tudni. Igaz, hogy Leone három évvel fiatalabb volt, mint társai, de valóságban olyan volt, mintha legalább tíz év korkülönbség lett volna köztük. Különösen akkor lett ez szembetűnő, midőn Emmanuel egészsége folyton javult és testileg mindinkább megerősödött, mert kétségkívül Isten kegyelme valamilyen nagy tettre szemelte ki a herceget. Úgy látszott, hogy Emmanuel most azt tűzte ki céljául, hogy tejtestvérét, Scianca Ferrot minden tekintetben felülmúlja. S így a kis herceg két társának önmagától megfelelő feladat jutott osztályrészül: Scianca Ferro volt a herceg csatlósa és a kevésbé becsvágyó Leone megelégedett azzal, hogy az apródja legyen.
    Eközben az a hír érkezett, hogy a herceg idősebb fia, Lajos herceg, Madridban meghalt.
    Ez a veszteség Károly herceget és Beatrix hercegnőt nagyon fájdalmasan érintette. Azonban minden fájdalmuk mellett Isten vigaszt adott számukra, ha apa és anya számára gyermekének elvesztésekor egyáltalában van vigasz. Lajos herceg már hosszú idő óta távol volt a szülői háztól, míg Philibert Emmanuel, aki napról-napra hihetőbbé tette az asztrológusok jóslatát, a herceg és a hercegnő szemei alatt felvirult, mint a liliom és megerősödött, mint a tölgyfa.
    Azonban Isten, aki kétségkívül csak próbára akarta tenni a száműzötteket, nemsokára még keményebb csapást mért reájuk. Beatrix hercegnő sorvadásszerű betegségbe esett és az orvosi tudomány ellenére és férje, gyermekei és szolgálónői odaadó ápolása ellenére is 1538. január 3-án elhunyt.
    A herceg fájdalma mély volt, de megnyugodott Isten akaratában. Emmanuel a kétségbeeséshez volt közel fájdalmában. Szerencsére árva gyermek volt a herceg közelében s az árva jól tudta, hogy Emmanuel milyen fájdalmas könnyeket hullat. Mi lett volna Emmanuelból e szerető társa nélkül, aki nem kísérelte meg, hogy a herceget vigasztalja, aki gyermeki életbölcsességével megelégedett azzal, hogy könnyeit egyesítse Emmanuel könnyeivel.
    Scianca Ferro is szenvedett e veszteség következtében. Ha a hercegnőt életre tudta volna kelteni azáltal, hogy valamilyen félelmetes óriást tornyában párviadalra hív ki, vagy ha a mesebeli sárkánnyal kellett volna ezért megmérkőznie, a tizenegy éves lovag tüstént útra kelt volna. Habozás nélkül útra kelt volna, hogy a hőstettet véghez vigye, amely ha közben életét vesztette volna is el, barátjának ismét visszaadta volna örömét és boldogságát. Vigasztalásai csak erre szorítkoztak; erőteljes természetéhez rosszul illettek az asszonyi könnyek. Sebei vérezhettek, de fájdalmát nem tudta sírással enyhíteni. Scianca Ferro arra volt teremtve, hogy legyőzze a veszélyeket, nem pedig, arra, hogy sorscsapásokat viseljen el.
    Mit cselekedett, midőn Philibert Emmanuel fejét Leone vállára támasztotta és sírt? Megnyergelte lovát, felkötötte kardját, és buzogányát nyerge mellé akasztotta. Azután keresztül-kasul lovagolt a szép lejtős dombláncon, amely a Földközi-tengert szegélyezi, s mint a dog, amelyet kődobások, és botütések által dühödté ingereltek s fogait vicsorgatja, ellenséget keresett. Végre azt képzelte magában, hogy az eretnekekkel, vagy a szaracénokkal kell felvennie a harcot és valamely érzéketlen vagy élettelen tárgyat ruházott fel képzeletében az ellenség tulajdonságaival. Ahelyett, hogy mellvérteket döfött volna át, vagy sisakokat zúzott volna széjjel, sziklákat zúzott szét buzogányával, fenyőfákat és zöldellő tölgyeket vágott ketté karjával és ezekben a testgyakorlatokban, melyekre vasgyúró természete késztette, enyhülést talált fájdalmára.
    Órák, napok, hónapok múltak el és a könnyek kiapadtak. A fájdalom, mely a szív mélyén csak fájdalmas sajnálkozás, vagy szeretetteljes megemlékezés alakjában kelt életre, mindinkább megszűnt az arcokon tükröződni. A szemek, amelyek itt hiába keresték a hitvest, az anyát és a barátnőt, ég felé emelődtek, hogy ott az angyalt keressék.
    Ez alatt nagy események játszódtak le, és hatalmas benyomásaikkal minden fájdalmas gondolatot elűztek.
    III. Pál pápa (Farnese Sándor), I. Ferenc és V. Károly kongresszusra akartak összegyülekezni. Egyszerre volt szó arról, hogy a törököt Európából kiűzzék, hogy Farnese Lajos számára hercegséget alapítsanak, és hogy a szavojai hercegnek visszaadják országát. A kongresszust Nizzában akarták megtartani.
    Nizzát a pápa és V. Károly abban a reményben választotta ki, hogy I. Ferenc a vendégszeretetért hálás lesz nagybátyja iránt és ez okból engedékenyebb is.
    Továbbá úgyszólván ki akartak békülni a pápa és V. Károly. Farnese Sándor idősebb fiának, Lajosnak adta mindkét várost, Parmát és Piacenzát éspedig cserébe Camerino és Nepi hercegségekért, amelyeket második fiára, Octavióra ruházott. Ezt a jutalmazást V. Károly rossz szemmel nézte. Sforza Mária Francesco 1535. évében meghalt és a császár a felajánlott nagy pénzösszegek ellenére is megtagadta a pápától a hírhedt lombardiai hercegséget, mely, ha nem is oka, de legalább is az ürügye volt a Franciaország és a császárság közti szüntelen háborúknak.
    Alapjában véve V. Károlynak igaza volt. Az új pármai és piacenzai herceg az a gyalázatos farnesei Lajos volt, aki inkább azt akarta, hogy alattvalói féljenek tőle, mintsem hogy szeressék, aki a nemeseket lefegyverezte, a nőket megkorbácsoltatta és erőszakoskodott a püspökökkel.
    A tizenhatodik század pápáinak nem volt szerencséjük gyermekeikkel.
    A nizzai kongresszusnak tehát nemcsak az volt a célja, hogy a szavojai herceg békét kössön a francia királlyal, hanem a pápát is ki akarták békíteni a császárral.
    A pápa alig volt egy mérföldnyire Nizzától, midőn a kastély kapitányának a hercegtől hoztak levelet, melynek értelmében, a kastélyban kell a pápa számára lakást nyitni.
    A levelet őszentsége testőrségének kapitánya hozta el, aki azt kívánta, hogy kétszáz gyalogos élén bocsássák be a kastélyba, hogy ott ura mellett teljesíthessen szolgálatot.
    III. Károly herceg levelében a pápáról szólt, de a kapitányról és kétszáz emberéről nem.
    A dolog zavart keltett: a pápa határozottan azt kérte, amit a kapitánynak határozottan megtiltottak.
    A kastély kapitánya gyűlést hívott egybe, hogy a dologról tanácskozzék.
    Philibert Emmanuel, ámbár még csak tizenegy éves volt, részt vett a gyűlésen. Kétségkívül azért hívták oda, hogy a herceg jelenléte védnökeinek bátorságát növelje.
    Mialatt tanácskoztak, a gyermek a fali állványon megpillantotta kisebbített mását annak a kastélynak, mely mos III. Károly és a pápa közti nézeteltérés oka készült lenni.
    - Hitemre, uraim, - mondotta hirtelen Emmanuel a jelenlevőkhöz, akik már egy óra óta tanácskoztak anélkül, hogy zöld ágra jutottak volna. - Önök jelentéktelen dolog miatt izgulnak fel túlságosan! Minthogy kőből is van kastélyunk és fából is, ezért a pápának csak a fából való kastélyt kell odaadnunk és megtarthatjuk a kőből valót!
    - Uraim, - mondotta erre a kastély kapitánya, - a gyermek szavai eléggé megszabták kötelességünket. Őszentsége a pápa, ha mindenáron ragaszkodik kívánságához, a fából készült kastélyt fogja megkapni, de esküszöm az isten színe előtt, hogy ameddig én élek, a kőből épült kastély nem lesz a pápáé!
    A pápának átadták a gyermek és a kastély kapitányának válaszát. A pápa lemondott szándékáról és a ferencrendiek kolostorában szállt meg.
    Azután megérkezett a császár s utána Franciaország királya.
    Mindegyik a saját sátortáborában lakott a város két végén s a pápa úgyszólván középütt.
    A kongresszust megnyitották.
    Sajnálatos, de az eredmény messze a várakozások mögött maradt.
    A császár sógora számára Szavoját és Piemontot követelte.
    I. Ferenc a lombardiai hercegséget második fia számára követelte, az orleansi herceg számára.
    A pápa végül, aki szintén fiának akart kedvezni, azt kérte, hogy egy herceg, akinek sem I. Ferenc családjához, sem V. Károly családjához nem szabad tartoznia, legyen a lombardiai hercegség ura, és pedig azzal a feltétellel, hogy a császár jutalmának tekintse birtokát és hogy a francia királynak fizessen adót.
    Mindegyik fél lehetetlent kért tehát, mert annak az ellenkezőjére tartott igényt, amit a másik követelt.
    Ellenben mindegyik fél kívánta a fegyverszünetet, anélkül, hogy a többire vonatkozólag el tudta volna magát határozni.
    I. Ferencnek szüksége volt a fegyverszünetre, hogy félig kimerült katonái kipihenhessék magukat, és hogy teljesen kimerült pénztárát felfrissíthesse.
    V. Károly azért kívánt fegyverszünetet, hogy megakadályozhassa a törökök betörését Nápoly és Sicilia hercegségekbe.
    III. Pál pedig, azért akarta, hogy legalább fia helyzetét szilárdíthassa Parma és Piacenza hercegségekben, ha már a lombardiai hercegséget nem szerezhette meg számára.
    Tíz évig tartó fegyverszünetben állapodtak meg; I. Ferenc maga határozta meg az évek számát.
    - Tíz év, vagy semmi, - mondotta - s ezzel eldőlt a dolog.
    Beleegyeztek a tíz esztendőbe.
    Igaz, hogy azután I. Ferenc volt az, aki már négy év letelte után megszegte a fegyverszünetet.
    III. Károly, aki a kongresszus egész ideje alatt attól félt, hogy a tárgyalások azzal fognak végződni, hogy elveszik tőle azt is, ami kis országából még megmaradt, nagyobb örömmel látta a hatalmas vendégek elutazását, mint amilyen örömmel fogadta érkezésüket.
    A vendégek úgy hagyták el III. Károlyt, mint ahogy jöttek, csak azokkal a kiadásokkal lett szegényebb, amelyeket a vendégeknek a városbani tartózkodása okozott, és amelyeket elfelejtettek megfizetni.
    A pápa volt az egyedüli, aki hasznot húzott az egész dologból; két házasságot ütött nyélbe. Második fiának, Farnese Octaviónak Ausztriai Margittal való házasságát, aki özvegye volt Medici Juliannak, akit Flórencben, a Santa Maria del Fiore templomban meggyilkoltak és unokahúgának, Victoriának házasságát Antonnal, Károly vendômi hercegnek idősebb fiával.
    V. Károly, aki most megszabadult I. Ferencet illető gondjaitól, Genovában a török ellen kezdett el készülődni. Óriási előkészületeket tett, amelyek mintegy két évig tartottak.
    A két év leteltével, midőn a hajóhad készen volt arra, hogy vitorlát bontson, III. Károly elhatározta, hogy meglátogatja sógorát, és ez alkalommal bemutatja neki fiát, Philibert Emmanuelt, aki abban az időben életének tizenharmadik évét érte el.
    Magától értődik, hogy Scianca Ferro és Leone a herceggel utaztak, mert Emmanuel semmibe sem kezdett nélkülük.
    Egy idő óta a fiatal herceg nagyon el volt foglalva. Azzal fáradozott ugyanis, hogy beszédet fogalmazzon, amelyről nem tett említést egyik nevelőjének sem. Alardet Lajos lausannei püspök s udvarmesterei, név szerint Chatillon Lajos Musineus úr, szavojai főistállómester, Provana János Baptist, Genévei Eduárd, Lulleus báró, nem tudtak meg a dologról semmit.
    Emmanuel megelégedett azzal, hogy csatlósának és apródjának említse meg.
    Emmanuel szándéka az volt, hogy engedélyt akart kérni V. Károly császártól arra, hogy a pogányok elleni vállalkozásában elkísérhesse.
    Scianca Ferro azonban rögtön kijelentette, hogy ő nem hivatott ennek a dolognak megítélésére s úgy vélte, hogy párviadalra való kihíváshoz hozzá tud szólni, de beszéd fogalmazásához ő nem ért.
    Leone pedig, azzal mentegetődzött, hogy ha azokra a veszélyekre gondol, amelyekbe Philibert Emmanuel ilyen vállalkozás alkalmával jutni fog, annyira zavarba jő, hogy még a beszédhez való első két szót sem tudja egymás mellé rakni.
    A fiatal herceg tehát saját fáradozására volt utalva. Titus Livius, Quintus Curtius, Plutarchos és az ókor más, a szónoklatban járatos embereinek segítségével szerkesztette meg a császárhoz intézendő beszédjét.
    A császár szállása barátjánál, Doria Andrásnál volt, abban a szép palotában, amely olyan volt; mintha a génuai kikötő királya lett volna. A császár hajóhadának készülődéseit kísérte szemmel, midőn a palota pompás erkélyein sétára indult, azokon az erkélyeken, amelyekről a hírneves admirális, midőn Velence követei számára rendezett lakoma véget ért, az összes ezüst asztali edényeket a tengerbe dobatta.
    Károly herceget, Philibert Emmanuelt és kíséretüket, amint bejelentették őket, rögtön bebocsátották a császár elé.
    A császár megölelte sógorát és unokaöccsét is meg akarta ölelni.
    Azonban Philibert Emmanuel hódolatteljesen kivonta magát a felséges császár ölelése alól, egyik térdére ereszkedett és a világ legkomolyabb ábrázatával, amelyet csatlósa és apródja is felvettek, a következő beszédbe kezdett, amelyről még a herceg apja sem tudott semmit:
    - Megfogadtam, hogy felségednek és ügyének szentelem magam, amely ügy Istené és szent vallásunké és önként s örömmel jövök, hogy könyörögjek önnek Caesar, kegyeskedjék engem ama végtelenül sok önkéntes sorába felvenni, akik a világ minden részéből zászlaja alá gyülekeznek. Boldog leszek, Caesar, ha a királyok közül a legnagyobb, a győzhetetlen császár parancsnoksága alatt sajátíthatom el a harcban a hadierényeket és a haditudományt.
    A császár a kis hercegre nézett és mosolygott. Mialatt Scianca Ferro magában a legnagyobb csodálattal adózott hercegének beszédjéért, mialatt Leona a félelemtől sápadtan Istenhez fohászkodott, hogy, a császárnak azt a jó gondolatot sugallja, tagadja meg Emmanuel kérését, V. Károly komolyan így felelt:
    - Herceg, köszönöm önnek ragaszkodásának e jelét. Maradjon hű érzelmeihez s ez mindkettőnknek hasznára fog válni. Azonban ön még fiatal ahhoz, hogy elkísérhessen engem a háborúba. De ha buzgalma és akarata továbbra is ilyen marad, akkor meg lehet nyugodva és már néhány év múlva elég alkalma lesz a tevékenységre.
    A császár felemelte a fiatal herceget és megölelte. S hogy megvigasztalja, saját aranygyapjas rendjelét vette le a nyakáról, és a herceg nyakába akasztotta.
    - Teringettét! - kiáltotta Scianca Ferro.
    - Ez többet ér, mint a kardinálisi süveg!
    - Bátor szívű társad van, szép unokaöcsém! - mondotta V. Károly, - már most adunk egy láncot neki, abban a reményben, hogy később valamilyen aranykeresztet akaszthatunk mellére.
    A császár egyik mellette álló főúr nyakáról levette az aranyláncot, odadobta Scianca Ferronak és így kiáltott:
    - Számodra, derék ifjú csatlós!
    Akármilyen gyors volt is V. Károly mozdulata, Scianca Ferronak volt annyi ideje, hogy fél térdre ereszkedjék. Ezzel a tiszteletteljes testtartással fogadta a császár ajándékát.
    - Nos hát, - mondotta a páviai győző, aki jókedvében volt, - mindenki részesüljön ma valamiben, még az apród is.
    A császár gyémántgyűrűt vett le kisujjáról.
    - Szép apród, - mondotta, - most reád kerül a sor.
    Azonban Philibert Emmanuel, Scianca Ferro és az összes jelenlevők nagy csodálkozására, úgy látszott, hogy Leone nem hallotta ezeket a szavakat, mert mozdulatlanul maradt állva helyén.
    - Óh, óh, - csodálkozott V. Károly is, - úgy látszik, süket apród áll előttünk!
    A császár felemelte hangját:
    - Előre, szép apród, jöjjön ide!
    Ahelyett, hogy engedelmeskedett volna, Leone egy lépést hátralépett.
    - Leone! - kiáltotta Emmanuel, - megragadta a gyermek karját és megkísérelte, hogy a császárhoz vezesse.
    Csodálatos, de Leone elhúzta karját Emmanuel kezétől, kiáltásba tört ki és kifutott a teremből.
    - Íme, olyan apród, aki nem önző, - mondotta V. Károly, - meg kell, hogy mondjad nekem, szép unokaöcsém, hol tettél szert ilyen apródra... a gyémánt, amellyel meg akartam ajándékozni, ezer pisztolyt ér!
    Azután az udvaroncokhoz fordult és így szólt:
    - Szép példa, követésre méltó, uraim!
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gonozásában

  • Cikkszám
    9789633980798
Webáruház készítés